Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-04-13 / 15. szám
Savval átalakított nádcukor, mint méheleség A nádcukrot a méhek mirigyváladékuk enzimével alakítják át (invertálják) szőlőcukorrá és gyümölcscukorrá. Van azonban az invertálásnak más módja is: a savval való melegítés. A régi méhészlapok, könyvek gyakran tanácsolták, hogy a méhetető cukrot savval kell főzni. Savval átalakított cukrot gyártanak is. Angliában néhány éve feltűnt, hogy az ilyen invertált cukorral betelelt családokból sok elpusztult. Egy nagy méhészetben az 1962 őszén ilyen cukorlepénnyel etetett családok közül tavaszra elpusztult 77, életben maradt 86. Azok a családok, melyek ugyanott át nem alakított nádcukrot kaptak, feltűnően jobban teleltek: csak 18 pusztult el, 186 kitelelt. Baileyt, ez arra késztette, hogy tudományosan tanulmányozza a savval invertált nádcukornak s még néhány más eleségnek a méhekre való hatását. Az eredeti angol invertált cukor gyártásakor a nádcukrot kb. 45 percig 70 °C-on tartották, aztán nátronlúggal megszüntették a sav hatását („közömbösítették“). Eközben elenyészően kevés (0,02 %) konyhasó képződött, s néhány más termékből is valamicske. Bailey azt vette alapul, hogy a kalitkázott méhek fele mennyi idő alatt pusztult el. Kiderült, hogy a nádcukorból vagy keményítőből savval készült szörp káros a méhekre. Eredeti nádcukron a méhek fele 34,5 nap alatt pusztult el, savval interválva már 4—6,5 nap alatt. A különbség tetemes. A sósav helyett borkősavval vagy citromsavval invertált,cukor nem volt különb. A keményítőből savazással készült „keményítőszörp“ is ártott a méheknek, a méhek fele 7 nap alatt elpusztult tőle. A nyerscukor sem volt jó, a vele táplálkozó méhek fele 8,5 nap alatt elhullt. Érdekes, hogy a „félig tisztított“, nem invertált cukor hatása más volt aszerint, hogy cukornádból vagy répából készült-e. A cukornádból való nem ártott, a cukorrépából gyártottól a rendesnél rövidebb idő, 15—24 nap alatt elhullt a méhek fele. A savval invertált cukroktól gyorsabban megtelt a méhek vastagbele emésztetlen anyaggal. A vastagbél tartalma négy nap alatt átlagosan a következő súlyt érte el: méztől 20,9 mg, eredeti nádcukortól 50,6 mg. A hevített méz is valamivel rosszabb volt a méheknek az eredetinél. Bailey a leggondosabb kísérletekkel sem tudta kifürkészni, hogy a savas invertálás miért káros. A savak maguk és a képződött „melléktermékek“ nem ártanak a méhnek a szóban levő mennyiségben. Valami olyan anyag is képződik tehát a nádcukor és a keményítő savazásakor, mely a méhek életét megrövidíti. Bailey kalitkázott méhekkel kísérletezett. Ha a méhek röpködhetnek, a káros hatás bizonyára kevésbé jelentkezik. Tudjuk pl., hogy a méhek jóval több konyhasót bírnak el élelmükben, ha kiszállhatnak, mint kalitkába rekesztve, vagy téli fogságra kényszerülve. Az következik ebből, hogy a savval invertált nádcukor és a keményítőből savval készült szőlőcukor legkárosabb teleléskor. Bailey kalitkás kísérletét szépen kiegészíti egy neves amerikai tudós, Phillips családokkal végzett kísérlete 1927-ben. A „ke ményítő szörp“ és a nyerscukor (tisztítatlan nádcukor) hasmenést okozott. A családok elpusztultak, Bailey azzal fejezi be fejtegetését, hogy a finomított nádcukor csupán eredeti alapjában ajánlható fenntartás nélkül a méhek etetésére. Lehet, hogy savval invertálva sem tűnik föl károssága, ha a családnak már bőven van elraktározott elesége, vagy nyolcannyi jó élelemmel keverik. így magyarázható, hogy a savval invertált cukor ártalmassága nem mindig nyilvánul meg. (Journal of Apicultural Research Anglia.) (Az elnevezések a vegyészetben járatlant megzavarhatják. A nádcukorból és a cukorrépából gyártott cukor tudományos neve egyaránt „nádcukor“, tehát a mi fehér kristály- vagy kockacukrunkat is így hívják. Gyermekkorunk kedves emléke, a burgonyacukor pedig hivatalosan szőlöcukor. Ha a keményítőt savval főzik, előbb dextrin, abból malátacukor, végül pedig szőlőcukor lesz belőle. Ezt a szörpöt származásáról keményítőszörpnek (burgonyaszörpnek, kukoricaszörpnek) mondják. Ha főzéssel sűrítik és lehűtik, megszilárdul, és burgonyacukor, krumplicukor néven árulják. Az tehát, amit Bailey a nádcukorról megállapított, kristálycukrunkra is érvényes, amit pedig a keményítőszörpről és a szőlőcukorról ír, keményítőszörpünkre és burgonyacukrunkra is vonatkozik.) Lyuggatott műlép Azt ajánlották, hogy a műlépre lyukakat kell metszeni. A méhek beépítik. Így takarékosabb a műlép használata. Herold szerkesztő nem ajánlja. Legfőbb érve, hogy a család sokszor heresejttel tölti meg a lyukakat. (Der Imkerfreund Német Szövetséges Köztársaság.) Lépnyitó gép Mráz a lépnyitó gépéről nyilatkozik. Forgókések szedik le a sejtföldelet. Mintául a Wilcox-féle gépet választotta. Fontos különbség azonban, hogy a kések jóval lassabban forognak. A Wilcox gépének kései percenként 1750-szer fordulnak, a Mraz-félében csak 150-szer. Ez másodpercenként csak 2—3. Így gyengébb motor is elég, a gép tisztábban és csendesen dolgozik. Viaszfödél és levegő nem keveredik a mézbe. A nagy darabokban leváló födelezést könnyű leszedni. A gép nem töri a lépet. Mindenféle lépre, régire és egészen újra, vékonyra és vastagra egyaránt alkalmas. Percenként 15 lépnek mindkét oldalát lehet fölnyitni. A lassú járás kíméli a szerkezetet, a gép tartós. (Gleanings in Bee Culture USA.) |y| egf elelő időjárásban a repce jó méhlegelő. A virágzás eleje és közepe az értékes, míg a vége, a sarjúvirágzás nem sokat ér. Szeles, meleg időben a virágok elvesztik nektártartalmukat. A méhek ilyenkor keresnek, kutatnak, és borzasztóan támadnak. Ritka vándorméhészet az, amelyiknél állandóan jelen van ilyenkor a méhész. Ez pedig baj. A hordás máról holnapra megszűnik, a kijárókon kiáramlik az eddig begyűjtött repceméz szaga, és végzetes öldöklés kezdődik. Ha nincs, aki ilyenkor nyílást szűkítsen, üres lépekkel mehet haza a méhész. A méhészeik általában a repcetábla közvetlen közelébe, szélére rakják családjaikat, aztán sorsukra hagyják. Baj szokott akkor is előállni, ha nincs a környéken tájolási támpont, például fa, vagy kazal, esetleg tanya. Egy kimagasló vándorbődé is jó tájolási támpont egy repcetáblán. Megtörtént már az, hogy ilyen vándorbódés méhészet lerakodott a repce szélére. Néhány nap múlva egy másik méhészet körülbelül 200 méter távolságra, de abban a vonalban táborozott le — bódé nélkül. A magas repce eltakarta a kaptárakat, bár a magasból bizonyára láthatták a méhek. Mégis a már betájolt, messze A repcevirágzásról kiemelkedő bódés méhészethez pártolt a méhek egy része, bár igen nagy volt a távolság. Fa, vagy más kiemelkedő tárgy azonban sehol, kilométereken keresztül sem volt a bódén kívül. Milyen sok mindenre kell a tanyahely megválasztásakor vigyázni! Nem helyes a repce közvetlen közelébe vándorolni. A méhek a szagra kiröpülnek egészen kedvezőtlen időben is, aztán éjjelre kint maradnak, megdermednek, és reggelre elpusztulnak. Másrészt a repcevirágzás végén elsősorban a repcetábla melletti erős (mézszagú) családok esnek a rablás áldozatául, mert az első kilós hordás hallatára elözönlik a vándorméhészek a környéket, hogy kaptár kaptár hátán van, a távolságok betartásával pedig senki sem törődik. Ha azonban körülbelül 500 méteres körzetben levő fás tanyában le tudunk táborozni, talán ez a legjobb megoldás az összes között. A repcetábla nagy kiterjedésű sárga foltja, messzehatő szaga folytán a méhek minden távolsági, gyűjtési, röpülési rekordot megdöntenek. Autó kilométer-órával megmértem, hogy 1967 tavaszán, elég kellemes tavaszi időben légvonalban 6 km távolságra levő, sík területű repcéről tömegével gyűjtöttek a méhek virágport és mézet is. Az természetes, hogy útközben megpihentek; ha rossz idő lett volna, biztosan elpusztultak volna. A gyűjtött nektár azonban csak a napi szükségletre volt elég, serkentette a családokat, de számottevően mérhető nem volt. A méhek földközelben röpültek nyíH egyenesen a repcetábla felé, bár félúton volt egy pár holdas takarmányrepce, arra rá sem néztek, csak röpültek a távolira. Egyetlen mézelő növénynél nem tapasztaltam ekkora vonzóerőt és ekkora távolságlegyőzést, mint a repcénél. Várallyay Béla
