Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-12-31 / 52. szám
HAVAZIK. Az öregember kint áll az udvaron. Az eresz alól nézi a magasban még barnának látszó, de a földet fehéren érő hópihéket. A hulló hó lassan befedi az udvart, a szomszéd házának tetejét, a kertet és a kerítés oszlopainak fejét. Teljes a szélcsend. Lehetne hallani ts a hó* plhék ztzegését — de az öregember hallása már jó pár éve megromlott — s így csak elképzelt magában a halk zlzegést. Egyedül van — teljesen egyedül a portán, mint a felvégben lakó rokkant Boka Feri balkezén a megmaradt hüvelykujj. Annak körfűrész vitte el a négy ujját — tőle az élet rabolta el három flát, feleségét pedig a halál. Mert ők is — a család öten voltak: Felesége, három fia és ő, akár csak az ember kezén az öt ujj. Juli, az asszony elment már három éve. Addig még csak megvoltak kettecskén, de most már teljesen egyedül maradt. Egyedül volt karácsonykor, egyedül volt Újév napján is — és egyedül volt mindig, mindig csak egyedül. Legkisebb fia messze került — egészen az ország másik végére. Nagy ember lett belőle, úri ember — de kőszívű. Kerek-perec megmondta apjának még az anyjuk temetésén — hogy nincs ideje hazaszaladgálnt. — Ha maga apa úgy látja, meglátogathat akármikor, de arra számítson, hogy ott is egész nap egyedül lesz. Sem a gyerekek, sem a feleségem, no meg én sem vagyok otthon egész nap. Este pedig színházba vagy Ide-oda járunk, kl-kt a saját terve szerint, s az Ilyesmi magát nem érdekű. — Igen, ezt is mondta a fia akkor, amiből világosan kiérzett, hogy nem kíváncsiak rá. No meg egy szóval sem említette az útiköltséget, pedig hol telne kevéske nyugdíjából olyan messzi útra. Igaz, hogy meg tudná spórolni, —■ de nem megy olyan helyre, ahol már érkezése előtt szembe feszítik a tüskéjüket, hogy elmenjen a kedve a közeledéstől. Az unokái ts mind a hárman olyan idegenek számára, mintha nem is az 6 vére lennének. Emlékszik, ahogy a temetés napjának reggelén megérkeztek, az volt az első dolguk, hogy a fürdőszobát keresték, s nem Is nagyon voltak kíváncsiak a nagyanyjukra. De hogy nem tudta őket ellátni fürdőszobás kényelemmel, és az alvás is szűkös lett volna, estére föl is pakoltak s elmentek, mint a füst. A középső fia már közelebb lakik, alig ötven kilométerre. Esztergályos egy nagy gyárban. Kezdetben Járogatott hozzá. Ott is van két unoka. Nyaranta eljöttek az unokák is addig, míg Juli — a nagyanyjuk élt, és később, özvegységének mindjárt az első nyarán a menye is velük jött. Es talán ekkor történt a baj. Rettenetesen pajkos volt a két gyerek. Mindenben szabadon jártakkeltek, s azt csinálták sokszor, mint az ítélet. Töviben kitörték az oltott orgonát, összetörték az ébresztőórát, és egyszer egy kiadós zivatar után sárgolyókkal vették célba a méhecskék három kaptárát. A kettőt olyan jól eltalálták, hogy betapadt a röplyukuk. De a méhecskék sem maradtak adósak — jól összeszúrták őket. — Apa is foglalkozhatna okosabb dologgal, mint méhészkedéssell Tudhatja, hogy az__ unokák ide járnak nyaranta, s még~játszani sem tudnak a maga méheitől. — Ezt mondta akkor a menye, ahelyett, hogy leszidta SZABAD FÖLDMŰVES 1968. december 31. volna a rakoncátlankodókat. Soha nem szidta, nem intette őket, rájuk hagyott mindent, mint akt süket és vak. De 6 nem hagyta szó nélkül. Mérgében azt találta mondani, hogy ha nem tudnak rendesen viselkedni, akkor üljenek otthon. Semmt szükség az Ilyen kártevőkre. Vigye el őket az ördög mindI Es el ts vitte. Még aznap délután. Csomagolt a menyecske — és vitte az unokákat haza. Búcsúzáskor annyit Jegyzett meg, hogy Inkább megyünk, mert még apa ránk szabadítja az ördögöt. Nem tartóztatta őket. Ha Ok így, akkor én ts így — gondolta — és egyedül maradt. Igaz, hogy nem teljesen, mert a legidősebb fia akkor még az első házban lakott. De az okozta neki később a legnagyobb fájdalmat, legnagyobb bánatot. Most már az is külön lakik. Itt lakik a faluban, de messzire elkerüli öreg apját — még csak nem is köszönti, ha találkoznak. A ház kellett volna neki. Az volt a baj, hogy nem íratta rá, még életében. De hogy ts írathatta volna, hiszen még JÓ egészségnek örvend — no meg a másik két fiának ts benne a része. Azokat se semmtzhett ki — bárhogy ts történt, ami történt. — Utóvégre én maradtam a földnél, ha szövetkezetes Is vagyok, akkor ts én folytatom a maga mesterségét. A másik két fiából úri embert nevelt, nekik könnyen jön a pénz — ntncs szükségük a magától kapott örökségre. — De azt nem te döntód el, Jani fiam! — Csak ennyit jegyzett meg akkor, azon a vasárnap délután a fia követelözésére, de az készen állt az újabb támadásra. — Az öcskösök hallgassanak és maga ne döntögessen! Utóvégre én tartom el magát, és nem Ok. Ar én feleségem mos, vasal, főz magára és nem más. Nekem van Jogom a jusshoz egyedül, és senkt másnak! És ha ez nem tetszik, elintézem máshol és máshogy. Erre őt akkor elöntötte a méreg. Mindig htrtelenharagú, lobbanó természetű volt, de akkor különösen felpaprlkázódott. Nem maradt adós. — Édes fiam — mondta magából kikelve, tombolva — ha neked és feleségednek nehezetekre esik az, hogy eltartsatok — le ts út, fel is út. Nem kérek belölel Ha fel tudtalak titeket nevelni, magamról ts tudok majd gondoskodni. Utóvégre ti éltek az enyémből, s nem én a tietekből. Pakoljatok, és menjetek az apósodékhoz — ott nagyobb a porta. Majd ott megtanítanak téged kesztyűbe dudálni. Ügy is biztosan ott tanultad a gorombáskodást: mert ilyesmi nálunk nem szokás. Ezt nem tűröm! Értetted? Aztán közbeavatkozott a menyecske. Kikérte magának, hogy a családját sértegessék. Azt ne mocskolja senki, mert vele gyűlik meg a baja. Azt Is mondta, hogy egy rongy viskón úgy sincs mit sajnálni. A sírba is vigye magával az, aktnek ennyire becses. Aztán elhurcolkodtak. Az apósékhoz. Így aztán Igazán egyedül maradt. Teljesen egyedül. Az apósék befogadták őket, hiszen csak két személyről volt szó — ugyanis itt gyerek nincs. Az asszonnyal van valami baj, ezért nem lehetett gyerek... — De azóta van már új ház saját ház — no meg autó ts ... Az öregember még mindig kint áll az eresz alatt. Nézi a hulló hópihéket és arra gondol, hogy elmúltak az ünnepek — és olyan rossz volt akkor egyedül. A legktsebblk fiától kapott egy nyakkendőt. Postán küldték, szép — tarka papírba csomagolva. — Minek nekem a nyakkendő — mondta akkor félhangosan a barátságos, meleg szobácskábán — ugyan hová kössem. Talán meg sem tudnám kötni — hiszen soha sem hordtam nyakkendőt. A középső fia ünnepi üdvözlőlapot küldött, de az öregember érezte, hogy sem a nyakkendővel, sem az üdvözlőlappal nem küldték el a szívüket. Még csak gondolatban sem ... Hirtelen vágy fogta el. Ügy szeretne valakit megölelni, átkarolni — de kit? Az üres portát? A kerti kopasz fákat? — Hogy ts mondta a menye? Vigye magával a sírba!? — Nem, azt nem lehet. A halottnak elég egy koporsó, mit ts csinálna ott lent a házzal, a fákkal, az udvarral. Kitartja a kezét a hóhullásba. Figyelt a kabátjára ülő puha, dunnás pihéket. — Olyan puhák, könnyűek, mint a napos ktscstbék — gondolja magában. Láml Kerítek kotlóst, és tavasszal keltetek ktscstbéket. Amíg szegény Juli élt, évről-évre annyi volt a kiscsirke, hogy számát sem tudtuk. Miért ne lehetne most ts, legalább egy fészekalja. Legalább ... nem leszek egyedül. Ugyan az a buta jószág, mint a csibe, tudja-e, megérzi-e azt, ha valaki szereti öt? Es sejti-e azt, hogy csak azért szeretik, féltik, etetik, hogy hasznot húzzanak belőle? Es ez a hópihe, amelyik ide ült egészen föl a karomra, ugyan tudja-e... — Eh, szamárság — motyogta magában félhangosan — mit tudja azt a hópihe, hogy honnan jött, hová hull és meddig él. Az ember okosabb, és mégsem tudja magyarázatát adni sorsának nagyon sokszor. Nagyon sokszor — ismétli még egyszer, de már csak gondolatban. S azt is már csak magában gondolja, hogy ugyan gondoítak-e rá őszintén, szívből a fiai karácsonykor — és az a legnagyobb érzett e valami parányi motoszkálást a szívében, amikor találkozott vele Űjév napján a templomba menet — és úgy ment el mellette, mint az idegen ... Mert ö, élete telébe ért — lassan már vénember, igenis érzett valamit. Nagy-nagy ürességet érzett, és hideget — jeges hideget. Olyat, mtnt most — itt az udvaron, a hópthék hullását nézve .., FARKAS JENŐ Felmondok a csendnek Lassan itthagyom az őzek birodalmát, a varjakat is, a cinkét, verebet meg a sárgarigót. — Az őszek országába visz útam. Szarvasaim agancsáról lefejtem kezeimet, eleresztem a nap sugarát, mely ringatott enyhén — s a bíbor színű őszben hadd peregjenek rám a csipkebogyók és haldokló levelek. Szerettem a tavaszt, a nyarat meg az őszt. Mit tehetek róla, s szerelmet is kerestem, epekedve — Ám madaraimra kővet dobott a madarász, őzeimet elriasztotta a fegyverropogás... és, szíven ért engem is. Tói van. Jól. \ Most kezemben görcsös ág a remény. Most szívemben csukló orgonaszóval fel-felhangzik a régi halotti beszéd. Hess madarak! mert közétek sójtok az ággal. őzeim, fussatok el s szemét húnyja be a nap, hold s a csillagok is. —i Én szeretem az életet, mert az élet az emberi De az emberhez emberi szó az a kulcs, mely fület s szívet nyitogatl Tenyeremben a tegnapi rózsák szirma piroslik. Gyér hajamba a bogáncs horga tapadt. Lábam alatt cuppog a sár s Csendország küszöbén gyóntatom önmagamat. Így van. S most Utamon az őszek országa felé sandán nézek az őzre, szarvasokra, madaraimra. Megállók. Aztán szárnyatokba s agancsotokba kapaszkodva szállók az Élet elé, hisz a csendnek suttogó szép szava ámít. — I. FOLYTATÁS Hitler lakrésze elhagyatott. Á falon Nagy Frigyes arcképe, a szekrényben Hitler zubbonya lóg, a szék támláján még egy szürke zubbony. A kis fűtő elmondja, hogy éppen a folyosón tartózkodott és látta, amint ezekből a szobákból két, szürke takaróba csavart tetemet a folyosón át kivisznek az óvóhelyről. Elbeszélésének fonala ennél a pontnál megszakadt, és az értesülés az első pillanatban nem tűnt valami hihetőnek. Klimenko és Bisztrov kimennek a birodalmi kancellária tüzérségi lövedékektől felszántott kertjébe. De hogyan tovább? Lehetséges, hogy valahol itt, a kertben égették el őket, de hol? Ezt a helyet kell megtalálni. Azóta, hogy a pincében rátaláltunk egy negyven év körüli testes emberre, Karl Schneiderre, a birodalmi kancellária garázsának technikusára, már a kutatás első lépéseitől kezdve nyilvánvaló volt, hogy #,az elégetés helyét“ kell megkeresnünk. Április 28-án vagy 29-én — nem emlékezett rá pontosan — Hitler titkárságának telefonügyeletese utasítást adott Schneidernek, hogy minden rendelkezésre álló benzint küldjön a Führer bunkerjébe. Schneider nyolc, egyenként húszlíteres kannával küldött. Ugyanazon a napon, de már éjszaka, újabb utasítást kapott a telefonügyeletestől, hogy a benzin meggyújtásához küldjön fáklyákat. Nyolc ilyen fáklyával rendelkezett, és el is küldte őket. Schneider nem látta Hitlert, és azt sem tudta, hogy Berlinben tartózkodik-e, de május elején a garázs vezetőjétől Erich Kempától, Hitler sofőrjétől hallotta, hogy a Führer halott, öngyllkosságánok híre elterjedt az őrség katonái között is. Azt is beszélték, hogy a holttestet elégették. összevetve ezeket a híreket a kapott parancsokkal, Karl Schneider feltételezte, hogy az általa küldött A dossziéban található valamennyi Iratot hatalmas betűkkel gépelték. Sohasem találkoztam eddig ilyen különös gépírással. Meghökkentő volt. Mintha nagyítóüvegen keresztül néztem volna a szöveget. Mire kellett ez? Később megtudtam, hogy Gertrud Junge, Hitler titkárnője minden iratot egy különleges gépen átgépelt, Hitler ugyanis presztízs-okokból nem akart szemüveget hordani. Íme egy külföldi rádióból lehallgatott adás Mussolininak és szeretőjének, Clara Petaccinak Milánóban történt kivégzéséről. Hitler ceruzájával aláhúzta a „Mussolini“ és a „fejjel lefelé felakasztották“ szavakat... Vajon milyen gondolatokat ébresztett benne ez a hír? És milyen elhatározásra késztette? De ezeknek az iratoknak az értéke túlmutatott a közvetlenül előttünk álló feladat határain. Bevilágítottak az éppen véget ért háború történetébe. Kulcsot adhattak a fasizmus ve* zetőinek és ideológusainak szociálpszichológiai arcképéhez. Az egyik legfontosabb leletünk Göbbels naplója volt. Tíz vastag füzet, sűrűn teleírva egyenesen álló, keskeny, az olvashatatlanságig egymás mellé zsúfolt betűkkel. A napló első füzetei 1932-ről szóltak, még a fasizmus hatalomra jutása előtti időről, az utolsó 1941 közepén ért véget. Nagyon bosszantott, hogy nincs módomban nekiülni ennek a meglehetősen nehezen olvasható naplónak. Ez napokig tartó szívós munkát igényelt volna, nekünk pedig minden perc értékes volt — meg kellett oldanunk feladatunkat: megállapítani, hogy mi történt Hitlerrel és megtalálni őt. Felkutattuk az összes dokumentumokat, sietősen átnéztem őket, Jegyzeteket készítettem róluk, és aztán valamennyit a frontparancsnokságra továbbítottuk. (Folytatjuk) benzinre a Führer tetemének elégetéséhez volt szükség. Május elsején este azonban újból jelentkezett az ügyeletes telefonista — egy újabb igénnyel: minden rendelkezésre álló benzint irányítsanak a Führer bunkerébe. Schneider kiengedte a benzint a kocsik tartályából, és még négy kannával küldött. Mit jelentett ez a hívás? Kinek a számára kérték ezt a benzint? GÖBBELS NAPLÓJA Bisztrov őrnagy és Klimenko alezredes Schneiderrel és Lange szakácscsak kimentek a kertbe. Lövedékektől feltúrt föld, letört fák, a tövüknél elégett ágak, a tűztől és koromtól megfeketedett gyep, mindenféle összetört üvegek és elszórt tégladarabok hevertek... De melyik az a hely, amelyről biztonsággal állíthatjuk, hogy ott történt az elégetés? Elkezdik átfésülni a kertet, és a Führer-bunker bejáratától néhány méterre rábukkannak Göbbels és felesége félig elszenesedett holttestére. Hát ezért kellett még egyszer benzin? Berlin egét még lángok festik vörösre. A birodalmi kancellária épülete füstölög. A pincében nem működik a szellőztetőberendezés, a levegő fülledt és nedves. Sötét van. Ezekben a napokban a pincében — a birodalmi kancellária óvóhelyén — a papírok és dokumentumok tömegét kellett átnéznem. Jelentések a berlini utcai harcokról, Berlin náci pártvezetőségének összefoglalói a helyzet reménytelenségéről, a lőszerhiányről, a katonai fegyelem bomlásáról, Borman levelezése, Hitler személyes iratai kerülnek a kezembe. Elsősorban azt kutatom ezekben az iratokban, ami valami fényt vethet az utolsó napok itt lezajlott eseményeire, valamilyen támpontot nyújt a következtetésekhez, segít feladatunk helyes megoldásában. Itt egy távirat, amelyet Borman küldött adjutánsának, Hummlemek Obersalzbergbe, rajta a vörös színű pecséttel: „Geheiml“ — „Bizalmasl“, április 20-ről keltezve. A benne foglalt rendelkezésekről megállapítható, hogy előkészületek történtek Hitler főhadiszállásának áthelyezésére Berchtesgadenbe. Ügy látszik arra készültek, hogy kitörjenek Berlinből. Azután egy dosszié került a kezembe — a szövetségesek rádióadásaiból szerzett értesülések április utolsó napjaiból: a Reuter hírügynökség jelentései a szövetséges főhadiszállásáról, a moszkvai rádió adásai a fronton folyó harci tevékenységekről, táviratok Londonból, Rómából, San Franciscóból, Washingtonból, Zürichből a világ eseményeiről. Hitler főhadiszállása ezekből a forrásokból igyekezett tájékozódni arról, mi történik április utolsó napjaiban magában Berlinben és a többi frontszakaszon. Ebben az időszakban már végleg megszakadt mindenféle kapcsolatuk a hadsereg egységeivel.
