Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1967-08-19 / 33. szám

A méz virágporának vizsgálatáról

Az elmúlt években 82 mézmintát gyűjtöttünk össze 48 hazai helységből. Egy gödöllői kísérletből is felvettünk 20 mézmintát, összehasonlításul két erdélyi és egy ótátrafüredi mézmintát is tanulmányoztunk. A mézeket a gödöllői Méhtenyésztési Osztály megfigyelői küldték kérésünkre, részben más méhészetekből kaptuk. Egy jelentős rész az osztály méhészetéből származott, több évből. Némelyik megfigyelő többféle mézmintával is segítette a vizsgálatokat. A származási helyek eloszlása nem egyenletes. Legnagyobb részük a Duna—Tisza közi, valamint a nógrádi és mátrai jelentős akácos vándorhelyekről került hozzánk. Igen kevés mintánk van a Dunántúlról, és sajnos, egy sincs a Debrecen környéki és nyírségi híres akácosokból. Ezeket a mézeket az elmúlt másfél évben többféle vizsgálatnak vetettük alá.

Fő célunk a magyar mézek cukrainak korszerű (papírkromatográfiás) vizsgálata volt. Elsősorban az akácmézek tanulmányozására törekedtünk, de gyümölcsvirág, hárs, levendula, lucerna, kutyatej, napraforgó, somkóró, vegyes virágmézek és néhány édesharmatméz is szerepelt.

A mézek származásának megállapítására vizsgáltuk a mézben található virágporokat és részben mennyiségüket. Eközben tanulmányoztuk a mézekben található idegen szennyező anyagokat is. A vizsgálatok aredményei részletesen máshol jelennek meg. Több részre bontva röviden a „Méhészet“ hasábjain is ismertetem a vizsgálatok egyes eredményeit. Most virágporos vizsgálatokkal kapcsolatos tapasztalatokról írok. (A virágpor tudományos idegen neve pollen. A magyar elnevezést használom.)

A mézek eredetének virágpor elemzéssel (pollenanalízissel) való eldöntése régi módszer. Alapja az, hogy az egyes növényfajok virágporszemcséinek alakja, nagysága, mintázata különféle. A vizsgálat mikroszkóppal folyik, és nemzetközileg elfogadott módon kell erre alkalmas készítményeket csinálni.

A módszer használatának nagy úttörője a kiváló német méhésztudós, Zander. Rajta kívül nevet szerzett magának %, téren való kutatásokkal Arm»ruster, Jacobs, Griebel, Oenicte, Young, az újabb időkben Oemianowicz és felesége, Loufeaux, Maurizio és többen mások. Magyarországon Hazslinszky Bertalan vezette be a módszert. Közleményei megalapozták tudásunkat a magyar mézek virágportartalmáről. Első munkájában (1938) számos vegyes virágméz és egyéb virágmézek vizsgálatával szerzett tapasztalatait ismertette, későbbi (1952) nagyobb dolgozatában pedig a magyar akácmézek Virágporainak elemzését adta. A hazai mézekről e tekintetben újat nem nagyon tudunk mondani. Hazslinszky nyomán a Hagyar mézek vizsgálata virág»orelemzéssel ma már elterjedt auúkamódszer.

Nehézséget okozhat, hogy a virágporok nem mindig térnek el annyira, hogy pontos meghatározásuk biztos lehetne. Így például a keresztesvirágúak családjába tartozó növényfajok egy részének virágpora egymáshoz nagyon hasonló. Ez azért is hátrányos, mert nagyon sok magyar mézben gyakoriak a keresztesvirágú növények virágporszemcséi. Ugyanígy a rózsafélék családjába tartozó számos gyümölcstermő növény virágpora vagy például sok pillangósvirágú takarmánynövény virágpora a rokonfajtákéhoz hasonló. Ilyenkor csak annak a nagyobb csoportnak a nevét említjük, mely még biztosan azonosítható. így a minőségi virágporelemzés bizonyos gyakorlat után a hasonlóság ellenére is lehetséges.

Nagyobb nehézségekkel találkozunk akkor, ha a virágporok mennyiségét is tanulmányozzuk. A nemzetközi irodalomban meg szokták állapítani a Zander-féle csoportokat. Hazslinszky nyomán mi is megállapítottuk ezeket a vizsgált mézeknél. Itt fővirágporról, kísérővirágporról és egyes-virágporról beszélünk aszerint, hogy az illető növényfaj virágpora a mézmintában található virágporok 45 %-ánál több, 16—45 °/o közötti, vagy annál kevesebb. A virágporelemzés célja, hogy megtudjuk, milyen növényekről gyűjtötték a mézet a méhek. Ha a mennyiségi virágporelemzéssel kapott adatokat úgy vesszük, hogy valamely növényfaj ugyanannyi százalékát adta a nektárnak is, ahány százalékát adta a virágpornak, akkor igen hamis képet kapunk. Megemlítem az ezzel kapcsolatos néhány külföldi vizsgálat eredményét. Maurizio (1955) azt tapasztalta, hogy az egyes növényfajok virágportermelő képessége erősen eltérő. Nagy a különbség pl. a „tiszta" akácmézek virágportartalmában: 10 gramm mézben 6000—18 000. A szelídgesztenye mézében 90 000 —1 900 000 virágporszemcsét számlált. Bizonyos növények virágportermelése igen szegényes. Ilyenek a nálunk is elterjedtebb növények közül a hársak, a lucerna, számos ajakosvirágú növény, mint pl. a zsályák és a levendula. Caillas (1965) azt írja, hogy a levendulaméz legtöbbször egyáltalán nem tartalmaz levendula virágport és 4—5 %-ot is csak ritkán. Demianowiczék (1955) több egyforrású mézet tanulmányozva 1 g mézben az alábbi számú virágporszemcsét találták: ezüsthárs 186, fehér mustár 426, fehér here 1795 és pohánka 5801. Még meglepőbb számokat kapott Barbier (1958) számos egyforrású méz tanulmányozásakor. 10—10 g mézben 172— 128 250 virágporszemet talált. A legnagyobb különbséget egyforrású mézek tanulmányozásakor Demianowiczné (1961) kap. ta. Az akácméz 1 grammjában 122, a nefelejcs mézének egy grammjában pedig 17 millió 309 ezer virágporszemcsét számolt meg. — A felsorolt adatok is rámutatnak a mennyiségi virágporelemzés nehézségeire.

A méz származásának megállapítását bonyolítja az is, hogy a mézben nemcsak azoknak a növényeknek a virágpora található meg, amelyekről nektárt hordott a méh. Gyakran találjuk nem mézelő növények, pl. fűfélék virágporát. Pörgetéskor bejuthatnak a mézbe. Így pl. kora tavaszi gyümölcsvirágmézben nyáron, nyárvégén virágzó növények, pl. pillangósvirágú takarmánynövények vagy a napraforgó virágporára akadunk.

Nagyon érdekes lehet az édesharmatmézek virágporöszszetétele. Azt hihetnők, hogy ezekben kevés a virágpor. Ez nem mindig van így. Néhány édesharmatmézben igen sok virágport találtunk. Mint ismeretes, az édesharmat a növények leveleit részben vagy egészen borítja, ha bőségesen termelődik. A szél nagyon sok virágport belefújhat, s így a méhek azt behordják. Az édesharmatmézek sem teljesen egyforrásúak. Úgyszólván mindig virágokról is gyűjtenek egyidejűleg a méhek, s így a virágporösszetétel gazdagodik. Így pl. egy nagymarosi édesharmatmézben nagyon sok szelídgesztenye virágport találtunk.

Lássunk néhány tapasztalatot a vizsgálatokból. Megerősíthetjük Hazslinszky eredményeit. „Tiszta“ akácméz nincsen, mindig keveredik bele más növény virágpora, s nyilván nektárja is. Másrészt néhány akácméznek mondott mézben alig vagy egyáltalán nem volt akácvirágpor, ellenben számos más növényé annál inkább. Kaptunk pl. napraforgómézet, melyben nem volt napraforgó virágpor. Úgy látszik, ebben az esetben a méhek nem látogatták a napraforgótáblát, hanem a közelebbi, főleg pillangósvirágú és más növényekkel borított rétet járták. Sok esetben viszont a beküldők helyesen jelezték a méz származását, a virágporelemzés a képet inkább csak bővítette.

Sok mézmintában megtaláltuk a búzavirág (Centaurea cynus) virágporát. Már Hazslinszky is jelezte ezt, s mézeink egyik jellemző virágporának tekinthetjük. Nemcsak nálunk, hanem az európai mézek jelentős részében előfordul jellegzetes alakú virágpora. Hammer új (1966) vizsgálatai szerint a búzavirág Európában sehol sem ad értékes mézhordást. (Régebben, amikor gyomirtó szereket még nem használtak, a búzavirág nagyobb méhészeti jelentőségű volt.) Sőt, szerinte mint virágporos növény is alárendelt szerepű, és nektárjának cukorszázaléka is meglehetősen kicsi (31,4—32,8 %). Ügy látszik azoknak a növényeknek egyike, melyek méhészeti jelentőségük csekély volta ellenére a virágporelemzőt kellő óvatosság hiányában tévútra vezethetik.

A virágporelemzések adatait általánosan tekintve, különösen Hazslinszky 1938-as adataihoz képest, a mézelő növényekben változás látszik. A koratavaszl gyümölcsvirágzás jelentősebbnek tűnik. A nyári legelőben nagy részt képviselnek a pillangós takarmánynövények, területük növekedése a virágporelemzésben is jól megmutatkozik. Ez érvényes lehet a napraforgóra is. Nagyon csökkent viszont a tisztesfű jelentősége, s ezt a mikroszkópos vizsgálatok is mutatják. Fővirágporként nyári mézekben jóformán sehol sem jelentkezett, bár igaz, hogy mézeink nem teljesen a híres tisztesfüves területekről származtak. Igen sok mintában fordult elő keresztesvirágúak, főleg gyomok virágpora. Több ismert mézelő növény virágporát viszont a várakozással ellentétben alig vagy egyáltalán nem találtuk.

A virágporelemzés még más tanulságokkal is szolgált. Ezek inkább a mézvizsgálót érdekelhetik, s itt nincs hely ismertetésükre. Annyi bizonyos, hogy a virágporelemzés, bár korlátái vannak, a mézvizsgálat értékes módszere. A mézek virágportartalmának tanulmányozása önmagában még nem világíthatja meg valamely mézminta származását. Azonban az érzékszervi és többoldalú vegyi vizsgálatokkal együtt megközelítheti a helyes választ.

A mézben a virágporon kívül más szilárd alkotórészek is találhatók. Ezek egy részének magyar mézekben való előfordulásáról a következő két cikkemben írok.

Halmágyi Levente, Gödöllő (Méhészet, 1967 május)