Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-09-18 / 37. szám
Engedjék meg, hogy a hizlalt lépekkel kapcsolatban én is kifejtsem véleményem. Erre az vezetett, hogy az elmúlt évtizedben elég sok mézet termeltünk, hizlalt lépek segítségével. Apósom a Nagyboconádi kaptár és a hizlalt keret híve. Mi, fiatalok már a Szlovák B és a Csehszlovák rendszerű kaptárakkal méhészkedőnk. Sajnos, ezekből a kaptárakbél már kevesebbet pergetünk, mint régebben a Nagyboconádiból, mert egyre szűkül a méhlegelő. Nem is olyan régen a tisztesfűről kétszer is pergettünk. Ma már csak hírmondója van e mézelő virágnak. A vegyszeres gyomirtás többet árt a méhlegelőnek, mint az eke. Még a virágzás előtt bepermetezik a gyomot, s ezek után szó sem lehet arról, hogy a méhek gyűjtsenek róla. Azelőtt a vegyszeres gyomirtást hírből sem Ismertük. Környékünkön sok baltacimt és bükkönyt termeltek, amit most kiszorít a lucerna. De még ennél is nagyobb veszély fenyegeti méhállományunkat, mert a közeljövőben határunkban cementgyár épül, mely arra kényszerít bennünket, hogy vándoroljunk méheinkkel. Ezek után természetes, hogy fel kell hagynunk a hizlalt keretes méhészettel, s olyan kaptárakat illetve kereteket kell üzembe helyezni, amelyek vándorlásra alkalmasak. Igaz, hizlalt lépes keretekkel is lehet vándorolni, de akkor a mézűrből el kell azokat távolítani. A kaptáron kívül elhelyezett lép viszont szállításkor tönkremegy, — szétszakadozik. Éppen ezért a hizlalt léppel ellátott kaptárak vándorlásra nem ajánlatosak. Vita a hizlalt Sajnos, az új típusú kaptáraknái is akad hiba bőven. Említésre méltó elsősorban, hogy gyenge anyagból készülnek, a deszka nem elég száraz, miáltal a keretek gerinctávolsága jobb esetben is csak 34 milliméter. Szűk a léputca és szállításkor sok méh tönkremegy benne. Inkább lenne 36 milliméter, mint az a Nagyboconádi kaptáraknái gyakori. Ez esetben csupán az történhet, hogy a lépek felső részét, tehát a mézkoszorút meghizlalják a méhek. A következő esztendőn pedig ahogy terjed a fiasítás, a megnyújtott részt ismét lerágják. Az említett gerinctávolságtól nagyobb már hátrányos lenne, mert a nagy léputcák hűvösebbek, ezáltal a méhek több mézet fogyasztanak. Azonban a vitában nem is ilyen hizlalt lépekről esett szó, de olyanokról, melyek a mézkamrába kerülnek. Ezeknek volt és ma is van előnyük, főleg az egy helyben tartózkodó méhészetben. Hiszen a faodúkban vagy kasos méhcsaládoknál megfigyelhetjük az úgynevezett vese-lépeket, melyeket a méhek csupán méztárolásra építenek, és rájövünk, hogy szívesen raktározzák a mézet vastagabb sejtekbe. Előnyös a hizlalt keretes fél mézkamra a korai és a kései főhordások idején, mert a feles mézkamra nem hűti le a fészket. Bizonyításképpen felhozom, hogy apósom egyszer fűzfavirágról is pergetett, átlagosan 4 Az após, Csurilla Gábor, rajkészítés közben Unokáival. 15 kg mézet, amikor a nagy mézkamra még nagyon lehűtötte volna a csalód fészkét. Nyáron hordástalan időben a méhek kiüldözik a heréket, a család némileg legyengül, s ha megindul a tisztesfű virágzása, ilyenkor is alkalmas a feles mézkamra, mert a nagyobb keretekről a méhek lehúzódnak a fészekbe. A „Méhészében több szó esett a méhlegelő javításáról, a méhek irányító repüléséről a pillangós virágú növényekre. Szerintem akkor van jó magtermés, amikor megtefik a méhészek kannája. Tehát az lenne legideálisabb, ha a kaptárak, illetve lépek nagyságának kiválasztásakor a méztermelés lenne a cél. Amint mondottuk, ha van méz, van magtermés, pempő és méhméreg is. Ugyanis pergetés után, amikor a családok nagyon népesek, nyugodtan szedhetnénk méhmérget. A sorrend tehát a következőképpen festene: méz, méhméreg, pempő és a nyárvégi hordásból újra méz. Hogy mindez valóságot öltsön, elengedhetetlen olyan méhészetek létrehozása, melyekkel akadály nélkül vándorolhatunk. A hizlalt lép pedig, ahogy mondottam, nem a legalkalmasabb erre a célra. Az elmúlt években velünk is megtörtént, hogy hatnapos hordás után az éretlen mézet ki kellett pergetni, amit később alig tudtunk értékesíteni. Ugyanakkor két feles mézkamra segített volna a bajon, de amennyiben nagy keretek voltak a mézkamrában, a pergetést éretlen állapotban kellett elvégezni. A vita folyamán több szó esett a kaptárkérdésről is. „Ahány ház, annyi szokás“ — tartja a közmondás. Ez-azt jelenti, hogy minden méhész saját kaptárát dicséri. Szerintem a Szlovák B és a Csehszlovák rendszerű kaptár megfelelne a korszerű méhészet követelményeinek, ha jobb anyagból készülne. Azonban a Nagyboconádi vándorkaptór sem megvetendő, sőt... Mi csupán azért nem ezt a kaptártípust választottuk, mert saját erőnkből nem tudtuk elkészíteni, üzletben pedig nem kapható. Ezzel kapcsolatban azt tanácsolom, hogy a régebbi méhészetek nyugodtan megmaradhatnak a feles mézkamra mellett, ha vándorlásra nem szánják el magukat. Szerintem a magas mézkamrával kevesebbet termelnének, mint a felessel. Kezdők számára azt ajánlom, rendezkedjenek be vándorlásra. Ilyen esetben azonban számolni kell a méhek eladásával, illetve vételével is. Számos esetben megtörtént vidékünkön, hogy a fenyőre vándorolt méhészek 30—40 kg mézet pergettek családonként, de tavaszra alig maradt méhállományukból. Ugyanis ősszel nem távolították el az ártalmas mézharmat-mézet, és a rossz eleség következtében sok család elpusztult. Ugyanakkor azok a méhészek, akik mezei virágokra vándoroltak, erős családokkal tértek haza és tavasszal annyi rajt készítettek, amennyit akartak. Így történt tehát, hogy az egyik méhész vett, a másik eladott. Szó esett arról is, hogy milyen nagy és hány darab lehet a keret. A méhészek erre is azt mondják, sajátjuk a legjobb. Idős Boczonádi Szabó Imre, a nagykeret feltalálója, több rajjal végzett érdekes kísérleteket. A jó erőben levő rajokat üres ládákba fogta és szabadjára engedte őket az építésben. A méhek az első évben 9—11 keretet építettek, melyeknek mérete 40 X 30 és 40 X 36 cm volt. A következő évben heresejtekkel bővítették tovább a lépeket. Az ilyen és hasonló kísérletek után készült el a világhírű Nagyboconádi kaptár. Az erdei fák korlátozott odúja nem tévesztette meg a nagy feltalálót, mert a méhek kénytelenek az odúhoz alkalmazkodni és nem az odú alkalmazható a méhek életfeltételeihez. Végezetül annyit, okos gondolat volt a hizlalt lépekről vitát indítani, mert ezidáig is sok olyan kérdés került vitatásra, mely enélkül nem került volna felszínre. Csurilla Ildikó ☆ Idézem a „Méhész“ 7. számában Németh László „Gerinctávolságokról hizlalt lépekről" szóló cikkének befejező sorait. Ha egy méhészetről az a hír járja, hogy ész nélkül rajzik, bizonyosak lehetünk abban, hogy a lépesére hiánya az egyik fő okozója. Bátorkodom e sorokhoz hozzáfűzni, hogy én hizlalt keretekkel méhészkedem már 30 éve, tehát a fészek kereteit nem kell átfüggesztenem, mégsem rajzók a méheim, és eppen ennek a kaptárrendszernek köszönhetem. Szerintem a rajzás meggátlásának nem a legkényelmesebb módja a lépesére. Nem állítom, hogy nem hatásos, de fárasztó, mert az anya megkeresése nélkül nem hajtható végre, márpedig anyát keresgélni rajzás előtti népes családokban, egyike a legtöbb türelmet igénylő munkának. Azt hiszem, hogy a mézűr feltevésekor, ha át is függesztjük a fiasításos kereteket a mézűrbe, csak ideiglenesen odáztuk el a rajzást, mert később a méhek újból rajzásra készülnek, és meg is rajzanak, ha újból nem avatkozunk életükbe, a keretek ismételt átfüggesztésével. Legalább is ezt látom a közelemben levő méhészetekben. Ugyanis sokkal több rajjal bíbelődnek, mint én a hizlalt keretes rendszeremmel. Sokkal kényelmesebb ha rács nélkül engedhetjük át a felnépesedett, de rajzásra még fel nem készült családot a méztérbe. A hirtelen megnagyobbodott belső teret a méhek tágasnak