Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1967-02-25 / 8. szám
Az ifjú horgásznemzedék nevelésének kérdései 2. ELMÉLETI ISMERETEK Minden ifjú horgásznak tisztában kell lennie azzal, hogy nemcsak a horgászkészség, a bot, az orsó, a zsinór, a horog teszi az embert horgásszá, hanem elméleti és erkölcsi adottságai is. Ha az ifjú horgász szereti a természetet, ha mindent megfigyel, ha olvas, tanul és igyekszik elsajátítani az idősebb horgásztársak jó tulajdonságait, úgy remélheti, hogy jó horgász válik belőle. Az ehhez vezető út nem könnyű. Tele van akadállyal. Ezeket legyűrni csak szorgalmas munkával, gyakorlással és folytonos művelődéssel lehet. Amikor a serdülő ifjú vagy leány első ízben veszi kezébe a horgászbotot, jusson eszébe, hogy ez nem egyszerű gyerekjáték, se jégkorong, se gumilabda, hanem igen komoly szerszám, sportszer, amelynek célirányos használatát törvény szabályozza. Szocialista társadalmi rendszerünk 1952. évi 62. sz. törvénye értelmében a halászat-horgászati jog nem egyes személyek magántulajdona, hanem a köztársaságé. A horgászati jog gyakorlását hazánk pedig a Csehszlovákiai Horgász Szövetségre bízta, s egyben rendelkezésére bocsájtotta a horgászvizek használatát is. A horgászterületet folyóvizeink összessége képezi és olyan állóvizek, amelyeknek nincsen halászati-gazdasági jellegük. Minden horgásznak, természetesen az ifjú és kezdő horgásznak is, ismernie kell az 1963/102 sz. törvényt és az erre vonatkozó 1963-ban kiadott kormányrendeletet, amely a törvény végrehajtására vonatkozik. Ennek értelmében szocialista társadalmunknak csak az a tagja gyakorolhatja a horgászjogot, akinek érvényes halászjegye van, és a horgászterület használójától horgászengedélyt kapott, vagyis, ha a CSHSZ valamelyik helyi szervezetének tagja. A ma érvényes halászati-horgászati törvénynek az az elve, hogy sporthorgászat irányításában, igazgatásában és gyakorlásában minél nagyobb számban érvényesüljenek a dolgozók, mert a horgászat kiváló kedvtelési és üdülési alkalom. A törvény részletesen foglalkozik a természet védelmével, tehát elsősorban a halvédelemmel és a sporthorgászat gyakorlásával. Világosan tolmácsolja, hogy mikor és milyen hal fogható, milyen készséggel szabad horgászni és mit köteles tenni a horgász, ha méreten aluli a zsákmánya stb. Az említett törvény a folyóvizeket két részre osztja: pisztrángos és nem pisztrángos vízre. E témának részletes ismertetésével a helyi szervezetek ifjúhorgász-tanfolyamai foglalkoznak. Fontos kérdés, hogyan viselkedjék a horgász a vízparton? Amikor a természetkedvelő horgász a vízpartra ér, sokminden leköti a figyelmét. Habár látszólag nyugodtnak találja a vízszínt, s némának tűnik minden, viszont benne a vízben mégis pezseg az élet. A természet bőven tárja fel a szemlélőjének csodálatraméltó alkotásait. Az egyedek lét- és fajfenntartási ösztöne mozgásra, cselekvésre ösztönzi, ingerli a természet megszámlálhatatlan élőlényét, s ezek óvatosan, feltűnés nélkül igyekszenek teljesíteni a rájuk rótt feladatot. Ez a pezsdülő élet lényegileg folytonos küzdelmet jelent, amely sok ember számára csaknem észrevehetetlen. Csak az alaposan kifinomult érzékszerveink képesek felfogni a rovar után ugró, hal okozta vízrezgést. Csak a jó fül hallhatja a kakukk mélabús szavát, a sárgarigó nótázását, a fülemüle csattogását és a sok éneklő madár csodaszép áriáit... A horgászt sokéves megfigyelései, azokból levont következtetései, kísérletei és azok eredményei teszik tapasztalttá, szakemberré. Amikor az ilyen horgász a vízpartra ér, vizsgáló tekintetével végigpásztázza a csillogó víztükröt, a vízszint fodrozódását, hullámzását. Kémleli a fenék alakulását, méri a víz mélységét, áradását, apadását. Figyeli a halak, parányi vízi élőlények mozgását — persze, ha kristálytiszta a víz —, a halak vetődéseit a röpködő lepke, vagy egyéb rovar után. A ragadozó őn vagy a mohó csuka rablásait és a szaázfelé menekülő keszegek és küszök okozta vízcsobbanást. Az ügyes horgász menten szemügyre veszi a vízpartot, annak alakulásait, a partmenti gödröket, köhányásokat, a vízfelületen tarkálló hínárt, meg az ott pompázó tündérrózsát. Nem hagyhatja figyelmen kívül a partmelléki növényzetet, a vízszélen fürdő bokrokat, a bedűlt fák mohás tetemeit, amelyeket a víz partrontó ereje forgatott ki tövestül. Mindez jó búvóhelyül szolgál sok halfajnak: süllőnek, csukának, domolykónak, sügérnek. Ha a horgász alaposan ismeri az egyes halfajok életmódját, ha nála nem képez talányt a folyóvíz sodra, örvénylése, zátonyai s mélysége, ha nem ismeretlen előtte a víziflóra és fauna, akkor tudja milyen halat foghat, s hová vesse horgát. Megteheti ezt teljes biztonsággal akkor is, ha egészen ismeretlen víznél tartózkodik, mert annak beható megtekintése után már otthonosan érzi magát. — Azért van szemem, hogy lássak! — gondolja magában a tapasztalt horgász — és lát is, tesz is, fog is! A tapasztalatlan horgász éppen az ellenkezője. Türelmetlen, ideges, mérgelődik. A szerencse istennőjét szidalmazó kifakadásai azonban nem segítenek a baján. Dobás dobást ér, de a horog változatlanul üresen kerül a felszínre. A mesterhorgász nyugodt, higgadt és komoly viselkedésével sikert sikert után arat. Egyre-másra fogja a halat — persze csak akkor, ha harap a hal — és sokat vissza is dob a vízbe, mert bizton nem felel meg igényeinek. A -természet tiszteletében és szeretetében gyökerezik a horgászat lényege, s nem az anyagi siker érdekében. Ez a helyes erkölcsi felfogás! A horgászat nem szerencsejáték! Itt tudni kell. Ha pedig az ismeretek hiányosak, akkor tanulni kell. Szüntelenül gyűjtsék a tapasztalatokat az arra rászorulók, lessék el az idősebb horgásztársaik mesterfogásait, fortélyait. Mindez és sok más együttvéve a tudás alapja! Selmec Adolf Már negyedik éve figyelem, mint deméndi lakos, azt a sok fiatalembert, aki kezében a legkorszerűbb horgászbottal üli körül a Búr patak partját. Az idősebbek a legbuzgóbbak, néha még merítőhálójukat is előveszik, hogy étlapjukat kicsit változatosabbá tegyék. Nemcsak a nyári szünidő alatt látom ezeket a fiatalokat, télen is megfordulnak itt, s kihalásszák magukat úgy istenigazában ... Hej, Nemrég nagyon meglepődtem, amikor Voksány Pál, középkorú vadász és halász elmesélte, hogy Deménden és környékén egyetlen „horgásznak“ sincs engedélye. Mondván, a Búr patak nem áll ellenőrzés alatt. Ismerősöm azt is hozzátette, hogy a Búr szabályozásával a helyzet megváltozhatna. (Százd községhalászok, tői Szetéig már elvégezték a szabályozást.) Ez a patak itt ömlik az Ipolyba. Ha figyelembe vesszük, hogy Szántó községtől már megkezdték s Deménd irányába folytatják az újabb szabályozási munkálatokat — s még így is nagyon sok hal van benne —, megkérdezhetjük az illetékeseket, milyen okból nem gyakorolnak halászok! ellenőrzést a Búr patakon? Mert ráférne a sok élősködőre egy kis regula. No meg amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy alig másfél évvel ezelőtt egy lelketlen százdi gyümölcstermelő permetező oldatot engedett a patakba. Hosszú ideig a halomra döglött halak iszonyatos bűzt terjesztettek a környéken. A Búr patakban különösen akkor van sok hal, amikor az Ipoly megárad, vize zavaros, a tiszta vizű Búr meg vonzza a halakat. Különösen keszegfélék és más halfajta, meg csuka látható benne ilyenkor nagy mennyiségben. ... Nem hinném, hogy a fiatalok közül egy is akadna, aki ne váltaná ki az engedélyt. Halászgazda is akadna, s talán akkor a horgászegyesületnek nagyobb beleszólása lehetne a halak védelmét illetően, s a horgász-szervezet olyasmit nem engedne meg, hogy trágyalevet, savat engedjenek a patakba. Belányi J. VADÁSZ 7 * HALASZ WVWVWWWVWWVWWWM^WWWWW ISZMAK-E A HALAK! Sokáig rejtély volt, isznak-e a halak. Kiderítették, hogy a halak közül az édesvíziek nem, a tengeri halak pedig állandóan isznak. A legújabb kutatások azt bizonyítják, hogy a halak vékony bőrén keresztül be- és kiszivároghat a víz. Az édesvízi halak így biztosítják szervezetük számára a kellő vízmennyiséget, no és a táplálék útján is. A tengeri halaknál azonban az a helyzet, hogy a tenger vize két és félszer sósabb, mint a vérük, így ha szervezetükből víz szivárog ki, baj van egészségükkel. A tengeri halak testéből a sűrűbb tengervíz tehát „kiszívja“ az édesvizet. Honnan pótolják ezt a szükségletet, mikor csak sós tengervíz áll rendelkezésükre? Éppen ebből. Folytonosan isszák a sós vizet, de amit még az embereknek csak nagy technikai nehézségek árán sikerült megoldani, a halak kopoltyújuk és veséik által a sós tengervízből kivonják a sókat és édesvízzé alakítják át. így pótolják tehát a szükséges vizet, és örökös ivással tartják fenn a szervezetük megfelelő sókoncentrációját. Az édesvízi hal a tengerben, a tengeri pedig az édesvízben elpusztul, mert szervezetükben megbomlik a sótartalom egyensúlya. Az egyensúlymegbomlás egyik oka pedig az, hogy az édesvízi hal nem iszik, a tengeri hal pedig az édesvízben sem tud leszokni arról, hogy örökké igyon. (g)
