Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1967-12-16 / 50. szám

Időszerű kérdések, vélemények a trebisovi járásban Az utóbbi hetekben a kérdések egész sorát vitatták meg az egységes földmüvesszövetkezetek vezető dolgozói és aktív tagjai. A vita alapját azok a gondolatok és ja­vaslatok képezték, amelyeket a Földművelés- és Közélel­mezésügyi Minisztérium az EFSZ-ek VH. kongresszusának előkészítése jegyében a szövetkezeti tagok elé terjesz­tett. Kedvező jelenség, hogy a legtöbb szövetkezetben nem csupán a központilag felvetett problémák általános elemzését szorgalmazták, hanem kiindulva a sajátos természeti és gazdasági adottságaikból kutatták azokat a lehetőségeket is, amelyek kihasználása folytán követ­kezetesen elősegíthetik mezőgazdaságunk fejlesztésével járó országos jellegű kérdések megoldását. Ily módon viszonyulnak az időszerű kérdésekhez a trebiéoví járás két legnagyobb szövetkezetének, a nagy­­kaposi és a kisgéresi EFSZ-nek a tagjai is. Legalább is erre a következtetésre jutottam azoknak a beszélgeté­seknek alapján, amelyeket Loksa László mérnökkel és Galgöczy Tiborral, a nagykaposi szövetkezet elnökével, illetve üzemgazdászával (ökonómusával), valamint Bertha Jánossal, a kisgéresi szövetkezet elnökével és Géresi v István agronómussal folytattam. ilyen üzemi klubok épülnek a Szovjetunióban Előtérben a növénytermesztés, de főleg a gabonatermesztés fejlődése A nagykaposi szövetkezetben a több­éves tapasztalatok alapos elemzésekor arra a következtetésre jutottak, hogy feltétlenül ésszerű lesz korlátozniuk a szántóterület jelenlegi terjedelmét. Aki nem ismeri az ottani helyzetet, annak ez a határozat meglepetést okoz. Persze, amikor először vetették fel ezt a kérdést, meglepődtek a já­rási irányító szervek egyes dolgozói is, akik a helyzet tényleges ismere­tének hiányában a Latorcza szabályo­zása folytán víztelenített háromszáz­­ötven hektárnyi területet szerették volna szántóvá, gabonatermesztésre alkalmas területté nyilvánítani. Van­nak azonban olyan tényezők, amelyek előtt meg kell hajolnunk, amelyeket egyelőre megváltoztatni nem tudunk, de amennyiben felismerjük tulajdon­ságukat, úgy egy kis józan paraszti ésszel hasznosítani tudunk. Ilyen té­nyező a nagykaposiak lecsapolt terü­lete is, amelyen minden áron búzát akartak termeszteni, s amely a belé­­szórt vetőmag mennyiségét sem adta vissza. Itt nem segített a nagyhozamú búzafajta, sem pedig a szakszerű táp­anyagellátás, mert ez az erősen kö­tött, tehát szerkezet nélküli talaj nem értékesítette, mert nem is értékesít­hette a befektetett munkát és anyagi eszközöket. De hogyan is értékesíthet­te volna, amikor a jó termés egyik legfontosabb tényezőjét, a csapadékot sem fogadta be. Ezért döntöttek a nagykaposiak a szántóterület terjedelmének lényeges korlátozása mellett, illetve ezért vál­toztatják ismét rétté és legelővé a La­torcza menti területeket. S persze azért Is, mert számításaik szerint a szénatermesztésre és legeltetésre al­kalmas területek terjedelmének növe­lésével lehetőségük nyílik a tehenek számát és azok hasznosságát lényege­sen növelni és más gazdaságok részé­re növendékmarhát nevelni, tehát a „mostohaként“ viselkedő mezőgazda­­sági terület jövedelmezőségét fokozni. Ezekkel az intézkedésekkel egyidő­­ben megtesznek majd mindent abból a célból, hogy a hagyományos szántó­­területek hatékonyan ki legyenek használva a gabonatermesztés céljára. Ehhez a kedvező előfeltételek létre jönnek a szarvasmarha állomány lét­számának lényeges növelése, vagyis az istállótrágya mennyiségének gyara­podása által, a műtrágyaadagolás fo­kozása és az öntözéses növényter­mesztés terjedelmének fokozatos nö­velése folytán. S nem utolsó sorban azáltal, hogy áttértek a nagyhozamú szovjet búzafajták termesztésére. A kisgéresi EFSZ-nek is meg van­nak a sajátos elképzelései. Persze itt is előtérbe került az a gondolat, hogy a talaitulajdonságokhoz kell idomíta­ni a növénytermesztés szerkezetét. A helyzet alapos elemzésekor arra a következtetésre jutottak, hogy a 400 hektárnyi homokos területek maximá­lis kihasználása csak úgy lehetséges, ha azon. vagy legalább is annak na­gyobb részén szőlőtermesztéssel fog­lalkoznak. A belterjes ipari növények termesztési területének kiszélesítését szükségessé teszi — a náluk már ve­szélyes jelenségként mutatkozó — munkaerőfelesleg is. Ezért a szőlő­­termesztés mellett bővítik a zöldség- és dohánvkertészet területét is. A kisgéresiek tudatosították azt is, hogy a gabonatermesztésük színvona­lát is emelni kell. A megoldást a here­félék területének lényeges bővítésé­ben látták. Ogv döntöttek, hogy a je­lenlegi 220 hektárnvi területet négy­száz hektárra növelik s így kedvező előfeltételeket teremtenek nemcsak a gabonatermesztésre, hanem mint tej­termelő szövetkezetnek, amely a kö­­zelfövőben hatszáz tehenet tart, az állattenyésztési termelését is gazda­ságosabbá teszik. Ebben a faluban is sokat vitatkoz­tak a sajátos viszonyaik között is megfelelő, nagyhozamú búzafajták meghonosításáról. Hogy melyik fajta felel meg legjobban azt majd a jövő évi hektárhozamok döntik »1. Ugyanis tizenöt hektárnyi területen — hasonló talajviszonyok és tápanyagellátás mel­lett — négy fajta búzával (Mironov­­szkája, Bezosztéja, Diana és Pavlovi­­ceij kísérleteznek. Gondok a kooperáció fejlesztése körül A felvásárló, terményfeldolgoző és a szolgáltatásokat nyújtó vállalatok­hoz fűződő kapcsolatokról mindkét szövetkezet vezetői kedvezően nyilat­koztak. Bírálat csak a megrendelt műtrágya kései leszállítása miatt hangzott el. A bírálat jogos, mert bi­zony a kései szállítás miatt — s per­sze azért is, hogy nincs megfelelő raktárhelyiségük — sok műtrágya tönkre ment, főleg a kisgéresi szö­vetkezetben. A kooperáció más szakaszokon okoz nagyobb gondot. Arról van ugyanis szó, hogy a trebiSovi járásban a me­zőgazdasági termelés szakosítását nyi­tott állományforgós „rendszer“ alap­ján akarják megoldani. Ez a körül­mény feltételezi — főleg az állatte­nyésztési termelés szakaszán — a ter­melési feladatok megosztását az együttműködő üzemek között. A nagykaposi EFSZ-t például sertés­­hizlalásra akarják szakosítani, míg a csicseri és a Cierne Pole-i szövetkeze­teket a kocatartásra, illetve a malac­nevelésre. Ez így rendjén is lenne, ha a nagykaposiak előzetes számítása nem tanúskodna arról, hogy a part­nereik ebben a kooperációban na­gyobb előnyökhöz jutnak, mint a nagy­kaposi szövetkezet. Ez a nagyobb előny azonban nem csupán abból ered, hogy a csiC9eriek csak húszkilős súlyban, kilónként 22,50-ért, a Cierne Poleiek pedig huszonöt kilós átlag súlyban és hasonló árban akarják át­adni a malacokat, hanem magából a lényegből, tehát abból is, hogy a je­lenlegi árpolitika mellett a kocatar­tás, illetve a malacnevelés gazdaságo­sabb, mint a hizlalás főleg olyan kö­rülmények között, amikor egy gazda­ság a hizlalásra alkalmas malacokat egy másik gazdaságtól vásárolja. A nagykaposiak sertéstenyésztése napjainkig gazdaságosnak bizonyult. Hagyományos módszerek mellett — tizenkét kilogrammos átlagsúlyban — egy választási malacot 190 koronáért termelnek ki. Még abban az esetben is kedvezőtlenebb körülmények közé kerülnének, ha a csicseriek és a Cier­ne Poleiek hajlandóak lennének 12 kilós átlagsúlyban átadni a malaco­kat. Mert malaconként 80 korona több­letkiadással terhelnék a sertéshizlal­dát s így jövedelmük is csökkenne. Ezek a következtetések természete­sen nem azt jelentik, hogy a nagyka­posiak ellenzői a mezőgazdasági ter­melés szakosításának és az üzemek közötti kooperáció kibontakoztatásá­nak. Ellenben olyan szakosítást és kooperációt óhajtanak, amely az együttműködő feleknek egyforma elő­nyöket biztosít. Véleményem szerint hálás lenne, ha a nagykaposiak hívei és kezdeményezői lennének a zárt ál­lományforgóra épülő szakosításnak, amely az első szakaszban mondjuk csak a sertéstenyésztésre terjedne ki olyformán, hogy az említett érdekelt mezőgazdasági üzemekkel közösen létrehoznának egy sertéstenyésztő és hizlaló üzemközi vállalkozást, miáltal a társtulajdonos szövetkezetek mind a malacnevelésben, mind pedig a hiz­lalásban kölcsönösen érdekeltek len­nének s így ki lenne zárva annak le­hetősége. hogy egyik szövetkezet a másik kárán gazdagodjon. Később ezt az együttműködést fejleszteni lehet­ne, vagyis létre lehetne hozni a me­zőgazdasági termelés szakosításának haladóbb formáját, amely nem a kis gazdasági egységek kooperációjára épülne, hanem az érdekelt két-három szövetkezet társulás és közös terme­lési és pénzügyi tervek alapján — de az egyes termelési szakaszok széthe­­lyezésével — mint nagyobb gazdasági egység, zártállományforgós rendszerű szakosítást valósítaná meg. A kisgéresi szövetkezet az örösivel akar a jövőben jobban együttműköd­ni. Már megegyeztek például abban, hogy üzemközi baromfifarmot létesí­tenek negyvenezer tojó számára. To­vábbá, hogy az örösi szövetkezet a kisgéresi tejtermelő szövetkezet részé­re a jövőben üszőket nevel. Itt is felvetődik azonban a kérdés, hogy a szarvasmarhanevelés llyképpeni meg­osztása nem hoz-e rendkívüli előnyö­ket az egyik szövetkezetnek a másik kárára? Ez a kérdés annál is jobban foglalkoztatja a két szövetkezet tag­ságát, mert hosszú idők óta nagyon jő viszonyban vannak. Tehát nem sze­retnék megkárosítani egymást. Ezért ma ott tartanak, hogy mérlegelik a szorosabb együttműködés lehetőségeit a szarvasmarhatenyésztés területén is, és olyan megoldást szeretnének talál­ni, amelyben kölcsönösen érdekeltek lennének mind az üszőnevelésben, mind pedig a tejtermelésben. A kooperációról folytatott eszme­cserénk mind Nagykaposon, mind pe­dig Klsgéresen arra hagy következtet­ni, hogy a mezőgazdasági üzemek ma­gasabb színvonalú együttműködésétől, amely az együttműködésre hajlamos szövetkezetek bizonyos fokú társulá­sában és a zártállományforgós rend­szerű szakosításban jutna kifejezésre, nem idegenkednek. Megjegyzésem egy időszerű kérdéshez Az alábbi fejtegetésem azzal a dön­téssel függ össze, amely a kistárkányl és az örösi szövetkezetnek az üzem­közi tojástermelő baromfifarm létre­hozását állítólag megtiltotta annak ellenére, hogy a kivitelezési terveik már készen vannak. Erre állítólag azért került sor, mert a trebiáovi já­rásban járási tojástermelő társulást (zdruzenie) akarnak létesíteni. Hangsúlyozom: egyáltalán nem áll szándékomban az említett járás irá­nyító szervei döntésének helyességét kétségbe vonni. Csupán felvetem a kérdést, hogy egyáltalán helyes-e, hogy a születendő járási mezőgazdasági tár­sulások mellett, amelyek az összes mezőgazdasági üzemeket tömörítik, olyan jellegű termelő társulásokat igyekeznek létesíteni, amelyek az összes mezőgazdasági üzemek társ­tulajdonát képezik. Ám legyen a járási mezőgazdasági társulásoknak külön­böző szolgáltatásokat nyújtó célüzeme, vagy ott ahol arra szükség mutatko­zik, mint például az érsekújvári járás­ban is — ahol a mezőgazdasági üze­mek önként lemondanak a tojásterme­lésről, mert arra ráfizetnek — legyen járási tojástermelő baromfifarmja. Ellenben hibának tartom, ha a „divat térhódítása" következtében olyan járá­sokban is egész járást átfogó tojás­­termelő társulást létesítünk, ahol a tojásszükségletet gazdaságos körülmé­nyek között kisebb, üzemközi vállal­kozásokon keresztül (két-három szö­vetkezet társtulajdona) is biztosítani tudjuk. A járási mezőgazdasági társulások­nak, amelyek a jövőben a mezőgazda­­sági termelés irányítói és összehango­lói lesznek, támogatniuk kellene min­den olyan kezdeményezést, amely két­­három szomszédos mezőgazdasági üzem társtulajdonaként —, a terme­lés különböző szakaszainak korszerű­sítése céljából — üzemközi vállalko­zások létrehozását szorgalmazza. Tény, hogy a járási mezőgazdasági társulá­sok felügyelete mellett működő ki­sebb. tehát nem egész járásra kitérje* dő üzemközi vállalkozások sok előnyt rejtenek magukban. Vegyük például a tojástermelést. Amennyiben járási to­jástermelő társulás létesül, amely a járás összes mezőgazdasági üzemének társtulajdonát képezi, feltétlenül szük­ség lesz egy járási igazgatósági appa­rátusra, melynek fenntartási költségei lényeges terhet jelentenek. Ezzel szem­ben, ha a szükségletnek megfelelően — esetenként két-három mezőgazda­­sági üzem társtulajdonaként — úgy­nevezett üzemközi tojástermelő vállal­kozások jönnek létre (persze olyanok, amelyek keretében a korszerű techno­lógia alkalmazható), akkor a gondozó személyzeten és esetleg egy vezető dolgozón kívül irodai dolgozókra nincs szükség, s így nem terhelik a terme­lési költségeket. Az üzemközi vállalkozások további előnye, hogy ha kevesebb számú a társtulajdonos, akkor minden társtu­lajdonos gazdaságnak nagyobb az anyagi érdekeltsége a termelésben és ezzel együtt elmélyültebb e felelőssé­ge is a termelési feladatok teljesíté­séért. Ezzel szemben, ha egy ilyen termelővállalkozás a járás minden me­zőgazdasági üzemére, mint társtulajdo­nosra kiterjed, akkor a társtulajdono­sok számához viszonyítva aránylag kis termelési egység nem válhat a társ­­tulajdonos gazdaságok egyik jelentős bevételi forrásává, s így azok felelős­ségérzete is törvényszerűen kisebb. Végül pedig azért sem lenne helyes, ha minden járásban járási tojáster­melő társulásokat (zdruííenie) létesí­tenénk, mert így a tojóbaromfi nagy­méretű összpontosítására kerülne sor országos méretben, ami még a leglel­kiismeretesebb állatorvosi felügyelet mellett is — fertőző betegségek fel­lépése által — veszélyes helyzetet teremthetne. Ezért ismételten azt a nézetet hangsúlyozom, hogy ahol üzemközi társulásokkal, illetve vállal­kozásokkal meglehet oldani a tojás­termelést, ott ne akarjanak minden áron egész járásra kiterjedő társulást létesíteni. Mezőgazdasági termelésünk fejlődé­sének jelenlegi szakaszában a járási mezőgazdasági társulásokra, mint a mezőgazdaság irányításának demokra­tikus szerveire feltétlenül szükség van. De ne akarjunk feleslegesen és min­den áron — a termelés egyes szaka­szainak felkarolására —egész járásra kiterjedő termelő társulásokat létesí­teni. Vigyázzunk! A divatnak nagy hatal­ma van! S míg ma csak járási tojás­­termelő társulások megalakításáról beszélünk, úgy félő. hogy holnap már hústermelő, vagy tejtermelő járási tár­sulások megalakítását is szorgalmaz­zuk s így a termelők kezdeményezését és a termelési feladatok teljesítéséért érzett felelősségét csírájában elfojt­juk. A tájékozatlanság s ami mögötte van A trebiéovi járásban eltöltött négy nap folyamán több községet megláto­gattam. Beszélgettem vezető dolgozók­kal és sorkatonákkal, vagyis szövet­kezeti tagokkal és állami gazdaságok dolgozóival is. Láttam és éreztem, hogy ezek az emberek becsülettel helyt állnak a termelésben és igyekeznek értékesíteni az élenjáró mezőgazdasá­gi üzemek termelési tapasztalatait. Azt is tapasztaltam, hogy nagy érdek­lődést tanúsítanak mezőgazdasági termelésünk időszerű problémái iránt. Sajnos azonban arról is módomban állt meggyőződni, hogy közülük na­gyon sokan tájékozatlanok — nem az országos kérdésekben, mert azokról értesülnek a sajtóból —, hanem a já­rás mezőgazdasági termelése fejleszté­sének sajátos kérdéseiben. A tájékozatlanság legfőbb oka állí­tólag az, hogy járási értekezletek al­kalmából — amikor fontos mezőgaz­dasági kérdéseket tárgyalnak — nem magyarázzák a szak- és egyéb kérdé­seket úgy, hogy azt mindenki meg­értse. Több helyen azt állítják, hogy ilyen jelenség a helyi gyűléseken is előfordul elég gyakran, de főleg ak­kor, ha járási előadó érkezik. Ha ez valóban így igaz, akkor ezen a hely­zeten mielőbb változtatni kell. Mert a mezőgazdaságunk fejlődésével pár­huzamosan a kérdések és problémák is komplikálódnak. S bizony sok kér­dést még abban az esetben is nehéz megérteni, ha azt az ember a naponta használatos anyanyelvén hallja. Ezért nem jogtalan követelés, hanem a tár­sadalmi érdekeinkkel teljesen össz­hangban lévő kívánság, hogy az embe­reket mindig úgy tájékoztassuk prob­lémáinkról, hogy azt a szó valóságos értelmében megérthessék. Pathó Károly bevált a szakosítás Az érsekújvári járás három köz­ségének — Szálkának,. Kiskeszinek és Lelédnek — a földművesei 1965-ig kiilön-külön gazdálkodtak. Tormelési eredményeik rosszak, a munkaegység értéke pedig ala­csony volt. Ilyen körülmények kö­zött egyesült két évvel ezelőtt a három falu szövetkezete. A szálkái egyesített szövetkezet­ben nem volt tehát könnyű és zök­kenőmentes a kezdet. A helyes irányításnak és a tagság szorgal­mának köszönhető, hogy a 2700 hektár területen gazdálkodó szö­vetkezetben jelenleg 17 korona a munkaegység értéke. Ebből tizen­négy koronát fizetnek előlegként. — Most már többet is fizethet­nének — mondja mosolyogva Bog­dán Ferenc, az egyesített szövet­kezet elnöke. — Termelési eredmé­nyeink ugyanis jók, s így szép be­vételt érünk el. A célunk azonban az, hogy előbb alaposan megszilár­dítsuk gazdasági alapunkat, majd­csak aztán emeljük a munkaegy­ség értékét. Januártól rá kellene térnünk a garantált jutalmazási formára, de még mielőtt döntenénk, alszunk rá néhányat. Amíg külön-külön gazdálkodtak, addig főleg a tejtermelés terén értek el gyenge eredményeket. Nem volt ritka a napi 2—3 literes fejési átlag sem. Ma ez a mennyi­ség hét liter körül mozog. Az egyesített szövetkezetben a súlygyarapodás terén is egyre job­bak az eredmények. Jelenleg 1200 hízósertése van a gazdaságnak. Az 54—56 dekás napi súlygyarapodás tette lehetővé, hogy a sertéshús­leadás tervét már teljesítették. A számítások szerint az év végéig még két vagon sertéshúst adnak el — terven felül. Jól jövedelmez a baromfitenyész­tés is. Kiscsirkéket vásárol a szö­vetkezet, amelyeket egymillió kiló körüli súlyban adnak el. Minden egyes csirkénél, hét-nyolc, sőt né­ha még ennél is több korona a tiszta haszon. Szálkán az eredmények jelenleg jók, de amíg ezt elérték, sok aka­dályt és nehézséget kellett leküz­deniük. Hizlaldákat építettek, ta­karmányt biztosítottak és hozzá­értő, szorgalmas emberekre bízták az állatok gondozását. A szarvas­­marháknál szintetikus hizlalásra tértek át. S'lót és abraktakarmányt nem etetnek az állatokkal. — Míg abrakfélékkel, silótakar­­mánnval és lucernafélékkel etették az állatokat, addig 12—13 koro­náért termelték a szarvasmarhahús kilóiát. Az úi etetési módszerrel naDi 90—95 dekás súlygvaranodás mellett hat korona ötven fillérbe kerül ez. Olcsóbban termel a szö­vetkezet, nagyobb a bevétele, több marad a kasszában. — Hétmillió 350 ezer korona a tervezett bevételiing állattenyész­tési termékekből. Még nincs itt az év vége. de már mo*t mondhatom, hngv 2oti—ono ezer koronával töb­bet veszünk be a tervezettnél. — tgv talán mégiscsak bevezetik ianuár egytől a garantált bérezési formát? — Határozottan ezt még nem mondhatom, de ténv, hoev pénz­­•’■évi bevételi tervünket teliesítiiik. legalább egv évig még tovább sze vofnénk gazdasági alapunkat szi­lárdítani, s aztán... Nem fejezte be mondatát az el­nök. Nem mondta ki, de már tud­ta, hogv szövetkezetük csakhamar az újvári járás legjobbjai közé tartozik. NAGY ÁRPÁD SZABAD FÖLDMŰVES 5 1967. december 16.

Next

/
Thumbnails
Contents