Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-07-01 / 26. szám
A nemzetközi munkáshimnusz történetéből P. F. Lebenyev érdekes ismertetést közöl az Internacionálé születéséről és elterjedéséről. Alkotói francia forradalmárok: a szövegét Eugene Pottier, zenéjét Pierre Degeyter szerezte. A munkássorsból indult Pottier „költői keresztelője" és egész életútjának meghatározója az 1830-as forradalom idején, 14 éves korában írt verse, az Éljen a szabadság! volt, amelyet számos, politikai fegyvernek szánt költemény követett. Az 1871-es párizsi kommün barikádjain vívott ütközeteket — amelyek hevében az Internacionálé is született — emigráció követte, majd visszatérése után Pottier betegen, bénán, a Lafargue vezette Socialists című munkásújság munkatársa. Az Internacionálé másfél évtizedes kéziratsors után néhány hónappal szerzőjének halála előtt Pottier második, Forradalmi dalok címmel 1887-ben megjelent kötetében látott napvilágot. Közismertté azután vált, hogy Pierre Degeyter, a szocializmus ügyének másik kiváló harcosa, a lillei munkáskórus vezetője zenét szerzett hozzá. Az eredeti szöveg első, „Ez a harc lesz a végső...“ kezdetű szakaszát választotta refrénül. Így keletkezett ez a tartalmát és dallamát tekintve egyaránt rendkívüli, tömegeket lelkesítő és mozgósító himnusz, amely sokmillió ember szívéhez megtalálta az utat. Pierre Degeyter, „a dolgozók halhatatlan dalának alkotója" (Maurice Thorez szavai) 1928-ban a szovjet kormány vendégeként a november 7-i ünnepi felvonuláson a sorsuk urává lett szovjet emberek ezreinek ajkáról hallhatta felcsendülni művét... „Világhódító“ útján az Internacionálé mindenekelőtt győzelmesen került ki abból a „versenyből", amelyet a munkásforradalmárok körében addig oly népszerű Marseillaise-zel kellett megvívnia (a Marseillalse-t ekkorra a francia nacionalisták kisajátították maguknak, és a francia polgári köztársaság hivatalos himnuszává tették). A proletár összefogás eszméit oly tisztán kifejező dal és nemzetközi kongresszusok és más találkozók közvetítésével terjedt, és az új század elejére a világ munkásmozgalmának közkincsévé vált. D. I. Uljanov tanúsága szerint, Lenin már egy évvel a dallam megszületése után francia nyelven ismerte és családjával énekelte. Még 13 évnek kellett eltelnie, amíg az orosz fordítás megszületett. 1902- ben A. J. Koc, a munkásból lett mérnök párizsi tanulmányútja során, a francia szociáldemokraták mozgalmával ismerkedve Danyin álnéven megírta a Proletárok dalát, majd 1902-ben az Internacionálé orosz szövegét. Még abban az évben meg is jelent a Zsizny című, Londonban nyomtatott és Oroszországban illegálisan terjesztett folyóiratban, majd sokezer másolatban kézről kézre járt. Szervesen beilleszkedett az orosz mozgalmi dalok közé, és az Októberi Forradalomban is felmérhetetlen mozgósító szerepet töltött be. Lenin egy 1913-ban írt cikkében hangsúlyozta az Internacionálé felmérhetetlen hatását az összes országok munkásaira, akikben felébreszti a forradalmi energiát, majd így folytatja: „Pottier nyomorban halt meg. De hátrahagyott egy páratlan alkotást. A dal fegyverével küzdő egyik legnagyobb propagandista volt. Amikor első versét megírta, a szocialista munkások .száma legfeljebb néhány tucat volt. Az Eugene Pottier történelmi jelentőségű dalát ismerő proletárokat ma tízmilliókban mérjük ..." (Korunk) Az „Éjjeli pille“ és Lavotta szerelme JÁN KUPECKYT ünnepeljük születésének 300. évfordulóján MESTER ÉS FIA Szlovákia mozivásznain nemrégiben pergették (és pergetik) az Éjjeli pille (NoCny motyl) című cseh filmet, Hana VItová, Gustav Nezval, M. Glázrová és Jaroslav Marvan alakításaival. A régi, de most felújított filmnek megvannak a maga hibái, de kétségkívül jól tárja fel a kapitalista kor lelkiismeretlenségeit is, mely Mártát, a szolid nevelőnőt az utcára taszította, s az éjjeli lokál felé sodorta — ahol Stefka néven az animir hölgy és az „énekesnő" kombinált szerepét töltötte be — egészen a végzetes revolverlövésig. Az éjjeli pillévé vált egykori tisztességes leány első felléptével rögtön meghódította a mulató közönséget egy bús melódiájú dallal, melyet Hana VItová nagyszerűen adott elő. — Hallod? — szólalt meg meghatódva hátam mögött egy női hang — Lavotta szerelmét énekli! Eddig még nem is hallottam cseh szöveggel. Igen! Ismeretlen nézőtársam jól idézte a dal nevét. Valóban „Lavotta szerelmedként ismeri a köztudat, a szövegét Csokonai híres verse: „A reményhez" képezi, melynek első sora: „Földiekkel játszó égi tünemény". dalt Zemplénben komponálta, Kassán élt, mint Andrássyné, született Batthányl grófnő zenésze és a bécsi Allgemeine Musikzeitung szerint nagyszerű gordonkaművészként és a magyar táncdalok feledhetetlen szerzőiéként ismerték. Kis púpos emberke volt, de tiszta jellemű. A híres dal bizonyára azért került a cseh filmbe, mert annak is magyar vonatkozásai vannak. Mártonvölgyi László A következő számban kezdjük Mint már előző számainkban felhívtuk kedves olvasóink figyelmét, ezúttal bejelentjük, hogy a Szabad Földműves következő számában megkezdjük Oleg Smelev—Vlagyimir Vosztokov: AZ ÜGYNÖK UTOLSÖ TÉVEDÉSE című izgalmas bűnügyi kisregény folytatásos közlését. Reméljük, megnyeri olvasóink tetszését. Á közép-európai barokk arcképfestészet nagy mestere Ján Kupeckj), aki jelentékeny hatással volt ennek a műfajnak fejlődésére. Művészete évszázadok múltán is megkapó, mert őszinte kifejezési eszközökkel ragadja meg a valóságot s azt emberi tartalommal gazdagítja. Sajátos és egyéni hangú alkotásával olyan hírnevet vívott ki, hogy hat nemzet: a magyar, osztrák, német, cseh, lengyel és szlovák vallotta magáénak művészetét. Nemzeti hovatartózandóságát végül is az döntötte el, hogy képein többször szerepel a „Pictor Boemus", vagyis cseh festő aláírás. Élete kalandosan változatos és nyugtalan. Nem is lehetett más az ellenreformáció vallási gyűlölettel fertőzött levegőjében. Szüleivel együtt „a cseh testvériség", a felebatáti szereteted egyenlőséget hirdető tanítás hívei voltak. Ezért kellett elhagyniok Mladá Boleslav-ot s az akkori északmagyarországi békésebb Bazinban telepedtek meg, ahol hamar beleolvadtak a szlovák környezetbe. Kupecky első életrajzírója szerint Ján Kupecky itt is született, 1667-ben. Viszont többen, így Fr. Dvofák szerint nyilván Prágában vagy menekülésük alatt, útközben látta meg a napvilágot. Bazinban töltötte gyermekkorát. Az első benyomások, a családi ház szelleme és a szlovák népi környezet formálta jellemét. Atyja takács volt, s szerette volna, ha fia is ezt a mesterséget választja. De Ján nem vásznat, hanem álmokat szőtt arról, hogy festő lesz. Ezért szökött meg hazulról 15 éves fejjel, üres zsebbel. Jó szerencséje Hollóra vezérelte, ahol Czobor gróf a kastélyában dolgozó szájcí származású bécsi festőre, Klausra bízta a tehetségesnek látszó fiú kiképzését, amiért száz tallért fizetettt neki előre. A derék Klausnál, aki inkább iparos, mint művész volt, Ján három évet töltött Bécsben. A festészet alapelemeit hamar elsajátította tőle, de egyébként magára volt utalva, s híres mesterek képeit másolta. A Habsburgudvart, régi bevált itáliai recepteket követő festők díszítő jellegű és jelképes munkái nem vonzották, mert ő az embert, külső és belső arculatát akarta valósághűen ábrázolni. Ezért indult el a politikai és művészi hanyatlás küszöbén álló Velencébe, ahol újból csalódnia kellett. Tovább vándorolt Rómába, Itt Fuessli svájci piktor ajánlja be egy festőműhelybe, ahol arcképeket másol. Ügyes és kitartó, szépen keres s közben az Akadémiát látogatja. A színek varázsereje vonzza, ezért a nagy koloristák: Rafaello, Correglo és Tiziano vásznait csodálja és másolja. Két év alatt önállóvá érik. Ekkor megbetegszik, s a főváros közelében, Frascati-ban gyógykezelteti magát. Orvosa jóvoltából egy sikerült képe Sobieski herceget anynyira megkapja, hogy szolgálatába veszi két évre, s olyan összeget kap Ján, mellyel bejárhatja Itáliát, melynek festészetét közvetlenül ismerheti meg. Művészt becsvágya sarkallja, szüntelen keresi az új kifejezési lehetőségeket. Minden elért eredményt kévéséi, s az igazán nagy mesterek színvonalára törekszik. Kezdettől fogva a barokk realizmus megteremtője, Caravaggio művészete van rá nagy hatással, aki népi típusok s a társadalom legalsóbb rétegeinek valószerű ábrázolásától sem riad vissza. Kupecky származása s egész lénye szerint is ehhez a tárgykörhöz vonzódik. A túlfűtött barokk pátosz, az antik és vallásos témák idegenek számára. Majd a bolognai G. Rnni finom művészi érzékenysége, nyugodt festésmódja ragadja meg. Döntőn befolyásolja az Itáliából való távozása előtt megismert velencei Ghislando felfogása, akin keresztül a németalföldiek tárgyias élet- és valóságízű plkturájához jut közel. Kupeckyt is szenvedélyesen érdekli modelljének egyénisége, intim világa, amit nagyszerű jellemzőerővel tud megszólaltatni. Bíráló hajlandósággal nézi stílusát s a sokfelől átvett módszereket alkotó módon övezi sajátjává. Sohasem eszményít, de nem követi a lélektelen terrdészetelvfi felfogást sem. Céltudatosan törekszik reális formaadásra, mellyel a való élethez fűződő viszonyát s világnézetét fejezheti ki. Ebben úttörő kora közép-európai művészetében. Itáliai munkáiból keveset ismerünk, de tudjuk, hogy kitűnő hangzású neve volt. Sok önarcképet és az akkortájt ritkaszámba menő lelket jellemző portrét, változatos, gyakran népi témájú életképet festett. Még szeretné apját látni s 24 év után tér vissza az osztrák fővárosba. Itt I. József körül egy kis Versailles alakult ki. A későbarokk szenvedélyesség helyett francia hatásra a rokokó játszi könnyedsége kerül felszínre. A jezsuita hatás háttérbe szorul, s a vallási türelem Kupecky nyugalmát is biztosítja. Fölkeresi első mestere, Klaus nyomorgó árváját s feleségül veszi. Két gyermekük van, de házassága boldogtalan, mert bájos felesége hűtlenkedik. Elhalmozzák arcképmegrendelésekkel. Ünnepélyes, frakciós dekoratív képeinél jóval értékesebbek a barátoknak, továbbra is bensőséges, egyéniséget kifejező portréi. Majd VI. Károly ajánlatát utasítja el, nem lesz udvari festője. Közben a Karlsbadban (Karlovy Vary) tartózkodó Nagy Péterről fest remek arcképet. Prágában is jár, ahol több előkelőségnek s néhány polgárnak portréi, s a pozsonyi és bazini látogatásairól ízes életképek s a híres történettudós Bél Mátyás képe adnak hírt. De Bécsben, ahol 15 évet töltött, újra fellángol a jezsuiták szította ellenreformáclós gyűlölködés. A családját féltő Kupecky titokban Nürnbergbe, a portestáns városba menekül. Az itt élő kereskedők és iparosok szeretik művészetét. Most, hogy nem érzi az ellenreformáció nyomását, művésztársai és jóbarátai meghitt körében átmenet nélkül változtatja meg művészete jellegét. Ismét szabadon választja témáját, zenészek, énekesek, szolgálók, vándorok képét veti vászonra. Alkotása ezen utolsó korszaka termékeny és megkapóan egyszerű. Nyugalmat, életbölcseséget fejez ki. Népi életképei — akárcsak a közvetlenül megismert holland festmények —, mozgalmasak, derűsek, életközelségűek. 1733-ban reménysége, büszkesége, 17 éves fia himlőben hal meg. A mestert a sok elszenvedett csalódás után ez a csapás testben és lélekben végképp megrendíti. 1740-ben fejezi be életművét, melyet önarcképei tükröznek a leghívebben önelemző, igazmondó kifejezésükkel. — Kupecky nemzetközi festő, aki az olasz, holland és francia művészet konzervatív irányát képviseli az európai piktatúrában. Művészete mégis sajátos és eredeti, mélyen emberi és lelki tartalommal kiteljesített. Ezért is különbözik annyira kortársai alkotásaitól. Bárkány Jenőné A dalhoz azonban tévesen tapadt a zseniális vándor-zeneszerző neve, aki annyi gyönyörű verbunkosával írta be nevét az európai zenetörténelembe. Beszélgessünk erről egy kicsit, annál is inkább, mert hiszen Lavotta nemcsak Szlovákia szülötte volt (Pusztafödémesen látta meg a napvilágot), hanem mint nagyszombati gimnazista írta meg első dalát is. Három éve idéztük születésének 200. évfordulóját, hiszen 1764. július 4-én született. A tévedést Fáy István (A régi magyar zene gyöngyei) és Káldy Gyula (Régi magyar zene kincsei) idézték elő, mert mindketten felvették a dalt, mint Lavotta szerzeményét. Talán azért, mert Lavotta — mikor a jogot otthagyta és prímásnak csapván fel, az egéáz országot átmuzsikálta — ezt a dalt is játszhatta bandája élén. A film dalának szerzője egy kassai muzsikus volt, Kossovitz József. Ezt Kazinczy Ferenc állapította meg. Kossovitz József, a haladó gondolkodású magyar nemes Szulyovszky Menyhért muzsikusa volt, s mikor gazdáját, mint a Martinovics-összeesküvés részesét Rákóczon elfogták 1794-ben és Kazinczyval együtt börtönbe zárták, akkor szerezte bánatában ezt a dalt, vagy mint Kazinczy írta „musical compozfciót". Kazinczy szerint Csokonai versét ehhez az igen hamar elterjedt és népszerű melódiához írta, mely Hana Vítová interpretálásában is oly sikert aratott. Ezt indokolni lehet a különösen pompás Csonokaivers nem mindennapi poétikai felépítésével is. Kossovitz, miután ezt A népköltészet a régi Hont me* gyében az egyes vidékek történetének jelentősebb mozzanatait, eseményeit örökíti meg. Altg van a vidéken különösebb alakú szikla vagy várrom, amelyhez a néphit valamilyen mondát ne fűzne. Ezek a mondák híven tükrözik a régmúlt idők emlékeit, amelyek leginkább történelmi eseményekkel és személyekkel függnek össze. Ezért van, hogy a vidéken, történetesen az Ipolysághoz közel eső olvárl erdőben található forrást Király Kútjának nevezi. A palásti fiatalok közül biztosan kevesen tudják, hogy a határukban levő földdarab miért viselt a KLASZNYAVÉR nevet. A monda szerint a nógrádi bég zsaroló, adószedő emberei a vidéken garázdálkodtak, míg végülts egyet közülük valamelyik megzsarolt, felbőszült ember agyonütött. A bég megindította a nyomozást a gyilkosság ügyében, de ez eredménytelenül végződött. Végül azt az ítéletet hozta megtorlásul, hogy ha a gyilkos nem kerül kézre, annak a falunak bíróját húzzák karóba, amelyik falu határában a holt adószedő törököt találták. A rejtély így sem oldódott meg, mert azt a bizonyos földterületet egyik falu sem vállalta. Ezért a nógrádi bég a két szomszéd falu, Palást és Főst m »• » ■< 'tm'ij i iwimi démes bírált az ügy kivizsgálása és lezárása érdekében Szécsénybe rendelte /jelenleg Magyarországhoz tartozó község]. A födémest bíró volt az, aki hamarább érkezett Szécsénybe és megesküdött, Klasznyavér nevet viseli. A másik Ilyen monda szintén a török hódoltság korából maradt fönn. A hagyomány szerint a drégelyi aga ráparancsolt a tesmagl bíróra, hogy szállítsa fel a falu Ipolyvidéki mondák török időkből hogy a földterület, ahol a törököt megtalálták, nem tartozik Födémes községhez. A később érkező palásti bíró, Konc Ambrus hiába magyarázkodott, minden tiltakozása ellenére karóba húzták. S ezzel a török bég elégtételt vett magának a sérelemért. A csel a födémesl bírónak sikerült, csak ott kezdődtek a bajok, hogy a bírójuk által el nem ismert födémest területet a födémestek továbbra Is használni akarták. A palástiak viszont most már jogosan magukénak tartották ezt a területet, hiszen bírójuk életével fizetett meg érte. Így jutott aztán Palást határába az a darab föld, ahol a födémest régt templom romjai találhatók. A dűlő pedig a asszonyait a várba. A bíró ezt a parancsot megszegte. Ezért a drégelyi aga haragra gerjedt és magához hivatta a bírót. A parancs megszegéséért kegyetlen büntetést eszelt ki. Szegény tesmagl bírót a fülelnél fogva a vár kapujához szegeztette. Ez az eset a tesmagi asszonyokat annyira megfélemlítette, hogy ettől az időtől kezdve hetenként egyszer jelentkeztek a drégelyi várban. Állítólag ezt a parancsot addig teljesítették, míg az 1599. évi pozsonyi országgyűlés vízbefojtással fenyegette azokat az asszonyokat, akik a várba merészkedtek. Igen érdekes a következő, szintén történelmi monda, amelynek egy mondatáért a födémestek igen haragszanak. Ez a mondat a következő: „Ne félj addig szent Mihály, míg Födémes talpon áll." Magyarázata a következő: A bitorló drégelyi pasa seregei ellen kapával- kaszával indultak a födémestek, mivel már megelégelték a sok fosztogatást, rablást. Nagy sereg verődött össze a faluban, mely sereg élén a bíró állt. A faluból kijövet a szent Mihály szobra elé érve — amely a falu védszentje volt — a bíró megemelte a kucsmáját, majd így szólt a szoborhoz: „Ne félj addig szent Mihály, míg Födémes talpon áll." A sereg elvonult a szobor előtt Drégely vára irányába, hogy megütközzön a törökkel. Az ütközet tgen heves volt, és így a rosszul felfegyverkezett födémestek megfutamodtak. A törökök követték őket és a szoborral együtt az egész falut feldúlták. Ezért aztán a bíró nagy büszkeséggel mondott szavait az utókor Födémes lakóinak bosszantására használta fel. Nehogy valaki is azt higgye, hogy én is bosszantani akarom őket. Ez távol áll tőlem. Célom inkább ezen veszendő történelmi mondák felelevenítése, melyeket már csak az Idősebb korosztály segítségével menthetünk meg a feledés homályától. SZABÖ SÁNDOR, Ipolyság
