Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)

1966-07-16 / 28. szám

IMPULSA juhfejőberendezés A juhtenyésztés átmeneti visszafejlődésének egyik oka az volt, hogy nagyüzemi feltételek között, a munkaerőhiány következtében nem volt mód a juhok fejésére. Ez természetesen kihatással volt a tenyésztés gazdaságosságának szintjére, s mivel a tiszta bevétel egyik irányítója volt a gazdasági tévé­­kenységnek — ami jelenleg még fokozottabb mértékben érvé-> nyes — így a juhtenyésztés háttérbe szorult. Igaz nem ez volt az egyedüli ok, mert a fejlődés megtorpanásában például a gyapjú felvásárlási ára is közrejátszott, a nemkívánatos hely­­zet kialakulásában azonban a tej hiányos értékesítésének igen jelentős szerep jutottí A kistenyészetekben a visszaesést az egyes községekben működő helyi szervek rosszakarata vagy megnemértése okozta, főleg a másképpen nem értékesíthető legelők kiutalásával kapcsolatban. A kistenyészetek ilyent irányú sérelmeire ma már valóban csak kivételes esetekben mutathatunk rá, ezért a kérdést most nem is boncolgatjuk. Ellenben felhívjuk a figyelmet a nagyüzemek egyik alapvető lehetőségére a juhtej megmentésével összefüggésben. Moszkvában módunkban állt a Jelenlegi Mezőgazdasági Gé­­pék és Munkaeszközök Nemzetközi Kiállításán megtekinteni a Német Demokratikus Köztársaság kerekeken gördülő, ügyes megoldású IMPULSA juhfejőgépét, amelyet a VEB Alfa üzem gyárt Elsterwerdában. A juhfejőberendezés segítségével egy munkaerő óránként 100 juhot fejhet meg. A juhok két feljárón jutnak a fejöállásra. A kocsi bal és jobb oldalán kétszer 12 juh, tehát összesen a dobogón 24 juh fejhető egyidőben. A központi pulzátor ütem-i száma percenként 180. A pulzátor kétütemű és villanyáram meghajtású légszivattyúval működik. A villanyhálózattól távol­­eső helyeken, például a legelőn a juhfejő berendezés áram-1 fejlesztő agregátummal hozható működésbe. A kifejt juhtej a műanyagból készült átlátszó vezetéken keresztül jut a gyűjtőtaetályba. A fejés befejezése után az egész szerkezeten és csővezetéken fertőtlenítő anyagot tartalmazó vizet kell átvezetni az egyes géprészek szétszerelése nélkül, tehát a gép bizonyos értelemben önműködően végzi el a tisztítást. Egyéb­ként a fejőkelyhek és kívül a csészék alakja és nagysága teszi lehetővé, hogy a juhok gépi fejősét kifogástalanul lehet el­végezni. A csehszlovákiai gyártmányú juhfejőgépen kívül — amelyről legutóbbi kisállattenyésztési szakmellékletünkben már számot adtunk — az Elfa gyártotta IMPULS juhfejőgép is lehetővé teszi a juhtenyésztés nagyüzemi fejlesztését, összhangban a jövedelmezőség elvének betartásával. Kucsera Szilárd Az IMPULSA juhfejőberendezés 24 fejőálláshoz két feljárat vezet. (A szerző felvételei) Ä Indák tolltermelése A ludak, vagy általában a víziszárnyasok tolltermeléséről keveset olvashatunk, mind a szakkönyvekben, mind a szak­lapokban. Jelentősége pedig nagy, meri minden családban az ágyneműket a jó, puha tollai töltik meg. Tudtommal jelenleg még semmiféle műanyagból nem állítható elő a toll, ez a rugal­mas, puha, hőszigetelő anyag. A toll a háztáji lúdtartás költ­ségeit jórészben fedezi. Viziszárnyasaink tolla közül a lúdtoll az értékesebb. A ka­­csatoll nehezebb és idővel cso­mósodik, így ezt inkább az iparban használják fel. Leg­keresettebb a pehelytoll, amely közvetlenül a lúd testét takar­ja. A pehelytoll felett elhelyez­kedő fedőtoll szára merev és keményebb a zászló. A teljesen kemény szárny- és farktollakat az ún. evezőket, az ipar hasz­nálja fel. MIKOR TÉPJÜNK? Vajon mikor és hogyan hajt­suk végre a ludak tépését vagy —ahogy sokhelyen mondják — „kopasztását" avagy „menesz­tését"? A tépésre mindig akkor kerüljön sor, amikor ludainkon megérett a toll, mert ezt úgyis elhullatnák. Ha a kitépett toll csévéje (töve) sárga színű, úgy a toll érett, meg kell kezdeni a tépést. Semmi szin alatt ne tépjük meg ludainkat, ha a ki­tépett, tüszőbe ágyazott toll esévéje véres. Az ilyen toll ha­mar megbomlik, ami a jó tollat is elronthatja. Idei nevelésű lódjainkat kb. 10—12 hetes korukban kell elő­ször tépni. Természetesen a tollazat beérésének időpontját több körülmény befolyásolhat­ja. Edzett, vizen nevelkedett ludaink tolla jobb minőségű és hamarabb érik be. Az első té­pés után kb. 8 hét múlva újra megtéphetjük idei ludainkat, sőt vannak vidékek, ahol a má­sodik tépés ntán kb. 7 hétre harmadszor is megtépik ludai­­kat. Hizlalásra szánt ludainkat esak kétszer tépjük meg, ne­hogy a harmadik tépés miatt sokáig elhúzódjon azok tartá­sa. Törzsállományban levő lu­daink tépését úgy irányítsuk, hogy a harmadik tépés után ezek október végére újra tel­jesen kitollaskodjanak. Lúdállományunkat tépés előtt hajtsuk vizre, s ba ez nem len­ne lehetséges, úgy nagyobb edényekben tegyünk nekik vi­zet, hogy szép tisztára mossák „ruhájukat". Természetesen ez alkalomra óljaikat lássuk el tiszta száraz alommal. Fűrész­por, száraz homok, pelyva egész évben jó alomnak, de most té­pés előtt ezt ne tegyük ludaink alá. Ládáink tolla szebb lesz és a tépést is könnyebben vé­gezzük, ha ezt megelőzően né­hány hétig eleségükbe kis meny­­nyiségben olajos magvakat ke­verünk. Nagyobb lúdállomány esetén az EFSZ-ben és az ÄG- ban megfelelő ügyes tépőasszo­nyokról kell gondoskodni. Egy ügyes, gyakorlott tépőasszony 35—45 ludat is megtép egy nap alatt. A ludak tolltépését lehe­tőleg száraz, meleg időben vé­gezzük. HOGYAN TÉPJÜNK? A megfogott lúd lábait és szárnytollait összefogjuk s a ludat hátára fektetjük. Fejét lábaink közé fogjuk. Az így „nyugalmi állapotban" lévő lúd mell- és hasrészéről tépünk majd. A fedőtoliakat tépjük ki és egy külön edénybe (zsákba) rakjuk. A hátrész fedőtollainak kitépése után a legértékesebb pehelytollak tépésére kerül sor. A pehelytollat is külön edénybe gyűjtsük. A tollat mindig a növés irá­nyába hűzzuk-tépjük ki. A ludak nyakát, mellét, hasát, oldalát és hátsórészét tépjük meg. De semmi szin alatt ne tépjük meg ludaink begyét és a szárnyak alatt a szárnytartő tollakat, mert ezek kitépésével lndjaink szárnya lógni fog. Ez az állapot ludainkra káros, fájdalmas és az új toll képződését is hátrál­tatja. Egészséges jól fejlett három lúd után évente 1—1,3 kg toli­­hozamra számíthatunk. Megté­pett Indáinkat kíméljük s 2—3 hétig ne engedjük őket a vízre, ne hajtsuk az erős tűző napra. Hideg, szeles időben zárjuk őket az ólba. De tán mindennél fon­tosabb a jobb, bőségesebb ta­karmányozásuk. Növeljük a sze­mes takarmányok etetését és ha módunkban áll, olajosmag­vakat is etessünk. JÖTANÁCSOK Sajnos a legnagyobb elővl­­gyázat mellett is a tömés ideje alatt mind a ludak, mind pedig a kacsák tolla bepiszkolódik, átnedvesedik. Így ezek tollának értéke lényegesen csökken. A bízott állapotban levágott libát vagy kacsát mindig szárazon tépjük meg. Forrázáskor a le­vágott állat tolla összezsugoro­dik, csomósodik. A nedves tol­lat tiszta ruhán vagy papíron teregessük szét a szellős pad­láson és többszöri forgatás köz­ben mielőbb szárítsuk meg. A jó fedőtollat, pehelytollat is jó levegős, szellős zsákban kell tartanunk, hogy az jól kiszá­radjon, megérjen. Száradás alatt naponta többször is rázzuk fel a zsákokban lévő tollat, hogy a levegő minél jobban át tudja járni. Lúd- és kacsatartással nem­csak sok ízletes „falatot" ka­punk, hanem azok tolla vánko­sainkat, dunnáinkat megtölti. Vagy ha már ez megtörtént, úgy az eladott toll árából be­vételünket fokozhatjuk. Péterfalvi László, Nyitra

Next

/
Thumbnails
Contents