Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1967-07-01 / 26. szám

Szakmelléklet: Vadász és Halász Kár minden szemért! Bratislava, 1967. július 1. Aratunk Az aratás ünnep. A szántó­vető ember legnagyobb, leg­szebb ünnepe... a munka ün­neppé magasztosulésa. Aki ke­nyeret ad az ember kezébe, mindent adott, aki a kenyér gondját viseli, mindenek felett őrködik. Voltak idők, amikor az ara­tás ünnep-voltát látványos cere­móniákkal, parádékkal, szertar­tásokkal akarták hangsúlyozni/ A lényegről terelték el a fi­gyelmet. A földműves ős-örök erkölcsét hígították fel olcsó népieskedéssé. Mert mi ez az erkölcs? Az ember legmaga­­sabbfokú, legmélyebben gyöke­rező felelősségtudata: nem ma­gamért élek. Munkám, életem nemcsak az enyém. Rám szük­sége van a köznek, az én mun­kámon mindig ott a társadalom szeme. Én nem torpanhatok meg, karom nem ernyedhet, el­mémet nem bágyaszthatja a tik­kasztó hőség. Tőlem kenyeret várnak az emberek. Nem a túl­zott önbizalom hangjai ezek? Nem, így az önzetlenség szól az emberből! Én nem ismerek olyan földművest, aki ezt mondja: magamnak aratok. Ez az én kenyerem. A földműves így mondja: a mi kenyerünk! És akkor is így mondta, ami­kor a mi kenyerünkből éppen az ő számára Jutott a legkisebb falat. Mert nem tud­ta másként mondani, az ösztö­ne nem engedte, hogy ne így mondja, erkölcsét, hitét nem adhatta, inkább vigyék az ő betévő falatját is. Milyen irányban tolódott el, miként módosult a földműves és a társadalom közti viszony, ezt sokféleképpen lehet bizo­nyítani, illusztrálni. Mégis a legkifejezőbben egyetlen szó­val. Melyik ez a szó? Ez ara­tunk! Ha a „mi kenyerünk­ről“ beszélünk, akkor ma m i aratunk! Igen, a munkás, a tu­dós, a diák az egész társada­lom arat. A földműves kenyér­gondjából mindenki vállal, a kenyérért egyaránt aggódunk mindannyian. Mert a mi kenye­rünk. Tehát itt, a társadalmi viszonyok legmélyebb, legszö­vevényesebb rétegében került sor alapvető változásra. így is szokták mondani: az osztályok közeledése, baráti kézfogása stb. De ez több mint a kézfo­gás, több a közeledésnél. Ez már egy magasabbfokú társada­lom erkölcsének beteljesülése. Az elején azt mondottuk: az aratás ünnep. Most már azt is mondhatjuk: mindannyiunk ün­nepe. Az egész ország, a nép ünnepe. S ezt mindannyian érezzük, tudatosítjuk, amikor megszegjük az ú] kenyeret, amikor repeső gyermekünknek mosolyogva kanyarintjuk le a ropogós végét. Künn a határban megállás nélkül folyik a munka. Szak­értő szemek vizsgálják a kalá­szok érettségét. Az emberek boldogan kérdezgetik egymás­tól: mit gondolsz, mennyit ad ez a tábla? A tekintet végig­­siklik a hajladozó kalásztenge­ren. Örömteli latolgatások, ter­­vezgetések napjai ezek. A bé­kés munka szorgalmas, áhita­­tos órái. És Jó tudni, hogy Jó kezekben van a kenyerünk. Az ország kenyere — ez a fagolam ma valóságos tartalmat nyert, nem szólam, szónoki frázis, közhely többé. Az ország ke­nyere, a mi kenyerünk. Mind­annyiunk megérdemelt kenye­re, melyet becsületes munkával szereztünk, szorgalmas hétköz­napjainkon gyűjtögettünk mag­tárba. Ara 1,— Kés XVIII. évfolyam, 26. szám. A drázovcei szövetkezetben nagyon dicsérték a kombájnos munkáját, akit — szlovák lakosú faluról lévén szó — meglepetésemre Szalay Józsefnek hív­nak. Ilyen magyar név szlovák falu­ban? Ez már megéri, hogy felkeres­sem a hereföldeken, ahonnan éppen a szénát szállították kazlakba. A 37 éves Szalay József a traktor nyergéből szállt le egy kis beszélge­tésre. Vendéglátói szívélyességgel te­rítette le kabátját a fűre, hogy leülve kényelmesebben beszélgethessünk. Amikor magyarra fordítottam a szót, arca még barátságosabb mosolyra de­rült. Kitűnt, hogy már hét éve dolgo­zik ebben a szövetkezetben, ahová a Komáromi Állami Gazdaságból Jött. — A feleségem idevaló — mondja magyarázatképpen. — Amikor meg­halt a mamája és a beteg édesapja ápolásra szorult, ideköltöztünk. A szövetkezetben jelentkeztem felvétel­re. Megnézték a papírjaimat és meg­örültek: „Ilyen emberekre van ne­künk szükségünk!“ — mondták. Ugyanis tizenöt éve vagyok traktoros. Azonnal befogtak a munkába. Az első nap 2—3 vagon cukorrépát hordtam be. Ekkor már a tagok is azt mond­ták: „Ilyen melósunk még nem volt.“ Azóta itt dolgozom. Ök is megvannak elégedve velem, én is velük. Már há­romszobás családi házat építettünk. Három évvel ezelőtt az öcsém is ide­költözött családostul. Szintén házat épít. Örülök, hogy Jól megy a munka. Ha a mezőn valamilyen géphiba for­dul elő kijavítom, ha alkatrésztörés, altkor a törött alkatrészt kiszerelem, s amikor a mozgóműhely megérkezik, már csak be kell szerelni az új al­katrészt, és a munka mehet tovább. Nézze azt a 2M jelű kombájnt — mu­tatott egy kimustrált gép felé. — Azon dolgoztam az elmúlt évig. Ha közelebbről megnézné, csupa S—4-es kombájnból származó alkatrészeket találna benne. Ezeket egy ócskavas­ba adott gépből szedtem ki. Csap­ágyakat, ventillátort és más alkatré­szeket, ezek talán sohasem mennek tönkre! Most egv új sZ—4-es kom­bájnt kaptam. Élvezet vele dolgoznil Tavaly még csak be kellett Járatnom, nem dolgozhattam vele teljes gőzzel, mégis 80 vagon gabonát csépeltem ki. Ha nem mondaná, akkor is látnám rajta, hogy elégedett. A felesége zoo­­technikusként dolgozott ugyan a Ko­máromi Gazdaságban, de itt a kerté­szetben is jól érzi magát. Az új kör­nyezetet a nyolcéves Józsi és a tizen­három éves Mária is megszokta már. Befogadta őket a falu, s ezt már ők is a saját otthonuknak érzik. Ciderné G. Irén »OT!^^i).irnnpjriiiiiirTri!iiji — Tizenheten iratkoztak be. — És a végzősök elhelyezésével ho­gyan állnak? — Ebben az évben 17 kilencedikest búcsúztattunk. Örömmel mondhatom, hogy valamennyiüket sikerült elhe­lyeznünk. öten gimnáziumba s ugyan­annyian különböző szakiskolákba ke­rülnek, heten pedig a környékbeli üzemekben, üzletekben tanulnak mes­terségét. Az Igazgató egyszerűen mondta „mindenkit elhelyeztünk". Arról nem is tesz említést, mennyi gondot oko­zott neki és kollégáinak a végzősök elhelyezése. A sok huzavonát, után­járást már el is feledték. Lehet, Ók igen, de a szülők aligha, a fáradozá­saikért hálásan gondolnak a tanítók­ra, akik nemcsak azzal törődnek, hogy Jók legyenek a tanulmányi eredmé­nyek, hanem a végzős diákok elhelye­zésével is. Az agronómusok ezekben a napok­ban féltő szemmel járják a határt, mivel a naponként Jelentkező zivata­rokat itt-ott Jégeső is fűszerezi. Jog­gal félnek tehát a tavalyi nehéz ara­tás ismétlődésétől. A Nyitrai Járási Termelési Igazga­tóság agronómusainak szobájában is ezt a kérdést fejtegettük. — Tavaly úgy össze vissza döntötte a vihar a gabonát, hogy művészet volt learatni. Tölcséreket formált be­lőle, azt sem tudták az aratók, me­lyik oldalról álljanak hozzá. A szem­veszteség Is eszernit alakult. A gyakori záporok miatt sokszor le kellett állí­tani az aratógépeket, a gabona túl­érett, s így ott is közvetlen kombájn­aratást végeztünk, ahol előzetesen többmenetes betakarítással számol­tunk. S ami a legszomorúbb, a szem­­pergéses veszteség sok helyen meg­haladta a 10 százalékot Is. — Hol tudták a legkisebbre mér­sékelni a szemveszteséget? — Erről csaknem pontos képet nyújt az elért átlagos hektárhozam. Ahol kicsi volt a veszteség, ott mind­járt felszökkent az átlag. Hiszen a 10 százalék a tavalyi termés eseté­ben 3—4 mázsa gabonaveszteséget Je­lentett hektáronként. A termelési igazgatóság folyosóján a látogatókat tábla tájékoztatja a ta­valy legjobb hektárhozamokat elért szövetkezetekről. E tábla szerint a dráZovcei szövetkezet 48 hektáron tavaszi árpából 59,6 mázsás átlagos hektárhozamot ért el. — Szóval az átlag — Igaz, hogy az egész száz hektárnyi vetésterületen — 34,80 mázsa volt — Javította ki szerényen az eredményt Biröák mér­nök, a drázovcei szövetkezet agronó­­musa. Őt a részlegsikernél Jobban érdekli az átlageredmény, és az, hogy az ár­pát alig egy százalékos veszteséggel takarították be. Ám magyarázatképp hozzátette, hogy sikerült még eső előtt learatni. A búzánál bizony ná­luk is nagyok voltak a veszteségek, pedig kiváló kombájnosuk van. Sokat segített a szempergéses veszteség alapján fizetett prémium is. Ebben az évben szintén eflkészülve várják az aratást. Ismert dolog, hogy a betakarítási veszteségek nagysága nagy mérték­ben függ a gépjavítás minőségétől, a gépek jókori felkészültségétől, a kombájn megfelelő átalakításától és tömítésétől, az aratás módjának és a gépek ésszerű megválasztásától, va­lamint attól, hogy a kombájn és más aratógép vezetője a gép haladási se­bességét a növényzet sűrűségének megfelelően szabályozza-e. „UTTOROK“ BÁR A NYÁRI NAP MELEGE heve­sen tűz, az Oszori Állami Gazdaságban aránylag csendes az élet. Ján K né­ző v i fi fnagrotechnikus elmondja, hogy a növényápolási munkák javát már elvégezték, és alig akad munka a határban. Ennek viszont Michai Pagát főmechanizátor örül a leg­jobban, mert így jut elég idő a fel­készülésre. Igaz, a bevetésre szánt gépek mind üzemképesek, de igy, ara­tás előtt még akad kisebb-nagyobb javítanivaló, főleg olyan üzemben, ahol háromféle módszerrel is gyűjtik majd a gabonát. Lesz itt munka bőven, hisz összesen 891) hektár gabonafélét és 106 hektár hüvelyest kell betakarítani. De a sok­éves tapasztalattal rendelkező mecha­­nlzátor nem fél az aratástól. Szinte órányi pontossággal készítették elő az aratási tervet, a gépek szétheiye­­zését, megoldották a raktározási prob­lémákat is. A gépek teljesítőképessé­gétől függően hárommenetesen 506 hektárt, kétmenetesen 270 hektárt és rendes kombájnaratással 220 hektárt aratnak. De amint a mechanizátor mnndja, ez nem szentírás, mert menet közben, főleg az időjárás következté­ben átállítják a munkamenetet. Ha például gyorsan érik a gabona, nem vágják már rendre, hanem egyenesen kombájnnal gyűjtik be. Beszélgetés közben kitűnik, hogy az Oszori Állami Gazdaságban magas fo­kon gépesítették a munkákat, és nagy gondot fordítanak a munka szerve­zésére is. A gépesítéssel kapcsolatban megjegyezzük, vajon miért járnak élen az új technológia bevezetésében. A mechanizátor mosolyogva mnndja: — Azért, mert szeretjük a gépeket, az újat célul tűztük, hogy a nehéz fizikai munkát levesszük a dolgozók válláról. Ennek szellemében a három­­menetes aratást még 1962-ben elsőnek alkalmaztuk Szlovákiában. A beszéd hevében szóba kerül a gazdaságosság, az egyes aratási mód­szerek előnye és hátránya is. Leg­többet a hárommenetes aratás előnyé­ről, hátrányáról vitatkozunk. Erről röviden csak ennyit mond a mecha­nizátor: — Azonnal tiszta marad a tarló. A HÁROMMENETES ARATÁS fő elő­nye tényleg ez. A rendrevágntt gabo­nát a szecskázó nagy befogadóképes­ségű kocsiba fújja, amelyből az ada­goló asztalra fordítják, majd szállító szalag juttatja a gabonát a napi 350— 40(1 mázsás teljesítménnyel dolgozó cséplőbe. A gabona magtárba szállí­tását is beleértve, 14 ember dolgozik ilyen gépsornál. A munka gyors, azon­nal végezhető a tarlóhántás, és előnye az is, hogy a gyommagvak sem hull­nak a földre. Hátránya, hogy a szecskázógépek még elég nehezek, és a minőség kö­rül is akad hiba. A cséplőgép például még annyira sem tisztítja ki a magot, mint a gabonatáblán mozgó kombájn. Tavaly például egy 28 ezer korona értékű cséplőgépet kellett venni a gépsorhoz tisztítás végett. A gazdaság vezetői, szakemberei mérlegelve a hárnmmenetes aratás előnyeit, hátrányait úgy döntöttek, hogy a jövőben újabb gépsorokat vá­sárolnak, A sámoti részlegen Bórá­ról József gazdaságvezető kijelen­tette, hogy azonnal elfogadna egy gép­sort a hárommenetes aratásra. Álta­lában mindannyiuknak nagyon tet­szik, hogy a munka neheze a szérűn folyik, és tisztán marad a tarló. Mert az aratásban a legtöbb bosszúságot, nehézséget mindig a szalmabetakarí­tás okozza. A kétmenetes aratást természetesen itt is alkalmazzák, de nem túl nagy hívei, mert már az előbb említett szalmabegyűjtés miatt elhúzódik a munka, később kerülhet sor a tarló­hántásra. Az egyenes kombájnaratást nem túlságosan kedvelik és csak ak­kor alkalmazzák, ha már érett a ga­bona és nincs más megoldás. A há­rnmmenetes aratást a szemveszteség csökkentése miatt is előnyben része­sítik. A szérűn a szecskázott gaboná­ból lényegesen kevesebb a szemvesz­teség, mintha a kombájn a tarlót járja. ELMONDHATJUK, hogy a gabona­­hegyűjtés módszereinek úttörő gazda­ságában jártunk, ahol az a cél lebeg a gazdaság vezetőinek szeme előtt, hogy minél gyorsabban és kevesebb szemvesztoséggel kerüljön a mag a raktárakba. BÁLLÁ JÓZSEF A gerencsérl gyerekek két hónapra búcsút mondanak az ódon iskola­falaknak, és sietve indulnak ottho­nukba. A bizonyítvány, egyéves mun­kájuk eredménye ott lapul a táská­jukban. Ki milyen szorgalmas volt, most olyan jegyekkel áll a szülők elé. A tanítók az iskola ajtajából kissé meghatottan néznek a vidám, gyerek­sereg után. Pista József, az iskola igazgatója meg Is Jegyezte: — Nehéz velük, de rosszabb lesz nélkülük. — S hová, merre mennek a ta­nulók nyáron? — Harmincötén pionirtáborban töl­tik a vakáció egy részét. Néhányan a szülőkkel mennek nyaralni. A töb­biek Itthon töltik a két hónapot. Szép ám a mi tájunk, van hol barangolni a gyerekeknek. — Milyenek voltak a tanulási ered­mények? — Azt hiszem elégedettek lehetünk. A bukási százalékot a minimumra csökkentettük és a 190 tanuló közül 42 kitüntetéssel végzett. — Szakkörök is működtek az isko­lában? — Több szakkörünk tevékenykedett. A legeredményesebben talán a bioló­giai működött. A hetedikes R e h á k Teréz a kör legjobbjainak járási ve­télkedésen a második helyen végzett, és így részt vesz a kerületi versenyen is. — Hány elsős lesz jövőre? Találkozunk 1972-benl A sámoti részlegen nagyra nőtt az árpa, egyes helyeken már eléri a 120 cm-t. (Bállá felv.) Búcsú az iskolától

Next

/
Thumbnails
Contents