Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-12-31 / 52. szám
CSONTOS VILMOS: Csillogó fenyőm Csillogó fenyőfa, Honnét a varázslat, Hogy téged a béke És szeretet fénye Jelképének látnak? Nem varázslat vagy te: Anya-szívek lángja, Gyermek-szív szerelme, Azt ragyogod szerte Az egész világra. A z Arany Erdőben büszke, sudái fenyők nőttek. Egyetlen kis fa képezett köztük kivételt csupán — Ö, te korcs, mit keresel itt közöttünk? — szólt hozzá az egyik. — Nem is tudom, hogyan kerültél ide csak szégyent vallunk veled. Nagyon elszomorodott a kis fenyő fa és azóta sokat sírt titokban, ne hogy meghallfák a többiek, mert tel fesen a gúny martalékává vált volna Nap sem futott neki, mert a nagyol elvették előtte a drága éltető sugara kát. Mennyire vágyott pedig utánuk hogy legalább egyszer megmeleged fen. Árnyékban a fák is fáznak. A ta vaszt nyár követte, 'a nyarat ősz. Égi napon puha hópelyhek kezdtek szál ltngózni és belepték az egész erdőt Estefelé léptek hangzottak a fák kö zött. Apa és fia járták az erdő s szemükkel sorra vettek minden fát — Kinek is kéne tlyen hórihor gas? — mondták az egyikre, épper arra, amelyik azt hitte magáról, hogi ő a legszebb. Utána az apa mindjár örömmel felkiáltott: — Nini, ez aztán a fácska! — és c kicsire mutatott, amelyet társat any nylra megvetettek. — Micsoda formált van, nézd csak fiam. Ilyen gyönyört fánk még egyetlen karácsonykor sen volt. Hogy fognak majd örülni a raj kókl Ezt a természet is arra terem tette, hogy feldíszítsék és örüljene) neki, — örvendezett a szegény ember akinek nem volt annyi pénze, min ahány gyermeke. Nagyon megörült a fácska, hogi így megcsodálták nem is tudta hirte len, igaz-e vagy csak álmodja az égé szét. Társai hosszúra nyúlt képpel ellenségesen méregették. Majd meg pukkadtak az irigységtől. Másnap zöld állványba faragták i törzsét és a legnagyobbik fiú és lány ka egész napon át díszítették. Sói csillogó holmi került rája, egyik szebi volt, mint a másik. S a sok édes sza loncukorka, meg narancs, alma, dU úgy illatozóul Az, ő tiszteletére mos tak ablakot, súrolták tisztára a pad lót, kikefélték a kopott szőnyegei A kisebbek egész nap izgultak, szá molták a perceket, mikor jön el a pil lanat, amikor a nap csodáját meglát hatják. Az ff kedvéért olyan jók vol Téli napnyugta ... yFoto: Spáótl F./ PAUL VILLIARD : AJ# # ■ . I ■# Adossag-iorlesztes Megy esztendős lenettem, amiKor először jártam Wigden bácsi édességboltjában, de még ma, fél évszázad táblatából Is érzem a krajcáros gyönyörűségek csodavilágának Illatát. Amint Mr. Wigden a boltajtőra szerelt kis harang csilingelősét meghallotta, halkan kilépett a függöny mögül és odaállt a nyalánkságokkal zsúfolt pult mögé. Nagyon öreg volt már, hófehér finomszálú hajkorona borította rózsaszín koponyáját. Micsoda tömege a pompás kísértéseknek egy gyermek szemében! Szinte fájdalmat okozott, mit Is válogassak magamnak. Képzeletemben először a cukorkák mindegyikét végig kellett élveznem, mielőtt a következőre ugrott volna a pillantásom, s ha aztán végre a kiválasztott fajta már a stanicliba került, mindig a sajnálkozás tőrdöféseit éreztem: talán az a másik sokkal finomabb lenne ... vagy tovább tartana? És ha már az öreg Wigden a fehér papírzacskóba lapátolta az édességet, ravasz szünetet tartott. Egyetlen szó sem esett, de minden gyerek tudta, hogy az öreg felvont szemöldöke az utolsó alkalmat jelezte és még mindig vár a legeslegutolsó döntésre Csak miután a pénz az asztalon voll már, akkor csavarta be visszavonhatatlanul a zacskót. A házunk két utcasaroknyira voll a villamostól és a megállótól vagy odamenet az út a bolt előtt vezeteti el. Édesanyámnak dolga akadt a vá rosban és engem is elvitt magával Amikor hazatértünk, bevitt engen Wigden bácsi boltjába. — Nézzük csak, találunk-e valam finomat — mondta, miközben odave zetett a hosszú pulthoz és az öreg megjelent a függöny előtt. A pár pert alatt, amíg anyám kicsit eldiskurál vele, elragadtatással meredtem a sze mem elé térülő gyönyörűségekre Anyám hosszú válogatásom után vég re vett valamit nekem és fizetett. Az öregúr boltjában végződő kirán dulások édesanyámmal azután gyak ran megismétlődtek. A pénzről akkori ban persze még fogalmam sem volt Azt láttam, hogy anyám valamit min dig a kezébe nyom a kereskedőnek amire az egy csomagot vagy papír zacskót ad át neki, s így fokozatosai az a meggyőződés érlelődött meg ben nem, hogy a boltokban valami csere féléről van szó. Valamikor az idő táj született bennem az elhatározás, ma gam teszem meg a végtelenül hosszt utat a két utcasarkon túl Mr. Wig denhez. Még ma is hallom a boltajti csilingelősét, mialatt hatalmas erő feszítéssel benyitottam hozzá. Szinti megbűvölten közeledtem a hosszi pulthoz. Micsoda látvány: Mentolos rudacskák, cukrozott zselébe öntött gyümölcsök — jó nagyok, milyen gyönyörűség olyan jó puhán beléjük harapni! Egy másik nagy tálcán csokoládébabák sorakoznak. Aztán az a doboz ott hátrább, tele óriási csontkemény, gömbölyű cukorkákkal, az embernek egész kerek lesz tőlük az arca. A sima, ropogós sötétbarnára égetett mandula — cukrozva, amit Wigden bácsi mindig olyan csinos kis lapátkával töltött a papírzacskóba. Két lapátka — egy penny. Aztán persze a medvecukor-rudacskák, amelyek oly sokáig tartottak, ha lassan szopogattuk és nem rágtuk őket... Miután sokat ígérő, bő választékot kerestem ki magamnak, az öregúr áthajolt a pult felett és megkérdezte: „És mondd csak fiacskám, elegendő pénzed van minderre?“ — Hát persze — válaszoltam —, csudasok pénz van nálam. — Odatartottam neki az öklömet és egy tucatnyi ezüstpapírba csomagolt cseresznyemagot szórtam a tenyerébe. Mr. Wigden jó ideig dermedte« meredt nyitott tenyerére, majd hosszú, vizsgálódó pillantást vetett rám. — Nem lesz elég? — kérdeztem félénken. — Attól tartok, hogy egy kicsit sok is — válaszolt enyhe sóhajtással. — Valamit még visszakapsz. — Odament a régimódi regisztráló pénztárszekrényhez, felcsavarta a fiókot és két penny-t nyomott kinyújtott kezembe. Édesanyám nagyon megszidott, amikor megtudta, hogy egyedül mentem a boltba. Nyilván eszébe sem jutott, hogy az eset pénzügyi részéről is érdeklődjön. Csak azt fogadtatta meg velem, hogy az ő engedélye nélkül egyedül soha sem megyek el. Meg is fogadtam intő szavát és ha később aztán elengedett, néhány penny-t is kaptam tőle cukorkára. Nem is emlékszem rá, hogy Wigden bácsinál még egyszer cseresznyemaggal fizettem volna. Hat-hét éves koromban a szüleim más városba költöztek, ahol egész Ifjúságomat töltöttem el. Korán nősültem és magam is családot alapítottam. A feleségemmel üzletet nyitottunk. Egzótikus halakat neveltünk és adtunk el. Az akvárium-üzlet akkoriban még gyermekcipőben járt és a halakat túlnyomó részben Ázsiából Afrikából és Dél-Amerikából hozattuk. A legtöbb fajtának darabja eladásban az 5 dollárt is meghaladta Egy napsütéses délután két gyerek jelent meg a boltomban. Testvérek voltak, olyan 5—8 esztendősnek lát szottak. Éppen az akváriumokat tisz togattuk. A két szép gyerek tágra nyílt szemekkel gyönyörködött a szivárvány minden színében pompázó, csillogó halacskákban, amelyek a kristálytiszta vízben ide-oda cikáztak. — Csuda klassz! — lelkendezett a fiúcska. — Vehetünk néhányat? — Miért ne vehetnétek. Ha megtudjátok fizetni? — válaszoltam. — Őh, egész rakás pénzünk van! —■ szólt közbe nagy bizakodással a kislány. A mód, ahogy ezt mondta, kissé különösnek tűnt előttem. Miután még jó Ideig figyelték a halacskákat, megkértek, válasszak nekik páronként a különböző fajtákból néhányat, s mutatták is melyek legyenek azok. Kihalásztam a halakat és kis szállítható edénybe raktam őket, becsomagoltam a kis medencét vízálló zacskóba. — Vigyétek elővigyázatosan! — figyelmeztettem a gyerekeket. A fiú nagykomolyan bólintott és amint a kis csítri apró öklét odanyújtotta nekem, pontosan tudtam, mi következik, sőt azt is, mit mond majd ez a gyerek. Felnyílt az ökle, melyből nevetségesen kevés — három apró pénzdarab hullott a tenyerembe. Ebben a pillanatban világos volt előttem, hogy én akkor sok-sok évvel ezelőtt az öreg Wigdentől tulajdonképpen egy örökséget vettem át. Csak most tudtam átérezni, milyen problémát is okoztam akkor az öregúrnak és milyen nagyvonalúan oldotta ő azt meg. A nyomorúságos kis aprópénzzel a kezemben azt éreztem, hogy újra abban a régimódi édességboltban vagyok. E két gyermek ártatlansága megkapó volt és én átéreztem — mint annak idején Wigden bácsi —, hogy hatalmamban áll ártatlanságukat megőrizni — vagy lerombolni. Az emlékezés annyira erőt vett rajtam, hogy a torkom is elszorult. A kislány közben félénk várakozással pislogott rám. — Nem elég? — kérdezte aggódva. — Dehogy! Kicsit sok is, — nyögtem. — Valamit még visszakapsz. — Kotorásztam egy kicsit az aprópénz között a fiókban és két penny-t nyomtam pici markába. Aztán kiálltam az ajtóba és figyeltem őket, ahogy nagy óvatossággal elindultak kincsükkel. Amikor végre újra visszaléptem a bolthelyiségbe, az asszony alacsony széken állt, könyökig egy akvárium vizében a növényeket rendezgette. — Megmondanád nekem, mit jelentsen az egész? — kérdezte. — Tudod-e egyáltalában hány halat adtál nekik? — Körülbelül harminc dollárért — vetettem oda még mindig elszorult torokkal. — De nem tehettem másképp, hidd el! — és elmondtam neki gyermekkori élményemet Wigden bácsival. Nedves szemekkel nézett rám, mosolygott, lelépett a kis székről, megfenyegetett és megcsókolt. — Még ma is érzem a gyümölcszselé szagát — sóhajtottam, s miközben teljesen kipucoltam az utolsó medencét is, biztos voltam benne, hogy az öreg Wigden halk kuncogását hallom a hátam mögött. Fordította: Somló Mikló» Zongoraművész: Uram, lehetetlen így tovább létezni, a kutyája egész éjjel ugat. Háziúr: De legalább nappal nem zongorázik! Szegecseit nadrág Semmi kifogásom a férfidivat új vívmánya ellen, ezt már elöljáróban le kell szögeznem. Bizonyos alkalmakra és bizonyos évszakokban hasznos ruhadarab és sok előnye van más ilyen alkalmakra használt nadrágokkal szemben. Pl. nyár, késő tavasz vagy koraősz idején munkaruhának egyenesen felbecsülhetetlen szolgálatot tesz. Erős lenvászonból készUlt, strapabíró, könnyű, szellős és ezért egészséges viselet. Van még egy előnye: olcsó. Azért ilyen, mert azon a vidéken született, ahol a nap bőven ontja sugarait: Észak-Amerika napfényes délvidékén. Az ottani farmerek, mezőgazdasági munkások, főleg állattenyésztők szükségletei szülték. A szögecselést is a szükség hozta magával, az állatgondozók fiatal, nőtlen emberek voltak, akik nem szívesen forgatták a varrótűt. Az újfajta ruhadarab a „bluejean“ rövid időn belül elterjedt az USA egész területén. Átterjedt Európára is, főleg Franciaországra, ahol az éghajlati viszonyok sokban egyeznek az amerikaival. Eddig nem is lett volna semmi baj, de az emberi alsótest fedésére szolgáló, ez az újszerű mez valamilyen hátsó ajtón belopódzott a divatba is. Nem a felsőbb körök divatjába, hanem dolgozó ifjak viseletébe. Sőt lassan nemcsak az altótest meztelenségét kezdte leplezni, hanem — ezt állít, ják általában az idősebbek — bizonyos mentalitást, sőt világnézetet és gondolkodásmódot is. Illetve nem is leplez, hanem kihangsúlyoz, demonstrál. Hogy igazuk van-e az öregeknek, ezen sokat lehetne vitatkozni. Bizonyos azonban, hogy a szögecsekkel összetartott kék nadrág ebben a vonatkozásban sok vizet kavar nemcsak nálunk, hanem a nyugati országok sajtójában is. Ha pl. egy fiatalkorú valamilyen bűntettbe keveredik, a sajtó mindig megjegyzi, hogy a megtévedt ifjú blue-jeant viselt. Ez nálunk is előfordul, de helytelen lenne általánosítani. Nem vitás, hogy legalább olyan mértékben követnek el bűntényt normális vasalt pantallót viselő egyének is. Nekem nem is a nadrágviselet és az ezzel kapcsolatos előítélet ellen lenne kifogásom. A célszerűség és az ízlés nem hivatalos prókátoraként szeretném figyelmeztetni a szögecselt nadrág viselőit, hogy ami jó nyáron, az nem biztos, hogy megfelel télen, ami hasznos kirándulásokon, az nem illik táncban, vendéglőben, színházban, amikor az alkalomhoz illő ruhában kell megjelenni. A jó ízlés azt is megköveteli, hogy a szögecselt nadrághoz ne viseljünk fekete, hegyes cipőt, utcai vagy estélyi alkalmakhoz illő zakót. Ehhez a nadrágviselethez munkacipő vagy szandál, szvetter vagy balonkabát passzol. Így aztán a feltűnő ízléstelenség elkerülése, valamint a megfelelő alkalomra való viselés eltünteti az előítéleteket és visszaadja a szögecselt nadrág eredeti célját — sőt a becsületét is. p. E. UjfcV ’ VÍZSZINTES: 1. Csillagkép. 4. Vízi állat. 7. Tyúklakás. 8. ÍJA. 10. Sportág. 11. Daru. 12. Orosz igenlés. 14. Mondat része. 15. Énekhang. 16. Időmé, rő. 17. Ipari növény. 18. Garam ■' eleje. 19. A hét egyik napja — utolsó betűje kettőzve. 21. Liget — németül. (Au). 22. Okít tat. 24. Állami illeték. FÜGGŐLEGES: 1. Rejtvényünk t első része, folytatása a függ. 3. b és 6. sorban. 2. Rangjelző szócska. 3. A függ. 1. folytatá(5 sa. 5. Földet túr. 6. A függ. 3.- folytatása. 8. Fohász. 9. Igavonó állat — névelővel. 13. Jer. gyes. 15. Becézett női név. 19. i- Kicsinyítő képző. 20. Kevert- idő. 22. Állóvíz. 23. Tett vége. Beküldendő a függőleges 1., U 3. és 6. sorok megfejtése. MEGFEJTÉSEK — NYERTESEK A SZABAD FÖLDMŰVES 50. száméan megjelent kiskeresztrejtvény he'es megfejtése: SZENC. Könyvjutalomban részesülnek: Verbók István, Libád és Tóth Anna, Szelice tak aznap, hogy a szavukat ts alig lehetett hallant, amiért az anyjuk nem győzte áldani és dicsérni a fácskát. A fa szíve repesett a boldogságtól, hogy ennyi gond veszt körül, hogy ily jó emberek közé került és hogy szépnek mondják őt, akit mindig lenéztek és kigúnyoltak. A legnagyobb öröme azonban mégis abban tellett, hogy ő is örömet hozott a kts lakásba. Az igazi boldogság azonban csak , este várta, amikor kitárták a szoba ajtaját és a gyerekhad beözönlött rajta. Ügy visongtak, sikoltoztak az örömtől, hogy az anyjuk alig bírta őket csitítani. De még a ropogósra sült hal és a finom kalács is csak nehezen tudta őket asztalhoz csalogatni. — Micsoda illata van! Mintha az egész erdőt magával hozta volnál — Olyan a formája, mint egy táncosnőnek. — Es minden tülevele beszélni ts tud. Sok élménye lehetett az erdőben. Sjjel biztosan mesélni fog, — vtsongi tak a gyerekek és mindegyik abban i szobában akart aludni. Egy pillanatra sem akartak tőle megválni. Éjjel a karácsonyfa valóban mesélni kezdett. Madarakról és felhőkről mesélt, a gombák, virágok és bogarak világáról, életéről. Csak a társat gonoszságáról nem szólt, mert nem akarta elszomorítani ártatlan kis szívüket. Addig mesélt, amíg a gyermekek el nem aludtak. Azután őt magát is elnyomta az álom a jó meleg szobában, szeretettől körülvéve. Almában végre rásütött a nap. Nem is sütött, perzselt. Egészen közel jött hozzá és azt mondta neki: — MegnövesztelekI Egyedül csak rád szórom sugaraimat ezentúlI — A karácsonyfa boldogan felnevetett és annyira meghatódott, hogy két nagy könnycsepp szökkent a szemébe. Vagy talán a Nap sugarai okozták? A kis fenyőfa boldog éiszakáia
