Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-05-04 / 18. szám
A muzsik és a cár (Orosz népmese) Volt egyszer egy cár. Ez a cár semmit a világon nem szeretett úgy, mint a mesehallgatást. Es mindig új és új meséket akart. A cári mesemondók elmondtak már minden mesét, amit csak tudtak és egyikük sem tudott újat kitalálni. A cár kihirdette: — A lányomat és jele cárságomat adom annak aki olyan mesét mond nekem, amit még nem hallottam. Jelentkező akadt rengeteg.' Jöttek hercegek, földesurak, tábornokok és kereskedők, de hiába. Amint valaki belekezdett egy mesébe, a cár már kiáltja ts: — Ismerem, Ismerem, hallottam már ezt a mesét. S már kergetik Is a kérőt. Élt abban a cárságban egy szegény 'muzsik. Se háza, se földje nem volt. Lakása sem volt, és azt evett, Ivott, amit kapott. Gyakran napokig éhezett, éhesen üldögélt. Egyszer betért a kocsmába, hogy megmelegedjen, bort igyon. Az embe-■ rek gúnyolták. — Miért nem mész a cárnak mesét 'mondani? A hercegnő rád vár, alig tud kivárni. Hallgatja a nyomorult a gúnyolódást és azt gondolja: — Miért ne próbálhatnák szerencsét. A cár veje nem tkarok lenni, de legalább megeszek egy-két jó ebédetI Elment hát a palotába. Kérdi a cár: — Minek jöttél, muzsik? — Mesélni akarok neked, felség. De előbb enni, Inni szeretnék. Végignézte őt a cár és mosolygott magában: — Ez aztán a vőlegényI Az Inge rongyos, a bocskorát madzaggal kötözte a lábára. De nem szólt semmit. A muzsikot megetették, megttatták. A cár összehívta az urakat és a tanácsosait, és azt mondja a legénynek: — Mond a mesédet! — Boldogult apám — mondja a muzsik — cárságunk leggazdagabb embere volt. Hatalmas kastélyokat építtetett. A három kastély tetején galambok járkáltak és az égből csipegették a csillagokat: olyan magasak voltak azok a kastélyok! Az udvarunk meg akkora volt, hogy a galamb egy nap alatt nem repült át egyik végéből a másikba.,, Hallgat a cár, az urak is hallgatnak, nem szólnak bele. A muzsik meg azt mondja: — Tovább majd holnap mondom, ebéd után, ha jóllaktam hússal és pu-. ha kenyérrel. Es elment vacsorázni. Másnap folytatta a mesét: MÄJUS 9 VÍZSZINTES: 1. Rejtvényünk első része, folytatva a függőleges 10. sorban. 6. Folyő a Dunántúlon. 7. Szoknya. 8. Hangszer. 10. Kérdősző. 12. Csehországi határváros. 13. Pusztít. 14. Lélegzik. 15. Igavonó állat. 17. Szintén. 19. Nem mögé. 21. Végnélküli nedű. 23. Nem egészen rossz. FÜGGŐLEGES: 1. Ktöőszó.- 2. Római ötvenegy. 3. Jövendőmondó. 4. Égitest. 5. Mátyás Lajos. 9. Betűt vet. 11. Szellemi dolgozó. 12. Török férfinév. 16. Hamis. 18. Nemzetközi segélykérő jel. 19. Kedd vége. Menetrendi rövidítés. 22. Ék! 24. Olga Erna. Beküldendő a vízszintes 1 és a függőleges 10. számú soroik megfejtése. \ ^SZABAD FÖLDMŰVES 1968. május 4. — Volt nekünk egy hétesztendős bikánk. Egyik szarván ült egy pásztor, a másik szarván is egy. A pásztorok trombitáltak, énekeltek de egyikünk sem látta és hallotta a másikat. Ilyen hatalmas bikánk volt. Hallgat a cár, nem szól közbe, hallgatnak az urak is. A mesélő felkelt és azt mondta: — Holnap befejezem, mára elég volt. Es elment vacsorázni. Azt mondja ekkor a cár: — Mit tegyünk, urak? Ezt a mesét még nem hallottam, de a lányomat ilyen ágrólszakadt muzsikhoz nem adom. Találjatok kt valamit, miként csapjuk be a mesemondót. Ahercegek és urak törték a fejüket. Töprengtek, gondolkodtak és ezt gondolták ki: — Mondd azt, felséges urunk, hogy ezt a mesét hallottad és mi mindnyájan bizonyítani fogjuk: igen, mi is hallottuk. Es hogy állításunkat igazolhassuk, készítess írást is erről, melyet mi valamennyien aláírunk. Csak a mama meg ne tudja ... Foto: tt Tpgyszer a farkas, amint éhesen bandukolt egy erdőben, találkozott a rókával. — De jó, hogy itt vagy komám! — mondta örömmel. — Éppen azon törd tem a fejemet, hogy mit is kellene vacsoráznom. Itt vagy hát te! Mondhatom, soha jobbkor nem kerülhettél volna elém! — Csak nem azt akarod mondani, hogy megeszel? — kérdezte rémülten a róka. — Nézd, csupa csont és bőr vagyok, nem sokra jutnál velem. Aztán meg úgy hallottam, a rókahús nagyon rosszízű és rágós, egyszóval nem sokat ér. Hanem tudod mit? Ha már annyira éhes vagy, segítek én rajtad. Gyere, lopok neked két tyúkot. Vagy ha ez kevés, hármat! Ettél már tyúkhúst? Az ám a finom! Tudom, te a bárányt szereted a legjobban, de ez még annál is finomabb. No, menjünk! Ismerek egy házat, teljesen veszélytelen. Te odaállsz a kapuhoz őrködni, mert hát azért nem árt az óvatosság, én pedig odaviszem neked a zsákmányt. Rendben van? — Rendben — egyezett bele a farkas mert nagyon kíváncsi volt, milyen lehte az a tyúkhús. Odalopództak hát az egyik faluvégi házhoz. Mivel már erősen sötétedett, sikerült észrevétlenül maradniok. A farkas, közel a kapuhoz, türelmesen Kedves Gyerekek! Ami a képrejtvényt illeti: sem Kiss Manyi, sem Gobbi Hilda, sem Básthy Lajos van a kendő alatt — mint ahogy egynéhányan helytelenül fejtettétek meg —, hanem Kazal László, közismert magyar színművész. A mini-keresztrejtvény helyes megfejtése: Éljen május elseje! Könyvjutalomban részesülnek: Könözsi Júlia, Ebed, Borsányi Antal, Hidaskürt, Gergely Magda, Sajógömör, Méhes Ágota, Nyékvárkony, Valentin Sándor, Felsőjánok, Kassai Gizella, Zalaba, Janusek Ferenc, 2atec-Otrhov. Ebben megegyeztek. De tudomást szerzett erről az egyezségről a muzsik is. Másnap, mintha mi sem történt volna, ebéd után leült és folytatta a mesét: — Volt az én boldogult apámnak egy kancája, az három nap alatt körülvágtatta a földet. Es napjában háromszor ellett. A hercegek és az urak összenéztek a cárral, mosolyogtak a bajszuk alatt, de a mesélő folytatta: — Voltak hobárjatnk, melyek sztnülti gvoltak arannyal és ezüsttel. Es te, felséges cár, elvittél tőlünk egy láda aranyat és még máig sem adtad viszsza.,. A cár felkiáltott: — Tudom! Tudom! Ahercegek és az urak bólogattak: — Mi is tudjuk írást is adunk róla. Felugráltak a helyünkről, aláírták az írást. A muzsik elvette az írást és azt mondta: —Hát ha hallottátok, és írást is adtok róla, akkor fizesd meg a tartozásodat, cári felség! A cár csak most jött rá: — Rászedett az ágrólszakadt muzsik! De nem tehetett semmit: amit a toll leírt, azt fejszével ki nem vágod. Meg kell tölteni egy ládát arannyal. Elvitte a muzsik a pénzt és élte a világát. Még most is vígan él, ha meg nem halt. Oroszból fordította: Sági Tóth Tibor Köszöntő A tavaszról mostanában jó a hír, vizek partján virít már a gólyahír, bokrétába gyűjtöm, meg se számolom, nem titok, hogy valakinek átadom. Veterán, hős nagyapámnak nyújtom én, szabad hazánk születése ünnepén. Donkó László Modern hamupipőke Fotoc Sándor Zsuzsa Az ember és a kígyó Tüskebokorban akadt meg a kígyó és sehogysem tudott szabadulni. Hangosan sziszegett gyötrelmében. Megkönyörült rajta egy ember s kiszabadította a halálos ölelésből. Felkúszott a kígyó az emberre, rátekeredett a vállára és a nyakát Is átfogta. — Miért akarsz megfojtani? — kérdezte az ember. — Mivel bántottalak meg téged? Megmentettem az életedet s most meg akarsz ölni? — Senki sem fizet jóval a jóért! — felelte a kígyó. — No csak várj egy kicsit — kérte az ember. — Hadd ítéljen köztünk a fa. Ha az ő szíve megesik rajtam s azt mondja, hogy nincs igazad, eressz szabadon. Hogyha ellen dönt, megölhetsz. Elbocsátotta a kígyó az embert s az elment a fához: — Ö, fal Megmentettem a kígyót a biztos haláltól és most meg akar ölni. — Én vagyok az egyetlen fa ezen a pusztaságon, melynek árnyékában az ember megpihenhet — felelte a fa. — A hőség ellen én védelmezem az embert. Lombjaim árnyékában megpihennek, hogy aztán levágják ágaimat. Senki sem fizet jóval a jóért, öld meg őt, te kígyó! A kígyó fojtogatni kezdte az embert, de az ismét rimánkodni kezdett: —• Ne fojts meg! Itt van egy ökör a közelben. Kérdezzük meg azt is. Az ökör így szójt: — Télen, nyáron szüntelen robotolok az embernek. A végén mégis levág, öld meg kígyó az embert! Ekkor egy róka bukkant fel előttük. — Kérdezzük meg őt is! — kérlelte az ember. — Engedd szabadon az embert — mondta a róka — amíg döntök ügyetekben. A kígyó lekúszott a földre, mire a róka talpával kegyetlenül megtaposta. — A kígyóval így kell bánni! — mondta a róka. Fordította: Mohr G. A farkaf éí a róka várakozott. A róka pedig odasompolygott a tyúkólhoz, két tollas jószágot nyakon ragadott és usgyt! — már vitte is. De nem ám a kapu felé szaladt, a farkashoz, hanem hátra, a kerten át, a végtelen mezőnek. Várt várt a farkas, jó hosszú ideig, egyszer aztán elfogyott a türelme. Bekukkantott a kapun, megkerülte az egész házat, kertet, végül ts rájött, hogy kifogtak rajta. „Megállj!... — mondta éktelen haraggal. — Ha mégegiiszer találkozunk, szó nélkül fölfaliak!“ Eltelt egy hét, és lám, újra találkoztak. A farkas azonban nem tudta megállni, hogy ne tegyen szemrehányást a múltkori esetért. — Becsaptál, gazember! Várhattalak én! Te megszöktél a kerten keresztül, láttam a lábad nyomait! De most végzek veled! A róka megszeppent. — Ne tégy ilyet, hallgass meg, mi történt. Amikor az udvarba értem, kijött a gazda, és egy furkósbottal úgy. kiporolta a hátamat, hogy majdnem ott maradtam. Máig is fáj minden porcikám. Szándékosan a mező felé futottam, hogy téged ne vegyen észre ott a kapunál, mert akkor neked is kijutott volna az ütlegekből. Ezért hát még hálás is lehetsz nekem, hogy így megmentettelek. De figyelj ide! Ha most elmegyünk, majd óvatosabb leszek, vigyázok minden lépésemre, és annyi tyúkot hozok neked, amennyit csak akarsz! Egyszerre az jutott a farkas eszébe, hogy miért is nem hallott ö semmiféle zajt, ha a gazda kergette-ütötte a rókát? — Biztosan hazudott nekem! — gondolta. — Ezért jobb lesz, ha a kert felé megyek, nehogy ma is elszökjön az a semmirekellő, Ügy is lett, a ház mögé ment, de a róka bizony csak nem akart megérkezni. Az idő telt, telt, úgyannyira, hogy már az ég alján derengeni kezdett. Ügy ám be kellett látnia, hogy most ts rászedték. Hát ebben aztán nem is tévedett, mert a róka, amikor már elcsípett két tyúkot, meglesve, merre van a farkas, szépen a kapun keresztül íszkolt hazafelé. E naptól kezdve a róka már százszorta jobban vigyázott. Mégis, hogyan, hogyan nem, amikor már el is feledkezett róla, egy napon ni, ki jön vele szembe más, mint maga a farkas. Hijnye, a csirkeosontját! Most aztán mit csináljon? Hogyan magyarázza ki magát? Hogyan mentse meg az életét? — Jaj, jaj, farkas komaI — jutott eszébe valami és már mondta is, mielőtt a farkas szóhoz jutott volna. — Mért mentél el a múltkor a helyedről? De kár volt, de kár volt! Képzeld, sikerült rábeszélnem egy kövér disznót, hogy jöjjön velem sétálni. Mentükn is a kapun kifelé, és — sehol sem láttalak. Néztem erre, néztem arra, de te úgy eltűntél, mintha a föld nyelt volna el. Merre voltál? Miért mentél el? Pedig de jóllakhattál volna abból a hízóból! Egyenesen neked vittem ... A farkas kezdte sajnálni hogy akkor olyan bizalmatlan volt, de hát már hiába késő bánat, eb gondolat. Nehogy azonban újabb tévedés legyen, ezt mondta a rókának: — Köszönöm, hogy gondoltál rám. De van egy ötletem: most én megyek abba az udvarba, te pedig a kapunál maradsz, őrködni. Így talán nem lesz semmi baj. A róka örömmel beleegyezett. De mert tudta, hogy a farkas, ha kihoz is valamit, abból ugyan egy harapást sem ád neki, meg aztán iszonyatosan félt is a farkastól, hogy előbb-utóbb fölfalja, jobbnak látta minél gyorsabban kereket oldani. A farkas pedig, alighogy betért az udvarba, valamit földöntött, kijött a gazda, s fölismerve, kt a látogatója, iziben vasvillát ragadott, s úgy elpáholta az ügyetlen tolvajt, hogy az csak nagynehezen, csetelve-botolva tudott odébb állni. Még szerencséje volt, hogy megmentette az irháját. Fürtös Gusztáv
