Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-11-04 / 44. szám
MIT TUDUNK A KACSÁKRÓL TERMÉSZETES GÁZBÓL FEHÉRJE A Shell Petróleum Társaság tudósai kidolgoztak egy eljárást, mellyel a természetes gázból fehérjét tudnak előállítani. Az eljárás hasonló a már korábban kidolgozotthoz, amely nyers petróleumnak és szénnek fehérjévé alakítására alkalmas. Bizonyos baktériumfajtákat különítettek el, melyek megélnek metánon, vagy természetes gázon, vagyis ezekkel „etethetők“. Ezután a baktériumokból fehérjében igen gazdag anya-PEKINGI KACSA Amerikai típus Az Észak-Amerikai Egyesült Államokban már a múlt évszázad nyolcvanas éveitől kezdődően tenyésztették az eredeti hazai gayuga, a pézsma és az angolok által behozott aylesburi kacsákat. Az USA-ban 1883- ban az amerikai Palmer honosította meg a délkelet-ázsiai, egyenes testtartású, kanárisárgaszlnű tollozatú kacsát, amelyet pekingi kacsának neveztek el. Az állat testének hossztengelye a vízszintessel 45 fokos szöget képezett. Már ebben a nemesítetlen formájában is sok olyan előnnyel rendelkezett, amit az azelőtt nevelt kacsafajták nem tudtak felmutatni. Gyorsan növekedett, erőteljesen tollasodott, igénytelen volt és igen hamar alkalmazkodott a különböző éghajlati adottságokhoz. Említett ^tulajdonságaiért igen divatos és elterjedt fajtává vált. Palmer megfigyelte, hogy egyenes testtartása a kacsát nehézkessé teszi, ezért ezt a kacsafajtát az aylesburi fajtával keresztezte, s így sikerült az új fajtánál csaknem vízszintes testtartást és fehér tollazatot elérni. Ezt a kacsafajtát amerikai pekingi kacsának nevezte. Kiváló tulajdonságai megnyitották előtte világviszonylatban is a tenyésztőkhöz vezető utat. Az amerikai pekingi fajta kacsái már kéthónapos korukban elérik a vágási érettséget és a 2—2,50 kg-os vágősúlyt. Sajnos azonban, hogy sok vidéki tenyésztők, habár a kacsákat május végéig, illetve júniusig felnevelik ugyan, de csak ősszel kezdik tömni. Ezáltal a kacsatenyésztés lényegesen megdrágul. A nálunk különösen az állami halgazdaság üzemeiben tenyésztett amerikai pekingi kacsák átlagos tojáshozama 1962- ben 125 darab volt. A Pferovban megtartott 10. jubileumi országos kiálításon a Jindfichűv Hradec-i Állami Halgazdaság ennél lényegesen nagyobb tojáshozamot elért pekingi kacsákat állított ki. Például a 3 RJH—3341 és a 3 RJH—1621-es kacsák az 1963-as évben 221 darabot, a 3 RJH—3344-es pedig 216 tojást tojtak. E kacsák tojásainak átlagsúlya 95—96 gramm volt. A tojó és a gácsér teste egyaránt hoszszú, széles, mély, elég izmos, elnyújtott alakú. A test tengelye a vízszintessel 30 fokos szöget zár be. Feje hosszabb, homloka domború, elég széles. Szeme nagy, szürkéskék, mélyen ülő. Csőre erős, közepesen hoszszú, :zéles, narancssárga színű. Nyakának hosszúsága közepes, a gácséré erősebb. Melle domború, a has felé laposodó, mellcsontja nem emelkedik ki. Háta hosszú, egyenes, oldalt legömbölyített, egész hosszában egyformán széles. Farka rövid, széles, a gácsér farkát jól fejlett gácsértoll díszíti. Szárnya hosszabb, testhez simuló. Lába rövid, erős, egyenes, narancssárga színezetű. Az úszóhártya jól fejlett, karma világos. A gácsér 3—3,50 kg, a tojó 2,50—3 kg súlyú. A tojáshozam 100—120 tojás, egy darab átlagsúlya 80—90 gramm. A tojáshéj színe fehér, zöldes árnyalattal. A kacsák tolla fehér. Angol és német típus Az amerikai Palmersen kívül az angol Keele az 1872, 1873, 1874 ős az 1880-as esztendőkben hasonló fajtájú kacsát hozott be Angliába. A különbség csupán az volt, hogy az általa behozott fajta Észak-Kína zordabb éghajlatú vidékéről származott. Ilyen kacsát hozott be Kínai eredetű pézsmakacsák a zalkovicei EFSZ-ben Németországba 1877-ben a német H. Marten. E fajta továbbtenyésztése és nemesítése a két országban párhuzamosan haladt, a tenyészcél sem volt lényegesen különböző, s ezért a kinemesített fajták, az elszíneződés kisebb eltéréseit leszámítva, egyformáknak mondhatók. A német típusnál fenntartották az egyenes testtartást és a hehozott első állatok tollának színét. Az angol típus esetében az eredeti kanárisárga szín már kifakult. Az eredeti elszíneződés fenntartása a német típusnál a tenyésztéssel szemben komoly Igényeket támaszt. A tollazat sárga színét ugyanis nagymértékben befolyásolja a lipokrom nevű festékanyag, amelyet jelentős mennyiségben tartalmaz a sárgarépa és a kukorica. Ezért a kacsák vedlésekor a répának, valamint a kukoricának nem szabad hiányoznia a takarmányból. Ugyancsak ebben az időszakban a kacsákat ne érje intenzivebb napsugárzás, mivel ennek következtében tollazatuk sárga színe kifakul. Nagyon igényes a legjobb tenyészkondíció fenntartása is, mivel az egyenes testtartású pekingi kacsa hízásra igen hajlamos, s ez veszélyezteti a tojás hozamait, megtermékenyítését és keltetési erélyét. Hazánkban az 1914— 1918-as esztendőkben hozták be az angol és a német típusú pekingi kacsákat. Testének körvonala téglalap alakú, az állat testének tengelye a vízszintessel 45 fokos szöget zár be. Feje gömbölyded, szeme sötét, magasabban elhelyezkedő. Csőre erős, széles, rövidebb, narancssáVga színű, a korosabb egyedeknél világosabb. Nyaka lefelé haladva egyre jobban szélesedik, s így egyenletesen olvad bele a mell és a hát vonalába. Különösen a gácséroknál a tarkó alatti nyakrészen nőnek a tollak ellentétes irányba s így jellegzetes „frizurát“ képeznek, amely a fiatalabbaknál kevésbé, az idősebbeknél erősebben kifejlett. Melle telt, háta egyenes, a test tengelyével párhuzamos. Farka viszont a test tengelyére merőleges. Hasa telt, mélyen fekvő, de semmi esetr.e sem szabad a talajt súrolnia. Szárnya rövid, telt, jól simul a testhez. Lába rövid, erős, narancssárga színű, körme világos. A gácsér 3,50 kg, a tojó 3 kg súlyú. Tojáshozama 80—100 darab fehér, esetleg sárgás színeződésű tojás. Egy keltetőtojás legkisebb súlya 70 gramm. V. MALIK mérnök, Dunaivánka got készítenek. Nyolchetes pekingi kacsák a kifutóban Fotó: Bállá Kucsera (Poultry Meat)
