Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-12-16 / 50. szám
zAMATosfTOTT f GYnRQí,n7fíín?w > CSAUKUKORICA l PlUllDrUZiüÍJÍjJI... y A pontyhorgászat klasszikus csalija a belül krémszerű, szép, sárga, jellegzetes Illatú főttkukorica, melyben mégis szilárdan ül a horog. Annyira puha, hogy a víz könnyen oldhatja ki belőle a pontynak oly kedves zamatanyagokat és lágysága lehetővé teszi azt, hogy a benne rejtőző horog távoli bevágáskor is könnyen üsse át és akadály nélkül hatolhasson be a ponty szájába. A jó csalikukorica kérdése több tízezer horgászt érdekel, különösképpen a vidéki sporttársakat, akik nem juthatnak hozzá a fővárosban árusított, zamatosított főttkukoricához. Az elmúlt nyáron cikket közölt a horgászlap, melyben rámutattam arra, hogy a Kukta gyorsfőzőben milyen egyszerűen és gyorsan készíthetünk kitűnő csalikukoricát. A közleménynek erős visszhangja volt, számtalan levél érkezett főleg vidékiektől nekemszegezve a kérdést: hogyan készíthetnek a gyorsfőzőben zamatosított csalit? Az érdeklődés érthető, hiszen ma már nem kétséges, hogy — hiába hangoztatnak a tagadás ősi szellemei ellenvéleményt, — zamatosított csali halvonzó távhatása fokozza a horgászeredményt, illata elfedi a halra riasztó hatású ember, dohány, súnyogriasztó szagot, melyet a csali akkor vesz fel, amikor a horgász többnyire mosatlan kézzel nyúl hozzá. A csalikukorica illatosítására alkalmas a kereskedelemben kapható távcsali-oldat. Ez a megoldás mégsem tökéletes, a megfőtt és teljesen átnedvesedett kukoricaszemben az utólag becseppentett zamatanyag csak felületesen hatol be és amikor a csali a horgászvízben ázik, a felületes zamatositás igen hamar kioldódik. Tökéletes az a megoldás, amikor a száraz kukoricaszem már az áztatás során vesz fel zamatosított vizet, melynek illata a főzés során sem távozik ki belőle. Ez azonban nyitott fazékban nem sikerül, mert a zamatanyagok illőolajtartalma alacsony forrpontú anyag, mely igen hamar kidesztillálódik a forrásban levő vízből. Ha viszont á főzés mondhatni zárt rendszerben történik, melyből a gőznek csak elenyésző része távozhat, a kukorica jól őrzi meg a zamatot, ezért jelent nagy előnyt az úgynevezett Kukta gyorsfőző már csak azért is, mert hiszen benne nem félnapig tart a főzés, hanem csak 1—2 óráig. A zamatosításra legjobb módszer: a kukoricát a zamatanyagokkal együtt főzni Kuktában. Sajnos, illóolajokat beszerezni nem lehet, ezek zárolt importanyagok. De megkerülhetjük ezt a nehézséget oly módon, hogy nem olajokat, hanem drogokat használunk, melyeknek még az is az előnyük, hogy zamatanyaguk lassabban oldódik, a kukorica illatosltása fokozatosan történik, a zamat tartósabban szívódik bele a kukoricaszemekbe. Ezeket a drogokat a gyógynövény szaküzletekben vásárolhatjuk. Kétféle anyagra van szükség: édeskömény és ánizsmagra, ezekből 10—10 deka elegendő. Figyelem, édesköménymagról van sző és nem a konyhában használt közönséges köménymagról! Felhasználásuk úgy történik, hogy egy-egy kilónyi száraz kukoricához az egyenlő mennyiségben összekevert magokból 2—3 púpozott kávéskanálnyit számítva azokat tiszta mákdarálőban megdaráljuk és beletesszük a kukorica beáztatására szolgáló langyos vízbe, hogy együtt ázzanak a kukoricával. Az áztatás ideje általában 24 óra, ennyi elegendő ahhoz, hogy a kukorica jól felvegye a vizet és vele együtt a drogokból kioldódott zamatanyagokat. Ojabban nagyobb, hat liter űrtartalmú Kuktát is vásárolhatunk, ez jobban felel meg horgászcélokra, mint a kisebb 4- literes, — a nagyobb főzőben egyetlen főzéssel annyi csalit készíthetünk, hogy az a szoktató etetésre is elegendő. Egy kiló száraz kukorica megfőzve kb. négy liternyi csalit ad, ami a legmohőbb horgásznak is elég egy-egy hosszabb kirándulásra. A főzés menete egyszerű: a droggal együtt áztatott kukoricát betöltjük a főzőbe és ha szükséges még annyi vizet töltünk hozzá, hogy a fazék kétharmad részéig legyen teli. Az csak természetes, hogy a kukoricával az áztatővizet is betöltjük a gyorsfőzőbe. Az előírásoknak megfelelően lezárt fazekat addig hevítjük, amíg a tetején levő szelepben a gőz sisteregve, fütyülve nem távozik, ekkor gáz vagy villanytűzhely esetén takarékhevltést állítunk be, ha a főzést takaréktűzhelyen végezzük, annak kevésbé forró szélére húzzuk. A hevítés akkor megfelelő, ha a szelep nem fütyül, de kis furatain szemmel láthatóan kevés gőz áramlik. A főzés időtartama a kukorica minőségétől függ, a régi, múmiásra szikkadt kukorica lassabban fő, mint a fiatalabb évjáratú, a főzés időtartamát ki kell kísérletezni és ha mindig ugyanabból a kukoricafajtából készítünk csalit, a főzés ideje mindig ugyanannyi. A kukorica ne legyen kevert, azaz többféle minőségből összevegyltett, mert akkor a benne levő egyik fajta alighanem lassabban, vagy gyorsabban fő, mint a másik, egyenletesen lágy csalit így nem készíthetünk. Az átlagos minőségű kukorica egy-másfél óra alatt krémesre fő, de akad olyan öregebb fajta is, melynek két óra kell. Legjobb kísérletként egy óráig főzni, utána nyitni a főzőt és megvizsgálni tartalmát, ha kell tovább főzni. A jó főttkukorica belül kenőcsszerűen lágy, de nem rózsásra repedt, persze figyelembe kell venni a horgász egyéni „ízlését", hiszen ma is akadnak, akik keményebb csalival szeretnek horgászni annak ellenére, hogy a tapasztalatok szerint a lágy kukoricaszem a legeredményesebb, ha nem is marad olyan hosszú Ideig épen a horgon és hajításkor vigyázni kell arra, hogy le ne essék a horogról. A hatliteres Kuktában természetesen kevesebb kukoricát is főzhetünk, ki kell kísérletezni, hogy a kukoricánk mennyit duzzad és ennek megfelelően megszabni az adagot, de a vízmenynyiséget is. Legjobb félkilőval kezdeni és a mennyiséget fokozva megállapítani, hogy menynyi kukoricához, mennyi főzővíz kell. A tavasz beköszönte előtti esték igen alkalmasak a kísérletezésre és mire kedves aranyhasúink felébrednek téli dermedtségükből és érdeklődni kezdenek a horgunkra tűzött kukoricaszemek iránt, már kész „technológia“ birtokában készít» hetjük rendszeresen a csalinkat. Csalifőző Kuktánkat természetesen más célokra is használ» hatjuk, ügyeljünk azonban arra, hogy csalit csak teljesén tisztára súrolt és idegen szagoktól mentes gyorsfőzöben szabad ké» szíteni. A pontyok aligha ked» velői a marhapörköltszagú csalinak, de nekünk sem ízlik túlsá» gosan olyan csülökkel nemesi» tett bableves, melynek enyhe ánizsillata van. Ha tehát gyors» főzőnkkel váltógazdaságot műa velünk, mindenkor alaposan tisztítsuk meg. (jarkasházyl ÉRDEKESSÉG Ágyúkat nemcsak a háborúban használnak, hanem a halászatban is. Ilyenek a madárriasztó ágyú és a trágyaágyú, illetve trágyaszóró ágyú. A madárriasztó ágyú igen elmés, karbidlámpához hasonló berendezés, melyben a keletkező gáz meghatározott időközökben felrobban, és a robbanás hangját még egy hangerősitő cső növeli, így elriasztja a káros madarakat. A trágyaágyú kombinált motoros szivattyú, mely a csónakba rakott trágyát oldott állapotban szórja szét a halastóban. Mi a blinker? Az utóbbi időben lépten-nyomon hallhatjuk a horgászoktól: vettem egy bünkért. Ezen a boldog horgász rendszerint azt érti, hogy vett egy dobóorsót. Néha a blinker egy egész pergetőfelszerelést jelöl, és csak a legritkább esetben (a már képzettebb horgászoknál) jelenti azt, ami valójában: a horoggal ellátott kis fémcsalit. A blinker német szó, a blinken (csillogni, villogni) szóból ered. Magyarul villantőnak mondjuk azt a kis — többnyire nikkelezett — hal alakú vagy kanálfej formájú fémdarabot, melyen horog fityeg. Ha ezt a villantőt (bünkért) zsinórra kötve végighúzzuk a vízben, úgy pereg, billeg, hogy a ragadozó halat megtéveszti és rákap. Hogy közben mit gondol, az most nem lényeges. A bűn kerezéshez (villantózáshoz, per getéshez) persze kell egy különleges bot, egy különleges dobóorsó (állódobú, pergető orsó), zsinór és egyéb apróságok. Most azonban csak azt szeretnénk még egyszer aláhúz ni, hogy más a bot, más az orsó és más a villantó — a blinker —, az egész együtt pedig már egy felszerelés, egy blinkerező, vagy pergető, vagy villanfózó felszerelés. IFJÜ HALÁSZ (Fotó: Peter Scheiner)
