Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1967-07-29 / 30. szám

Oerchtesgadénból, Hitler ** egykor hírhedt „sas­fészkéből“ érkezett jelentések szerint, sikerült Európában is meghonosítani a kínai vizekből származó növényevő halat, tu­dományos néven: Ctenopharyn­­godon idellaj. Egyelőre 1000 tenyészpéldány érkezett az NSZK-ba, amelyet a bajororszá­gi Königssee nevű tóba bocsá­tottak. Alois Haas halászgazda az ottani haltenyésztőkkel tu­dósokkal és sporthorgászokkal együtt kíváncsian figyelik, va­jon az ázsiai jövevény-halnak megfelelnek e az európai ég­hajlati viszonyok. Ha továbbra is jól tenyészik, teljesül a ha­lastó-tulajdonosok vágyálma: meglesz az „önműködően és díjtalanul dolgozó vízalatti ka­szálógép“, illetve növényevő hal, amelynek a húsa is kitűnő. A kínai ponty ugyanis annyira falánk, hogy rövid idő alatt szinte megtisztítja a halastavat minden útjába kerülő moszat­­tól, fűtől, sástól, algától. Éles fogaival megőrli a „legrágó­­sabb“ nádat is. A halastó-gaz­dáknak megtakarítja a vízalatti kaszálás tetemes költségeit, a fürdőzésre szánt tavak vizét pedig gondosan megszabadítja a növényzettől. Az új pontyfajta őshazája az Beszámoló a növényevő halról Amur középső és alsó folyása, ahonnan egyes kísérleti példá­nyok a Szovjetunión keresztül elkerültek Lengyelországba és Magyarországra. 1966. őszén meghonosodott Ausztriában, on­nan pedig Németországba ju­tott. A hároméves példányok kb. 40 cm hosszúak és másfél kilót nyomnak. Túl nagyok te­hát ahhoz, hogy a portyázó csukák bekapják őket. Eddigi megfigyelések szerint csak 6—8 éves korukban ívnak. Tenyész­tésük eredménye csak néhány év múlva lesz ismeretes, va­jon megszokják-e viszonyainkat, vagy sem. A növényevő hal színe ezüs­tösen csillogó, pikkelyei lazán ülnek a testen. Népgazdasági jelentőségén kívül valóságos élményt jelent a sporthorgá­szok számára, hiszen egyes egyedek elérik a 20 kg súlyt. Amellett igénytelen, megél a Emelűhálóval a Vág Duna partján. Ki tudja, hálóját a szerencse ...? Légylárva csalik Ma már mindannyian ismer­jük a '„csontkukac“, azaz légy­lárvával elért kitűnő horgász­eredményeket, mégis nagyon kevesen vagyunk, akik ezt a könnyen hozzáférhető csalit rendszeresen használjuk. Több sporttárstól kértem már erre magyarázatot. A válasz rend­szerint ilyen volt: „Kilométe­rekről rosszul vagyok a rom­lott hús szagától is, nincs gusz­tusom dögön termő nyűvekkel babrálni!“ HALSZELET PARADICSOMOS RIZZSEL Hozzávalók: 50 deka tengeri halfilé, 2 darab tojás, 15 dkg reszelt sajt, 15 dkg zsír, 2 dkg só, 2 dkg liszt. Elkészítése: A felengedett halszeleteiket megsózva lisztbe, felvert tojásba mártjuk. Majd megforgatjuk reszelt sajtban, s mint a párizsi szeletet, kö­zépforró hőmérsékletű zsírban kisütjük. Paradicsomos rizsköret: 20 dkg rizs, 4 dkg zsír, 1 dkg só, 3 dkg vöröshagyma, 10 dkg pa­radicsompüré, 2 dkg reszelt sajt, fél csomó petrezselyem zöldje, 1 gramm bors. A rizst a szokásos módon pá­roljuk. A paradicsompürét ke­vés zsírban áthevítjük. Sózzuk, vágott zöldpetrezselymet, törött borsot adunk hozzá és rizzsel összekeverjük. Tálaláskor re­szelt sajttal szórjuk meg. 6 Ez előtt az érv előtt mindig meg kellett hajolnom. Most sem akarok vitatkozni. Csupán arra szeretném a sporttársak figyel­mét felhívni, hogy nem kell fel­tétlenül romlott húson tenyész­teni a légylárvákat, s mindvé­gig, még a horogra tűzésükkor is, elkerülhetjjik puszta kézzel való érintésüket. Az egész eljárás rendkívül egyszerű. Tapasztalataim sze­rint a siker egyedül azon mú­lik: a legyek számára vonzó „csalival“ el tudjuk-e érni, hogy petéiket az általunk kijelölt helyre rakják. Ilyen „csalinak“ legjobb az érett sajt, az olcsó sajttal összegyúrt lágy kenyér­gombóc, a cukros vízbe mártott kenyérbél, sőt egy alkalommal a pontyozásból hazahozott puha málégombóccal próbálkoztam — teljes sikerrel. Lárvatenyészetemet a kert legtávolibb, árnyékos sarkában, kőrakásba ágyazva tartom. Egy konzerves doboz fenekét, be­lülről 4—5 mm-es vassal rostá­vá lyukasztottam, s egy akkora befőttes üvegre tettem, amely­nek a száját éppen befedi. A konzervdobozba rakom a „csa­lit“; a kikelő lárvák az üvegbe potyognak, ahol viszont már azt esznek, amit kapnak — rendszerint egy darab kenyeret. Ismétlem, csak a „csali“-nak kell vonzónak lenni a legyek számára, a kikelt lárvák igen szívósak, bármilyen ételfélén felnőnek. Altlaában egy héttel a terve­zett horgászat előtt szoktam a tenyészetet felújítani, ugyanis 2—3 nap kell ahhoz, hogy a le­gyek a „csalit" elfogadják, azon a lárvák kikeljenek, s újabb 2—3 napig tart, amíg a lárvák felnőnek. Nem ritka, hogy egy-egy alkalommal több mint félig megtelik pondróval a literes üveg. Leginkább 2 légyfajta: a min­denki által ismert házilégy, és a nagy, fekete szőrös, kék don­gó légy lárváira számíthatunk, ha a leírtak szerint járunk el. Különösen ez az utóbbi kitűnő csali. Ezt nevezik csontkukac­nak és kétségtelen, hogy leg­egyszerűbben, legkönnyebben húsféléken tenyészthető. Am a dögszagot én sem viselem el, ezért amikor 4—5 törpeharcsa­vagy keszegfejjel „csalizom“ a dobozt, ugyanakkor néhány szalonnaszeletet az üvegbe is teszek. így a kőrakásba ágya­zott tenyészüvegnek egy hétig felé se kell néznem. Addigra a halfejekből már csak csontok vannak és a lárvák szaga is elviselhető. Ha mégis erősnek találom, az „illatot“, szappanos vizet öntök az üvegbe, majd a száját papírral befogva jól ösz­­szerázom, megfürdetem a lár­vákat. Természetesen végül tiszta vízzel az „öblítést“ is el­végzem. Az így kezelt csont­kukacok már valóban patyolat­tiszták, és semmivel sem gusz­tustalanabbak mint a földigi­liszta. Kézzel nem szívesen nyúlok hozzájuk, tehát órarúgóból haj­lított csipesszel fogom meg a kiszemelt példányt, az oldalán szúrom be a horog hegyét és a végén vezetem ki. így egy­másután több lárva is feltűz­hető a horogra. Minél hűvösebb helyen tart­juk, annál hosszabb ideig hasz­nálhatók, de általában a kifej­lődésük után egy héttel bebá­­bozódnak a pondrók. A bábo­kat ne dobjuk el. Ha nylon zacskóba kötve meleg helyre tesszük, újabb néhány nap múl­va legyek bújnak ki belőlük, így tehát ezekhez is egyszerűb­ben, könnyebben jutunk, mint* ha a szabadon szálldosókból fognánk össze azt a párszáz darabot. Biztos vagyok benne, aki egy­szer rászánja magát és kipró­bálja a fent leírtakat, nem fog csalódni. Meggyőződik arról, hogy a légylárva valóban egyi­ke a legkevesebb fáradsággal megszerezhető és legeredmé­nyesebb csaliknak. Bozsér Zoltán A Dubná Skala i pisztrángkelteiő és nevelő (Foto: kovács) VADÁSZ HALASZ szennyezett és oxigénszegény vízben is. Feldolgozta: K. E.

Next

/
Thumbnails
Contents