Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-12-24 / 51. szám
Ä bambusz néha keményebb az acélnál (A Rinascita c. római lap tudósítójának vietnami beszámolója) ÁZ AMERIKAIAK — noha bombatámadásaik Észak-Vietnamban ma már a szövetségeseknek a második világháborúbeli bombázásaira emlékeztetnek — mégsem tudják a maguk javára eldönteni a háborút. Azt állítják, hogy a hatalmas méretű bombázásra azért van szükség, hogy megsemmisítsék az észak-vietnami hadiipart, mely a szabadságharcosokat segíti. Pedig a felszabadítú frontnak tulajdonképpen nincs is nagy szüksége hadianyag-utánpótlásra, mert a fegyvereket megtalálják helyben is — az amerikai raktárakban, illetve az elesett vagy foglyul ejtett amerikaiaknál. Egyes megfigyelők rosszmájúan azt tanácsolják az amerikaiaknak, hogy inkább saját lőszergyáraikat és szállítóhajóikat bombázzák — akkor talán a szabadságharcosok is fegyver nélkül maradnak. Amit nappal lebombáznak — éjjel felépül Az év elején Hanoi felé utaztamban megfigyeltem, hogy alig oszlik el a hidakat, utakat leromboló bombázás füstje, — az észak-vietnamiak máris hozzálátnak az újjáépítéshez vagy javításához. A hidakat legtöbbször bambusznádból építik fel, egyetlen éjszaka. A bambusz kitűnő építőanyag, könnyen megmunkálható és nem kerül semmibe. Azelőtt csak egyetlen haifongi üzemben gyártottak cementet, ma már több ilyen üzem működik. így van a legtöbb élelmiszerrel és közszükségleti cikkel is: mindenki magának termel, illetve készít ruhát, cipőt. Még a cigarettát és Si38 nagyvilágba © Gibraltár kérdése az ENSZ fóruma előtt. Az ENSZ ülésszakának egyik legutolsó határozata alapján felszólították Nagy Britannia és Spanyolország kormányait, hogy rendezzék végre a gibraltári problémát, de oly módon, hogy az ott élő lakosság követelményeinek is eleget tegyenek. A gibraltáriak — akik önrendelkezési joguk alapján nem kívánják Francoék fennhatóságát, az önállóságra készülnek. Az angol kormány gyorssegélyként hatszázezer font sterlinget folyósított nekik és további 2,2 millió fontra van még kilátásuk Londonból. © Koszigin miniszterelnök Ankarában. A szovjet kormányfő fogadtatására a repülőtéren megjelent Demirel törők miniszterelnök kijelentette, hogy ez a látogatás jelentős szakaszt jelent a két állam kapcsolataiban és lényegesen hozzájárul a kölcsönös bizalom légkörének kialakításához. Koszigin elvtárs válaszában kifejtette, hogy a Szovjetunió és Törökország Jó kapcsolatai megfelelnek a két ország, de a béke és biztonság érdekeinek is. gyufát is házilag készítik. A szállítóeszközöket tehát kizárólag védelmi célokra lehet felhasználni. Az ipart hihetetlen gyorsasággal és tervszerűséggel decentralizálták. Akik nem jártak Vietnamban, gyakran teszik fel a kérdést: Hogyan állja a vietnami nép a szakadatlan bombázásokat? Es egyáltalán van ott még valami lebombázható? Persze mi európai szemmel nézzük a dolgokat. Vietnamban nincsenek szilárd anyagból épült felhőkarcolók, de még csak emeletes házak sem. melyek maguk alá temethetnék lakóikat. Nincsenek nagv vasúti gócpontok, tehát légitámadás alkalmával nem bénulhat meg a közlekedés. Nincsenek nagy, fontos gyártelepek, amelyeknek megsemmisítése döntő jelentőségű volna a háború kimenetelére. A lakosság 95 százaléka földszintes házakban él, a padló alatt jó mély búvóhely van. A falvakban bambusznádból és szalmából épülnek a házak. Felgyújthatják ugyan őket, de — mivel épületanyag van bőven, már másnap új házak épülnek. A dél-vietnami utakon a szabadságharcosok az urak Dél-Vietnam kétharmad része dzsungel. A megmaradt harmadrész vízzel borított rízsföld; a Mekong folyó és nagykiterjedésű deltája. A szabadságharcosokat nagyon nehéz megtalálni. Mindenhol jelen vannak, mégsem könnyű a nyomukra bukkanni. Ezért nehéz az amerikaiak dolga: láthatatlan, megfoghatatlan ellenséggel állnak szemben, de minduntalan G Tiltakozási mozgalom Japánban. A „Soulpin“ amerikai atommeghajtású tengeralattjárót a japáni Szaszebo kikötőben felháborodott tüntetők tömege fogadta. Ez a hadihajó már a tizenharmadik amerikai atom-tengeralattjáró, amely japán vizekre érkezett. Az ország haladó erői tüntetéseket, tiltakozó gyűléseket rendeznek az amerikai tengeri haderő egységei ellen. © Befejeződött az ENSZ ülésszaka. Az ENSZ-közgyűlés 21. ülésszakának utolsó tárgyalásán a politikai bizottság egyhangúan elfogadta és jóváhagyta a kozmikus térség kutatására és felhasználására vonatkozó tevékenység elveiről szóló szerződést, mely szerint a világűrt és az égitesteket egyetlen nemzet sem sajátíthatja ki magának. A közgyűlés azután 114 szavazattal elfogadta azt a határozatot, mely elítéli a más államok belügyeibe való beavatkozás minden formáját, s felszólítja a tagállamokat, tartózkodjanak fegyveres beavatkozásoktól, felforgató tevékenységektől és terrorcselekményektől. © Adam Rapacky Párizsban. Varsói jelentések szerint, Rapacky lengyel külügyminiszter a francia kormány meghívására január végén Párizsba utazik. érzik jelenlétüket. Az amerikaiak kénytelenek bezárkózni támaszpontjaikra. A falakon kívül már minden az ellenségé. A támaszpontok között csak légi úton biztonságos a közlekedés. Az utakat a szabadságharcosok tartják a kezükben. A tengerészgyalogság próbálkozásai, hogy a Da Namg-i, Csu-Laj-i és Fu-Baj-i támaszpontokat szárazföldi úton is összekössék, teljes kudarccal végződtek. Alig két kilométernyire az amerikai erődményektől partizánállások vannak, s a legkorszerűbb harci eszközökkel sem tudták őket innen kimozdítani. A Hastings-hadművelet folyamán a tengerészgyalogság olyan csúfos vereséget szenvedett, mint még sóba. A szabadságharcosok bekerítettek és teljesen megsemmisítettek egy századot. Az amerikaiak nem küldhették felmentő csapatokat, mert veszedelmesen meggyöngült volna a támaszpontok védelme. így hát kénytelenek voltak sorsukra hagyni társaikat Hasonló helyzet állt elő a Prateriahadműveletben Is. Ekkor 170 embert kerítettek be, ezeket azonban sikerült megmenteni. Június 20-án a szabadságharcosok újabb súlyos vereséget mértek a tengerészgyalogságra. A Csu-Laj támaszpontot vették pokoli aknatűz alá. A felszabadító front jelentése szerint 250 amerikait tettek harcképtelenné, és 30 léglökéses gépet semmisítettek meg. A felszabadító front sikerei A felszabadító frontnak egyetlenegy repülőgépe sincs, mégis olyan jelentékeny veszteségeket okozott az amerikai légierőnek, hogy arra bármelyik hadsereg légelhárítói büszkék lehetnének. Sokkal több hidat röpítettek a levegőbe, mint amennyit az amerikai bombázók Észak-Vietnamban megrongáltak. Az amerikaiak legyakrabban csak kisebb partizánegységekkel találkoznak, a felszabadító front reguláris hadserege — úgylátszik — alkalmasabb pillanatra vár, amikor teljes erőbevetéssel szállhat szembe az ellenséggel. A szabadságharcosok magabiztosabbak, mint bármikor voltak. Tudják, hogy az amerikaiak nem vethetnek be annyi katonát, hogy fel ne vehessék velük a harcot. Mély meggyőződésem, hogy optimizmusuk nem alaptalan. — ☆ — Egy amerikai újságírónak elmeséltem, milyen pusztítást visznek végbe repülőgépeik Észak-Vietnamban. Amellett, hogy rengeteg ártatlan embert ölnek meg, mérhetetlen anyagi károkat is okoznak. És nem utolsó sorban — temérdek pénzbe kerülnek a bombázások maguknak az amerikaiaknak is! — Gazdagok vagyunk — válaszolta cinikuson —, megengedhetjük magunknak ezt a kis háborútl Történelmi érdekességű ez a felvétel, amely a NATO-államok minisztertanácsának legutolsó párizsi tanácskozása alatt készült. A francia házigazdák kidobták az USA-irányította szervezetet az országból, melynek központi vezetősége így kénytelen volt Belgiumba költözni. (Foto: ŰTK) Több szavazat, mint szavazó Múlt év októberében az afrikai Nigéria nyugati tartományában választások folytak le, amelyek folyamán a kormánypárt közel kétszer annyi szavai zatot kapott, mint ahány polgár, választójoggal rendelkezett. Az ország ellenzéki köret szerint a kormány a tehenek és a kecskék szavazatait is beszámította. Franco Spanyolországa azonban mégsem Nigéria. Hiszen a madridi kormány nem győzi hangsúlyozni nyugat-európai mivoltát, hogy annak idején megmentette a nyugati civilizációt a kommunizmustól. Ezért is igyekszik annyira, hogy egyenrangú partnernek tekintsék a nyugati civilizáció „mai megmentői" körében. Érthető tehát Francoék erőlködése, hogy a világ előtt „igen vagy nem; népszavazással is bizonyítsák, mennyire demokratizálódik az ország belső élete. Mint tudjuk, arról van szó Spanyolországban, hogy a jövőben az államfő és a miniszterelnök funkcióját ne egy személy töltse be továbbá, hogy Franco uralma után Spanyolország újra monarchia legyen. Mindez azonban mitsem változtat a nép helyzetén. A szavazás eredményének kihirdetése folyamán kellemetlen baleset történt. Amint a francia AFP hírügynökség jelentette, a szavazásra jogo* sultak száma a népszavazás előtt 19 620 877 volt, az eredmény szerint vU szont 21 709 472, azaz több mint két millióval több személy adta le szava* zatát. Ez talán azzal ts magyarázható, hogy a szavazóhelyiségekben — nyilván a kormány támogatásával — nagyvonalúan olyan személyek szava* zatát is elfogadták, akik az 1965. december 31-én keltezett hivatalos szava* zólistán nem ts szerepeltek. A kormány hivatalos hírmagyarázója a számbeli eltérést a szülőhelyükről Időközben elköltözött szavazókkal, továbbá azokkal a fiatalkorúakkal is indokolja, akik tdőközben jogosultságot szereztek szavazásra, vagy külföldön dolgozó munkásokkal, akik a szavazás napjára — karácsonyi szünidőre tértek haza és tengerészekkel, akiket bár nem regisztrálták, mégis engedték szavazni. Madridiak azt a véleményt nyilvánítják: az eredményt azért hamisították meg, hogy külföldön rámutathassanak, milyen nagy tömegek támogatják az országban Francoék „liberalizálódó“ politikáját, hogy íme, a spanyol nép nagy többsége a rendszer mellett áll. A „Frankfurter Rundschau“ a spanyol népszavazással kapcsolatban a következőket írja: „Bárki is legyen, aki a Pirreneusoktól délre a mindenható államtól kapja a kenyerét, az nem sokat törheti a fejét. Az a pénz* bírság, amely egy 1907-ből eredő törvény alapján sújtja azokat, akik a választáson nem vesznek részt, talán nem is nagyon izgatja az illetőt. Ezzel szemben sokkal többet nyom a latban, hogy ha nem szavaz, talán holnap már be sem engedik a hivatalába. Hiszen már a munkahelyén a kezébe nyomták az „lgen"-nel nyomtatott választócédulát a hozzávaló borítékkal. A szavazás színhelyén pedig barátságos, segítésre kész férfiak — mindenki által ismert fasiszta Falange-funkcionáriusok — szorgoskodnak körülötte, hogy a cédulát minél gyorsabban dobhassa be az urnába. Más, nyomtatott „igen"-nélküli szavazócédula nem is állt rendelkezésére. Aztán meg bélyegzővel ellátott hivatalos nyugtát is adnak neki, hogy eleget tett honpolgári kötelességének és így minden a legnagyobb rendben lenne. A madridi belügyminisztérium még ezek után is kénytelen volt beismerni, hogy 340 000 polgár „nem“-mel szavazott, 442 000 szavazat pedig érvény* télén volt. Egy magasrangú hivatalnok pedig rosszallóan jegyezte meg: „Több lehetőséget kellett volna nyújtanunk az ellenzéknek: 15 % „nem" vagy érvénytelen szavazat külföldön sokkal jobb benyomást keltett volna.“ SM < < z '0 N LU * 'ÜJ CD < ■sIÉHANY HÉTTEL EZELŐTT Szófiában ” több mint 600 000 bolgár kommunista képviseletében 1500 küldött ült össze Bulgária Kommunista Pártjának IX., háború utáni kongresszusán. A programon a nemzetközi munkásmozgalom aktuális kérdésein kívül az ország belső életének különféle problémái szerepeltek; mindenekelőtt azok, amelyek az új gazdasági irányítás bevezetésével kapcsolatban foglalkoztatják a nép dolgozó tömegeit. A kongresszuson megvitatták és jóváhagyták az állam külpolitikai irányelveit, amelyekről Todor Zsivkov, a BKP Központi Bizottságának első titkára tartott terjedelmes beszámolót. A világ közvéleménye különösen azokra a felszólalásokra figyelt fel, amelyek a nemzetközi munkásmozgalom aktuális problémáira vonatkoztak. Különösen élénk figyelemmel kísérték Todor Zsivkov szavait. A bolgár kommunisták vezető funkcionáriusa a kommunista egység érdekében a kommunista és munkáspártok nagy nemzetközi kongresszusának összehívását javasolta. ' Rámutatott arra, hogy az utolsó konferencia óta a világon sok minden megváltozott, hiszen a bukaresti és moszkvai konferenciák már tíz esztendővel ezelőtt folytak le. Élesen elítélte a Kínai Kommunista Párt vezetőinek politikai magatartását és kifejezte, hogy a Kínában megnyilvánuló dogmatizmus lényegében nem más kalandos nacionalizmusnál a kommunista mozgalom és a nemzetközi kapcsolatok keretében. A kongresszuson résztvevő küldöttek többsége élénken helyeselte ezeket a bíráló szavakat és támogatta Zsivkov elvtárs javaslatát. A küldöttségek különben fenntartás nélkül értékelték mindazoknak a feladatoknak a jelentőségét, melyeknek megoldását a Balkánon az utolsó években Bulgária vállalt magára. Európának ezen a részén 1964 óta olyan eseményeknek lehetünk tanúi, amelyek lényegesen megváltoztatták a Balkánon élő nemzetek egymás iránti viszonyát. A bizalmatlanság és a kölcsönös gyanúsítások évtizedei után Délkelet-Európa országai között sokat ígérő barátságos kapcsolatok fejlődnek ki. Mig Bulgária, Románia és Jugoszlávia testvéries együttműködése ma már egészen természetesnek tűnik, lehetetlen tudomásul nem vennünk ezeknek az országoknak állandóan javuló kapcsolatait a Balkán-félsziget kapitalista rendszerű államaival, Törökországgal és Görögországgal is. S e kapcsolatok kialakításában éppen Bulgáriának jutott fontos szerep. Basev külügyminiszter Görögország megbízottjával már két évvel ezelőtt egyezményt írt alá Szófiában, mely által a két szomszédos állam közt a már évek óta feszültséget okozó vitás kérdések nyertek megoldást. Bulgária egyidejűleg az egész balkáni fronton békeoffenzívát indított a nemzetközi konferenciák és egyéb rendezvények egész sorának megszervezésével, hogy Európának ebben a régi tűzfészkében végre kitisztuljon a légkör. És a bolgár külpolitikai tényezők nem elégedtek meg csupán diplomáciai jegyzékekkel és bilaterális tárgyalásokkal, hanem azok nyomán egyre-másra követték egymást az érdekelt országok vezető államférfiaínak nagyjelentőségű személyes találkozásai, melyek következtében különösen gazdasági és kulturális szakaszon élénk kölcsönös kapcsolatok fejlődtek a Balkán államai közt és Európának Dél-Keletén igen kedvező légkör alakulhatott ki a kölcsönös együttműködés érdekében. Mindez nem volt könnyű feladat és a bolgár diplomácia ügyességét dicséri, hogy Európának e vidékén oly nagy szolgálatokat tettek a béke tartósságáért. Bulgária politikai vezetői előre látták, milyen nagy fontossággal bír a balkáni országok költségvetésében az idegenforgalom — különösen a nyári hónapok alatt, s ezért korszerű autóút építését javasolták a Balkán-félszigeten keresztül. Ezt a tervet a délkeleteurópai országok mind felkarolták és a modern autosztráda a legrövidebb időn belül el is készült, hogy Közép- és Nyugat- Európa turistái számára megkönnyítse a gyors utazást egész Törökországig és onnan a közel-keleti államok felé. A BKP első titkárának szavai szerint a béke megőrzésének kérdése Délkelet-Eurőpában a bolgár kormány külpolitikájának alapvető feltétele. Nemcsak ez a IX. pártkongresszus, hanem már az ország vezető párt- és kormányköreinek megelőző tárgyalásai is arról tanúskodnak, hogy Bulgária számára mennyire előnyösek a szomszéd államokkal kötött kereskedelmi és kulturális együttműködésre vonatkozó megállapodások, hiszen az áruszállítás nem igényel nagy költségeket és a szomszédos országok polgárai is olcsón és bürokráciamentesen látogathatják kölcsönösen egymást. A szerződő államok társadalmi rendszere amellett nem játszik döntő szerepet. Ezt bizonyítja pl. Szófia és Athén együttműködése energetikai és mezőgazdasági szakaszon is. Bulgária és Görögország kormányai megállapodtak, hogy közösen aknázzák ki a két ország határa mentén elterülő termékeny tráciai síkságot. Közösen gondoskodnak e vidék öntözéséről, ami által mindkét fél már eddig is sokat nyert. Az első évek jő eredményei után más szakaszon is termékeny együttműködés várható, mint pl. a vasúti és tengeri szállítás terén. A legutolsó években Törökország is lényegesen hozzájárul a politikai légkör tisztulásához. E napokban érkezett ebbe az országba hivatalos látogatásra Koszigin szovjet miniszterelnök, akit az első országukba látogató szovjet miniszterelnökként fogadták Ankarában. A szovjet-török kapcsolatok a legutolsó évek folyamán örvendetesen javultak. A két állam parlamenti küldöttségeinek kölcsönös látogatását Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter ankarai utazása követte. Tavaly Nyikolaj Podgorníj, a Legfelsőbb Szovjet Elnökségének elnöke, majd Patolicsev külkereskedelmi miniszter járt a török fővárosban. Kereskedelmi szakaszon már eddig is komoly lépések történtek: a két állam illetékes szervei megállapodtak abban, hogy az eddigi lehetőségek még távolról sem merültek ki és mindkét ország érdeke, hogy új utakat keressenek a kapcsolatok, kiszélesítése érdekében. E kapcsolatok fejlesztése még annak idején Inönü, volt török kormányfő idejében vette kezdetét és Törökország politikája e tekintetben az ottani választások nyomán a kormányelnöki székbe került igazság-párti Szulejmán Demirel alatt sem változott a Szovjetunióval szemben. Törökország különben szorgalmazza árucsere-forgalmát a szocialista tábor többi országaival is és nagy fontosságot tulajdonít Csehszlovákiának. A mai megváltozott politikai és gazdasági viszonyokat tekintve Európának ez a vidéke már semmi esetre sem nevezhető kontinensünk „puskaporos hordójának“, mint valaha. Délkelet-Európa ma — hála a sok pozitív tényezőnek — megbízható békegaranciákat nyújt a világnak. Erről nem csupán az említett diplomáciai látogatások és az állandóan erősödő kapcsolatok tanúskodnak, hanem az egyre erősödő érdeklődés is a szomszédos államok belső élete és a nemzetek közötti együttműködés iránt. PETER RIVAL