Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1967-02-18 / 7. szám
Évzáró taggyűlések előtt 0 (Folytatás az 1. oldalról) tagjaink is vannak, akik bagatellizálják és nevetségessé teszik mindazt, amit a méhészszövetség a politikai, állami és gazdasági szervek hatékony segítségével a saját tagjainak érdekében elért. Ezek a tagok beteges örömmel bírálják a vezető funkcionáriusokat és a szövetség szerveit, azok ténykedésében semmi jőt és hasznosat nem akarnak látni. A bírálatnak és az önbírálatnak nincsen semmi köze a rosszindulatú bírálathoz, mindennek és mindenkinek általános ocsmárlásához. Az ügy érdekében feltétlenül szükségünk van a bírálatra, de csak az olyan bírálatra, amely valóban elősegíti a haladást. A demokratikus cenralizmus további megszilárdítása és fejlesztése megköveteli, hogy szövetségünk ténykedésében érvényesítsük a kollektív irányítást és a funkcionáriusok és tagok személyes felelősségének érvényesítését az elfogadott határozatok teljesítéséért. A kollektív irányítás elvének lényege nemcsak abban jut kifejezésre, hogy a szövetség minden kérdéséről kollektíva, azaz választott szövetségi szerv dönt, hanem a szövetség tagjainak kezdeményező készségében és aktivitásának szervezettségében is. A kollektív irányítás legfőbb lényege éppen abban rejlik, hogy az egyes szövetségi szervek milyen kérdések megoldásával foglalkoznak, mit hogyan oldottak meg és határozataik milyen javulást eredményeztek, nem pedig abban, milyen gyakran vagy esetleg teljes létszámban üléseztek-e. Az említett szempontokból a méhészszövetség tagjai és szervezetei nemcsak jogot formálhatnak, de kötelességüknek is tekinthetik, hogy az általuk megválasztott funkcionáriusoktól számon kérjék, hogyan töltik be a rájuk ruházott tisztséget. Mindez, amit felsoroltam, a szövetségi demokrácia és a szövetség irányításában való kollektív részvétel különböző formáinak megnyilvánulása. Sokan megszégyenítő körülménynek tekintik, hogy választójuknak kötelesek beszámolni a rájuk bízott tisztségben kifejtett tevékenységről. Ezeknek nincsen igazuk. Ám meg kell találni a megfelelő tapintatos, baráti formát, amely lehetővé teszi a választott tisztségből származó feladatok teljesítési lehetőségeinek tárgyilagos megítélését, hogy a tagok hatékony erkölcsi, káder és anyagi segítséget nyújthassanak funkcionáriusainknak feladataik teljesítésében. Funkcionáriusaink többsége baráti tanácsként és segítségnyújtásként fogadja választóinak bírálatát, vagy dícséretét. Ez politikai erkölcsi és jellembeli színvonalukat bizonyítja. Azok, akik a ténykedésükre vonatkozó beszámolót és a tárgyilagos bírálatot a saját személyük ellen irányuló támadásnak minősítik, vagy pedig bizonyos nyilvános felülvizsgálanak, többnyire a beképzelt és öntelt funkcionáriusokból toborzódnak, akik nem értenek egyet még a legtárgyilagosabb bírálattal sem és számukra az önkritika ismeretlen fogalmat jelent. Ilyen embereknek a következő választmányi időszakban nem szabadna a választott szervekbe kerülniük. Az ilyen funkcionáriusok az egészséges és életképes választószervben rosszindulatú daganatot képviselnek, s ez bizonyos idő múlva nagy társadalmi károkat okozhat a szervek munkájában és méhészszövetségünk ténykedésében. A Csehszlovák Méhész Szövetség minden tagjának lehetősége nyílik az alapszervezetek idei évzáró gyűlésén teljes mértékben érvényesítenie a tagságából származó jogait, tevékenyen részt venni tárgyilagos hozzászólásaival, javaslataival és bírálatával az alapszervezet irányításában és a szövetség ténykedésében felmerülő hiányosságok kiküszöbölésében. Érvényesítheti választói jogát és ugyanakkor szövetségünk bármelyik tagja választmányi taggá válhat. Anton Kandera, a Csehszlovák Méhész Szövetség Szlovákiai Választmányának titkára Hallgassunk vagy beszéljünk? Tavaly júniusban a véletlen vitt az élelmiszerüzletbe, jobb híján kiváncsiságból kérdeztem a vezetőt, hogyan áll a tervteljesítéssel. Lehangoltan adta tudtomra, hogy gyengén. A cukor az egyedüli, ami kihúzza a csávából. A cukor? — csodálkozom. A befőzés ideje még nem érkezett el, mi célból vásárolnak nagyobb mennyiségű cukrot?__Tán pálinkának? Az üzletvezető gyanúsan mosolyog, s gúnyosan a szemembe nevet. Igaz, három évtizede méhészkedem, de számos évben azt a cukormennyiséget sem etettem fel, amit jutányos áron kaptunk az államtól. Ha a nyárvégi pergetés el is maradt, annyit mindig hordtak méheim, amennyivel betelelték magukat. Legfeljebb néhány kiló cukorral pótoltam téli eleségüket. így hát sohasem voltam cukorbarát, főleg ha nem volt rá szükség. Bár félfüllel hallottam, hogy egyik-másik méhész a feltételezettnél sokkal több mézet pergetett, de arra nem gondoltam,, hogy ez olyan méreteket ölt, amely helyrebillentse az üzlet bevételi mérlegét. Ezek után egy cseppet sem csodálkoztam, hogy még a kezdő méhészek egyike másika is túlszárnyalt a mézhozamban. E tevékenység elbírálásában semleges vagyok. Ha felvásárló szerveink elégedettek a beszállított méz minőségével, miért avatkozzak az ő dolgukba. Hiszen az utóbbi években számtalan méhész kritikus helyzetbe került méheivel. Nemcsak a méhbetegségek terjedése, de a bordásfalán időszak is egyre nagyobb arányokat ölt. Ez alól sokszor azok sem kivételek, akik vándorolnak méheikkel. Már pedig szám szerint több az olyan méhész, akinek nincs módjában, hogy egyik helyről a másikra szállítsa és ott vigyázza méheit. A helyhez kötött méheknek viszont a környék növényeitől függően nagyon sok az üres napjuk, ezért a szemfülesebb méhészek rátértek a méhpempő termesztésére, néhányan méhmérget is adnának, ha lenne aki megvásárolná. Sajnos, az egyéni méhészek nem tarthatnak számot e melléktermékek értékesítésére. Mit csináljon hát a méhész, hogy némi jövedelme mégis származzon méhcsaládjai uán? Utóvégre pénzt és munkát fektet a méhészkedésbe. A minap a vonaton találkoztam egy ismerős méhésszel. Bár a kocsi fülkéjében ketten voltunk, mégis súgva kérdezte, mi a véleményem a „nyári etetésről"? Mondván, ők is megpróbálkoznának vele, de nem tudják szabad-e vagy sem. Ősszel a járásiakkal beszéltem a dologról, akik úgy tudják, hogy a jövőben (bizonytalan időpontban) eladáskor sor kerül a méz minőségének vizsgálatára. Ez a kérdés nem egyszerű és bonyolultabb, mint amilyennek látszik. Tudjuk, hogy mézből nem termelünk eleget, ugyanakkor exportra is juttatunk belőle. Az utóbbi két évben hazai piacainkon hiánycikk a méz. Néha-néha megjelenik ugyan pár dobozzal az üzletekben, de gyorsan elkel. A mézzel ellentétben viszont cukorból nincs hiány. Sőt... jól emlékszem a régi szaklapokra, melyekben állandó téma és vita tárgya volt a méz minősége s annak ellenőrzése. Abban az időben, de most is előfordul, hogy egy-két helyen zsákból hordják a méhek a mézet. Ez azonban nem lehet célja egyetlen méhésznek sem. Bosszantó, hogy egyik-másik elvakult méhész saját cseledeketéből kiindulva azt hiszi, nincs tiszta méz a világon. Hiába erősitgettem, hogy a bajcsi, a lévai és számos vándortanyán 10—20 kg illatos akácmézet pergettek egy-egy idényben a méhészek családonként. Az a bizonyos másik hitetlen Tamásként ingatta a fejét, mondván azok is etettek. Természetesen állítását vissza kell utasítani. Mindenesetre jó lenne tisztán látni ebben a kérdésben, még akkor is, ha felvásárló szerveink szemet húnynak az „élelmes" méhészektől felvásárolt áru gyengébb minősége fölött. Ggy hiszem, ha anyagiakban nem is károsodnak a virágmézet árusító termelők, mégsem veszik jó néven, hogy elsőrendű mézük egyenérétkű legyen a gyengébb minőségű termékekkel. Talán segítene a helyzeten, ha a mézet (akárcsak Magyarországon) három minőségi osztály szerint vásárolnak fel, s így az első osztályú méz a mostaninál drágább lehetne. Lehe, hogy kényes kérdéshez nyúltam és az érintett méhészek szemében hajszálhasogatásnak, egyéni ügyükben történő beavatkozásnak tűnik fejtegetésem, mely jövedelmük csökkenéséhez vezethet. Távol áll tőlem akár egy fiiérrel is megkárosítani a méhészeket. Sőt! Azon a nézeten vagyok, hogy ínséges években államunk az eddigiektől nagyobb összeggel (tavaly 25 koronát kaptunk családonként) enyhíthetné a méhészek kiadásait, ugyanakkor mezőgazdasági üzemeink mézelő növények vetésével növelhetnék a nektárfnrrást biztosító legelőt. Dgy gondolom, nem szorul bővebb magyarázatra, hogy a méhészet fejlesztése mindannyiunk közös érdeke. A méhész odaadó munkájával akarva-nemakarva a növények beporzásával elsősorban a mezőgazdasági termelést szolgálja, másodszor vitaminokban gazdag élelmiszert, az utóbbi években a gyógyszer gyártásához szükséges nyersanyagot ad népünknek. Megérdemlik tehát, hogy munkájukhoz sokoldalú segítséget kapjanak. SÁNDOR GÁBOR 2
