Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)

1967-05-20 / 20. szám

Tavasz a dúcban

A galambtenyésztők szempontjából is az év legszebb évszaka a tavasz, hiszen a madarak párbaállftásával megkezdődik az új tenyészév, amitől mindig olyan sokat várunk. Mindig azt reméljük, hogy éppen ez az év váltja be tenyésztési elképzeléseinket.

Akik húsgalambot tartanak, vagy vadócokat nevelnek, nincs sok gondjuk a párbaállítással, annál több azonban a teendő az olyan dúcban, ahol sport- vagy díszgalambokat tenyésztenek. Törzsállományunk legkiválóbb tulajdonságait csak akkor tudjuk továbbfejleszteni, ha a legjobb tojókat a legjobb hímekkel állítjuk párba. Tudnunk kell, hogy sokkal valószínűbb a jó tulajdonságok átöröklése, ha a szülők közeli vérrokonok. Testük külső méreteit a tojók jobban örökítik, mint a hímek.

Könnyen folyik le a párosítás, ha a kiszemelt párokat külön párosító rekeszekbe zárjuk. Azonnal megindul a hímek turbékolása, udvarlása és néhány nap alatt annyira összeszoknak galambjaink, hogy most már hűen összetartanak. Ekkor már ki is engedhetjük őket.

Mielőtt megkezdenénk a párosítást, a lehető legalaposabban takarítsuk ki a galambházat. A falakat, mennyezetet kétszer is meszeljük át. Ugyanezt tegyük minden el nem mozdítható faszerkezettel is. Viszont az elmozdítható tárgyakat lelkiismeretes megtisztítás után fertőtlenítsük ki. Ennek megtörténte után rakjuk be a tojóládákat, illetve tányérokat, két ládát vagy tányért számítva minden párra. Nagyon ügyeljünk arra, hogy pár nélküli galamb, különösen hím, ne legyen a dúcban, mert zavarja a költőpárokat, verekedést idéz elő.

ROKONTENYÉSZTÉSRÖL akkor beszélünk, ha olyan állatokat párosítunk, amelyeknek a közvetlen 4—6. ősi nemzedéken belül közös ősei vannak. A közeli rokonok pároztatásának megjelölésére a beltenyésztés kifezejezést alkalmazzuk. Testvérpárosítás, a szülőknek közvetlen leszármazottaikkal, unokával, nagyszülőkkel történő párosítása esetén szoros-, vagy közeli rokontenyésztésről beszélünk. A beltenyésztés szót a rokontenyésztés fogalmának megjelölésére azért helytelen alkalmazni, mert egyrészt tágabb körben való tenyésztést jelent, mint a közvetlen rokonok párosítása, másrészt mert rokonok fajtakeresztezéséből is létrejöhetnek, beltenyésztés pedig csak fajtatiszta tenyésztésben folyik. A beltenyésztés magában foglalja a rokontenyésztést és a szoros rokontenyésztést is, ha nem keresztezésről van szó. Beltenyésztés tehát végső fokon a törzsön vagy a tenyészeten belüli fajtatiszta tenyésztés.

Minden fajta bizonyos fokú rokon-, majd ezt követő beltenyésztés folytán szaporodott el. A legtöbb esetben a fajták keletkezése során csak néhány kívánatos vagy jellegzetes tulajdonságot mutató törzsalapító egyed volt az őse a napjainkban sok ezret, olykor sok milliót kitevő azonos fajtájú állatnak. Ezeknek tulajdonságait és külemi bélyegeit eleinte csak rokontenyésztéssel lehetett nagyobb számú állatba átvinni. Bakewell angol állattenyésztő volt az első, aki a XVIII. század második felében már tudatosan és határozott célok elérésére alkalmazta a rokontenyésztést, amellyel kapcsolatban sok nagynevű állattenyésztő és kutató azóta is számos kedvezőtlen és kedvező tapasztalatról adott bírt. Az utóbbi évtizedekben végzett rokontenyésztési kísérletek majdnem kivétel nélkül az életképesség csökkenéséről és a termékenységi viszonyok leromlásáról

számolnak be. Megnyilvánul ez a leromlás az életerő csökkenésében, a testalkat elfinomodásában, a fejlődési erély, a teljesítmény gyengülésében, a nemi élet zavaraiban, nagyobb elhullási százalékban és torzképződmények megjelenésében.

Rokontenyésztés, beltenyésztés a galambászatban

A rokontenyésztés hatására azonban nem egyenlő mértékben indul meg a degenerálódás. Sok függ az állatok örökletes alapjától, szervezeti felépítettségétől, a kiindulási anyag minőségétől. Örökletesen degeneratív jellegű tulajdonságokkal terhelt állományban a szoros rokontenyésztés már rövid időn belül súlyos leromlást eredményez. Ezzel szemben ki kell jelentenünk azt is, hogy a rokontenyésztés hatására az állománynak nemcsak rossz, hanem jó tulajdonságai is állandósulnak. Egyik legjelentősebb tenyésztési eljárás* tehát az okszerűen folytatott rokontenyésztés, mert ez a módszer Igen alkalmas a fontos tulajdonságok örökletes alapjának megszilárdítására, elterjesztésére és rögzítésére (Horn).

A belga postagalambtenyésztők számos kimagasló eredménye szól a rokontenyésztés mellett. Nagy tenyésztők, mint pl. Carlier, de Binche és mások, idegen vért csak kivételesen vittek be tenyészállományukba és akkor is alapos előtanulmányozás után, legfeljebb egy tojót. A beltenyésztés során egy hímmel párosították a tenyészállomány összes tojóit, majd ez a hím termékenyítette meg leányait, unokáit, sőt azok leszármazottait is. Fiai testvéreikkel és anyjukkal kerültek párosításra.

A szorosan vett rokontenyésztés a belga postagalambtenyésztőknél valóságos hagyomány. Doctor Bourgeois galambcsaládaz az 1729-es évtől beltenyésztett ősöktől ered. A törzskönyvi adatok szerint 130 év alatt 91 egymást követő párosítás folyamán 68 rokonpárosításból áll. A 23 idegen párosításból származó utódok IS °/o-a 7 éves életkor előtt pusztult el, ugyanakkor, amikor a rokonpárosításbúl eredő utódoknak csak 12 %-a hullott el ebben a korban. A helyesen alkalmazott beltenyésztés — mint láttuk — a nemesítés egyik eredményes módja, amelynek segítségével a fajta tisztaságát biztosíthatjuk. Különösen alkalmas a közvetlen kiválogatással nem szelektálható élettani jellegek: röpképesség, tájékozódási készség, forgás, magasszállás, röpidőtartam, dobolás stb. fokozására. Legelemibb feltétele az állomány jó egészségi állapota és a kiinduláshoz szükséges, kiváló képességű és jellegű egyedek felismerése (Péterfi). A rokontenyésztés sikerének egyik alapvető előfeltétele a kiindulási anyag pontos kiválasztása. Gyenge minőségű állatcsoporttal rokontenyésztést folytatni helytelen, mert attól kedvező eredmény nem várható. Különösen ügyelni kell arra, hogy a rokontenyésztés céljaira kiszemelt állomány szervezeti szilárdsága teljesen kifogástalan legyen. (Sz)

Ha a galambházban naponta elhelyezünk egy-egy marék rövidre vágott szalmát, illetve szénát, elősegítjük a fészekrakást. A galambok naponta többször is hordanak ebből a szalmából, szénából a fészkükbe, s így gyorsabban megszokják, megszeretik a fészküket.

Nyolc nappal a párosodás után az egészséges tojók már le is rakják első tojásaikat, két nappal később pedig a másodikat is, és megkezdődik a költés. Nagyon fontos, hogy a tojásrakás idején a takarmány elegendő meszet tartalmazzon. Ezért adagoljunk külön is csontlisztet, tojáshéjat, vakolatot, pékagyagot, homokot, antibiotikumokat és vitaminokat, (esi)

Országunkban rengeteg a galamb, a galambtartó. Mi, galambászok általában négy csoportra osztjuk magunkat: posta-, röp-, dísz- és haszongalamb-tartő csoportra. A csoport neve is elárulja, hogy ki miért tenyészti a galambokat.

Minden galambász tudja, milyen ízletes a galamb húsa. Külföldön igen keresett e cikk. E piacok megszerzése és ellátása áruval igen komoly hasznot hozhat a népgazdaságnak. A felvásárlási árakat, a takarmányjuttatást ismerve, érdemesnek tartom ez új termelési ág felkarolását. Mindenek előtt el kell döntenünk, hogy kül- vagy belterjes tenyésztéssel akarunk-e foglalkozni. Ezt nemcsak az akaratunk, hanem az adott lehetőségek is meghatározzák. A kétféle módszer természetesen igen nagy hatású a feletetett takarmány mennyiségére, az állatok egészségi állapotára, a szaporulatra és a haszonra. Jelen pillanatban még nincsen nagy veszélye a külterjes tenyésztésnek sem. Természetes, hogy galambjainkat nem szabad teljesen takarmány nélkül hagyni abból kiindulva, hogy önellátásra legyenek kényszerülve.

Jelenleg szép, nagytestű, egészséges galambokat csak a szabadban nevelő tenyésztőknél lehet találni. Ez természetes: a szükséges ásványi sókat és vitaminokat zárt tartásban ma még teljesen pótolni nem tudjuk. Haszongalamb-tenyésztés szempontjából a következő fajtákat tartom a legjobbnak: King, Strasszer, Római, Kóburgi pacsirta, Lengyel hiúz, Posta és az Amerikai óriás posta.

Az Amerikai óriás posta még nem rég került hazánkba, én is e fajta tenyésztésével foglalkozom. Hosszú galambtenyésztési tapasztalataim alapján mondhatom, hogy a jelenlegi viszonyok és feltételek mellett egyike a legjobb húsgalamb-fajtáknak, és belterjes tenyésztésre alkalmas. Kiváló nevelő, takarmánykereső és értékesítő. Az utódok vágósúlyban 4—5 hetes korban elérik a 80—100 dkg súlyt.

Az Amerikai óriás posta kifejlődött korban mind eléri az 1 kg súlyt, sőt túlhaladja és emellett igen szépen is repül. Szaporulatuk is igen jő, mert évi 6—8-szori költésre számítani lehet. Sokan talán nem is gondolnak arra, ml-lyen fontos a galamboknál is az úgynevezett „friss vér“. Sok helyütt a galambok csak úgy maguktól, ellenőrzés nélkül nőnek fel, s vérrokonság keletkezik. Vannak akik testvért testvérrel együtt hagynak. Ez súlyos tenyésztési hiba. Ez esetben megfelelő utódokat várni nem lehet. Draskooich Károly

Tapasztalataim a húsgalamb tenyésztéséről