Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-04-20 / 16. szám
TAVASZT FRTZTTRÄK A legtöbb háztartásban nemcsak finnepek után, de naponta akad ételmaradék a konyhán, olyan fogások, amelyeket nem szívesen látunk viszont az asztalon, bármennyire is Ízlett először. Ezek felfrissítésére, „átalakítására“ adunk most néhány ötletet. Első és legfontosabb szabály, hogy ezeket az ételeket sohasem egymás után valá napon, hanem egy-két napos kihagyással tálaljuk tijra; akkor is olyan formában, amely legkevésbé sem emlékeztet az eredeti ételre. • Húsleves maradékát gondosan átszűrve tegyük félre, így nagyszerű alapanyaga lesz például a népszerű olasz ételnek, a ravioli con brodo-nak, amely valójában sajtos levesben főtt ravioli. A raviolihoz kb. 30 deka darált húst vajon megpárolunk, megsózzuk, megborsozzuk, és ezzel a húsvagdalékkal t<jük meg a ml barátfülénkhez hasonlóan elkészített és kivágott gyúrt tésztát. A kis hússal töltött derelyéket a húslevesben megfőzzük, majd a levessel együtt tányérokba merve, vastagon meghintjük reszelt sajttal. • Burgonyapüré maradékból kiváló vacsorát készíthetünk. A burgonyapürét kivajazott tűzálló tálba simítjuk, tetejét füstöltkolbász karikákkal rakjuk ki, majd tetpjére habart nyert tojást öntünk, és az egészet a sütőben átsütjük.' rA''l(0lbászb61 kisülő zsír éí a ■'tojás" együttesen nagyon finom ízt kölcsönöz a burgonyának.) • Pörkölt maradék sokféle módon kínálkozik felhasználásra: burgonyát tölthetünk vele, omletthez kitűnő töltelék, székelykáposzta alapja, sőt, darálva, hideg vajjal, mustárral, borssal simára keverve, és kifagyasztva kitűnő, hideg húspástétom. Maradék pörkölthöz fejenként 5 deka rizst adva, kevés vízzel együtt megpárolva, bácskai rizseshús. Ha hozzáadunk egy zöldbab-konzervet leve nélkül, és bőven megtejfölözzük, a somogyi „betyárbabot“ kapjuk. • Fasírt-pogáesákból készíthetünk spanyol vagdalt húst; a megmelegített húspogácsákat leöntjük forró paradicsomos mártással, tetejét pedig zsiradékban ropogósra kisütött hagymakarikákkal hintjük be. A paradicsom-mártáshoz először olajon kissé megpirítunk kávéskanálnyi reszelt vöröshagymát, felengedjük a paradicsomvelővel, és kevés vízzel, majd sóval, töröttborssal (esetleg friss rozmaringgal), babérlevéllel és egy kis citromhéj-darabkával ízesítjük. Néhány perces forralás után (a fűszereket eltávolítva) öntjük a húspogácsákra. • Édes palacsintából szentgyörgyi palacsintát készíthetünk. Tíz deka darált diót kevés édes tejben megfőzünk, és 2—2 palacsinta közét ezzel megkenve, az így összeragasztott palacsintákat együtt összegöngyöljük. a A páros paJgpsHUákat büvelyknyi darabokra felvágjyk, és mély, kivajazott tűzálló tálra egymás mellé állltgatjuk. Ezután 2—3 tojás sárgáját simára keverjük 10 deka vaníliás cukorral, 1 evőkanál liszttel és fél liter tejjel, majd a palacsintákra öntve, az egészet a sütőben megsütjük. A vaníliamártás megkocsonyásodik a palacsinták körül, majd az egésznek a tetejére simítjuk a tojások kemény habbá vert, cukorral és barack-ízzel ízesített fehérjét, és a sütőbe visszatéve, még néhány percig sütjük. Azon melegen tálaljuk. (Kitűnő ízt ad, ha a palacsintákat rumban áztatott mazsolával is meghintjük, de anélkül is készíthetjük.) F. N. A. — Ej, de csinos valaki! Ilyen korán a fodrásztól? Amint látom, nemcsak a frizurája új, hanem a haja színe is. — A fodrásznöm beszélt rá, mert csúnya, fakó lett a hajam. Máskülönben ő sem híve annak, hogy valaki ötletszerűen, pusztán szeszélyből, jó színű haját festeni kezdi. — Az ámI Ha valaki egyszer elkezdi a hajfestést — akár akarja, akár nem —, élete végéig rabja marad, mert nincs csúnyább, mint az elhanyagolt, festett haj, amikor a hajtövek elütő színe elárulja az eredeti hajszínt. A vezekényi F. Gy. kérdezi: Idült hasmenésben szenvedek, mi lehet ennek az oka? Az idült hasmenésnek okát a gyonor- és bélrendszer vagy a hozzá artozó szervek: hasnyálmirigy és ;pehólyag betegségeiben kell keresni. Szék szerint tehát lehet szó idült jyomorhurutról, kevés gyomorsav jeenléte mellett, amely bizonyos ételek fogyasztása után hasmenést válthat ki. Azonban a gyomorsav-túltengéses gyomorhurutok, gyomor- és nyombélfekéiyek, valamint más betegségek is kiválthatnak hasmenést. Szó lehet a vastagbél hurutjáról is, amelynek különböző okai lehetnek, de nem ritkán a hasnyálmirigy vagy a máj és az epeutak betegségei válthatnak ki hasmenéseket. Meg kell említeni, hogy idült hasmenés idegzavarok alapján is előfordulhat. Az idült hasmenést tehát inkább csak tünetnek kell tekinteni, amelyet valamilyen betegség vált ki. Ezért fontos az egész emésztő csatornának és a hozzá tartozó szervek kivizsgálása: a gyomor és a belek röntgenátvilágítása, esetleg irigoszkópiás kivizsgálása. Az utóbbi a vastagbélnek röntgenvizsgálata a végbélen a vastagbélbe juttatott bizmutkása segítségével. Némely esetben végbéltükrözést is kell végezni. Ez úgy történik, hogy az orvos optikai műszerrel felszerelt fémcsövet vezet a végbélbe és ezen keresztül közvetlenül láthatja a végbél és a vastagbél alsó szakasza nyálkahártyájának kóros elváltozásait. Nem éppen kellemes, de nem fájdalmas vizsgálati módszer ez. Ki kell vizsgálni az epehólyagot és epevezetékeket, gyomorsav és vérvizsgálatot kell végrehajtani, esetleg székletvizsgálatot is. Érdemleges kezelést csakis a megejtett vizsgálatok eredményéből megállapított elváltozások alapján lehet foganatosítani. A kérdezőnek tehát ajánlom, hogy körzeti orvosa útján utaltassa magát a legközelebbi belgyógyászhoz, aki megejti a szükséges vizsgálatokat, megállapítja a hasmenések okát, előírja a megfelelő diétát és gyógyszereket. MUDr. Manigatti István A Szabad Földműves 15. számában közölt kisrejtvény (Egy kis földrajz) helyes megfejtése: Belgium. Könyvjutalomban részesülnek: Radics Kornélia, Gyiva, Kiss Erika, Nagyölved, Pathó László, Muzsla, Majer Erzsébet, Bogya. Nyilvános dicséretet érdemelnek: Pauke Zita, Libád. Rákóczi Gusztáv, Gúta, Vincze Erzsébet, Nagycsalomija, Spányik István, Felsőtúr, Nagy Natália, Málas, Demeter Aranka, Méhészke. SZABAD FOI.DMÜVES ^ LINÓMETSZETE 1968. április 20. — Ami azt illeti, a haj gyorsan nő. Háromhetenként átlag egy centiméternyit. Aki hajfestére szánja el magát, három-négy hetenként megújul a gondja, mert kiütközik az eredeti hajszín. Az ősz hajnál még szembetűnőbb a kétféle hajszín. — A fodrászom is figyelmeztetett, hogy milyen fontos a szín kiválasztása. őszülő hajnál is azt ajánlja, hogy az ószülés előtti eredeti hajszínt válasszuk, mert utánanövés esetén nem olyan feltűnő a színeltérés. — A jó fodrásznak egyébként mindig van színmintája, és így a festett mintatincset a haj elé tartva a tükör előtt meg lehet győződni arról, helyes színt választottunk-e. — A hajfestésnél megnyugtató, hogy a jó festés nem árt a hajnak, és bármikor megismételhető. Szerintem a festést legjobb a fodrászra bízni. Tudja, a sógornőm házilag festette a haját, és valamilyen ekcémát kapott. Az orvos azt mondja, hogy túl érzékeny a bőre, de az sem lehetetlen, hogy nem járt el helyesen. — Ismerőseim közül sokan maguk festik a hajukat, de még nem hallottam hasonló esetről. Azt azonban biztosan tudom, hogy a festett hajat nem szabad lúgos szappannal mosni, mert a lúg a hajfestékkel keveredve sárgásvörös árnyalatot ad a hajnak. (ist) N MELYIK TETSZIK? Kgyszer volt, hol nem volt, volt * egyszer egy csibe. Ez a puha, pihés kis jószág arról volt nevezetes, hogy a világon minden érdekelte. A tojásból is azért jött elő hamarabb, hogy megtudja, mi van odakinn. Különben bennn maradt volna, mert ott life Wmüm V. I. LENIN VÍZSZINTES: 1. Keresztrejtvényünk első része, folytatva a függőleges 8. sorban. 4. Strázsa. 6. Princípium (ELV). 8. Skandináv váltópénz.. 10. Ékl 11. Borzasztó. 13. Tova. 15. Főzelékféleség. 17. Háziállat. FÜGGŐLEGES: 1. Igavonó állat. 2. Asszony, lány. 3. jegyez-e? 5. Tréfa kezdete. 7. Lopva figyel. 8. A vízszintes 1. folytatása. 9. Felvesz. 12. Tova. 14. Csüng. 16 Ebéd magánhangzói. Beküldendő a vízszintes 1., és függőleges 8. számú sorok megfejtése. egészen jól érezte magát. De a kíváncsisága nem hagyta nyugodni. Két nappal hamarabb jött a világra, mint a többiek. Kotlómama még nem számított erre a rendkívüli érkezésre. — Te itt? Ilyen korán? — nézett hitetlenkedve maga elé. — Ha már kinn vagy, nem mehetsz többé vissza; ellátlak élelemmel, nézz körül egy kicsit a világban! Ezzel tyúkanyó megsimogatta engedetlen kiscstbéjét, s szárnyai alól három szem magot kotort elő. A kiváncsi kiscsibe — Ez lesz az útravaló! A többit már neked, magadnak kell megszerezned! Az első szem magocska erőt ad, a második bátorságot, a harmadik pedig megmutatja az utat hazafelé, ha már mindent láttál. A kiscsibe megköszönte az útravalót és a jó tanácsokat, elbúcsúzott anyjától, a kotlómamától. A szemétdomb felé vette az irányt. Nagyon érdekelte, mi van azon túl. Fel akart mászni rá, de valahányszor megkísérelte, mindig visszapottyant, mivel a szemétdomb meredek volt, s a csibe lába még gyenge. Bekapta az első magot. Nagyon erősnek érezte magát tőle. Fel is jutott a szemétdomb tetejére, de, ahogy lenézett a földre, szédülni kezdett a mélység láttán, s megijedt, hogyan foq ó onnan lejönni. Bekapta a második szemet is. Nagy nehezen földet ért. Még mindig volt egy szem magocska a szárnya alatt. Fázott. Még nedves volt a toUruhája. — Csak most az egyszer lennék szép, tiszta ólban! De merre menfek? Sírt, rítt a kiscsibe, de aztán bekapta a harmadik magot is. Hát uramfia, egyszerre csak világos lett minden, és a nagy fényességben megpillantotta a tyúkólat. Nem is futott, hanem repült haza, egyenesen tyúkanyó szárnyai alá. Megfogadta, hogy majd csak akkor megy el világot látni, ha már megnőtt és megáll a saját lábán. CSIKÓS TÓTH JUDIT könyvcImekbol írő Árvácska Hódító Robur Igor és társai Mindenki jánoskája Tüskevár Koldus és királyfi Szöszi A fenti hét könyveim kezdőbetűi helyes sorrendben egy nagy magyar író vezetéknevét adják. A gyermeknevelés nem könnyű dolog Elmentem a szülői értekezletre. Apák, anyák itt tudhatják meg gyermekeikről mindazt, amit fiacskáik, vagy leánykáik odahaza elhallgatnak, ami az ellenőrző könyvecskéből kimaradt. Sajnos, akad olyan szülő is, aki szívesen vesz részt az értekezleteiken. De érdekes, hogy leggyakrabban a rosszul tanuló, kifogásolható magaviseletű gyerekek szülei kerülik a találkozást a tanítóval. Meglepett, hogy ezúttal pszichológus is jelen volt az értekezleten. Az osztályfőnök névsor szerint olvasta a tanulókat, mindegyikről elmondta véleményét, válaszolt a szülők kérdéseire. Az együk tanuló viselkedésére sok a panasz. Az apa pattogó modorú. Háromszor írtak neki. Most jött el először. — Nem bírnak vele az iskolában? — kérdezi indulatos hangon. — Ezt nem is értem. Odahaza nincs a gyerekre panasz. Majd adnék én annak « kölyöknek! — Veri? — kérdi a pszichológus. — Persze, ha megérdemli. Rendnek kell lenni! Fiúkat csak veréssel lehet nevelnll — S amikor szíjjal verte a gyereket, utána nem volt baj? Kissé meghunyászkodva, halkabban válaszéi: — De Igen! Orvoet kellett hívni. Nagyon megijedtünk. Belátta, hogy rossz módszert alkalmazott. A pszichológus magyaráz a drill ellenhatásáról. A gyerek az iskolában éli ki, amit otthon folytatnak vele; verekszik, szilaj módon futkároz, beleköt társaiba. Erőszakoskodása a verés reakciója. A nevelés nem könnyű dolog, sok szülőnek fogalma sincs a nevelés fortélyairól. Az autóvezetéshez tanfolyam és szigorú vizsga kell, az emberformáláshoz — semmi? A pedagógus szerepe. Nem lehet a tanítótól kívánni, hogy napi négy-öt órában mindegyik gyerekkel foglalkozzék. A szülőkre hárul a nevelés legnagyobb hányada. Az otthoni órák döntő jelentőségűek. Erre kevés idő jut. A legtöbb szülő dolgozik, a nap nagy részében nem tartózkodik odahaza, gyermekét késő délután, vagy néha este látja csak. A gyerek szabad idejét a napköziben vagy az utcán tölti. Az apának, anyásak nem jut ideje a lecke ellenőrzésére. A diák kibújik a felelősség alól. Ám akad olyan pedagógus Is, aki a nehezen kezelhető tanulótól mindenáron szabadulni akar. Intézetbe vele! —mondja. Ez nagyon helytelen álláspont! Ha egy mód van rá, akkor családi közösségben kell nevelni a gyereket. Másik eset. Egyik szülő gyermeke zárkózottságáról panaszkodik. A sorozatos sikertelenség magábazárkózottá tette őt. Kialakult benne egy kompplexum. A pszichológus az eset meghallgatása után arra kérte a tanítót, hogy egyelőre a gyereket ne feleltesse. Majd 6 szól, mikor lehet. — Nem tehetek kivételt — védekezik a tanító. Amikor rá kerül a feleltetés sora, feleltetnem kell. — Nagyon kérem, ne feleltesse, ezzel csak ártana. A gyereknek sikerélményre van szüksége. Éreznie kell, hogy ő nem ostoba, nem maradt el osztálytársaitól, nem felesleges, hasznavehetetlen. Forgatom az ellenőrző könyvecskét. Sok bejegyzésre, figyelmeztetésre akadok. Zömben kifogásolnak, a tanulók viselkedését, felkészületlenségét pellengérezik ki, de nem dicsérnek. Sajnos, kevés pedagógus szeret dicsérni. Pedig ez igen fontos! Nagyon kell! Ez lélektani kérdés. A tanuló meghálálja azt, ha jó magaviseletéért, szép feleletéért dicséretet kap, érdemleges bejegyzést füzetkéjébe, amivel alkalomadtán eldicsekedhetik. Sok probléma akadt még. Tökéletes pedagógiai módszerek nem állnak rendelkezésre. De nehéz is, mert a bölcs nevelés kimondottan művészet. H. T. Maradékok felhasználása E^E E^E Tt tFt t ßsaM dlK Ü R h»--------------------------------- ----------- - ____________________ Az orvos válaszol KUCSERA ROMANA (13 éves)