Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1967-11-11 / 45. szám

ff

Őszintén ajánlom...

Jelenleg az egész országban úgy Vásárolják fel a tejet, hogy azt naponta egyszer a CSAD tehergépkocsija veszi át a termelőtől és szállítja a tejfeldolgozó üzembe. Mennyi panasz hangzott már el ezzel kapcsolatban! Hányszor reklamálták az üzemék a helytelenül megállapított tejzsírszázalékot és magasabb savtartalmat, hiszen mindez anyagi veszteségekkel jár!

A mezőgazdasági üzemek túlnyomó részének nincsen megfelelő hűtőberendezése, s Így nem csoda, ha a nyári kánikulák idején a szállításra váró tej egy-kettőre megsavanyodott. Gyakoribb szállítással ezt meg lehetett volna előzni, de a tejszállító kocsi naponta csupán egyszer jár. Ezzel szemben ha a szövetkezetét azzal vádolták, hogy vízzel hígítja a tejet, azonnal megkapták a gyors választ; ki tudja, mit csinál szállítás közben a gépkocsivezető a rábízott tejjel! ők tiszta, teljes tejet adtak át neki! S valóban, néhány esetben sikerült bebizonyítani, hogy a gépkocsivezető útközben leszedte a tejfölt és vízzel, sokszor egyenesen a patákból, pótolta a hiányt. Ez mint a bumeráng azonnal visszaütött. Erre hivatkoztak még azok a mezőgazdasági üzemek is, amelyek valóban vízzel „fokozták" a tejtermelést — amíg tetten nem érték őket.

így ment és megy ez még sok helyen ma Is.

Abban azonban mind két fél — a szövetkezetek és a felvásárló tejüzemek is — egyetértenek, hogy a közéjük iktatott harmadik intézmény, amely semmiben slnc* érdekelve sem a tej mennyiségében, sem annak minőségében, csak bonyolultabbá teszi a kapcsolatot.

A galántai járás volt az első, amely megszakította ezt a bűvös kört. Itt a termelési igazgatóság elhatározta, hogy a járás területén 6 körzeti tejfelvásárló központot létesít, ahová a környező mezőgazdasági üzemek fejés után minden kezelés nélkül leadják a tejet. Itt azonnal laboratóriumi vizsgálatnak vetik alá, megállapítják a tejzsírszázalókot, a szennyezettség fokát és a savfokot, majd a nagy befogadóképességű hűtőtartályokban a tejet megfelelő kezelés után szállításig tárolják.

Mit vártak ettől az intézkedéstől?

Elsősorban a termelő és a feldolgozó üzem közötti állandó súrlódások kiküszöbölését, a szövetkezetekben a tejhűtő berendezések hiányának megoldását és nem utolsó sorban azt is, hogy így biztosítani tudják a tejfeldolgozó üzem fokozatos, a feldolgozás ütemének megfelelő mennyiségű, kifogástalan minőségű tejjel való ellátását is.

Az első felvásárló központ május 17-én kezdte meg működését a farkasdi szövetkezet gazdasági udvarában. Három szövetkezet, az 1400 hektárt művelő zsigárdi, a 2700 hektáros negyed! és a 3560 hektáron gazdálkodó farkasdi szövetkezet szükségleteit hivatott fedezni.

Nem fogadták valami szívesen, senki sem akarta a magáénak mondani.

Vajon mi lett a sorsa?

A farkasdi szövetkezet gazdasági udvarán megcsodáltam a bricska elé fogott tüzesen mellém robogó lovakat. Pál Kálmán, a szövetkezet elnöke és Polgár Ferenc zootechnikus szállt le a bricskáról. A szövetkezeti elnök nem szépíti a dolgot.

— Kezdetben én elleneztem a legjobban a tejátvevő központ létesítését. Nem olcsó mulatság; 130 ezer koronába tervezték a felépítését, ám a kivitelezése 317 ezer koronába került A költségeket a mai szövetkezetünk viselte, de az állam is hozzájárult 150 ezer koronával.

Megmutatták a pillanatnyilag üres, 12 ezer liter befogadó két hűtőtartályt és a centrifugát, amellyel a tejet tisztítják.

Délelőtt 10 óra van. Reggel fél négykor elszállították a zsigárdi szövetkezetbe este kifejt tejet. A farkasdi szövetkezetben este és reggel, valamint a zsigárdi szövetkezetben reggel kifejt tejet délben fél egykor szállítják a tejüzembe lehűtve és kifogástalanul kezelt, tiszta állapotban.

— Hát a negyediek? Visszaléptek?

— Dehogy is! Januártól már ők is idehordják a tejet. Ez évben még nem tudták megoldani a tejnek a beépített fejőberendezés tartályából a tartálykocsiba való átszivattyúzását.

— Mi a véleménye elnök elvtárs, öt hónapi tapasztalat után, a tejkezelő központról? — veszem fel ismét a beszéd fonalát.

— Most már nem engedném át senkinek.

Pedig nekünk nem volt a múltban annyi kellemetlenségünk , a tej minősége miatt, mint a zsigárdiaknak. A tejfeldolgozó üzem a nálunk kifejt tejet azonnal átvette és évente körülbelül 25 ezer korona kezelési díjért lehűtötte és minőségéért vállalta a további felelőséget. A zsigárdiaknak viszont, mivel nem volt megfelelő hűtőberendezésük, nagyon sok kellemetlenséget okozott a tej savanyodása. Számukra ez a tejfelvásárló központ megkönnyebülést jelent.

— Ha a múltban is meg tudták oldani a tej kezelését, akkor mért változtatta meg a felvásárló központról előzetesen alkotott véleményét? Csökkentek talán a tejkezelési költségek?

— Nem is mondhatnám. Csak jó

érzés, hogy tőlünk kifogástalan minőségű tej megy a közellátás céljaira.

Csalódtam.

Érveket, gazdasági szempontokat vártam. Ma, amikor az új irányítási rendszerrel kapcsolatosan a gazdaságosság kérdése kerül előtérbe,- az elhangzott válasz nem hangzik valami meggyőzően. Vártam, hogy gazdaságosság, ésszerűség szempontjából indokolja meg a pálfordulást. Hogy tanácsot ad, érdemes-e másutt is áttérni a tejfelvásárlás szervezésének új módjára. Érzi ő is; hogy további magyarázatot várok. Mintha próbára tenne, beérem-e ennyivel. Kis fontolgatás után folytatja.

— Nézze. Ügy számították ki (a járási szervekre gondol), hogy a beruházási költségek három éven belül visszatérülnek. Ennek a számításnak van egy hibája: azt is beleszámították a költségvisszatérítésbe, hogy a szövetkezet tehergépkocsija ki lesz használva. Ez pedig szerintem nem tartozik hozzá a költségszámításhoz, habár a szövetkezetnek nem mindegy, hogy a szállításért kapott évi 100 ezer koronát a gépkocsin három műszakban egymást váltogató szövetkezeti tagok, vagy pedig számunkra teljesen idegen emberek keresik meg. Ha pedig a beruházási költségekhez hozzászámítanánk az épület értékét is, amelybe a gépi berendezést elhelyeztük, akkor a beruházási költségek jóval későbben térülnének vissza. Tehát ha az elmondottak .ellenére mégsem adnám át másnak ezt a tejkezelő központot,

annak más oka van.

Távlati szempontból ugyanis terveink vannak vele. A farkasdi, negyed! és zsigárdi szövetkezet tejgazdasággá válik. 1970—1972-ig körülbelül 3000-re növeljük a fejőstehenek számát. Ez a centrifuga, amellyel most a tejet tisztítjuk, a tejből ugyanazzal az erővel vajat is készíthetne. Amennyiben a jövőben a gazdaságossági szempont győz a monopólium felett, akkor ez a tejkezelő központ tejtermékeket előállító üzemmé változhatna át, s így a tejhulladékot itt a gazdasági udvarban még friss állapotban feltakarmányozhatnánk.

Fölöslegesnek tartja tovább fejtegetni ennek előnyeit. Aki ért egy kevéssé a mezőgazdasághoz, annak nincs szüksége magyarázatra. Előrelátó, kalkulál.

Van benne üzleti szellem?

— Kicsiben, saját elárusító boltokon keresztül nem üzletelünk. Ám évente 20—30 vagon zöldséget adunk el közvetlenül a csehországi vevőknek. így körülbelül 2—3 százalékkal több a bevétel, mintha a felvásárló üzemen keresztül értékesítenénk. Ha a kapitalistáknak ennyi haszon elég

— csillan fel huncutul a szeme — akkor mi sem panaszkodunk. A vevőket nem kell keresni, mindennap legalább hat üzletfél keres fel bennünket, helybén.

Kiérezte, hogy „saccolom“ benne az üzleti szellemet. Viszont külön üzletelni csak úgy lehet, ha ugyanakkor a bevetett területről legalább* átlagos zöldségmennyiséget a felvásárló üzemen keresztül is értékesítenek. Teljesen önállósodni kétélű fegyver. Mi lesz, ha nagy a túltermelés és nem találnak piacra? Akkor a felvásárló üzemre nem támaszkodhatnak!

— Jut is, marad is. Mi vezettük be 1960-ban elsőként az országban a termelésből való részesedést. Például, ha valaki zöldséget termeszt, akkor az általa kitermelt zöldségért kapott tiszta bevétel 40 százaléka őt illeti. Fokozódott nemcsak a terméshozam, de — legalább 70 százalékkal — a termékek minősége is. Természetesen mindenki ügyel a minőségre, mivel nagy a minőségi osztályok közötti árkülönbözet. így történt, hogy amíg 1960-ban a szövetkezet évi 10 millió tiszta bevételéből 2 900 000 koronát fizettünk ki a tagoknak, 1966-ban már 26 millió koronát bevételeztünk és ebből

10 500 000 korona a tagoknak lett kifizetve.

— Növelték talán a szaktudásukat, vagy ez csupán a gondosabb munka eredménye?

— Ez is, az is. Például 1960-ban én voltam a szövetkezet vezetőségének legifjabb tagja. Most pedig én vagyok a legöregebb. 1960-ban egyedül nekem volt a szövetkezetben középiskolai végzettségem — ma már két mérnökünk és 18 technikusunk van, a mesterekről nem is beszélve. Fiatal, képzett emberek kerültek előtérbe.

Nagy kerülővel ismét visszatértünk a tejfelvásárló központ kérdésére.

— Őszintén ajánlom minden szövetkezetnek, érdemes felépíteni. Könynyebbséget jelent és távlati szempontból is megéri — tesz pontot a beszélgetés végére.

Ügy vélem, érdemes megfogadni a tanácsát.

Ciderné Gajdács Irán

A szecskavágó is tüzet okozhat

A mezőgazdaságban is minden órában fennáll a tűzveszély, melyet megelőzni csak komoly munkafegyelemmel, állandó ellenőrzéssel lehet. Íme egy példa a sok közül: Az óbarsi (Stary Tekov) EFSZ-nek 5 szecskavágója van. Ebből egy szecskavágón az utóbbi időben a kések közé a tengelyre a szalmabálákat összekötő spárgákból sok tekeredett fel. Senki nem vette komolyan, nem jelentette a mechanizátornak, hanem néha eltávolították a feltekeredett spárgákat és szalmát. Természetesen ezt sem rendszeresen. Így történt azután, hogy 1967. augusztus 19-én a déli órákban, szecskavágás közben a tengelyre felcsavarodott sok spárga a nagy súrlódás következtében annyira felmelegedett, hogy meggyulladt. Az égő spárgadarabok azután részben már magában a szecskavágóban további apró finom szálakat gyújtottak meg az éppen vágott anyagból, részben a működésben levő szecskavágó fúvóján keresztül bekerültek az OMD 102-es istálló takarmányelőkészítőjébe, ahol robbanásszerűen, egyszerre lángbaborult az egész helyiség. Csupán a tűzoltóság gyors beavatkozásának köszönhető, hogy nem égett le az egész épület (a szerencse, hogy az állatok éppen kint voltak), de így is a keletkezett kár 110 ezer korona 1 volt.

Ezért feltétlenül fontos, hogy pl. a szecskavágóknak is állandó, rendszeres és felelősségteljes figyelmet szenteljünk, éspedig:

— nem csorbultak-e ki, nem tompultak-e el a kések, s ha igen, azonnal ki kell cserélni őket;

— nem tekeredett-e spárga, szalma a szecskavágó tengelyére, ha igen, akkor minden vágás után azonnal el kell távolítani, de elsősorban a hibát kell kijavítani, amelynek következtében a feltekeredés bekövetkezhet.

(Az előbb említett esetnél négy szecskavágónál a tengelyt védő burkolat hibátlan volt, de az ötödiknél hiányzott a burkolatot tartó csavarokból három, aminek következtében a burkolaton rés keletkezett, melyen keresztül azután könnyen feltekeredett a tengelyre a szecskavágóba bekerült spárga is.)

Az álló és forgó kések között meg kell lenni a meghatározott távolságnak (rendszerint 1,5 mm), ha a távolság nagyobb, akkor vágás helyett zúzás, tépés következik be a szecskavágóban, aminek következtében súrlódás áll fenn és természetesen hőfejlődés, ami szintén könnyen tűzesethez vezethet.-SLII.

U

■^osszabb utazásról hazatérve az

ember szinte fizikai szükségét érzi annak, hogy külföldön szerzett benyomásairól, élményeiről beszámoljon embertársainak. így jártam jómagam is, amikor hazatértem a Mongol Népköztársaságban tett látogatásomról. Érdemes egyet-mást megtudni arról a távoli országról, amely, mint a béketábor tagállama, ugyancsak a szocializmus építésén fáradozik.

Mielőtt magáról Mongóliáról szólnánk, hasonlítsuk össze a Szovjetunióval. A két ország között sok a hasonlatosság, közös vonás. Képzeljük el a hatalmas Szovjetuniót, amelynek keleti és nyugati határai között kerek tizenkét órányi az időbeli eltérés. Egyik végében éppen felkelnek az emberek, míg a másikon nyugovóra térnek ugyanabban az időpontban. Északi vidékeit örök hó és jég borítja, félévig tart a nappal, félévet az éjszaka. Déli tájain viszont örök tavasz honol.

Ha összehasonlítjuk a két országot, számos közös vonást fedezünk fel. Területét végtelen kiterjedésű sztyeppék, fennsíkok, hegycsúcsok és sziklabércek jellemzik. A szélesen tagolt völgykatlanokban, ameddig a szem ellát, ménesek, szarvasmarha- és tevecsordák, kecske- és juhnyájak legelésznek. Túl a hegyen, a legközelebbi völgyben megismétlődik ez a látvány. Ez Mongólia arculata, a föld mélyében rejlő töméntelen természeti kincsekről nem is szólva. Az ország lehetőségeit a mongol nép eddig még alig használta ki. Még a kezdet kezdetén áll. Annál kecsegtetőbbek a távlati kilátások, hiszen a termelékenységnek úgyszólván nincs felső határa.

Az 1957-es és 1964-es évek között rengeteg traktorral és kombájnnal

4 SZABAD FÖLDMŰVES

1987. november 11.

gyarapodott a mongol mezőgazdaság. Ennél is csodálatosabb, hogy milyen gyorsan tanulta meg a pásztorkodáshoz szokott egyszerű nép a bonyolult gépek kezelését, javítását, maximális kihasználását. A Mongol Népköztársaság mezőgazdasági intézetéből eddig 1300 szakember került ki: közel 500 állategészségügyi dolgozó, 471 zootechnikus, 304 agronómus, 98 gépészmérnök és gépesítő, akik valamenynyien a technika legújabb vívmányaival gazdagítják az elmaradt mezőgazdaságot. Látni, ismerni kell Mongóliát és népét, hogy megértsük, milyen égető szüksége volt minderre!

A mongóliai gazdaságok haszonhozama szinte ugrásszerűen emelkedik. 1959-ben a mezőgazdasági üzemek 97 százaléka nem ért el egymillió tugrlknál (mongol pénzegység) nagyobb jövedelmet. De már 1964-ben 7 százalékra süllyedt az 1 millió tugriknál alacsonyabb jövedelmű mezőgazdasági üzemek száma, a többiek jóval túlszárnyalták kezdeti sikereiket. Csaknem 64 százalékra emelkedett azoknak a gazdaságoknak a száma, amelyek évi 2—3 milliós haszonnal büszkélkedhettek, pedig 1959-ben még egyetlen üzem sem ért el hárommilliós jövedelmet. Csodálatos nép, még csodálatosabb teljesítményekkel! Sikereit természetesen a baráti szocialista államok segítségének is köszönheti és nem utolsó sorban a politikai vezetők bölcs igazgatásának. A támogatás eredménye minden lépésnél megnyilvánul, a mongolok pedig tudatában vannak, nem tagadják, hálásan nyugtázzák a béketábor hatékony segítségét.

Ezzel szemben akadtak Mongóliában olyan jelenségek is, amelyek előtt szinte értetlenül álltam. Tény, hogy az egykori lámaizmus vallási befolyása megszűnt, és bajosan éledhet újjá. Bedzsargal, alkalmi kalauzolóm,

különben egy gépjavító-műhely dolgozója, a Gendan-kolostor láttán megjegyezte, hogy a régi vallás meghaladottá vált, nem illik a mai világba, az „imamalmok“ már csak az idegen turistákat érdeklik. Bedzsargal értelmes magyarázata után fokozatosan tudatára ébredtem a forradalmi gondolkodás szükségszerű előretörésének, hiszen még 1921-ben minden család elsőszülött fiát előre kiszemelték papnak, kolostorba kellett vonulnia „lámának“. Álllítólag minden negyedik férfi pap volt Mongóliában! Meg is látogattam néhány ilyen kolostort, amelyeknek némelyike még olyan jókarban van, hogy szinte hiányoznak belőle az imamalmot pörgető lámák. Az egykori kolostorokban múzeumokat, képcsarnokokat helyeztek el. Ezekben az épületekben összpontosulnak a népművészet alkotásai, a könyvtárak, minden példás rendben sorakozik egymás mellé. A nemzet megelégelte az évezredes szellemi vakságot, száműzte a babonát, kilépett a mesterséges homályból, és a haladás napfényes útjára lépett.

Az európai átlagember szokása az összehasonlítás. Milyen is a helyzet nálunk és milyen — odaát Ázsiában? Ha a viszonyok ott nem alakulnak saját elképzeléseink szerint, készek vagyunk pálcát törni fölöttük. Ha jobban csinálják a dolgokat, mint nálunk, a leghaladóbb szellemű népnek ismerjük el az idegeneket, saját magunkat pedig barbároknak bélyegezzük. Ázsiai viszonylatban azonban téves ez az összehasonlító módszer. Az ázsiai országokat egyszerűen nem lehet összehasonlítani a mi viszonyainkkal, népeiket sem lehet ugyanazzal a mértékkel mérni. Ahogyan nem állapíthatjuk meg például,a béka és az egér közti különbséget azon az alapon, hogy hiszen mindketten tudnak úszni.

Egy férfikabát ára 405 tugrik, a női kabáté 255, a rádió-készülék átlagára 550, a kétrészes szekrényé 1100 tugrik. Mindettől persze még senki sem lesz „okos“ akkor sem, ha elmondjuk, hogy a bőr- vagy gyapjúfeldolgozó üzemben havi 700—800 tugrikot keres a dolgozó. Csakhogy éppen ebben van a bökkenő. Más szemmel értékelik például a lakást, mint ha ott valaki — mondjuk — lovat, tehenet akar vásárolni. Az előbbi ára 300, az utóbbié 600 tugrik. És éppen ezek a cikkek létfontosságúak Mongóliában, amellett hihetetlenül olcsóak, legalábbis a mi árainkhoz viszonyítva. A vidéki élet egyenlő a mezőgazdasági termeléssel, a pásztorkodással, a pásztorok életmódjával. Folytatódik az élet- és munkaközösség szervezése, és az életmód egyenlő a vándorlegeltetéssel. Egyik helyről a másikra vándorol ember és állat egyaránt, hogy új legelőt találjon. Lakásként a jurta, a kör alakú nemezsátor szolgál. Könnyen lebontható és ugyanolyan egyszerűen felállítható, nincs helyhez kötve az ember, falut, települést nem ismer. Mindenütt lakik és — sehol sem. Ne higgyük azonban, hogy ez egyenlő a fejetlenséggel, zűrzavarral. Ellenkezőleg! Beidegződött rendszert jelent, amelynek megvan a pontos törvényszerűsége. Fokozatosan persze átszervezik ezt a beidegződött életmódot, ami viszont egyik napról a másikra képtelenség lenne. A magot is előbb el kell vetni, hogy termést hozzon, és ez a folyamat sem tart csupán egy napot. A szántásvetés — a szó szoros értelmében is — ismeretlen fogalom volt Mongóliában éppúgy, mint a növénygondozás. Az ígéretes holnap azonban már megcsillogtatja távlati lehetőségeit.

A mongol mezőgazdák szaklapja, a „Chedee Azs Achuj“ nevű újság, az ottani viszonyoknak megfelelő, tekintélyes terjedelmű, 84 oldalas. Tájékoztatja olvasóit a legújabb tudományos és kutatási vívmányokról, a tökéletesített munkarendszerről, a haladó szellemű tudományos ismeretekről és tapasztalatokról. A szaklap főszerkesztője a fiatal, sokoldalúan képzett Timur Bátor, aki nyolc munkatársával együtt feldolgozza a negyedévre szóló anyagot, amely azután tízezres példányszámban kerül a leghivatottabb mezőgazdák kezébe. Mongóliában azbukával, cirillbetűkkel írnak, akár a Szovjetunióban. Ez is egyike a forradalmi hagyományoknak. A nép elvetette a bonyolult írásjelek használatát és áttért az azbukára, hogy a szovjet újságok, könyvek, szaklapok és egyéb irodalmi termékek a széles néprétegek számára is hozzáférhetővé, érthetővé váljanak, ami azelőtt csak néhány tudós és láma kiváltsága volt. Ne feledjük, hogy 1921-ig a lakosok 90 százaléka írástudatlan volt, Akkor, amikor a mongol nép tudatára ébredt szellemi vakságának, elnyomottságának és saját kezébe vette sorsának intézését.

Amint már említettem, a mongóliai viszonyokat nem lehet a mi életmódunkkal összehasonlítani. Éppúgy nem lehet az ottani példányszámokat a nálunk megjelenő húszféle mezőgazdasági szaklappal mérlegleni. Ha elgondoljuk, hogy ennek a húsz szaklapnak csupán bizonyos hányadát olvassák el a mezőgazdák, szintén olvasottság hiányával vádolhatnánk őket. Ha tehát összehasonlítást eszközlünk, óvatosan, higgadtan kell eljárnunk. Ami Mongóliában jó, nem kell, hogy nálunk is feltétlenül jó legyen, és viszont. Igaz ugyan, hogy a mongolok egyre több európai szokást vesznek át szervezeti, technikai és metodikai téren egyaránt. A fejlődés üteme egyre gyorsul, amihez lényegesen hozzájárul a nép szorgalma, rátermettsége, tudásszomja. És ezért példát vehetünk a mongolok kitartásáról! Ing. J. NOSKO

Mongólia — Európai szemmel