Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-08-19 / 33. szám
7 Az anya korlátozása Korszerű kaptáraink általában fészekre és mézkamrára tagolódnak. A fészek a fiasítás, valamint a méhcsalád fogyasztására szükséges élelem (méz és virágpor) befogadására való lépekből áll. a mézkamra a pörgetésre szánt méz elhelyezésére szolgál. Az anya korlátozásának célja eredetileg csupán az volt, hogy megakadályozza a petézés kiterjedését a mézkamra lépjeire. Jól bevált eszköze az anyarács, mely helyesen használva távol tartja az anyát a mézkamrától, ugyanakkor alig-alig gátolja a méhek munkáját, különösen akkor, ha a mézkamrának külön kljárőja is van. Üjabban az anya korlátozása tekintetében egyre szélsőségesebb módszerek váltak uralkodóvá a méhészetekben. Mind többen és többen vallják azt, hogy a főhordáskor nincs szükség Hasításra, mert: 1. annak felnevelése aránytalanul sok mézbe kerül, 2. gondozása sok munkást köt le, olyanokat, amelyek a dajkálás alól felszabadulva, korábban válhatnának gyűjtő méhekké, 3. a szabadon petéző anyák családjai a főhordás végére mértéktelenül megnépesednek, pedig ilyenkor a munkásokra már nincs szükség, mert nincs mit gyűjteni, 4. a megnépesedett családok sokat fogyasztanak. Ezeket a hátrányokat az anyáknak már jóval a főhordás előtt végrehajtott erős korlátozásával, vagy éppen a családok meganyátlanításával igyekeznek kiküszöbölni. Tagadhatatlan, hogy kellően fejlett családoktól fiasításuknak erős korlátozása vagy teljes szüneteltetése révén több mézet lehet pörgetni. Azonban korántsem azért, mintha az ilyen család többet gyűjtene, vagy szorgalmasabban dolgozna, hanem inkább csak azért, mert megmarad a fiasítás felnevelésére szükséges méz is, a fiasítástól mentesülő fészekbeli lépek pedig mézzel telnek meg, s a család jobban kifosztható. Az elérhető többlet azonban megközelítőleg sem olyan sok, mint azt a méhészek általában hiszik. Egy méh felnevelése körülbelül egyharmad sejtnyi mézbe kerül a méhcsaládnak. (Űrösi: Méhek között, 6. kiad. 199— 200. oldal). Egy kilogramm mézből kb. 7200 méh nevelődik, tehát a szabadon hagyott anya által a főhordás alatt lerakható petékből fejlődő 45 000—50 000 méh körülbelül 6—7 kg mézet fogyasztana el álca korában. Ez valóban elég soknak látszik. Ha azonban figyelembe veszszük, hogy a 4,5—5 kg élőméh pénzben kifejezett értéke az akácvirágzás végén is legalább 200— 300 Ft, a 6—7 kg mézé ellenben csupán 100—120 Ft, akkor mindjárt más színben fogjuk látni a dolgot. Az sem egészen helytálló megállapítás, hogy a főhordás után nincs szükség fiatal méhekre. Ellenkezőleg, nagyon is szükségesek a főhordásban kimerült, elvénült, szárnyafosz- Iott és szőrevesztett, hamarosan elpusztuló munkások pótlása. A túlzott korlátozás, vagy az anyátlanítás eredményeként a főhordás után a családok népessége annyira megcsappan, hogy abban az évben már semmiféle mesterkedéssel helyre nem hozható. Ősszel gyenge családok kerülnek telelőbe, s a következő tavaszon sem lehet kielégítő a méhcsaládok fejlődése. A méhészek pedig okolják a mostoha időjárást, a túlméretezett kaptárt, a késedelmes cukorosztást, a noszémát, a mérgező porozást és permetezést — csak arra nem gondolnak, hogy a Hasításnak heteken át történő szüneteltetése a méhcsaládok természetes fejlődésének a tetőfokán olyan érvágás, amit csak egészen kivételesen kedvező viszonyok között heverhetnek ki. A főhord'ás alatt kikelő fiatal méhekre azonban nemcsak az utánpótlás céljából van szükség. A mézeltetés ugyanis nem csupán a virágok nektárjának az összegyűjtéséből áll. Éppen olyan fontos munka a kaptárba kerülő nektár mézzé érlelése, átalakítása. Erre pedig leginkább éppen a belső munkát végző méhek hivatottak. Minél gazdagabb és minél rohamosabb a hordás, annál több, belső munkát végző, fiatal méhre van szükség a kaptárban. A 12—15 nappal a főhordás előtt végrehajtót túlzott anyakorlátozással a fiatal méhek aránya akkor válik kedvezőtlenné, akkor csappan meg nagy mértékben, amikor legnagyobb szükség lenne rájuk. Minthogy pedig a méz értékelése szempontjából hovatovább az enzimtartalom válik döntővé, minden igyekezetünkkel módot kell keresnünk annak javítására. Hosszú méhészkedésem alatt az anyakorlátozás minden elképzelhető módját kipróbáltam. Soha nem tapasztaltam, hogy az akácvirágzás alatt szabadon hagyott anyák családjai a hordás megszűnése után feltűnően többet fogysztottak volna, mint azok, amelyekbe a fiasítás erősen korlátozva volt, vagy ideig-óráig teljesen szünetelt. Ellenkezőleg a szabad anyás családok az akác után csaknem mindenütt és mindenkor kínálkozó gyenge hordásból is gyarapodni tudtak akkor, amikor a Hasítást heteken át nélkülöző családok rohamosan csökkenő népessége á napi fogyasztást sem volt képes begyűjteni. Ez a felismerés vezetett arra, hogy évek óta teljesen felhagytam az anyák korlátozásával. Az idén különösen kedvező eredményét tapasztaltam ennek a módszernek. Az akácvirágzás első napjaiban, május 27-én és 28-án méhesem közelében repülőgépről szúnyogirtó porozást végeztek. A kijáró méheknek jó ötöd-, hatodrésze lehullott. A kaptárakban azonban nem lehetett olyan méretű népességA mézontófű vagyis a facélia virága nem mélykelyhű, ezért az akác elvirágzása után ez a takarmánynövény egyike a legjobb méhlegelőknek. (Kucsera Szilárd, felvétele) csökkenést megállapítani, ami alapja lehetett volna a kártérítési keresetnek. A hordás megkésve és vontatottan indult, s később sem érte el a családok fejlesztéséhez mérten várható értéket. A legnagyobb egynapi gyarapodás mindössze 6,5 kg volt kf£t alkalommal, olyan családban, amelytől az akác előtti állapota szerint legalább 10—12 kg-os napi gyarapodás is kitellett volna egyébként. Ezenkívül még négy napon volt 5 kg-on felüli hordás. A végső eredmény az akácban meglehetősen szűkölködő területen, vándorlás nélkül, egy akácon 58 kg összes gyarapodás, és családonként 38 kg pörgetett méz lett. Sajnos, a mérgezés csaknem egész nyáron át folytatódott. Közvetlenül az akác elvirágzása után a kertem előtti vasútvonalat permetezték végig egyetemes gyomirtószerrel. A permetezést megelőző napokban ez volt méheim legfőbb gyűjtőterülete, mert tele volt zsályával, somkóróval, fehér-herével, kakukkfűvel. Ugyanakkor megkezdődött a burgonyabogár elleni kötelező porozás. Minthogy pedig a környékemen legalább 100—150 kisparcellás krumpliföld volt, s mivel a porozást mindenki akkor végezte, amikor éppen ráért, körülbelül 6 héten át minden nap akadt egy-két szorgalmas szomszéd, aki harisnyaszárat rázogatva. valóságos felhőket eregetett a DDT-ből, végig a burgonyasorokon. A gondosabbja olyan bőven adagolta a mérget, hogy veteménye messziről fehérlett, mintha be lett volna havazva. A mezsgyéken és a szomszédos parlagokon buján tenyészett a fehér-here, a katánkóró, a rétlés lózsálya, a somkóró, s más mézelő és virágport adó növény, amelyeket a méhek szorgalmasan látogattak. A mérgezés következtében állandó volt a kijáró méhek pusztulása, de mivel az utánpótlás is állandóan kelt, a családok nem sínylették meg észrevehetően. Azonban valószínű, hogy a főhordás idején végzett anyakorlátozás vagy anyátlanítás után ilyen körülmények között őszre hírmondónak is alig maradt volna méh a kaptárban. Összefoglalva: A főhordás előtti túlzott anyakorlátozás révén nyerhető méztöbblet nagyon kétes értékű, mert: 1. jóval kevesebbet ér, mint a kieső szaporulat, 2. feltehetően gyengébb minőségű, mint a kellő számú fiatal méhhel bíró családoké, 3. sokszor nagy részét vagy az egészet vissza kell etetnünk azonnal a főhordás után, ha meg akarjuk előzni a családok elnéptelenítését. Megfelelő nagy kaptárban teljesen felesleges, vagy legfeljebb az elkülönített mézkamrától való távoltartás céljából lehet indokolt. KOLTAY PÁL (Méhészet) ILi i ■ I 5
