Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-04-20 / 16. szám
Csak a véletlen mentette meg Társam szenvedélyes horgász, bár kudarc éri lépten-nyomon. Egyszer a müanyagzsinór pereg le merev karikákban az orsóról, máskor a csalihal kannát felejti otthon és megesik vele az is, hogy eltöri a pápaszemét ... Derűs októberi' reggelen a nyárfák aranysárga köntösükben parádéztak a vízparton. Ezüstös ökörnyál zúzmarás fonalával frissítőén tapadt arcunkhoz és ingerelte orrcimpáinkat. Ki akartuk használni a kedvező időjárást és horgászni készültünk. Bőven elláttuk magunkat kukaccal, főtt kukoricával, csalihallal és elindultunk. Hosszú menetelés után a Duna egyik holtágánál ütöttünk tábort. Az ezzel járó munka végeztével megtízóraiztunk. Alapos falatozás után horgászszerszámaink szereléséhez fogtunk. Észrevettem, hogy a társam pontyozni készül. Nem kételkedtem abban, hogy megint otthon felejtette a csalihal kannát. Ajánlottam neki fenékjáró küllőt, de köszönettel utasította vissza, mert nem akarta igénybevenni „szerény“ készletemet ... Megkezdődött a kedvelt „munkanapunk“. A kukaccal csalizott horgomat alighogy a vízbe vetettem, megrezzent az úszó és csakhamar a víz alá merült. Erre bevágtam és rövid ideig tartó fárasztás után egy kilós tükörponty lett a zsákmányom. A társam sem járt rosszabbul, mert nem kisebb őnosjász került a horgára. Érezhetően túlrövid lett már az októberi délután. Korán kelt az esthajnali csillag. Szunnyadóban volt már a fáradt természet. Némiképpen magam is pihenésre vágytam. Korhadt fatönkhöz támaszkodva bóbiskoltam kissé. Váratlanul a botom hegyéhez szerelt kapástjelző csengő szólalt meg. Hevesen haraphatott a hal, mert támasztékjárói lecsúszott a botom és nem sok híja volt, hogy vízbe nem repült. Azonnal utána kaptam és energikus bevágással akadályoztam meg az ismeretlen tettes botrablási szándékát. Nem sokáig kellett fárasztanom őkegyelmét, mert beadta a derekát. Rövidesen hat kilós harcsa került a haltartő hálómba. A Göncöl szekere egyre tündöklőbb csillagai jelezték az öregedő estét. Amikor a vajúdó éjszaka diszkrét hangjait lestem, ismét kísértett az álom. Küzdöttem ellene, mert hiszen ilyenkor nem kellemes vendég ... Váratlanul éles csattanás rázott fel szendergésemből. Ivásra vonuló lazac farkütése hallat ilyen energikus hangot. Hallgatódzom, leskelődöm, várom a továbbit... Rövidesen a társam ujjongó csatakiáltását hallom: — Enyém vagy már, pajtás! Egykettőre szákomba duglak! — A zaj nem szűnt meg, sőt egyre fokozódott. Végtelenjl meglepődtem, amikor a társam ujjongó, győzelmi hangulata jajveszékeléssé fajult: — Segítség, bátya, segítség! — hangzott a sötétben. Horgász-botjaimat sorsukra bízva rohantam a veszélyben forgó társam segítségére. A félhomály dacára is megláttam ijedt, gyámoltalan hadonászását. Végtagjaival csapkodta a vizet, akár a tapasztalatlan kutyakölyök, amely véletlenül pottyant be a vízbe. A partszegélyen térdelve nyújtom a karom társamnak és megfeszített erővel húzom ki a partra. Amikor végtére kikecmergett a nem kívánt fürdőből, szétterpesztett lábbal állt meg a fővényen és facsaró víz volt az egész ember. Rám szegezte rövidlátó szemét és fogvacogva kérdezte: — Hová lett a pápaszemem? — E kérdésére a legjobb aikaratom mellett sem adhattam megnyugtató választ. Kimerültén egy közeli tuskóra ült le és panaszosan mondta el drámai élményét. — Hatalmas ponty került a horgomra. Fárasztottam. Küzdöttem vele. Orsóm fékjével nyújtottam neki módot, hogy kedve szerint száguldhasson. Csupán arra volt gondom, hogy el ne tépje 40-es szilonomat. Amikor közvetlen a parthoz sikerült húznom, zavarba kerültem, mert akkora volt a feje mint egy nagy vaddisznóé. Abban a hiszemben, hogy már kimerült, egyik kezemmel a megfeszült műanyagzsinórt nyomtam a botom nyeléhez, a másikkal pedig az emelőháló után nyúltam A baj ott történt, nem vettem észre, hogy a vízből kikerülő zsinór egy része a lábam köré tekerődzik. Idegeskedtem, ide-oda mozogtam. A ponty észrevett, megriadt, farkával nagyot ütött a víz színére, majd irányt változtatva neki vágott a mélynek és magával sodort. Az volt a szerencsém, hogy a műfonál lecsúszott a lábamról, mert máskülönben... Elhallgatott, hogy lélegzetet vegyen, azután bánkódva így fejezte be elbeszélését: — Nagy kár, hogy elment a ponty. Most már bottal üthetem a nyomát. A kellemetlen ponty kaland után szedtük a sátorfánkat, hogy a közeli halásztanyán lobogó tűz mellett kiszáríthassuk pontyozónk csuromvíz ruháját. SELMEC ADOLF terminológiájához. Ilyen kérdésekben természetesen eltérhetnek egymástól a nézetek. Hozzászólások csak közelebb vihetnek célunkhoz. Elsőnek a halfajok, fajták és csoportok megjelölésének kérdésével kezdeném, mert ez röviden letárgyalható és ezen a területen lényeges zavar nincs is. (Csoportosítás néven persze nem a halak természetrajzi osztályozását értem.) A „nemes hal“ és „silány hal" megjelölésnek, mint gazdasági jelentőséget és árcsoportot jelentő meghatározásnak immár gyökere van az értékesítés vonatkozásában, de a termelés területén ilyen megjelölést véleményem szerint már nem kellene használnunk. Minden halnak van legalább egy becsületes magyar neve. Termelő részéről olyasfajta pongyola meghatározásnak, mint „fehér hal“," sőt „szemét hal“, nincs jogosultsága. Egyik neves külföldi látogatónk napokig jóízűen emlegette, hogy egyik szakemberünk egy apró keszeget szószerinti fordításban „Mistfisch“-nek (szemét hal) nevezett. Nemzetközi érintkezésben a külföldi szakemberek a tudományos meghatározásban használt latin névhez ragaszkodnak. Ezt magam is tapasztaltam, amikor dévérkeszegről beszélve egy német tudós előtt kifogástalanul használtam saját anyanyelvén a hal közhasználatú német nevét és ő félbeszakított: „Ön abramis brema-ra gondol?“ Ez megtanított arra, hogy ebben a korban egyedül a latin megnevezést tartják félreérthetetlennek, ez indokolt is, mert minden nyelvben még tájegységek szerint is nem egyszer más-más megnevezést használnak ugyanarra a halra. Tehát: A termelésben általában nevezzük nevén a gyereket, Tartsunk rendet a haitenvésztés szakkifejezésének használatában illetve a halat. Fehérhal, szeméthal, vadhal stb. nincs. Van ponty, harcsa, compó, garda stb. A termelési kultúra szempontjából beszélhetünk „gyomhal“-ról. Ez a növénytermelés területéről kölcsönzött és ma már megszokott kifejezés jól utal az irtás szükségességére, de egyébként semmiképp sem halmegjelölés. Kereskedelmi és jövedelmezőségi tekintetben árcsoportmegjelölésként nem lehet kifogásolni a „nemes hal“ és „silányhal“ kifejezéseket. A „nemes" megjelölés éppen úgy nem jelenti a fajta magasabb állattani elismerését, mint ahogy a „silány“ sem jelenti a fajta lebecsülését. Tudományos vonalon, a külföldi szakkörökkel való érintkezésben pedig ró kell szoknunk a halfajok nemzetközileg elfogadott latin nevének használatára. DR. SIVÖ EMIK Mert jelenleg nincs rend. Emiatt körülírásokra, magyarázatokra van szükség olyan fogalmak meghatározásakor, amelyek szabatos kifejezés használata esetén egyetlen szóval is egyértelműek. A rend hiánya több vonatkozásban tapasztalható. Közelebbről: 1. a halfajok, fajták és csoportok megnevezése; L a tenyésztési szakkifejezések; 3. a korcsoportok elhatárolása és 4. a mennyiségi meghatározások terén. Célom az, hogy igyekezzünk egységes szakmai nyelven beszélni. Ez a nyelv legyen rövid és főleg szabatos, emellett elégítse ki mind a gyakorlat, mind az elmélet igényeit. Támaszkodjék elsősorban a szakmai hagyományokra, de magyarságában is alkalmazkodjék a tudomány nemzetközileg elfogadott
