Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1967-06-03 / 22. szám
A Csehszlovák Nőszövetség Szlovákiai kongresszusa Kedden nyílt meg a Nőszövetség Szlovákiai konferenciája. A konferencián megjelent az SZLKP Központi Bizottságának küldöttsége is, amelyet Alexander Dubőek, a CSKP Központi Bizottság elnökségének elnöke, a Csehszlovák Nőbizottság küldöttségét Helena Leflerová a Csehszlovák Nőbizottság elnöke vezette. Irena Duriáová, a Csehszlovák Nőbizottság szlovákiai elnöke beszámolójában kiemelte, hogy a nőknek még eddig sohasem volt olyan megbecsülésben részük, mint szocialista rendszerünkben. Egyben hangsúlyozta, hogy ki kell szélesíteni a nők munkalehetőségeit és azt, hogy a nőknek képesítésüknek megfelelő funkciókat kell betölteniük Ki kell szélesíteni a közszolgáltatást, a gyermeknevelésre szolgáló intézményeket és üzemi konyhákat. Sok esetben még úgy tekintünk az alkalmazott nőkre, mint szociális esetre és megfeledkezünk arról, hogy ma a nő foglalkozását legfőbb hivatásának érzi. A férfi és nő Érdekli önt az anyaméhpempő friss állapotban? Megrendelheti méhésztermelőnél, cím: Kovács Márton, BRUTY 124 h. sz., okres Nővé Zámky. 1 gramm ára, mézben konzerválva, garantált minőségben, posta útján utánvéttel 40 Kis, személyes átvétel esetén 30 Kis. A szállítás határideje 2—3 nap, vagy kívánság szerint. közötti különbségtétel ellentmond szocialista jogainknak. A most megalakuló Csehszlovák Nőszövetség célkitűzéseiről szólva leszögezte, hogy fontos feladat megteremteni a nő foglalkozásának, anyaságának és polgári tisztségviselésének összhangját. Oj munkamódszereket kell keresni és a nők közötti munkát széles tömegalapokra kell helyezni. A konferencián elsőnek A. Dubőek elvtárs szólalt fel a vitában. AZ IDEI DÉVÉNYI ÜNNEPSÉGEK a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50-ik évfordulójának jegyében zajlanak le. Június 3-án este 19,30-kor gyújtják meg a görögtüzet, amelyet változatos kulturális műsor követ. Ebben több kiváló együttes mutatkozik be. Másnap délelőtt tartják a Csehszlovák Szovjet Barátság nagygyűlését. Az ünnepi beszédet A. Novotny elvtárs köztársasági elnökünk tartja. A nagygyűlésen felszólal A. Leonov szovjet űrhajós is. Majd a Balti Tengerészek tánc- és dalegyüttese, a Csehszlovák Állami Együttes, a SEUK, az Ifjú Szívek, az Ukrán Népi Együttes stb. mutatkozik be. Júniusi időjárás Az időjárást júniusban általában elég gyakran az Atlanti óceán felől beáramló nedves tengeri levegő jellemzi. Ez gyakran esőket és viharokat hoz magával. A tipikusan nedvesebb időjárás — népiesen medárdi — monszúm jellegű, amely az Atlanti óceán és a szárazföld közti hő és légnyomás közti kiegyenlítődés után veszi kezdetét. Ez némely évben élesebben, némelykor pedig kevésbé élesen jelentkezik. A tengeri levegő hatása megmutatkozik a havi csapadék átlagokban is. Ezek júniusban elég magasak. Bratislavában a csapadékátlag 58 mm, Hurbanovőn 58, Kassán 82, Trebiáovon 72, Losoncon 64, Nyitrán 66, Rimaszombaton 80 és Rozsnyón 89 mm. A szélsőségesebb időjárású években több vagy kevesebb az eső a havi átlagoknál. Kassán pl. 1926 júniusában 157, 1904-ben viszont csak 24 mm. Hurbanovőn 1926 júniusában 146,1932 ugyanezen hónapjában csak 4 mm csapadék esett. A nedves tengeri levegő beáramlása hatással van a hőmérsékletre is. Minél hosszabb és intenzívebb a beáramlás, annál alacsonyabb a hőmérséklet. Szlovákia síkságain a júniusi átlag 18 °C körül ingadozik, de elért már 35 °C-t is, sőt egy esetben Losoncon 36,7 °C-t mértek. A távlati ldőjőslás júniusra normális körüli hőfokot feltételez, a csapadék az egyes körzetek szerint eltérő, átlagban némileg a normális felett lesz. Június 10—20 között félig derült, gyakran felhős, futóesőkkel és viharokkal. A nappali hőmérséklet 20 °C-ról fokozatosan 28 °C-ra emelkedik. Az éjjeli hőmérséklet 10—15 °C között. Július 11—20 között felhős idő futőesőkkel, később félig derült idő. Végül június 21-től 30-ig változó felhőzet, időnként futőesők és viharok. A nappali hőmérséklet 20 °C körül, éjjel 10—14 °C között. A hőnap végén további felmelegedés várható. Dr. Peter Forgáfi Balesetek a mezőgazdasági munkáknál A foglalkozási balesetekre többféle okból is ajánlatos gondolunk. Oj egészségügyi törvényünk mindenkit kötelez az egészségvédelmi rendszabályok gondos betartására; a vezetői állást betöltő személyek (pl. a munkacsoport-vezetők) mindezért a törvény előtt is felelnek. A balesetek egyéni és családi következményeit talán szükségtelen hangsúlyozni. Számtalan eset bizonyltja, hogy milyen tragikus lehet a nemegyszer kis hanyagság-okozta sérülés, Azonban a gazdasági és társadalmi vonatkozásait sem. lehet figyelmen kívül hagyni. Mezőgazdasági vidékeken az összes balesetek negyed része a növénytermelési és állattenyésztési munkák végzése közben keletkezik. Ezen magas számok jelentőségét tovább növeli az a tény, hogy a mezőgazdasági balesetek gyakran igen súlyosak; kb. minden tizedik részleges vagy teljes rokkantságot okoz. Az egyre inkább terjedő gépesítés és kemizálás miatt a mezőgazdasági egészségvédelem a jövőben még nagyobb szerepet fog betölteni. Felhívjuk a figyelmet a leginkább tavasszal előforduló mezőgazdasági balesetek és foglalkozási betegségek okaira, valamint a megelőzés lehetőségeire. A tények azt mutatják, hogy a belesetek keletkezésénél a munkát végző egyén kora is szerepet játszhat. Idős korban csökken a kézügyesség, lassúbb a reagáló képesség (válasz külső behatásra), fiatalok, gyakorlatlan személyek körében is sűrűbben fordulnak elő váratlan sérülések, melyeknek igen gyakori oka: a túlzott önbizalom és a fegyelmezetlenség. Tizenöt éven aluliak alkalmatlanok mezőgazdasági gépek kezelésére. Ugyanez mondható a szellemileg vagy testileg alkalmatlan egyénekről. Már fokozottabb idegesség, álmatlanság, túlzott kifáradás is csökkentheti a figyelmet. Idegességre, szórakozottságra hajlamos egyénnek arra kell törekedni, hogy munkájában kedvtelést és örömet találjon, ne engedje," hogy apró kellemetlenségek miatt elveszítse lelki egyensúlyát. Vannak olyan megfigyelések, amelyek szerint a sokat dohányozó munkások között gyakrabban fordul elő szerencsétlenség, mint nem dohányzó társaik körében. Ruházatunk ne zavarjon munka közben és lehetőleg kényelmes legyen! Ügyeljünk arra, hogy szabad, elálló részei forgó gépalkatrészek közé ne juthassanak. Gépek kiálló kerekeit vagy egyéb mozgó részeit ajánlatos védőburokkal ellátni. Tavaszi munkák végzése közben egyes helyeken kézzel emelgetik a boronákat, sőt, hogy nehezebbek legyenek, rájuk állnak. Mindkét szokás veszélyes és ésszerűbben oldható meg. A vetőgépben levő magot sohasem kézzel, hanem inkább kis lapáttal, 2 SZABAD FÖLDMŰVES 1967. június 3. bögrével hárítsuk. Ha a műtrágyát kézzel szórják szét (ami napjainkban még gyakori jelenség), ez lehetőleg szélmentes napokon történjen, szeles időben ne szemben a széllel szórjuk. Az itt keletkező por ellen bizonyos védelmet nyújt, ha szájunkra, orrunkra nedves gézt kötünk. A kéz bőrének védelmét jól szolgálhatja az Indulona A vagy D nevű kenőcs, amelyet gyógyszertárakban kaphatunk. Aránylag sok baleset fordul elő napjainkban., is, .széna és egyéb takarmánynövények kaszálása közben. Géppel történő kaszálásnál különösen akkor kell óvakodni, ha a gép vontatása lovakkal történik; ilyenkor nemcsak maga a gép jelenti a baleset-veszélyt, hanem a lovak megugrása vagy rúgása is. Takarmányszállítás közben gyermekeket ne engedjünk a magas szénásszekérre vagy pótkocsira! Ha a takarmányt szénapadlásokra raktározzák a leesés veszélye áll fenn. Faluhelyen gyakran hallunk a tavaszi és nyári — növényvédelmi céllal végzett — permetezések veszélyéről, amikor a felhasznált vegyi anyag mérgezést okozhat, elsősorban a permetezést végző személyek körében. Különösen vigyázni kell az arzén-, a nikotin-, a szerves klór- és a szerves foszfortartalmú szerek alkalmazásánál. Lehetőleg szélmentes időben végezzük a permetezést és ne hanyagoljuk el a védőeszközök használatát. Mivel a folyadékok is vezethetik az áramot, ha a permetlé elektromos vezetéket ér — áramütés keletkezhet. Végül még néhány gyakorlati problémára kívánjuk felhívni az olvasó figyelmét. A seb-ellátás tisztaságának elsőrendű fontossága már eléggé közismert, a tetanusz (merevgörcs) megelőzésének fontossága azonban még tökéletlen napjainkban is. Sokan nem jelennek meg a preventív (megelőző) oltásokon, sérülés esetén pedig (előfordul,, hogy még mélyebb szúrt sebbel sem) nem fordulnak orvoshoz. Ennek nem szabad előfordulnia, mert földben, ürülékekben jelenlevő baktérium által okozott tetanusz-betegség csak nagyon nehezen gyógyítható, nemegyszer halálos kimenetelű. A minél koraibb és tökéletesebb segélynyújtás érdekében szükséges, hogy jól ismerjük mindnyájan a vöröskereszt önkéntes tagjait falvainkban, mert ezek a megbízott és képzett egyének el vannak látva az elsősegélyhez legszükségesebb eszközökkel. Ilyen személy jelenlétét kellene biztosítani minden nagyobb munkahelyen. A baleset megelőzés célját szolgálja, munkahelyünk, munkaeszközeink rendbentartása; elszórt tárgyak, drőthuzalok, gödrök nem egy esetben okoztak már balesetet. N. O. E. A 'fii III MIIVÍS válaszol: KI KÖTELEZHETI AZ APÁT GYERMEKTARTÁS FIZETÉSÉRE Egy kapóit olvasónk levelében Írja, hogy két gyermeke apja több mint két éve nem fizet gyermektartást. Kérdi köteles-e a gyermekek apja felszólításra az egész egyévi hátralékot megfizetni? A szülők addig kötelesek a családi törvénykönyv értelmében gondoskodni gyermekeikről, míg azok nem képesek saját keresetükből eltartani magukat. Ez egyaránt vonatkozik a családdal együttélő mint a különélő szülőre, apára. Ha az apa, mint az ön esetében is, önként nem tesz eleget tartási kötelezettségének, és annak összege is vitás, akkor — kiskorú gyermekek esetében — legfeljebb 3 évre visszamenően kérheti a kiskorú gyermekek lakóhelye szerint illetékes járásbíróságon, hogy az kötelezze az apát megfelelő tartásdíj fizetésére. A tartásdíj összegét a bíróság a szülők kereseti képességei és lehetőségei, valamint családi és anyagi viszonyaik szerint és a tartásra szoruló gyermekek szükségletei szerint állapítja meg. A bíróság rendszerint kikéri mindkét szülő fizet'és-kimutatását 6 hónapra visszamenően (bruttó és tiszta fizetés). Az ilyen indítvány beadását kérheti a JNB gyermekvédelmi osztályán keresztül is. A bíróság a tartásdíj összegéről, valamint arról is, hogy melyik szülő gondozására és ellátására bízza a gyermekeket, szóbeli tárgyaláson dönt, amelyre mindkét szülőt megidézi és kihallgatja. A bíróság továbbá minden esetben kikéri a gyermekvédelmi hatóság (JNB gyermekvédelmi osztálya) véleményezését is. Egyébként a gyermekvédelmi hatóság az ilyen ügyekben az ellentétes érdekű szülők helyett a törvény értelmében a gyermek érdekeit képviseli. A járásbíróság ítéletben dönt. Ez ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül fellebbezni lehet. A fellebbezésről a kerületi bíróság dönt nyilvános tárgyaláson, amelyre a feleket megidézi. Ha jogerős bírósági ítéletben meghatározott időben a tartásdíjra kötelezett apa nem tenne eleget tartási kötelezettségének, a járásbíróságon végrehajtást lehet kérni rendszerint az apa fizetésére. Ha az apa munkakerüléssel, vagy állásváltoztatással igyekszik a fizetés lefoglalást megakadályozni, a tartási kötelezettség megszegése bűncselekményét követi el és súlyosbbító körülmények esetében egészen 3 évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel sújtható. (Az ilyen esetet a közbiztonsági szerveknél, iletve az államügyészségen lehet jelenteni.) Továbbá meg kell jegyezni, hogy a családi pótlék mindig azt a szülőt, illetve azt a személyt illeti meg, akinél a gyermekek közvetlen ellátásban részesülnek. A bíróság a közvetlen ellátását biztosító — rendszertnt anya — munkáját, a tartásdíj megállapításánál kellő módon figyelembe veszi. Or. F. I. Az új utcasorban már az egyemeletes házaké a szó Több segítséget a családi házak építőinek % Kevés az építkezési anyag £ Amikor a jobb kéz nem tudja mit csinál a bal # A lévai járásban új téglagyárakat építenek 9 A közeljövőben panelból is építenek családiházakat # Az építkezőknek segítenek az EFSZ-ek, a HNB-k és az üzemek A NAPOKBAN egy funkcionáriussal utaztam a vonatban. Elmondotta, hogy igyekszik falujába, mert délután családi ház építésénél segédkezik az egyik ismerősének. Ilyen esettel gyakran találkozhatunk. A felszabadulás után az életszínvonal gyors növekedésének következtében soha nem látott építkezés folyik faluhelyen. A társadalmi átalakulás kedvezően hatott ki a lakásépítkezésekre is. A kisablakos, zsuppfödeles házak teljesen eltűnnek a falvakból. Öröm betérni a vidéki emberek tágas, levegős lakásába, amely már egy cseppet sem marad el a városi lakások színvonalától. Több a kereseti lehetőség, tehát több pénz jut a kényelmes otthonok építésére is. Hogy csak egy számadatot említsünk, a múlt évben Szlovákiában 14 ezer családi ház építését fejezték be. Azt mondhatjuk tehát, hogy sok családi házat építünk, de amint a Szlovák Nemzeti Tanács legutóbbi ülése megállapította, mégsem lehetünk elégedettek, főleg azért, mert idén nem teljesítjük a családi házak építésének tervét. Amikor közelebbről elemeztük a kérdést, rájöttünk, hogy ennek több oka van. A nyugat-szlovákiai kerületben a lévai járás küzd a legtöbb problémával, ezért ide látogattunk el. Bencsík elvtárs, a járási nemzeti bizottság elnöke kissé gondterhelten mondogatta, hogy sereghajtók. Srna FrantiSek a lakásbizottság elnöke és Stefan Sulka az építkezési üzem igazgatója bizony sok megoldatlan problémáról tájékoztat. Elsősorban vizsgáljuk meg, hogyan teljesítették a családi házak építésének tervét. Évente 380 családi házat kellett volna építeniük, de a terv már az engedélyek kiadásánál megbukott. Szinte hihetetlen, hogy az előirányzott családi házak építésére mindössze 50 százalékban adtak engedélyt. Tehát a jobbkéz nem tudja, mit csinál a bal. A Járási nemzeti bizottság építkezési osztályán erre a kérdésre nem tudtak érdemleges választ adni. Viszont megnyugtató, hogy idén, bár az elmúlt évekhez képest 100 családi házzal kevesebbet építenek, minden építéshez biztosították az engedélyt. Másik égető probléma az építkezési anyag beszerzése. Az építkezési üzem igazgatója azt mondotta, hogy évente 10 millió korona értékkel több lakásegységet adhatnának át, ha lenne elég építkezési anyag. Hogy csak néhány példát említsünk, 6 millió 500 ezer tégla, 7000 négyzetméter tetőfedő anyag, 1000 tonna cement, 2000 köbméter fűrészelt áru hiányzik. Súlyosbítja a helyzetet ez a tény, hogy a meglévő nyersanyagot is ki kell szállítaniuk. A pásztói téglagyár például termékének nagy részét más járásba szállítja. Tolmácson nagymennyiségű mennyezetfedő anyag van, viszont elszállítják a cseh országrészekbe, — ugyanakkor a lévai járás Magyarországról hoz be ilyen anyagot. Ezen a téren is láthatjuk, hogy az ésszerűtlen anyagelosztás milyen nehézségeket okoz. A szakemberek általában azt vallják, hogy a családi házak ma már egyre korszerűbbek, és teljesen megfelelnek a követelményeknek. Az építkezési vállalat 10—15 típust ajánl az építőknek. Üjabban a padlásszobák helyett inkább emeletes házakat építenek. A most épülő családiházakba többnyire bevezetik a vízvezetéket és is • egyre nagyobb az érdeklődés a központi fűtések iránt is. Viszont ezen a téren is sok gondot, bajt okoz az anyaghiány. Az építkezési vállalathoz mintegy 200 igénylés érkezett be központi fűtés beszerelésére. Az igazgató szerint csak 36-nak tudnak eleget tenni. Amint látjuk, a lévai járásban a családi házak körül elég sok a megoldásra váró probléma. Feltehetjük a kérdést, van-e kiút? Amint köztudomású, a családi házak építkezéséhez kevés a tégla. Valamilyen módon tehát meg kell oldani ezt a kérdést. Az első lépések máris megtörténtek. A lévai téglagyárakat korszerűsítik és így 1 millió 200 ezer darab téglát nyernek. A hontfüzesgyarmatí és farnadi téglagyár, amely szintén a közeljövőben lép üzembe, 800—800 ezer téglát termel máj évente. De még ezzel sem merültek ki a tartalékok. A tervek szerint Csekén, Fakóvezekényen és Nagyölveden is sor kerül új téglagyárak építésére. Ezek egy év alatt összesen 3 millió téglát adnának. Ezenkívül a nemzeti bizottságok is létesíthetnének úgynevezett mezei téglagyárakat. Több helyen foglalkoztak már ilyesmivel és jó eredményeket értek el. Persze, máról holnapra a téglaellátás nem oldódik meg. Ezért más építkezési anyag szerzésére is gondolni kell. Ezzel a kérdéssel már foglalkor zott az építkezési vállalat és lehetséges, hogy a közeljövőben panelelemekből Is építenek családi házakat. Egyelőre még tanulmányozzák ezt a kérdést. Viszont jó lenne, ha a panelépítkezést előtérbe helyeznék, mert gyors, és olcsóbb is, mint a téglából készült épület. Üjabban Brayslavában, Martinban és Kassán építenek panelelemekből családi házakat. Valószínű, hogy a kísérlet beválik és egyre jobban elterjed vidéken is. Ki kell térnünk még az építkezés formáira is. Általában a szilárd szövetkezetekkel rendelkező falvakban több családi ház épült. Ez azzal is magyarázható, hogy a szövetkezetek építkezési csoportjaikkal maguk is segítik tagjaikat és esetleg más üzemi dolgozókat is. Ezen a téren különösen kiemelkedő eredményekét értek el Nagyölveden, Ipolyvisken és Ipolyszakállason. Báton és Farnadon viszont a helyi nemzeti bizottság helyi gazdálkodási üzeme nyújt segítséget az építéshez. Követendő a tolmácsi példa is, az üzem pénz- és gépi segítséget ad a családi házak építéséhez. Sok problémával kell tehát megküzdeni, míg elkészül egy Családi ház. Viszont egyre több segítséget kell nyújtanunk az építkezőknek, mert népgazdasági szempontból is előnyös, ha ilymódon is hozzájárulunk a lakásprobléma megoldásához. Az államnak végeredményben csak anyagot kell adni, esetleg több-kevesebb hitelt. Végezetül nem árt, ha tisztázzuk, milyen házakat építsünk falun? Pár évvel ezelőtt még olyan irányzat volt, hogy a falusi emberek számára is megfelelők a bérházak. Néhány községben el is készült egy-két bérház, de mindjárt kerteket kellett kimérni a lakóknak. A falusi ember nem élhet kert nélkül. Ezért inkább támogathatjuk azt a törekvést, hogy a falusiak számára egy-családos, esetleg iker-családiházakat építsünk. A családi ház megfelelő kerttel a legmegfelelőbb lakásforma a falusi ember számára. Bállá József