Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-12-23 / 51. szám
A legbecsesebb ajándék Fejsze csattant. A csattanás messze hallatszott a hólepte fehér csend országában. A cukorsüveg szépségű fácskákról egymás után hullott le a tél pompás virágrengetege. Vágták a fát, a szép lúcot, ezüstfenyőt. Annyit vágtak belőle, mogy minden család otthonába jusson elegendő. Több mint kétmillió fenyőt szállítottak falvaink, városaink felé, hogy gondos szülők, testvérek, barátok elvigyék a karácsony első ajándékát, az erdők békés, boldog zöldjét. A saját öltözékében is díszlekedő kedves vendéget a hozzáértő kezek pompás ezüst-arany ruhába öltöztették, telerakták minden jóval, széppel, csillogóval. Az első ajándék, a régebben csak sokaknak álmodott karácsonyfa ma majd minden házban megörvendezteti a legkedvesebbeket. A gyertya fénye, a csillagszóró szerteröppenő szikrája örömet, boldogságot rajzol a kíváncsi, bohó gyermekarcokra, akik az első percekben nem is tudják, mi tetszik legjobban a pompás köntösbe öltözött örökzöld fán. Sokáig nem tudnak betelni a gazdag fa szépségével, ragyogásával. Csak amikor felenged a varázs, fedezik fel a fa alatt a régen megálmodott, kirakatban megcsodált játékot. A játékok és egyéb praktikus ajándékok mellett van egy, ami nem hiányzik a fák alól, a bölcsesség, a tudomány nagy raktára, a könyv. Könyv mindenkinek! A mesék csodavilága, kalandos regény, romantika, tudomány, történelem, s minden ami szép, okos, hasznos, nyomdafestéket érdemel, millió számra kerülnek a szobákat díszítő karácsonyfa alá. A sok-sok játék s más ajándék eltörpül a díszes köntösbe öltözött fák alatt, a szerényen meghúzódó könyvek mellett. A könyv, a szellem napvilága szerényebb, mint a csecsebecsékkel díszített fenyő, mégis ez az ajándék maradandó, nem hull le a szoba melegétől, mint a tűlevél, nem kopik el, mint a játék, nem fogy el olyan gyorsan, mint az édesség, hanem tartós vendégként marad a családban és soká melegíti, formálja az embert. Az utóbbi évtizedekben új társadalmi rendszert építünk, éppen azért nagyon jó jel, hogy a felnövő nemzedék közül egyre többen szeretik meg a könyvet. De nemcsak mohó étvággyal olvassák a legkedvesebb ajándékot, hanem a megtakarított fillérjeikből ők is azt vásárolnak szüleiknek, barátaiknak, nevelőiknek. A gyerekek közül már a pirosbetűs ünnepeken belelapozgatnak, s vannak olyanok is, akiknek hónapokig a karácsonyra kapott könyvek az álomba ríngatói. De a felnőttek közül is legtöbben mélyen elgondolkoznak egy-egy könyv igazságán, amely élesíti látókörüket ebben a bonyolult világban. A szellemi nap világa hovatovább beragyog minden ház ablakán. A karácsony ezért lassanként nem a misztikum ünnepe lesz, mert az akkor és máskor az egyszerű családokhoz jutott könyvek sokasága megmutatja a történelem igazi arcát és az utat a jövőbe. A könyv visszatekint a múltba, idézi a tegnapot, hogy a ma embere tanuljon belőle. Karácsony a szeretet, a béke ünnepe. Ezt mondjuk ma, ezt mondták tegnap is. Ezt mondták akkor Is, amikor a hadiözvegyek, árvák serege napról napra szaporodott és pusztultak az emberi kéz által előállított földi Javak. A könyv, az írott szó a mai karácsony egyik legkedvesebb ajándéka, választ ad azoknak, akik szajkózzák a békét, s közben háborút kovácsolnak. A haladó gondolkodású toliforgatók kíméletlenül leleplezik a béke Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánónk kedvei Olvasóinknak I CSONTOS VILMOS: fenyőfáról Itt a karácsony, Csillan ezüstös Dísz a faágon, — S csillan a gyertya Lángján merengő Fénylő szemed, Boldog vagy: békét Lehelnek rád a Zöld levelek. Gyermeked nézi 0 még nem érti, A karácsonyfa Mitől ragyog? Azt csak te érted; Hisz szenvedések Arán gyűltak ki E csillagok. S hogy ragyogjanak Szebben, mint a nap: Rácsiholtad a Szíved tüzét, S a gyertya lángja Most a világra, Világítónak Azt hinti szét. ellenségeit, akik ma is rettegésben tartják a békés szándékú emberek millióit. Vietnamban, Közel- Keleten és másutt nincs békés, boldog karácsony. Ha nem lenne olyan erő, amely gátat vet más népek leigázásának, a pusztító imperializmus újra lángba borítaná a világot. Újból pusztulnának az emberi kéz alkotta kincsek, máglyára kerülne sok értékes könyv, az embertformáló szellemi táplálék. A világ népeinek szerencséje, hogy van erős összefogás, felelősségtudat az emberi sorsért. Van szocialista világ, s vele együtt érző százmilliós tömegek, amelyek fékezni tudják az újabb szörnyű világégést, s ennek részese vagyunk; mi is, akik nemcsak áhítozunk a békés élet után, hanem a fél évszázados évfordulóját ünneplő szovjet hatalom mellett erőnkkel is hozzájárulunk, hogy a „megálljt" parancsoló szónak foganatja legyen. A jó könyv, az írott igaz szó, a karácsony legnemesebb ajándéka is egyre szaporítja azoknak a sorait, akik hitükkel, munkájukkal, elszántságukkal és erejükkel .készek arra, hogy megvédjék a drágán megfizetett boldogságot jelentő békés életet. A hálóteremben csend van ... ■^J- Jobbról ts, balról is egyenletes lélegzés jelzi, hogy a gyerekek mélyen alszanak. Feri ts behúnyt szemmel fekszik, de ébren van. Az örömtől nem tud aludni ... Kint, a hatalmas parkban zizegve hull a hó. Holnap lesz karácsony este. Tavaly ts így esett, amikor érte jött Tamási néni, hogy hazavtgye hozzájuk az ünnepekre. — Legyen nyugodt — mondta a gondozónő — nem lesz Ferivel semmi baj. Jó gyerek, csak egy kicstt Zárkózott-Tamást néni kézenfogva vezette ki a kapun s ezt egy kicsit akkor szégyelte a fiúk előtt. A Tamást gyerekek túl elevenek, hangosak voltak, s neki szokatlan - volt, hogy folyton nevettek és anyjukhoz szaladtak mindennel, öt is mindjárt kérdezgették, de amikor látták, hogy nem szívesen válaszolgat, abbahagyták. Mit is mondhatott volna? Csak Jancsiról, a bátyjáról tud pontosat, a két nagyobb lánytestvéréről annyit-, hogy valamelyik dunántúli otthonban van- fejére kendőt kötöttek — nem nak — a három ktcstnek még a tudott tovább ellenállni a bolondokorát sem ismeri. zásnak. A fürdőkádban sokáig pan-Az azért jól esett, hogy a Tamást csőit Pistával, bár Tamási néni gyerekek irigykedve nézték diva- hússzor is bekiáltott, hogy hagyják tos felöltőjét, új öltönyét, cipő- már abba. Feri karácsonya jét — pedig itt a nevelő otthonban, nem ts tartotta olyan sokra, hiszen mindnyájan ilyet kaptak ünnep előtt. Tamást néni azonban hamar véget vetett a parádénak, ráadta otthonra Pista egyik tréningruháját, s ettől egyszeriben olyan lett ő ts, mint a többi —- mint egy neqyedik testvér. Először feldíszítették a karácsonyfát, azután Tamási nént a konyhába vezényelte őket aprósüteményt sütni. A lányok gyúrták a tésztát, ők Pistával szaggatták és sütőbe rakták. Amikor rá is kötényt adtak és Gyertyagyújtásra megérkezett az „apu" is, de semmi csodálkozást nem árult el az arca, hogy őt is ott látja. Kezet nyújtott neki, megkérdezte, hogy hogy érzi magát, aztán táskájából négy egyforma csomagot tett a karácsonyfa alá. Sokáig játszottak, cukrot, csokoládét csere-beréltek, éjfél volt, mire Tamást néni ágyba tudta parancsolni őket. — Feküdj le kisfiam — így mondta: „kisfiam“ — játszhatsz holnap eleget. Játszott is. Először Pista próbálta belevonni ebbe-abba, de azután belátta, hogy ö magában, csendben akar játszant, ahogyan igazán csak otthon lehet. Nem is zavarták, csak időnként leültek mellé, nézték, milyen türelmesen bánik a kép* nyomdával és segítettek színezni. Mikor ünnep után visszahozta őt Tamási néni az intézetbe, így köszönt el tőle: — Viszontlátásra kisfiam, majd eljövök érted máskor is. A nagy fiúk akkor is ott álltak a folyosókon, de nem törődött velük, átkarolta a nyakát és megcsókolta. ... Es holnap jön érte megint... A polcon biztosan ott van a tréningruha, ahol legutóbb hagyta s a kis drótkampó is a szekrény tetején, amivel a kályhaajtót szokta nyttogatni. Csak felnyúl érte, megrakja a tüzet és utána leül nyomdázni. Pista megint csak nézi, a lányok ugrálnak, visongnak. Tamási nént pedig rámosolyog, ahányszor csak feltekint. Csak már reggel lenne ... T. KISS KLEMENTIN Bratislava, 1967. december 23. Ara 1,— Kő« XVIII. évfolyam, 51. szám. Ének « a
