Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)

1967-04-15 / 15. szám

Az angol tengerpart közelében a múlt héten zátonyra futott a Torrey Canyon nevű óriást olajszállító hajó. A tankhajó léket kapott és a kiömló 118 000 tonna olaj megközelítette az angol tengerparti fürdőket. A nyersolaj nehezen ég és csak nagymennyiségű gyújtóbomba ledobásával sikerült az olaj egy részét felgyújtani. Még így sem menekültek meg az angol fürdőhelyek és a szezón elején ez sok millió kárt okoz a fürdőknek. Ojabban az olaj egy másik része közeledett a francia partok felé. A franciák repülőgépekkel fürészport és faháncsot szórnak az Óriási olajfoltra, maid felgyújtják. Képünkön a három részre tört hajó és az égő olajtenger látható.

A NDK mezőgazdaságának nagy sikerei

Még nem Is olyan régen a nyugati sajtó a demokratikus Németország élelmiszer ellátását sötét színekben festette. Most egy valóban minden gyanú felett álló tanú, a nyugatnémet „Németország egyesítésének kérdésével foglalkozó Kutatási Tanács“ olyan jelentést közölt, amelyek világosan bizonyítják az NDK sikereit a mezőgazdasági termelés terén.

Az említett tanács jelentésében közli, hogy az 1963—65. évi kenyérgabona terméshozam 7,7 százalékkal, a takarmánygabonáé 6,4 százalékkal, a burgonyáé 5 százalékkal, a cukorrépáé pedig 10,1 százalékkal magasabb, mint 1960—62 esztendőkben. Ezzel a burgonyán és a cukorrépa kivételével a háború előtti színvonalat túllépték és a búzatermesztésben a nyugatnémet átlagot túlszárnyalták. A jelentés szerint a hús termelése 10,6 százalékkal emelkedett és a sertéshústermelés 50 százalékkal nagyobb, mint a háború előtt. A tejtermelés is elérte a háború előtti színvonalat, de Nyugat-Németországban még valamivel magasabb a tejtermelés.

A nyugatnémet szociáldemokraták központi lapja a „Vorwärts" ehhez a jelentéshez fűzött kommentárjában „rohamos fejlődésről“ ír. Szerinte az

NDK lakosságának ma a nyugatnémet kalóriamennyiség 90 százaléka áll rendelkezésre. Mivel azonban az NDK- ban az alapvető élelmiszerek ára jóval olcsóbb, bizonyos, hogy az NDK lakosságának ellátása nem rosszabb a nyugatnémet élelmiszer ellátásnál.

„A mezőgazdaság fejlődésének oka mindenekelőtt az új mezőgazdasági irányítás alapelveinek érvényesítésében gyökeredzik. Az ipar az új irányítás érvényesítése folytán több műtrágyát termel. Ebben részben túlszárnyalták a nyugatnémet normákat. A gépellátás is sokat javult“ írja a Vorwärts.

A kutatási tanács jelentése szerint a traktorok száma 70 000-ről 124 000- re, a kombájnok száma pedig 6000- ről 15 000-re növekedett. Ezzel ugyan nem szárnyalták túl a nyugatnémet mezőgazdaságban üzemelő gépek számát, viszont a gépeket a nagy szövetkezeti táblákon sokkal jobban lehet kihasználni, mint Nyugat-Németországban, ahol a kis parcellák vannak túlnyomó többségben. Az anyagi érdekeltség és a megjavított prémiumrendszer is hozzájárult a mezőgazdasági termelés eredményéhez. A termelés ugyan még nem érte el Hollandia és Belgium, mezőgazdaságának színvonalát, de már megelőzte Franciaországot és Olaszországot.

A LEGUTÓBBI TlZ NAP külpolitikai eseményeit, élénk diplomáciai aktivitás jellemezte, amely főként az európai szocialista államok vezető politikusainak egymás közötti tárgyalásaiban, másrészt a szocialista és polgári politikusok kölcsönös látogatásaiban nyilvánult meg.

4 Az NDK külügyminiszterének * * budapesti megbeszélései azt a tárgyalássorozatot egészítették ki, melyet az NDK folytatott a szomszédos szocialista államok Csehszlovákia és Lengyelország vezető államférfiaival. A demokratikus német állam szocialista szövetségeseivel a gazdasági kapcsolatok további elmélyítésén kívül mindenekelőtt a nyugatnémet kormány „új" külpolitikai irányvonalával kapcsolatos kérdésekkel tárgyalt és ahhoz foglalt állást. Ennek az újnak nevezett irányvonalnak egyetlen és negatív jellemzője, hogy a nyugatnémet politikai vezetés továbbra sem hajlandó elismerni a második világháború után keletkezett helyzetet a győztes szövetségesek által megállapított lengyel államhatárt, nem hajlandó érvénytelennek nyilvánítani már kezdettől fogva a fegyveres erővel kikényszerített müncheni egyezményt és nem veszi tudomásul sem jogilag, sem pedig de facto az NDK létezését. Tehát a legfőbb lényegében semmi sem változott Adenauer és Erhard csődbe ment politikája óta, csupán az, hogy Kiesinger hajlandónak mutatkozik lemondani a már amúgy is tarthatatlan Halstein doktrínáról és felvenni a diplomáciai kapcsolatokat a szocialista országokkal. Az ilyen kapcsolatok azonban teljesen kétes értékűek akkor, ha Kiesingerék nem törlik a revansista követeléseket programjukból.

Ä Monroe-doktrínától Vietnamig

Az emberiség történelme hosszan-1 tóan következetlen. S a következetlenségek a politika logikus vagy illogikus? következményei. Mert nézzük csak az Egyesült Államok történelmét, annak politikai vonalát és az eredményét. Az USA alkotmánya demokratikus alkotmány. A külpolitikája is erre épült, de isten tudja, valahogy sohasem sikerült érvényre juttatni ezt a politikai törekvést, mivel az európai hatalmak makacsul és felelőtlenül nem voltak hajlandók elfogadni ezt az irányzatot.

'Kezdetben, a nyolcszázas évek elején még az volt a baj, hogy ■ beleavatkoztak — főleg Anglia és Spanyolország — az Egyesült Államok belügyeibe. Ez pedig az újvilágban nagyon nem tetszett; annyira nem, hogy 1823-ban az Egyesült Államok akkori elnöke, mister Monroe, egy doktrínát törvényesíttetett, amelyben az Egyesült Államok kijelenti, hogy:

1. európai államok nem avatkozhatnak amerikai államok ügyeibe; 2. európai államok nem szerezhetnek sem fegyverrel, sem szerződéssel új birtokokat Amerika földjén.

g SZABAD FÖLDMŰVES

1967. április 15.

S a végső következtetés: Amerika az amerikaiakéi

Ki merte volna kétségbe vonni ennek a követelménynek létjogosultságát? Senki. Tiszteletben is tartották. S az egyesült Államok is vigyáztak arra, hogy csorba ne essen ezen a doktrínán. De mint már említettük, a történelem csodamód következetlen, olyannyira, hogy a legszebb és legnemesebb szándékot is felborítja és kényszerhelyzeteket teremt, amelyekből a legsemlegesebb doktrína se talál kiutat.

Így történt azután, hogy az Egyesült Államok, teljesen akaratuk ellenére két és félszáz év alatt 120 háborút folytatott, 8900 ütközetben vett részt és tízszeresére növelte területét. S mit nem hoz a kényszerűség, a megvívott ütközetek mind agresszív jellegűek voltak.

Különös, nagyon különös helyzet.

„Be kell ismerni — írja 1935-ben a Fortune című amerikai lap —, hogy az amerikai katona ideálja a béke. De be kell ismerni azt a tényt is, hogy ezt az iskolás definíciót nem tartotta be, s 1776 óta több területet foglalt el, mint a világ akármelyik hadserege, kivéve Angliát... “ Ez a gyakorlatban három millió százezer négyzetmérföldet jelent.

Az emberiség történelme ennyit jegyzett fel napjainkig az Egyesült

Államok semlegesség! politikájáról. Hogyan kérem? Hogy ez nem semleges politika? Attól függ, ki mit tart semlegességnek. Mert a politika olyan emberi találmány, amit így is, úgy is lehet magyarázni. Attól függ, kinek van több ereje, történetesen több katonája, hajója, rakétája, tankja, repülőgépe. Aki erősebb és a fenti alkalmatosságokat birtokolja, így, vagy úgy idővel elfogadtatja politikájának helyességét. De csak egy bizonyos pontig. Addig, amíg nem talál magával szemben hasonló erőket. Ilyenkor megtorpan, és másféle eszközökhez nyúl. Ahol lehet, „segítséget“ nyújt, ahol erre nincs szükség, ott az ideológia fegyverével harcol. Példa erre a latinamerikai államok, Afrika felszabadult országai, s a távolkeleti népek is. S ahol ezek a módszerek csődöt mondanak, ott megjelennek a katonák, s fegyverrel próbálják meggyőzni az Egyesült Államok helyes politikájáról a kételkedő nemzeteket. Ezt nevezik a politikusok csendőrszerepnek. Elég, ha napjainkból Koreát és Vietnamot idézzük példának.

Tehát: Amerika az amerikaiakéi

És Vietnam? És a támaszpontok? Kié a Föld? Az emberiségéi Elférhetnének rajta az amerikaiak is, de akkor Vietnamból vissza kellene térni a Monroe-doktrínáho*i, tg)

A szocialista tábor egységét

• a gazdasági kapcsolatok további kiszélesítését és a nemzetközi munkásmozgalom időszerű problémáinak megoldására kifejtett törekvést szolgálták a lengyel—bolgár tárgyalások, amelyeknek nagyjelentőségű eredménye a további húsz évre megkötött barátsági és kölcsönös segélynyújtási szerződés.

“I Nilson svéd külügyminiszter

~ • budapesti látogatása a nyugatkeleti kapcsolatok további fejlesztését célozta, de érintették az atom-sorompóról folytatott tárgyalások helyzetét is. A svéd külügyminiszter pozitív állásfoglalása a kérdésben ismert. Nilson az északi tanács helsinkii ülésén erélyesen megcáfolta a nyugatnémet ellenérveket, melyekkel meg akarják akadályozni az atombomba elterjesztése elleni nemzetközi megállapodás létrejöttét.

Ochab lengyel államfő Rómában folytatott megbeszélései szintén a kelet-nyugati kapcsolatok fejlesztését, valamint a két állam gazdasági kapcsolatainak kiszélesítését érintették.

Nagyjelentőségűnek értékelte a világsajtó Gromiko szovjet külügyminiszter kairói tárgyalásait, amelyeken a két állam külpolitikai vezetői újból leszögezték nézeteik azonosságát a nemzetközi politika időszerű kérdéseiben, főleg az imperialista veszélyt illetően.

Egy másik diplomáciai uta• zásról, Humphreynek az USA alelnökének európai körútjáról is sokat olvashattunk és hallottunk a napokban.

Ogy látszik bevett amerikai szokás, hogy a hálátlan feladatok elvégzését az elnök rendszerint a helyettesére bízza, hogy ezáltal a pofonokat, melyeket az USA politikájának szántak, egy alacsonyabb színvonalú személyiség inkasszálja be. így történt ez Eisenhower elnöksége idején is, mikor Nixon alelnök körutazott Dél- Amerikába, ahonnan rothadt gyümölccsel, paradicsommal és a záptojások nyomaival díszítve tért haza.

A mostani alelnök is nehéz feladatot vállalt, mikor támogatást keresett az USA-nak Európával szemben folytatott gazdaságpolitikájára és ha nem is segítséget, legalább megértést igyekezett szerezni az USA vietnami agressziójával szemben. Ezekre a feladatokra mint az előrelátható volt, már eleve a siker minden reménye

nélkül indult el az alelnök. A vendéglátó országok hivatalos köreinek tiszteletteljesen hűvös magatartásánál sokkal őszintébb volt a tömegek reagálása.

Humphrey útjának minden állomásán Rómában, Firenzében, Bonnban, Párizsban, Brüsszelben elkeseredetten tüntető tömegek fogadták és itt sem hiányzott a záptojás és a festékes doboz, mellyel értésére adták, hogy miként értelmezik Johnson Európával szemben folytatott gazdaságpolitikáját és a Vietnam ellen folytatott barbár agressziót. Párizsban a felháborodott tömeg annyira blokálta az alelnök szállodáját, hogy emiatt el kellett tekintenie eredeti tervétől, és a megrendelt vacsorát nem az előkelő vendéglőben, hanem szállodájában volt kénytelen elkölteni. A tömeg, mely s szállodát körülvette „gyilkos Humphrey", „A vietnami felszabadulási arcvonal győz" és más hasonló feliratú transzparensekkel és jelszavakkal ítélte el az USA politikáját. A Reuter hírügynökség komentárja szerint „ez a fogadtatás Rómában, Firenzében, Londonban, Nyugat-Berlinben és Párizsban elégséges ahhoz, hogy ‘Washingtont meggyőzze, mi történne akkor, ha Johnson mostanában nyugateurópai körútra szánná el magát.“

C Közel-Keleten az adeni véres * események és az Izrael—Szíria-i határincidens teremtett válságos helyzetet. Aden angol gyarmat népe hatalmas tömegtüntetéseken követelte, hogy a brit kormány tegyen eleget az ENSZ határozatának, vonuljon ki Aden területéről és ismerje el az ország függetlenségét. A megszálló angol csapatok több alkalommal is fegyvert használtak, és halottak, sebesültek borították a város utcáit. Az ENSZ által kiküldött vizsgáló bizottság képtelen volt feladatát teljesíteni, mert az angol megszállók ezt lehetetlenné tették. A bizottság dolgavégzetlenül hagyta el az országot.

A budapesti Népszabadság kommentátora összefüggést lát a szíriaí— izraeli összecsapás és az adeni események között. „Nem véletlen, az izraeli—szíriai összecsapás egyidejűsége az adeni véres eseményekkel, aminthogy nem véletlenül szaporodtak el a hírek a haladó, szocialista utat választó Szíria elleni imperialista készülődésekről" — írja a Népszabadság.

A figyelem elterelése a machinációkról nem új imperialista taktika.

ART BUCHWALD FEKETE TRÉFÁI:

A kiváltságos városok

Az amerikai hadsereg fegyvernemeinek egyesített vezérkara nemrégen beterjesztette javaslatát, hogy egy atomháború esetére számítva, melyik ötven amerikai várost kellene Nike-X típusú rakétavédelmi rendszerrel ellátni. A Pentagon azt álltíja, hogy a városokat nagyságuk szerint válogatták meg. Mégis kiderült, hogy közülük jónéhány kisebb, mint azok, amelyek kimaradtak a listáról. Így pl. a kiváltságosak közé került Charleston 76 000 lakosú délkarolinai város is, Mendel Rivers, a kongreszszus katonai bizottsága elnökének szülővárosa, míg az egymilliós San Diego nem került a szerencsések közé.

Amikor a védtelenségre kárhoztatott városok szenátorai és kongreszszusi képviselői értesültek a döntésről, azonnal a Fehér Házba rohantak, és azóta sem szálltak le a Capítolról. Nyilvánvaló, hogy a vezérkar rakétavédelmt rendszere jelenlegi formájában megvalósíhatatlan. Szerencsésebb módon kellene megválogatni azokat a városokat, amelyeknek védelmet nyújtanak egy nukleáris háborúban. Én is gondolkoztam több lehetőségen. Alább következik néhány ötlet, amely esetleg segítségül szolgálhat az egyesített vezérkarnak.

Először is huszonöt olyan várost kellene kiválasztani, amelynek demokratapárti kormányzata van, huszonötöt pedig, ahol a republikánusok vannak hatalmon. Így az Egyesült Államok egy harmadik világháború esetén ts megőrizné kétpárt-rendszerét.

A Pentagon számításai szerint az ötven várost megmentő rakéta-. és atombomba védelmi rendszer alig húszmilliárd dollárba kerülne — ami talán kissé drágának mondható — és ezért kiválthatja azon városok adófizetőinek ellenállását, akik nem élnek a megvédendő területeken. Ez azonban szűk látókörű felfogás, mert gazdasági szempontból egyenesen célszerűtlen, ha mindenki túléli a háborút. Azok a polgárok, akiket feláldozunk, legalább azzal a magasztos tudattal halnak meg, hogy adójukkal számos honfitársuk életét mentették meg.

Vannak azután igen sokan, akik vidéken és a peremvárosokban élnek, és úgy vélik, hogy ugyanannyi joguk van túlélni egy atomtámadást, mint a városok lakosságának, lényegében azonban ők is kicsinyesek. Iparilag fejlett ország vagyunk, szükségünk van a városokra, a kereskedelem, a reklám, a televízió és a közlekedés miatt. Vidéken a farmereken kívül senki sem érdemli meg, hogy megmentsék. Ezenfelül a városiak sokkal jobban öltözöttek, mint a vidékiek. Már pedig ez háborús időkben igen fontos!

Végül azonban felmerül a konkrét kérdés: mely városokat kell a listára tenni? Erről talán Spellman bíboros vagy Bob Hope, (komikus) mondhatná ki az utolsó szót. Ha netán ők sem tudnának megegyezni, azt hiszen a legjobb megoldás lenne egy Miss Antirakéta vetélkedőt rendezni a televízióban.

Mindegyik város elküldené legszebb lányát Atlantic City-be, ahol tanúságot tenne intelligenciájáról, tehetségéről és bemutatná bájait. A zsűri kiválasztaná az ötven legéslegszebbet, és szülővárosuk rakétavédelmi rendszert kapna.

Egy másik javaslat: azokat a városokat vegyék körül Ntke-X rendszerrel, amelyeknek profi futballcsapatuk van, abból az elvből kiindulva, hogy a háború idején az embereknek szükségük van egy kis gondüzőre.

© Az új görög kormány április ; 14-én mutatkozott be a parlamentben, j Lapzártakor még nincs értesülésünk, j vajon kérte-e a kormány a bizalom t megszavazását. Ebben az esetben , ugyanis előreláthatólag nem kapja ( meg a bizalmat.

© Moszkvában nagy érdeklődés * közepette nyílt meg a csehszlovák £ képzőművészek és népművészek ki- 1 állítása. i

© A dél-vietnami Felszabadltási Front csapatai március folyamán több . mint 400 támadást hajtottak végre az , amerikai megszállók ellen és ezekben 21 ágyút, 129 tankot és páncélkocsit semmisítettek meg és 4 repülőgépet lőttek le.

© A kínai „proletár forradalmárok" legújabban kampányt kezdtek Liu Sao-csi köztársasági elnök ellen. „Kapitalista utat követő pártszemélyiségnek“ és „gyenge papírtigrisnek“ bélyegezték.

© Megalakult az új francia kormány, melynek miniszterelnöke ismét Pompidou lett.

© Megkezdődött a latin-amerikai országok elnökeinek Punta del Este-i értekezlete. Külpolitikai bennfentesek szerint, a latin-amerikai államok egy latin-amerikai közös piac létesítését fogják szorgalmazni, hogy megszabaduljanak az USA gyámkodásától és gazdasági kizsákmányolásától.