Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)

1966-07-02 / 26. szám

Itt a vakáció! becsületesen — és ami a legfonto­sabb — rendszeresen tanult. Az ilyen tanúiénak az említett hajszából nem jut ki annyi, mint a hanyag, a mun­káját rendszertelenül végző diáknak. Sajnos, az utóbbiak általában több­ségben vannak. Előbb már említettem, hogy a ta­nuló igyekezzen kellemesen és hasz­nosan eltölteni a szünidőt. A vakáció funkciója a tanuló életében elsősor­ban az, hogy testileg, lelkileg felké­szítse az új tanévre. A munkás is csak akkor nyújthat naponta jó tel­jesítményt, ha teljes mértékben ki­pihente az előző nap fáradalmait. Ugyanez vonatkozik a tanulóra is. Persze, mint mindig — az egész év­ben —, most is nagy szerepe van a szabad idő helyes, célszerű megszer­vezésének. Sajnos, sok esetben az a hiba — különösen a szülők részéről —, hogy nem szervezik meg kellő­képpen gyermekük szünidei szabad idejét. Egyáltalán nem helyes, ha csupán a gyermekre bízzák, hogy nyáron mivel foglalkozzon. Nagyon jó — ha erre a család ke­retein belül megvan a lehetőség — kirándulásokat rendezni, egyrészt aaoh a vidéken, ahol a gyermek él, másrészt távolabbi tájakon, esetleg külföldön. El sem tudjuk képzelni, milyen nagy élményt jelent egy 10— 12 éves gyermek számára az utazás, különösen olyan tájakon, ahol még nem járt. Nemcsak élményekben gaz­dagszik a gyerek, de a látóköre, is­meretköre és ezáltal műveltsége is gyarapszik. Sok mindent lát, hall, ta­pasztal és ez később mind a javára válik. A szülő ne sajnálja az időt és a pénzt arra, hogy a szünidő alatt Is gyermeke rendelkezésére álljon. Nagyon jó szolgálatot tesznek a nyári kollektív úttörő-táborozások is. Ha mód van rá, engedjük el gyerme­künket a táborba, hisz azokkal a paj­tásokkal tölti el kellemesen idejét, akiket egész évben maga mellett tu­dott, emellett baráti körét új pajtá­sokkal is kibővítheti. Fölösleges hang­súlyozni, hogy az ilyen táborozások élén szakképzett pedagógusok állnak, akik úgy állítják össze a napi progra­mot, hogy a gyerek a kellemeset ösz­­szeköthesse a hasznossal. Ha az emberről azt állítjuk, hogy társas lény, akkor ez megkettőzve érvényes a gyermekre. Azért van az, hogy a gyermek csupán a saját korú gyermekek társaságában érzi jól ma­gát. Egyforma az érdeklődési körük, szeretik a kollektív játékokat és ezt mind megtalálják az úttörő-táborban. Nagyon ajánlatos, hogy a gyermek minél többet lehessen a friss levegőn, a természetben, lehetőleg olyan he­lyen, ahol veszélymentes fürdési lehe-Hazajöttek... A nagy Duna, amely egy évvel ez­előtt kiűzte hajlékaikból legdélebbi testvéreinket, nem lehet el leghübb hódolóik, a dunamentt kisdiákok nél­kül, s ezért visszahívta őket, a már majdnem teljesen felépült dunamel­­léki falvakba, városkákba. Az izsai gyermekek ma már bizonyára min­dennapi látogatót a Duna hüs habjai­nak, amelyet oly sokáig kellett nél­külözniük. Egy év nagy idő, s ezalatt de so­kat tapasztaltak leányaink, fiaink. Bejárták szép hazánk nagy részét és kilenc hónappal ezelőtt a Stará Tu­­ra-i—dubnikt halastó körüli nyárt lakokban kötöttek ki. "Nem volt ott rossz dolguk, de azért hiányzott a szülői otthon melegítő varázsa, amit a világon semmi sem pótolhat. Szá­molgatták a hónapokat, heteket, na­pokat, de talán még az órákat is. Végre elérkezett a várva-várt pilla­nat, de mielőtt hazaértek volna, jú­nius 11-én összejöttek a píonírtábor előtt, hogy elbúcsúzzanak vendéglá­tóiktól, akik oly szeretettel fogadták őket. Kajtár József igazgatóhelyettes bevezetője után Tóth Béla igazgató­tanító ismertette az elmúlt iskolaév fontosabb mozzanatait és megköszön­te a hivataloknak, üzemeknek, a tú­rái iskolának és az összes alkalma­zottnak a segítséget, amelyet azok az izsai iskolásoknak nyújtottak. Az ünnepi műsor főszervezője és levezetője Kajtár Józsefné tanítónő volt, kinek hozzáértő vezetése alatt egyre-másra hangzottak el a magyar, szlovák és orosz nyelvű versek, nép­dalok. Há'om kis táncot is eljártak a leánynönpndékek. melyek közül a cigánytánc óriási sikert aratott. Egy csasztuska is tarkította az értékes műsort, melyben a hálás iskolások mindenkinek megköszönték a segít­séget, amelyet az egyes hivatalok, vállalatok és alkalmazottak nyújtot­tak az izsaiaknak. Rövid beszédet mondott az izsai szülői munkakö­zösség elnöke és a nemzett tanács titkára is. A műsor keretében fellé­pett az óturat iskola nyolctagú kul­­túrbrtgádja ts, amely néhány kedves számmal gyönyörködtette a szép szá­mú hallgatóságot. A műsor után az izsat iskola ígaz­­gatója az Iskola nevében emléktár­­gyakat adott át az üzemek és a túrát iskola képviselőinek. Értékes aján­dékokat kapott az összes alkalmazott is. Az üzemek vezetői ts megajándé­kozták az iskolát és a diákokat. A Chirana üzemi bizottságának elnö­ke magnetofont nyújtott át rövid be­széd keretében az Izsai iskola igaz­gatójának, a Konzerváretí két kosár gyönyörű szamócával kedveskedett, a Rempo minden védencének albu­mot és örökíró ceruzát adott, a Vy­­kupny závod könyveket adományo­zott, a Zberné suroviny minden lány­nak, akt vikendházában lakott, nőt táskát juttatott. Az ünnepi ebéd előtt a hálás kasz­tosok csasztuskával búcsúztak el a szakácsnőktől s ugyancsak csasz­tuskával búcsúztak el a dubníkt ven­dégek a népszerű Papp bácsitól, aki igazi apai szeretettel gondoskodott kis lakóinak a kényelméről. Június 15-én azután megjöttek a várva-várt autóbuszok, amelyek út közben megállapodtak az óturat ts­­kola előtt, ahol utolsó istenhozzádot mondtak egymásnak az izsai és az óturat iskolások. A vendéglátók virá­gokkal halmozták el volt vendégeiket s azután felhangzottak a „Kis lak áll a nagy Duna mentében" akkordjai, tőségek is akadnak. Különösen érvé­nyes ez a városi gyermekekre, akik egész évben a füstös, szennyezett le­vegőt szívják magukba. Az is fontos, hogy elegendő szabad terület álljon rendelkezésére a korlátlan mozgásra, a zavartalan labda-játékokra. Ne kell­jen a gyermeknek attól rettegnie, hogy valami elüti, vagy valakinek a labdával betöri az ablakát. Egyszóval olyan helyen legyen, ahol gondtala­nul élvezheti a szabadságot, a nyári vakáció örömeit. Persze a hancúrozás, játék mellett arról sem szabad megfeledkezni, hogy a vakáció nem tart örökké. Gondolni kell arra is, hogy a játék mellett néha-néha fel kell frissíteni a tanul­takat is, mert az új iskolai év tan­anyaga csupán arra épülhet, amit a tanuló már az előző év- folyamán elsajátított. Rá kell vezetni a tanulót arra is, hogy néha-néha olvasson egy-egy, szellemi fejlettségének meg­felelő könyvet is. De az is fontos, hogy a tankönyveit se hagyja beporo­sodni. Befejezésül: használja ki a tanuló a szünidőt, mert ez az övé. Frissüljön föl, pihenje ki magát, mozogjon, ját­szón, szórakozzon, de ne feledkezzen meg arról sem, hogy szeptember else­jén új tanév kezdődik, amely csak akkor lesz gazdag sikerekben, ha jól kipihente magát, felfrissült, erőt gyűj­tött az újabb akadályok leküzdésére. Schick Károly, Dunaszerdahely TANÁCSADÓ A nyári hónapok legjellegzetesebb heveny megbetegedése a hasmenés. A vékony és vastagbél nyálkahártyá­jának heveny gyulladása váltja ki és gyakran a gyomornyálkahártya is meggyullad. Mivel a gyulladást ki­váltó ártalom legtöbbnyire étel vagy Ital útján kerül az emésztőszervekbe, táplálkozási fertőzésről beszélünk. Legtöbbnyire romlott étel vagy fer­tőzött ital váltja ki a betegséget, mely azért gyakoribb nyáron, mivel ilyenkor a kórokozó baktériumok sok­kal könnyebben szaporodnak. A betegség tünetei sokszor csak­nem közvetlenül az ártalmas étel vagy ital elfogyasztása után mutat­koznak, gyakran azonban csak né­hány órával később. A beteg elcsigá­zott, hányingere van, esetleg hány is, a hasban gyengébb vagy erősebb gör­csös fájdalmakat érez. Röviddel ez­után beáll a hasmenés, melynek szék­lete eleinte kásás, később egész híg, vízszerő. A székletek gyakorisága változó, de néha 15—20 is lehet egy nap, ami természetesen nagy vízvesz­teséggel jár. Nagyon gyakori a széke­lési Inger és néha nyálka, sőt vár is található a székletben. A betegség általában rövid idejű, csak ritkán húzódik el egy héten túl. Mivel az ártalmas étel vagy fertőzött ital, valamint mosatlan gyümölcs út­ján a legkülönbözőbb kórokozók ke­rülhetnek az emésztőszervekbe, na-Fürdőruhák, napozók s: az autóbuszok lassan kigördültek az iskola udvarából. Lassan felszá­radtak a könnyek, amelyeket a meg­ható búcsú váltott ki a szemekből s néhány óra elmúltával az izsai szülők magukhoz ölelhették szeret­teiket, akik egy év alatt meggyőződ­hettek arról, hogy mindenütt jó, de legjobb otthon. LENCZ GYÖRGY Az idei strand-divat legérdekesebb újdonsága a vékony, hálószerű anyag­gal „erkölcsösített" bikini. Ez azon­ban — csak azért, mert divatos — egyáltalában nem kötelező. Minden nő egyénisége, testi adottsága szerint válassza meg fürdőruháját. A hasmenésről gyón fontos, hogy a beteg minden hasmenéses megbetegedésnél felke­resse orvosát, aki megállapítja a pon­tos diagnózist és meghatározza a ke­zelést. Ez általában 24 órás koplalás­sal kezdődik, amikor is a beteg csak kamilla- vagy gyenge oroszteát fo­gyaszt kis mennyiségekben, kortyon­ként. Ha kimondottan táplálkozási fertőzésről van szó, jót tesz hashajtó használata is. Az egynapos koplalás után rizsből, darából vagy zabpehely­­ből készült nyákleveseket adunk, hozzá kétszersültet vagy egy napos zsemlyét, később kevés vajat, kekszet és piskótát. A kóros tünetek elmúlá­sával párhuzamosan mindig többet és többet kap enni a beteg. A 3—4. na­pon áttérünk már a főtt vagdalt hús­ra (borjú vagy csirke), szitán áttört zöldséglevesre, melybe tojást is te­hetünk. A gyógyszeres kezelés az orvos fel­adata. A betegség megelőzése szem­pontjából a következő tanácsokat ajánlom: A nyári hónapokban fokozottabban be kell tartani a személyi higiénia szabályait. Gyümölcsöt és zöldséget folyó vízben tökéletesen mossuk meg. Minden étkezés előtt és a WC haszná­lata után mossunk alaposan kezet! Óvakodjunk a gyorsan romló hentes­áru és régi, romlott konzervek fo­gyasztásától. Sok bajt okozhatnak a rosszul tárolt ételek is. A megmaradt ételeket tároljuk hűtőszekrényben vagy más hűvös helyen, vigyázva arra is, hogy ne szánjanak rájuk legyek, rovarok, esetleg rágcsálók se kerül­hessenek hozzájuk. Ezzel is indokol­ható, mennyire fontos a legyek és rovarok, valamint az egerek és pat­kányok elleni küzdelem. Ha a családban hasmenéses meg­betegedés fordul elő, a beteget okvet­lenül különítsük el és gondoskodjunk arról, hogy az általa használt poha­rat, evőeszközt, vagy tányért külön Itt az Ideje az üdülésnek. Assza* nyok, lányok ezrei készülődnek, iz­gulnák, csomagolnak és sokan bő­röndjükbe legszívesebben ruhaszekré­nyük teljes tartalmát begyömöszöl­nék. Pedig ez helytelen igyekezet, hiszen a nyári pihenés célja nem a mindennapi „ruhabemutató", annak bizonyítása, hogy „milyen gazdag az én ruhatárom". Sokkal célszerűbb, egyszerű, kényelmes ruhadarab, to­­vábbá napozó és strandköpeny be* szerzése. Bemutatjuk e heti modelltelnkein 1. Egybeszabott op-art mintájú, csí­kos fürdőruha. Fekete-fehér vagy más elütő színezésű kartonból, vászonból készíthető. Kiegészítője a fehér strandkabát. 2. Hálóanyaggál kombinált bikini. A felsőrésze egyszínű, közepe kocká­zott, az alsó rész szintén egyszínű anyagból készült. 3. Olcsón beszerezhető, praktikus napozó. Anyaga fehér vászon. A blúzt varrásdíszítéssel élénkítjük. 4. Pettyes bikini, amelyet a pety­­tyekkel azonos színű paszpollozással tehetjük érdekesebbé. A szabásmin­tát és az anyagot olcsón beszerel­hetjük. 5. Strandköpeny, frottíranyagból.­­A hímzése meglehetősen munkaigé­nyes. Így előnyösebb, ha mintás anyagot szerzünk és abból varrjuk. DÉCSY KLÄRA mossuk el és ne keverjük a többi közé. Ezzel megakadályozzuk a bél­fertőzés átvitelét a család többi tag­jára. Az orvos feladata, hogy eldöntse, milyen fertőzésről van szó és szük­séges-e a kórházi kezelés. ☆ Helyszűke miatt csak mai számunk­ban válaszolhatunk az „AUTOGÉN HEGESZTÉS" — jeligére. Kedves Olvasónk! Levelében azt kérdi, hogyan gyógyítható az a szem­­betegség, ha autogén hegesztés sugár­zásába néz, utána semmit sem lát és könnyezik a szeme. Furcsának tar­tom a kérdést, mert hiszen minden autogén-hegesztőnek tudnia kell, hogy munkája közben védőszemüveg használata nélkülözhetetlen. Feltéte­lezem, hogy nem használ szemüve­get. s ezért vannak panaszai. Ha már elkövette a hibát, forduljon szem­orvoshoz. Dr. Manigatti István VÍZSZINTES: 1. Kedvelt ifjúsági re­gényíró. 6. Ceruza. Róma mássalhang­zói. 8. Nagy olasz folyó. 9. Helyrag. 10. Fordítva: épület része. 11. Afrikai köztársaság. FÜGGŐLEGES: 1. Hat — római számmal. 2. Nem arra. 3. Düledező épület. 4. Ismeretlen adakozó. 5. A függ. 9. alatti áliam fővárosa. 8. Pál, becézve. 9. Baráti állam. 10. LAR. 11. E napon (ékezet fölösl.). Beküldendő a függőleges 5. és 9. sorok megfejtése A SZABAD FÖLDMŰVES 24. számá­ban közölt kis keresztrejtvény he­lyes megfejtése: „Prága—Varsó— Berlin“. Könyvjutalmat nyertek: Éli Ilonka, Kerekgede és Valent Attila, Muzsla. Ma még otthon vannak, De holnap már szabadságra mennek! A labdarúgó világbajnokság rövidesen megkezdődik! Ezért ne habozzon! A TV-készülékek leszállított árai és a kiegészítő kölcsön nem billenti fel a családi költségvetés egyensúlyát! ELEKTRO-RÄDIÖ szaküzleteink szívesen adnak felvilágosítást és jótanácsot a készülék kiválasztásánál! ► ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ •> <• ♦> •> ❖>> ♦> »> ♦> * ❖ ❖ * ♦> ♦> * * <♦ «*♦ * MONDANUNK sem kell, hogy a va­kációnak legjobban a diák örül, de a pedagógusnak Is kikapcsolódást jelent bizonyos időre az egész évi munka után. Sokan lrlgylő megjegy­zéseket tesznek: „Milyen Jó a tanító­nak, két hónap szabadsága vanl“ Persze ez csupán látszat, a valóság azonban, hogy a két hónapból majd­nem a fele minden más, csak nem vakáció. Mert amíg a tanító elvégzi az összes teendőit az iskolában, a naptár már legalább július 5-ét mu­tat. Nyáron különböző iskolázásokon kell részt vennie, mert munkájában a továbbképzés is jelentős feladatot tölt be. Egy ilyen iskolázás legalább öt-hat napig tart. Azon kívül majd­nem minden tanító legalább egyhetes kötelező szolgálatot teljesít szünidő alatt az iskolában. Végül — minden tanító legkésőbb augusztus 25-én kö­teles szolgálatba lépni. Tehát a fel­soroltakból Is kitűnik, hogy a két hó­napból, nem marad több öt hétnél. Persze, megtörténik az is, hogy még katonai gyakorlatra is behívják, mert ma már az a gyakorlat, hogy a taní­tókat lehetőleg a nyári szünidő alatt rendelik be. De nem arról akarok írni, hogy mit csinál a tanító, hanem inkább arról, mivel foglalkozzon, hogyan töltse el szünidejét kellemesen, de hasznosan is a tanuló. Az iskolás gyerek tíz hónap alatt — akárhogy is nézzük — komoly szellemi tevékenységet fejt ki. Külö­nösen az utóbbi két hónap jelent na­gyobb megpróbáltatást számára. Egy­részt, mert közeledik a „hajrá“ és ilyenkor izgul, milyen lesz a bizo­nyítvány, másrészt, mert már olyan jó az időjárás, hogy a fiatal gyerek nem szívesen ül az iskola padjában. Süt a nap, érik a gyümölcs, egyszóval nagyon sok az olyan tényező, amely elvonja a tanuló figyelmét az aktív tanulási tevékenységtől. Azon töri a fejét, milyen jó lenne kint a szabad­ban, mondjuk focizni, csak tanulni ne kellene. Emellett állandó rettegés­ben él, hogy milyen lesz az év végi bizonyítvány, mert ettől nagyon sok függ. Sok szülő ugyanis a bizonyít­ványtól teszi függővé a szünidő örö­meit. Ez persze helyes is, mert a nyári örömöket csupán az érdemli meg, aki egész évben jól tanult és a jó tanu­lást viszont csupán a bizonyítvány tükrözi vissza teljes mértékben. A fentiekből Is láthatjuk, hogy a tanév végefelé eléggé feszült a gye­rek lelkiállapota. A legtöbb közülük a véghajrában igyekszik behozni mindazt, amit az év folyamán elmu­lasztott, és ez váltja ki idegességét, esetleg Idegkimerültségét. De sok olyan tanuló is van, aki egész évben

Next

/
Thumbnails
Contents