Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1967-04-22 / 16. szám
mm 4 kalandor Viharos télt éjszakán a Kis- Kárpátok erdeiből világgá ment egy muflon. Valamelyik ősét Korzikából telepítették az erdőségbe, mely lábát a vén Dunában áztatva a fehér Kárpátokig nyújtózik. Fajtája itt meghonosodott, eh szaporodott s jól érezte magát új környezetében. Most azonban igen mostoha volt a tél. jeges felületű, mély hó tette kínossá a mozgást, s a fiatal erős kos fellázadt a süvítő széh vész, a rettentő hideg s a faU kavezetők türelme ellen. Elvált társaitól és ösztönszerűen déli irányba vonulva, kilépett Mátyusföld síkjára. Csöbörből vödörbe került. A szél duhajkodását ott nem gátolta semmi, ez pedig az apró, metsző havat teljes erővel vagdalta a csavartszarvú kalandor szemébe. Így egy alvó falut erdőnek nézett, ahonnan házőrző kuvaszok ugratták meg. Hosszú futás után egy lóherekazal mellett pihent meg, s a tápdús reggeli után folytatta a csavargók céltalan útját. A szél lassan elállt. Sűrű köd váltotta fel, melyben a szökevény aztán végérvényesen eltévedt véletlenül szorította be a kost a kísérteties kelepcébe. A kiértesített csendőrőrs másnap a sógort ágyban találta. A hosszú láncra kötött muflon öklelte fel. Gyomron találta, Örsről őrsre járt a jelentés, újságokban megjelent a hirdetmény „Különös fajtájú elbitangolt juh gazdája kerestetik“. Mikor aztán kiderült, hogy beltelekben fogott vadról van szó, az akkori törvény értelmében a községnek ítélték oda. A fura állat etetése később a falunak gondot okozott, ezért eladták egy arra járó hentesnek. Megtudtam. Megmentettem. A sok viszontagság után előkelő helyre került. A kastély körül elterülő alsókorompai pompás vadaskertbe. Az eset csattanója prózaibb. A muflon átvételekor a hentes, jóhiszeműségének igazolására, átadott nekem egy „vad juh"ra kiállított marhalevelet. NICOLINI SÁNDOR Szlovákia területén 1700 muflon él, (Kucsera Szilárd felv.f Nemcsak az ő feladatuk A Blava folyócska melletti Maniga községben már csak a kocsma lámpája pislákolt a sö-. tét éjszakában. Jókedvű volt a kocsmáros. Az éjjeliőrrel s annak sógorával iszogatták, ki tudja milyen üzletnek az áldomását. Ejfél felé járt az idő, mikor a falusi bakter futó pillantást vetett a faliórára Mintha az elfogyasztott pálinka felébresztette volna kötelességtudását, kutyájának pórázát derekára kötve, elindult kőrútjára. Alig ért jó kődobásnyira a kocsmától, mikor sohasem látott ördögi pofa bukkant ki eléje a sötétből. Ugyanabban a pillanatban ismeretlen erő vág-, ta földhöz és meghempergette a hóban. Ijedtében akkorát ordított, hogy a kocsmában is meghallották és segítségére rohantak. A kárvallott ijedten esküdözött, hogy az ördöggel találkozott. Borzongás futott végig a félig ittas társaság gyengébbjeinek hátán. A közeli temetőből kétségbeesett kutyavonítás váltakozott a dühös ugatással. Ez elég volt a kijózanodáshoz. A hősök megemberelték magukat s még idejében érkeztek. A kutya által temetőbe szorított, sírok között védekező muflon szarvának egyik vége egy vaskereszt cifra díszítésébe szorult s harcképtelenné tette a kost. Így aztán ebsorsra jutott. Láncra kötött ték a sógor pajtájában. Kétségtelen, hogy az éjjeliőr kutyája a végzetes találkozáskor a muflonnak ugrott s megszánkáztatta gazdáját, míg a póráz el nem szakadt. Azután A hetényi vadászok 1900 hektár területen gazdálkodnak. Az árvízkatasztrófa az ó területüket sem kímélte. Előbb a feltörő talajvizek, majd az Izsa felől betörő víz több mint 700 hektár területet öntött el. Mivel a katasztrófa éppen a költési időszakban játszódott le, jelentős veszteséget okozott. A vadállomány 25 százaléka pusztult eh A veszteségek pótlását komoly és következetes munkával igyekeznek pótolni. Munkájukat nagyban elősegíti, hogy a vasútállomás és a község előterében elterülő 400 hektárt „államilag védett“ területté nyilvánították. E területen mindenfajta vad kilövése tiltva van. Az intézkedés betartását nem nehéz ellenőrizni, mert a területet átszelő országút forgalma miatt nem akad „tilosba“ tévedő vállalkozó. A rezervációban tehát békességben szaporodhatnak a vadak. Találhatunk Itt fácánt, foglyot, nyulat és őzet is. De az utóbbi időben „befészkelték“ magukat a rókák is. A hívatlan vendégek pusztítását elsőrendű feladatnak tekintik a vadászok. Ezt úgy oldják meg, hogy ne zavarják a hasznos vadállományt. Helyzetük nem könnyű, mert a rókák behúzódnak a lápos területre. Ennek ellenére igyekeznek kiirtásukkal. Ha másként nem, ásóval, kapával. Kiássák őket a lyukakból. Kedvező feltételeket nyújt a vadállomány szaporodása szempontjából a 200 hektárnyi erdőség is. Itt a természet nyújt védelmet és biztonságot a szabadban élő vadaknak. Egy körülmény azonban mégis kedvezőtlenül hat életükre, szaporodásukra. Mégpedig az, hogy tavasszal, éppen a költési, szaporodási időszakban ott legeltetik a szövetkezet növendékállatait. A csörtető, törtető állatok megzavarják a fészken ülő madarakat, elpusztítják fészkeiket, agyontapossák az alig néhánynapos nyúlfiakat. Vajon nem lehetne ezen segíteni? Ügy gondolom, hogy a szövetkezet vezetősége másként is hasznosíthatná az erdei füvet. Ez annál is inkább megvalósítható, mert a szövetkezet és a vadásztársaság vezetősége között kedvező az egyetértés. A hetényi határ alsó felében mocsaras területek vannak, ahol főleg őszidőben szép számmal tanyáznak a vadlibák és vadkacsák. Vadászásuk azért is szükséges, mert nagy károkat okoznak az őszi vetésekben. Horváth Géza elnök, Szabó Gábor vadászgazda, Mokos György, valamint a vadásztársaság többi tagjai jó munkát végeznek. Erről tanúskodnak a határban létesített vadetetők is. Tizenkét vadetető lelhető fel, melyből hét darab speciális etető. Fedettek és oldalról is védettek. A legnagyobb télvíz idején is megtalálja a vad a napi élelmét. Az elmondottakhoz még anynyit, hogy a vadvédelem nemcsak a vadászok feladata, hanem a szövetkezet vezetőségéé is, s közös igyekezettel megoldhatják az eddigi hiányosságot. Andriskin József Az első gólya A győrszemerei lakók nagy meglepetésére január utolsó hetében megérkezett és elfoglalta behavazott fészkét az első gólya. Zimankós idő volt, s mindenki „rossz időérzésű“ madárnak minősítette ezt az árva gólyát, amely ellenállt minden befogási kísérletnek. Kiderült azonban, hogy ez a madár nemcsak büszke, hanem leleményes is: felfedezte a Mélyfúró Vállalat egyik melegvizű forrását, s itt a termálvíztől fűtött földön álldogált órák hosszat. Néha fel-fellendült, kutatva, keresve, merre szállhatna, hogy élelmet találjon?... de csak hóleplet látott. Éhen nem pusztult, mert a község lakói bőségesen ellátták élelemmel. 3
