Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1967-04-22 / 16. szám
A pontyok antibiotikus lultak és szakértelmet feltételeznek azoktól, akik oltanak. Az automatikus berendezések túlnyomó része meghibásodásra hajlamos szeleprendszert alkalmaz, mely a gyógyszeroldatot bejuttatja a fecskendőbe, majd a folyadék áramlását úgy fordítja meg, hogy a dugattyú rúdjának lenyomására a gyógy-A tógazdasági gyakorlatban mindennapos eset, amikor a pontyokat akár a hasvízkór megelőzésére, akár pedig gyógyítására nagy tömegekben kell antibiotikummal beoltani. A néha több tízezernyi ponty injekciőzása munkaigényes és időtrabló feladat, amit az is komplikál, hogy a halakat minél gyorsabban kell oltani és az amúgy is többnyire legyengült és kevéssé ellenálló állatokat minden időveszteség elkerülésével kell életelemükbe visszajuttatni, és ezzel elejét venni a károsodásoknak. A nemzet- szer a kanülőn át jut a szabadközi szakirodalom évek óta t>a, illetve a hal szervezetébe, rendszeresen ismertet új eljá- a DFZ tavalyi augusztusi szórásokat, módszereket, különle- mában. M. Schievelbein és R. ges, automatikusan működő be- Knösche ismerteti az egyszerű, rendezéseket Ezek egy része a gyakorlatban jól bevált eljámeg is felel a célnak, igaz vi- rást, illetve berendezést, mely szont, hogy viszonylag bonyo- könnyen elkészíthető és alkal-^vwvwwwwwwwwwwwwwv/v A Csehszlovák Horgász Szövetség érsekújvári helyi szervezetének választmánya márciusban évzáró taggyűlésre hívta a vizek 500 főnyi szerelmesét. A meghívó képeslapján a „Vizek ellenőre“ felírással egy hatalmas kéz üstökön ragad emelőhálójával együtt egy megriadt orvhalászt, akinek nemcsak zsákja, de zsebei is zsákmánnyal tömöttek. A gyűlés kezdetén még derültem a meghívó ötletességén, később azonban arról kellett meggyőződnöm, hogy a kép a kelleténél találóbban is jelzi a gyűlés hangulatát, mert ilyen felkorbácsolt légkörben még nem gyűlésezett a helyi szervezet. Ugyanis a rendes évi beszámoló iránti érdeklődésnél sakkal élénkebben — paprikás hangulattal — a tagok azt a körlevelet tűzték az érdeklődés homlokterébe, melyet minden egyes tag címére a komáromi helyi szervezet még januárban megküldött. A körlevélnél nem is annyira a lényeg, mint a forma Nem lehet a zavarosban halászni váltotta ki a tagság felháborodását. Bár a gyűlést vezető elnök előre bocsájtotta, hogy a tagság az említett körlevéllel kapcsolatban csak keveset és konkréten szólaljon fel, mert ennek hivatalos elintézését a választmány vállalta, a hangulat bizony nem akart csillapodni. A körlevélre, illetve annak hatására végeredményben az 1965-ös árvíz, illetve annak következményei adták meg az elsődleges okot. Az öreg Duna ebben az időben ugyanis az osztrák vizekről rengeteg halat hozott vidékünkre, és ezek a víz visszavonulásakor nagyrészt megrekedtek a kanálisok és más zárt vizek medrében. Akkor a gazdag zsákmányt kifogni, — minden módszerrel és úgyszólván mindenkinek — szinte természetes dolognak számított, beleértve a horgászatihalászati előírások hallgatólagos felfüggesztését is. Am a vizek rendbejöttével szükségszerűleg vissza kell térni a törvény írott és íratlan szabályaihoz, de nyomban azt is kihangsúlyozzuk, hogy korlátozás, illetve változások nélkül. A komáromi körlevél — ami annak lényeges tartalma — például a kerületi engedély batósugarából az érsekújváriak részére kirekeszti a Zsitva főfolyását. Kérdjük, — milyen alapon vagy miért? A gyűlésen jelenlevő Gecző Béla mérnök, kerületi felügyelő — egyben a komáromiak képviselője is — többek közt elmondotta, hogy náluk a nyilvántartott 1200 horgász-halász mellett közel 500 személy rabolja a vizek kincsét. A rendszabályozás, melynek megvalósítására az idén tetemes összeget előirányoztak, természetesen ezekre is vonatkozik. Hosszú és heves magyarázkodás után végre sikerült a szelet annyira kifogni a vitorlából, hogy a választmánynak már említett munkájához előzetesen biztosítékot nyerhettünk a végső kiegyezéshez. Azt mindenesetre lerögzítettük, hogy körlevél helyett vannak felettes szerveink, és végül saját vezetőségünk is oda tud hatni, hogy a két szomszédos és eddig egymás érdekeit kölcsönösen tiszteletben tartó helyi szervezet, hogy úgy mondjam — békésen éljen egymás mellett. Gábris József masnak látszik arra, hogy a tógazdasági gyakorlatba beiktatva meggyorsítsa és egyszerűsítse a tömegoltásokat. A tömeges oltásoknál — hangsúlyozzák a szerzők — főleg a fecskendők töltése gyógyszeroldattal az időrabló. Általában nagyobb, szélesebb szájú üvegekben tárolják az oldatot, nagy üveg szájának és veid együtt fordítjuk fel, így még néhány cseppnyi gyógyszer sem tud kicseppenni. A rögtönzött háromláb helyett lehet a törzsoldatot tarw talmaző üveget, vagy célszerűbben hosszúnyakú üveglon»* bikot laboratóriumi állványba befogni, így a magasság beállt tása nem probléma, az állvány« ba fogott lombik szilárdad megáll, az állvány talpán pedig jól helyezhető el a fecskendők megtöltésére szolgáló, a gyógy tömegoltásának egyszerűsítése ahonnan a csövön át lapos csészébe vagy kisebb üvegbe jut, az oltást végzők innen szippantják ki fecskendőikkel az antibiotikum-oldatot. A használt csészék, illetve üvegecskék természetesen csakhamar kiürülnek, illetve a bennük levő folyadék szintje annyira csökken, hogy a fecskendővel nem lehet már újabb adagokat kiszívni, ilyenkor nyitni kell a csővezeték csapját és ezzel emelni a gyógyszeroldat szintjét. Ez természetesen sok időt igényel, hiszen elvégzése céljából a fecskendőt le kell tenni és az oltást végző kizökken a munka folyamatosságából. A két NDK-beli tőgazda igen szellemesen oldotta meg a problémát, a fecskendők gyors megtöltését. Olyan egyszerű berendezést készítettek, mely a csészében mindenkor előre pontosan beállított folyadékszintet biztosít anélkül, hogy a gyógyszeroldatot tartalmazó nagy üvegből kivezető csőre csapot kellene szerelni és azt hol nyitni, hol meg elzárni. Az újítók egyszerűen kölcsönvették a csirkeitatók elvét, illetve olyan egyszerű berendezést készítettek, mely lényegében pontosan úgy működik, mint az önitató. Az antibiotikum oldata többliteres, szabványos formájú folyadéküvegbe kerül, általában jól beválnak a háromliteresek. A tároló üveg nyakára fémlemezből készített hajlított, olyan háromláb-szerű állvány kerül, amely szilárdan támasztja meg az üveget, amikor az — fejtetőn áll. Az állvány olyan magasan tartja az üveget, hogy annak szája a csésze fenekénél egy-két centiméterrel magasabban áll, amikor az üveget fejtetőre állítják és a folyadék belőle kiáramlik, a csészében emelkedő folyadékszint eléri a nagy üveg nyakát és a folyadék kiáramlása megszűnik. Ha a fecskendők megtöltése következtében csökken a folyadékszint, a feje tetejére állított üvegből ismét annyi folyadék jut a csészébe, hogy az oldat szintje elérje az előzetesen beállított magasságot, az oltóknak nem kell törődniük azzal, hogy az edényt, melyből fecskendőikkel kiszippantják a gyógyszert, időközönként megtöltsék. A gyógyszeroldattal töltött üveget természetesen gyorsan és lendülettel kell felforditani, ha a csészét nekiszorítjuk a szert kellő szinten tartalmazó' csésze. Természetesen fennáll annak a veszélye, hogy a gyógyszeroldatba por, piszok kerül. Ezt ügy lehet elkerülni, ha a csészére olyan fedőt helyezünk, melynek azonban atekora nyílása van, hogy a fee»« kendő csövét bele tudjuk mártani a folyadékba. Óvakodni kell fémcsészék használatától, különösen akkor, ha ezek ré®< bői vagy horganyból vannak mert az injekciós oldatba mérgező fémsók kerülhetnének. Oltáskor többnyire 10 ml-es fecskendőket szoktak használ ni, ezek teleszívása gyógyszer» oldattal időbe kerül, mert hfci szén a tűnek, az úgynevezett kanülnek kicsi a belvilága, az oldat felszívása tehát lassan! megy. Célszerű tehát a tűt levenni a fecskendőről és úgy teleszívni, majd ismét feltenni a tűt. Mivel a felszíváshoz két kéz kell, a ballal kell fogni d fecskendőt és jobb kézzel felszívni, a kanült le kell tenni, majd ismét felvenni, ami í munka folyamatosságát megzavarja. Egyúttal gondoskodni kell arról, hogy a tűt, melynek tisztasága elsőrendű követelmény, tegyen hová tenni. A leggyorsabban akkor megy a munka, ha kéttagú brigád végzi az oltást, az egyik munkaerő bal kezében tartja a fecskendőről levett tűt, a másik jobb kezébe adj/* a fecskendőt, melyet előzőleg telitöltött gyógyszeroldattal. Az oltást végző felteszi a tűt a teli fecskendőre és már végezheti is az oltásokat, a tűt egyébként is célszerű bal kézzel állandóan a fecskendő csövéhez szorítani, a dugattyú lenyomásának hatására viszonylag magas nyomás keletkezik, melynek hatására a tű könnyen leszabaduJ- hat a fecskendő csövéről. A leírt berendezés egyszerű, és házilag könnyen elkészíthető, különösen az a változata, mely hosszúnyakú (tehát nem Erlenmeyer típusú] lombikot és Bunsen-állványt, valamint a szokványosnál valamivel magasabb Petri-csészét alkalmaz. A berendezés meggyorsítja és megkönnyíti a tömegoltásokat és talán hozzájárul ahhoz, hogy azok is rászánják magukat a tömeges oltásokra, akik eddig annak körülményessége miatt viszolyogtak tőle. (t.) VAuhSZ 7 0 PHAS7 1
