Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-08-26 / 34. szám
A tengerek pillangói a repülő halak Ritkán, de előfordul, hogy a hatalmas tengeri személy- és teherszállító hajók fedélzetére váratlanul „szárnyas“ halak zuhannak. A hajósok és a tengeri halászok jól ismerik e különös élőlényeket, a kíváncsi utasok annál kevésbé. A természettel foglalkozók tudják, hogy az állatvilágban nemcsak a madarak, hanem számos más állatosztály képviselői képesek repülni. Ismerünk Délkelet-Ázsiában repülő békákat és sárkánygyíkokat, továbbá repülő rókákat, másutt repülő mókusokat. Bár az elnevezések repülésről tesznek említést, ez mégsem az. Inkább mondhatnánk vitorlázó lesiklásnak. Hiszen ezek az állatok magas fák tetejéről alacsonyabban levő ágakra vagy a földre — tehát lefelé —: repülnek, vitorláznak, nem képesek „szárnyuk“ segítségével emelkedni. Ki ne hallott volna a denevérről, melyet a nép bőregérnek nevez? Nyári estéken fáradhatatlanul suhognak szárnyaikkal és kísérteties mozgásokkal nagy területet felkeresnek, hogy megfelelő táplálékhoz, éjjeli bogarakhoz stb. jussanak. Ezek sem madarak, hanem emlősök, de valóban repülnek. A halak mintegy 50 faja képes vitorlázva a víz felszíne felett mozogni. Repülőhalaknak nevezik őket. Leginkább a meleg tengerek lakói, messze a szárazföldi partoktól, a nyílt víz világában élnek. Valamenynyi képviselőjükre az a Jellemző, hogy a csoportos életet kedvelik, bandába verődve úsznak a felszín közelében. Időnként kisebb-nagyobb repüléseket is végeznek. Kistestű lebegő rákokat (garnélákat), apró halivadékot esznek. Ami származásukat illeti, korábban megállapították, hogy a csőrös csukák (Belonidea) rokonai, ezektől ered ugrásra való hajlamuk is. A repülőhalakat két nagy csoportra osztjuk. Az egyikbe azok tartoznak, amelyeknek csak mellúszóik alakultak át széles szárnyakká, a másodikba a páros szárnyúakat soroljuk — ezeknek még a hasúszóik is a repüléshez alkalmazkodnak. Ezek a halak nem úgy repülnek, mint a madarak vagy a denevérek. Levegőben való mozgásukra inkább az illik, hogy vitorláznak. Mielőtt a vitorlázásra sor kerülne, a repülőhalak nagy sebességgel — 50—55 km/őra — vízfelszín irányába úsznak. Ezalatt a szárnyak szorosan a testhez lapulnak. A felszínre ért halak valósággal kirobbannak a vízből (külföldi szakemberek katapultációnak nevezik ezt a folyamatot). A víz tükre íöié ért halak rögtön kinyitják szárnyas úszóikat és hozzákezdenek a vitorlázáshoz. A repülés legfeljebb 30 másodpercig tart, de leginkább csak 5—10 másodpercnyi. A megtett út 200—250 m szokott lenni. A hal kétféleképpen Jut vissza a vízbe: 1. simán landol, 2. nagy csobbanással visszapottyan, majd rövid úszás után újra neki rugaszkodik újabb vitorlázásnak. Ragadós ikráikat, melyeknek felülete olyan, mintha bolyhos vagy fonalas lenne, rendszerint különféle vízinövényekre helyezik. Az ikrák valósággal egymásba kapaszkodnak. A fiatal ivadék sárga vagy narancssárga színű. Később csíkossá válik, hogy a különféle ellenségektől — pl. ragadozó halaktól — rejtőzködni tudjon. Egyes fajokon előfordul, hogy a fiatal hal alsó állkapcsának bőréből egy hosszú bajuszszál — mely elérheti a farok úszót is — nő ki, melyet később, ha kifejlődött, elveszít. A repülőhalak húsát illetően megoszlanak a vélemények. Egyesek száraznak, mások viszont különleges, finom csemegének tartják. A kaliforniai Santa Barbara közelében ezrével fogják egy ott őshonos faj, valamennyi közt a legnagyobbra, Vi méteresre növő képviselőit. Az ottani piacon nagy keresletnek örvendenek. Halászatuk decembertől a következő év júliusáig tart. Az erre specializált halászbokrok különösen a tavaszi hónapokban zsákmányolnak nagy mennyiséget. A japán és a kínai halászok is gyakran fogják a repülőhalakat. Az íváshoz készülődő halak nagy tömegben lepik el a hálók környékét, a „mesterséges fészkeket“. Az ívó halak aztán akarva, akaratlanul is belegabalyodnak a hálókba. 1966 júliusában H. E. Edgarton (Massachusetts Institut of Technology) sikerrel örökítette meg — az éj leple alatt — a kaliforniai repülőhal (Cypselurus californicus) mozgását. Alkonyat után, könnyű motoroshajóval siklott ki a tengerre. A fedélzeten a hajósokon kívül ott volt néhány közeli munkatársa is, akik a nehéz feladat megoldásában segédkeztek. A fényképfelvételekre a Catalina sziget keleti partvidékén került sor. A képeket nagyerejű reflektorokkal és villanó lámpákkal készítették, 1:10 000 másodperces megvilágítással. Edgerton megfigyelte, hogy a kaliforniai repülőhal hosszasan, több méteren keresztül csak félig emelkedik ki a vízből, ezalatt farokúszójával erőteljesen mozog, motorcsónakok propellerjéhez hasonlóan. Tehát a vitorlázás élőt a hal olyan helyzetben van, mint egy start közben levő lökhajtásos repülőgép. Az ugyancsak tengerben élő morgóhalak (Triglidae) ugyan nem repülőhalak, mégis itt kell róluk említést tenni. Akváriumi, továbbá könnyűbúvároktól kapott megfigyelések szerint ezek az állatok rendszerint a homokos fenéken tartózkodnak. Ott állábaik segítségével mászkálnak. Időnként testük kígyózó mozgatásával a felszínre úsznak. Onnan türkizkék, szárnyszerűen kiterjesztett mellúszóik segítségével ismét valósággal levitorláznak a talajra. Az édesvizekben is él néhány repülőhalfaj, pl. Dél-Amerikában a Gasteropelídae képviselői és Afrikában a pillangóhal (Pántodon buchholzi). Bizonyára sokak előtt tisztázatlan és magyarázatot várnak arra, hogy miért szükséges a halaknak repülni? Mi keresnivalójuk lehet az élet nélküli levegőben? Röviden válaszolhatunk: menekülni kényszerülnek! A tengerben számos ellenség leselkedik rájuk. Ezekkel szemben a gyors mozgás, a víz tükre fölé való kiugrás, majd a sok méteren keresztül tartó vitorlázó repülés teljesen megzavarja az üldözőt, melynek következtében nyomot veszít és az üldözött egérutat nyer. E nagyszerű menekülési készség ellenére sok-sok repülőhal válik a ragadozó halak — a cápák, nyilascsukák, különféle sügérek, továbbá a fogascetek (ezek emlősök) — és a mind gyakrabban a halászó ember zsákmányává. Pénzes Bethlen Halétel-receptek TÖLTÖTT PONTY KOCSONYÁZVA A pontyot megtisztítjuk, fejét és farkát levágjuk; a hasát nem vágjuk fel, hanem a levágott fej helyén belezzük ki. A halat megsózzuk, s egy órán át hagyjuk a sóban állni. A farkat a gerinccsontról lefejtjük és a hal májával, tejével vagy ikrájával, fél áztatott zsemlével, egy kevés petrezselyemgyökérrel és egy szál sárgarépával együtt ledaráljuk. Összekeverjük csipet sóval, töröttborssal, reszelt hagymával, egy egész tojással. Két nagyobb fej vöröshagymát, karikára vágva, fél liter vízben puhára főzünk. A halat felszeleteljük, az egyes szeleteket megtöltjük a darált töltelékkel. A hagyma levét leszűrjük, és ebbe a leszűrt lébe tesszük a megtöltött halszeleteket. A fejét is megtöltjük. Ha a töltelékből kimaradt, nedves kézzel gombócokat formálunk belőle, azt is a lébe tesszük. Majd a lében, kis lángon megfőzzük. Mikor a hal megfőtt, mély tálba szedjük. A levet még kissé befőzzük, szükség szerint sózzuk, majd a halszeletekre öntjük. Tetejét pirospaprikával megszórjuk, s hideg helyen tartjuk, míg megkocsonyásodik. FOKHAGYMÁS SÜLT PONTY A megtisztított pontyot jól megmossuk, fokhagyma gerezdekből vékony csíkokat vágunk, a ponty hátában és oldalán 3 sorban kb. 3 cm távolságban fokhagymával spékeljük, 1 kg pontyra 1 púpozott evőkanál édespaprikát, 1 lapos evőkanál sót és egy negyed kanálnyi borsot összekeverve először belül a hasüreget, később mindkét oldalát jól behintjük. A tepsi aljába, a tepsi hosszának megfelelő 5-6 db vastagabb nádszálat vagy hántoltfűzvesszőt fektetünk, arra ráhelyezzük a pontyot. A tepsibe kevés vizet öntünk, a ponty felső oldalára egy fél, — háromnegyed kanálnyi zsírt középen végigcsurgatunk. Amikor a felső fele jól megsült a pontyot vigyázva, hogy szét ne essen megfordítjuk és azt is jól megsütjük. A tepsibe öntött vizet elpárolgása után nem pótoljuk. Amikor mindkét oldala már megsült, célszerű mégegyszer visszafordítani és még egy kicsit utánasütjük és tepsiben tálaljuk. Dr. Sütő Kálmánná Budapest
