Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-07-29 / 30. szám
Bíráló szemmel a sporthorgász-versenyekról Nem tudom ki hogyan van vele, de számomra élményt jelentenek a különféle versenyek, vetélkedések. Talán azért, mert a versenyre történő felkészülés izgalmai minden versenyzőnél másként nyilvánulnak meg? Már magában ez is szórakozás. A tulajdonképpeni verseny, fordulatokban gazdag eseményei pedig mindkettőt jelentik. A versenyek korát éljük, amikor a dolgozók — fiatalok és idősebbek —, sportolók és nem sportolók az élet minden szakaszán tettekkel igyekeznek bizonyítani ügyességüket, rátermettségüket.* Versenyeznek a tervfeladataik teljesítéséért, a legjobb kollektíva, a Szocialista munkabrigád címért, a világűr meghódításáért, a Holdra való jutásért stb. Ugyan miért ne versenyeznének horgászaink a legügyesebb, a legjobb sporthorgász címért? Élnek is ezzel a lehetőséggel! Az utóbbi évek folyamán számos ilyen rendezvénynek voltam szemtanúja. S ez így van jól! De ha már verseny, legyen verseny a javából! Éppen azért az utóbbi években lezajlott versenyekkel kapcsolatban volna néhány megjegyzésem. Szeretnék rámutatni azokra a hibákra, melyek felett a rendezőbizottság elsiklik. Pedig éppen ezek a hibák, illetve hiányosságok befolyásolják kedvezőtlenül a versenyek színvonalát, végső eredményét. A sporthorgász-versenyek népesség tekintetében fölveszik a versenyt bármelyik rendezvénynyel. Éppen ezért megszervezésük és lebonyolításuk nagy körültekintést, figyelmet igényel. A rendezőbizottságnak oda kell hatnia, hogy a verseny a kiírt feltételek szerint történjék. Mivel a horgászversenyek nyertesei számára értékes díjakat tűznek ki, ügyelni kell arra is, hogy azokat valóban olyan versenyzők kapják meg, akik minden tekintetben eleget tettek a versenyfeltételeknek. Legelemibb szabály az, hogy a versenyszakasz zajmentes legyen. Főleg ne rohangásszanak a folyó azon szakaszán motorkerékpárok, kerékpárok és a versenyzők, de a nézőközönség is csendben legyen. Ugyanis a zaj elűzi a halakat, s így a verseny kimenetele kétségessé válik. A horgászáshoz csendre, nyugalomra van szükség. Csakis ilyen körülmények között van kilátás halfogásra. Már pedig az eddigi horgászversenyek alkalmával éppen ez hiányzott. A versenyfeltételek betartása is feltétlenül fontos. A verseny kritériumai: a hal nagysága, az egyfajta hal mennyisége, súlya, stb. bemondás vagy lemérés alapján történik. De azt már nem ellenőrzik, hogy a sporthorgász milyen körülmények között jutott a halhoz. Mivel a versenyzők száma sok esetben meghaladja a 60—70 főt, ellenőrzésük komoly nehézséget jelent. Mégis szükséges ügyelni arra, hogy a versenyzők a saját maguk által kifogott halat szolgáltassák be. Mert tanúja voltam olyan dolognak is, hogy egy-egy versenyző „feketén szállított“ halat jelentett be a bírálóbizottságnak. Nem egy versenyző volt, aki egyáltalán nem fogott halat, de a bizottságnál halfogást jelentett. Persze a halat nem ő fogta, hanem egy másik személy szállította számára. Az ilyen verseny nem lehet reális és ellenkezik az erkölcsi szabályokkal. írásom célja, hogy a következő sporthorgász-versenyek alkalmával a hasonló jelenségeket mellőzzék. Külön felhívom a Csehszlovák Horgászszövetség komáromi helyi szervezet vezetőségének figyelmét ezekre a nemkívánatos jelenségekre. Maga a tagság is emelheti a verseny színvonalát, sikerét, ha á becsületes utat választja. Minden sporthorgásznak sikeres halfogást és kellemes szórakozást! Andriskin József Kenyértöró halászat Horgászösvény a komáromi „Aranyszigeten“ Alig takarítottuk el a háború okozta károkat, máris hozzáláttunk az újjáépítéshez, tgy kerültem én is a Terebesi Cukorgyárhoz. Javítgattuk, hogy kapunyitásra kész legyen. Egy szép napon valamelyik vezetőnek eszébe jutott, hogy az Ondava mentén húzódó kanálison, a Csikós tanya mellett hidat kellene csinálni. Rám és két társamra esett a választás, hogy a híd alapját lerakjuk. Vonaton utaztunk a helyszínre és a napi elemózsiát is magunkkal vittük. Sajnos, úgy jártunk, hogy több volt a nap, mint a kolbász. A hét 'végefelé már mindig üres volt a táskánk. így néha korgó gyomorral lestük a vizet, amelyben temérdek hal úszkált. Elkelne néhány hal, mondogattuk egymásnak. De mivel fogjuk ki? Se háló, se horog, de még lépőnk sincs. Sok töprengés közepette így szól a legidősebb, Imre. „Ott van ni — mutatott egy fűzfabokor irányába — ott a hálónk, eredj és hozd ide.“ Odaszaladtam a bokorhoz, de bíz nem láttam ott semmit. Csak a sárga fűzvesszők mosolyogtak rám. Túljárt az eszemen az öreg, gondoltam, de kis idő múlva rájöttem, hogy a halfogáshoz éppen ezek a vesszők szükségesek. Lemetéltem hát egy kévényit és odavittem Imre bácsihoz. Délben percek alatt font egy henger alakú kosarat. Ezután deszkából két da rab vízrekesztőt készített. Este elrekesztettük a vizet s a két deszka közé helyeztük a kosarat. Sikerült. Sülthalat vacsoráztunk. Másnap a két öreg ismét hozzálátott, hogy halat kerítsen a kosárba. Jó magam a munkánál maradtam. Alig múlt néhány perccel egy óra, mesterünk megjelent a helyszínen. Körülnézett és kérdezte, hol vannak a többiek? Nem volt szükség a feleletre, mert meglátta az embereket, amint a folyóban halásztak. Kacskaringósat káromkodott, majd megjegyezte: „No, Sándor fiam majd a hét végén találkozunk". Szombaton, amikor bementünk a fizetésünkért, a borítékban segédkönyvecskénket is megtaláltuk. Kenyértörés lett a halászat vége. ROMAN JÓZSEF, Lelesz VERSENYEZTEK A RIMASZOMBATI HALÁSZOK Rimaszombat mellett, a Kurinc-pusztán öt évvel ezelőtt 25 hektáros víztároló medencét létesítettek. A víztároló létrejöttével új fejezezt kezdődött a rimaszombati halászok életében. Szorgalmasan láttak munkához és ma már több mint 100 mázsányi pontyot és néhány mázsa csukát tartanak nyilván a víztároló medencéjében, ahol évenként halászversenyt is rendeznek. Június 11-én hirdették meg a versenyt, a szervezőbizottság dicséretreméltó munkát végzett. Legalább 160 versenyzőre és többszáz vendégre számítottak. aSjnos, a népes vendégsereg helyett idén is egy kiadós eső jött. De a legvérmesebb halászokat ez sem tanácsolhatta el a kedvenc sportjuktól. Huszonötén álltak rajthoz és türelmes munkájukat mintegy ötven néző kísérte figyelemmel. A versenyen horogra került 12 ponty, amelyek közül a legkisebb 43, a legnagyobb pedig 55 cm hosszú volt. A gondos rendezőbizottság kiváló halászlevet és sült pontyot is készített erre az alkalomra, de sajnos kevesen kóstolták meg az ínyenc falatokat, mert az eső távoltartotta á vendégeket. Kovács Zoltán VADASZ 7 41 HALAS? 3
