Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-12-24 / 51. szám
Prandl Sándor felvétele. DÉNES GYÖRGY: FENYŐK Ott álmodnak a fenyők zöld tenyerükben s napra nap sörényes vihar vágtat lombjaik csipke tengerén. De ők bátran állnak a hegyoldalak szigorú magányában veretlenül mint a földbe ágyazott kövület. Alattuk roskadozva vonul az élet fut az öröm és a szomorúság a félelmetes sors. De fel nem ér hozzájuk semmi semmi nem érzik csak a fenséges nyugalmat. SÁNDOR KÁROLY: OLAjFAÁGGAL Már áll a bárka az Ararát hegyén. — Nézd meg Isten a kihalt kerteket: hullákat visz az aprú víz árja, a föld az élet temetője lett. Kőoltár előtt suttogtak hő imát, akiknek életük megmaradt és olajfaággal repülő galamb hirdetett békét az ég alatt. Legenda a kegyetlen isten-verés, de a galamb szimbólum maradt és egyre várjuk, hogy olajfaággal hirdessen békét az ég alatt. SZÉP, TISZTA ÜNNEPI REGGEL köszöntött a falura. A gyermekek mendikálni jártak. Jancsi is közéjük állt, s vékony hangocskáján olyan buzgón énekelt, mintha ezzel is köszönetét szeretett volna mondant azért, hogy a kalapos és csizmás legényekkel lehet egy csoportban. Ha pénzt vagy szaloncukrot kapták, Jancsit az osztozkodásnál félr etaszították, de a kalácsot mind ő kapta. Még alig járták végig az alvéget, s már olyan tömöttek voltak a zsebet, mint egy jó kofának a vásár után. Éppen Bíró Dániákhoz készültek, mikor a fiú hazaszaladt, hogy zsebeit kiürítse. — Ez meg minek jár velünk? — kérdezte Balog Pista, egy vörös képű legényke, aki a banda vezérének tartotta magát. — Verjük meg — javasolta egy tömzsi legényke, s dermedt, kemény öklét fenyegetően a magasba lendítette. Az apró szemekben felizzott a gyűlölet és megvetés szunnyadozó szikrája. Egyikük sem szólt többet, de ezután már csak a bosszúra gondoltak. „Békesség földön az embernek ..." énekelték a nagygazda udvarán, s kapzsin lesték, mikor nyílik már az ajtó. KMECZKÓ MIHÁLY Tavasz jön, tél jön ... Naptárak sárgulnak, dátumok porladnak, s mi beidegzett mozdulatokkal csak rakjuk, csak rakjuk a falat... Évszázadok óta keményedik már a leöntött habarcs, s mi a fal egyik oldalán állva rakjuk a téglát, rakjuk a téglát — mint a megszállottak — s a másik oldalon valaki mindig leszedi azokat... Tavasz jön, tél jön; naptárak, dátumok elfelejtődnek; rakjuk a téglát, rakjuk a téglát — s már csak álmodjuk a piros tetőket... Eggyéválás Mint a tanító rajzol a táblára, vagy a léglökéses repülő az égre, s lassan tele lesz a tábla is, az ég is — rajzoltam be huszadik évembe kubista portrédat. S mint a cigarettafüst, ha fölleng karikákban, s körülölel szinte fojtogató hévvel — öleltél körül, nem édes szavakkal, nem tejszín patyolat-kacsókkal; csak jöttél mind közelebb, közelebb, a legtermészetesebb módon, s lám, egyszercsak szétosztódtál sejtjeimben, s már nem is vagy. Pedig csak most vagy igazán az enyém! £ SZABAD FÖLDMŰVES SBB6. december 24. — A szentségit! — káromkodta el magát Balog Pista, mikor a gazda fia megjelent egy egész mákos kaláccsal. — Add a kódisnak — nevettek a fiúk —, nemsokára itt lesz. —Ügy jár a nyomunkba, mint egy kóbor kutya — toldotta meg a durva tréfát a keményöklű legényke. Éppen akkor lépett Jancsi az udvarba. — Kapd el! — dobta a kalácsot Bíró Dani a fiú felé. A kalács a földre esett, s a fekete mák széthullott a fehér hóra. — Szedd össze és edd meg! — állt a bandavezér parancsolóan elébe. A fiú megszeppent, menekülni szeretett volna, de a többiek gyűrűbe fogták, s a kis mokány ökölbe szorított kezét az arcának szegezte: . — Nyald fel! — Nem vagyok éhes — dadogta Jancsi ijedten. — Igazán nem vagyok éhes — ismételte meg kétségbeesetten. A bandavezér gúnyosan felnevetett: — Csak nem zabáltad meg az öszszeset? — Nem — válaszolta a fiú készségesen —, a testvéreimnek is vittem haza. — Akkor ezt is vidd el! Egy nagy fekete kutya tévedt valahonnan az udvarba. Először körülszaglászta a mendikálókat, aztán a kalácsnak esett éhesen. Lompos farkát a földre eresztette, szemét a fiúkra szegezte, s foghíjas szájával mérgesen vicsorított. — Kergesd ki innen! — förmedt Balogh Pista Jancsira. — Félek tőle. Egy fiúcska, akt eddig szótlanul szemlélte az eseményeket, csöndesen sírni kezdett. — Ne bántsátok őket — könyfírgött, de senkt sem vette figyelembe. FOGYÓKÚRA NEM TUDOM, Ismerik-e azt az orvos-típust, aki ellen-panasszal gyógyítja a páciens panaszát. Belgyógyász barátom, a nálam gondosan megejtett szívvizsgálat után, felsóhajtott: — Barátom, csak annyit mondok, bár nekem volna olyan szívem, mint neked. Ugyanis... És itt olyan kimerítő kórképet nyújtott saját szívéről, hogy megesett rajta a saját szívem. Üzemi orvosunk nem .az egészségi állapota miatt zúgolódik, hanem egyéb jelenségeket sérelmez. “ Engem ma már csakis fogyókúra-orvosnak tekintenek *— mondotta szakmai sértődöttséggel. — A páciensek többsége csak azért keres fel, hogy hízásról panaszkodjék és új fogyókúra-receptről kérje ki a véleményemet. Nem szegek meg vele orvosi titkot, ha elárulom, hogy ma délután háromnegyed órát töltött nálam valaki és végig csak az alakjáról zokogott. Nem bír lefogyni I Reggelenként tornászik, szabad idejében uszodába jár, két hónapja nem vacsorá-AZ UTOLSÓ FELADAT Az irányjelző táblákon, a tankokon, a lövegeken és az ágyűcsöveken ez a felirat olvasható: „Irány a Reichstag“. Azokban a napokban Berlinben mindenki erre gondolt. Irány a Reichstag — a német államhatalmat megtestesítő épület! A Reichstagot elfoglalni, kupolájára kitűzni a vörös zászlót — ez azt jelentette, hogy hírül adjuk a világnak a fasizmus és Hitler fölött aratott győzelmet. Április 29-én Kuznyecov vezérezredes csapatai behatoltak arra a térre, amelyre a Reichstag szürke épületének hatoszlopos homlokzata nézett. Mégis azok figyelme, akik a háború utolsó feladatával, Hitler elfogásával lettek megbízva, nem a Reichstagra, hanem a Wilhelmstrasse, a birodalmi kancellária felé előrenyomuló egységekre irányult. Nekünk akkor még nem voltak hiteles értesüléseink arról, hogy Hitler vezérkarával a birodalmi kancellária óvóhelyén tartózkodik. A rendelkezésünkre álló adatok szegényesek, zavarosak, bizonytalanok és egymásnak ellentmondóak voltak. Április 23-án a berlini rádió hírül adta, hogy Hitler a fővárosban tartózkodik. Az április 27-i „Berlini frontröplap“ szintén tartalmazott erre vonatkozó utalásokat. Mi — érthetően — nem adtunk hitelt e közleményeknek. A fogságba esett német katonák szintén nem nagyon hittek bennük. Néhányan közülük feltételezték, hogy Hitler Bajorországba, vagy talán valamilyen más helyre repült. Általában közömbösek voltak minden iránt, annyira elkábította és kimerítette őket mindaz, amit átéltek. „Nyelvet" fogtunk, egy tizenöt éves fiút, aki a Hitler-Jugend egyenruhá-Jancsival és a kutyával voltak elfog* lalva. — Kt innen! — kiáltotta el magát Bíró Jancsi, s fényesre subiszkolt csizmáját rúgásra lendítette. Ettől a kutya megijedt, s Jancsinak ugorva a fiút a földre döntötte. Ez a váratlan fordulat Danit is meglepte. El akart ugrani, de megcsúszott a letaposott havon, s dühös, ijedt káromkodásba kezdett. — Büdös kódis, ki innen! — kiáltották egyszerre többen is. Jancsi egy darabig tűrte az ütéseket, de mikor látta, hogy senki sem kel a védelmére, hangos zokogásban tört ki belőle a fájdalom. — Elég! — taszigálta szét Balog a verekedőket. A fiúk elcsendesedtek, csak Jancsi vonaglott a földön. Az arcából kiserkent a vér, s nemsokára a hóra is lecsordult néhány élénkptros csepp. Mikor ezt a többiek meglátták, futásnak eredtek. Lassan Jancsi is megnyugodott, behúzódott a kapu alá, s véres arcát törülgette. Dél ts elmúlt, mire rászánta magát, hogy hazamenjen. — Hol tekeregtél Ilyen sokáig? — kérdezte az apja, tűikor a fiú a konyhába lépett. — Kántálni voltam — mondta a fiú szomorúan, s mosolyogni próbált, de az ajka furcsán megremegett. Aztán kabátkája alól egy darab mákos kalácsot húzott elő, s az üres asztalra tette. — Egyétek meg — mondta csendesen, s a kalácsot négy darabra törte, hogy mindegyik testvérének jusson egy kevés belőle, mert a karácsony mégiscsak a szeretet ünnepe. • • • zik, miközben éjjel borjúpörkőltről álmodik. Közbevágtam: — Nokkedlivel? Legyintett. Nem engedte tréfával elütni komoly sérelmét. Bőszen tovább mesélte: — Már preludint Is fogyasztott szegény, de ez sem használt. Kinőtte nyári ruháit, elvesztette minden varázsát és sirámait azzal fejezte be: „Képzelje, doktor úr, már olyan erős vagyok mellben, mint az egykori dadám.“ Szeretek bölcselkedni és ezért megfontoltan így válaszoltam: — Ne ítéljük el a nők örök hiúságát. Állandó problémájuk marad a fogyókúra, egyenrangú helyet foglal el az öltözködés és a kozmetika gondjai mellett. Nem mindenkinek lehet kedvenc témája a kibernetika. Baudelaire férfias lírája, vagy Albert vasárnapi csodafejese. Mi, férfiak, a világ problémáival foglalkozunk, ők — fogyókúrával. Orvosunk összeráncolta a homlokát: — Mit akarsz a nőktől? Én egy férfiről beszéltem, a főkönyvelőnkről. Ma már igazában csak a férfiak fogyókúráznak... TARDOS PÉTER jában, vöröslő szemmel és remegő szájjal várta sorsát. Az imént még veszettül lövöldözött, most pedig itt ül zavartan, sőt némi kíváncsisággal tekintget körül — hiába, csak kölyök még. Elmondja, hogy hadosztályuk, amit Axman, birodalmi ifjúsági vezető irányít, Hitler védelmét szolgálja. A parancsnokaitól hallotta ezt. Feltartóztatunk egy ápolónőt, aki átjött a tűzvonalon, hogy az anyját megkeresse. Az ápolónő előző este sebesülteket kísért a Voss-strasseről a közelben levő, egyetlen épségben maradt biztonságos helyre — a birodalmi kancellária bombabiztos óvóhelyére —, és a katonáktól meg a személyzettől azt hallotta, hogy Hitler ott tartózkodik a föld alatti helyiségekben. Április 29-én a Reichstag elfoglalásáért folynak a harcok. A harcoló szovjet egységek támadásai a Reichstagra összpontosulnak. Ez köti le a moszkvai és a frontújságok figyelmét Is. Harcosainkat már csak ötszáz méter választja el a birodalmi kancellária épületétől. SS-ezredeket, az Oderától és a Küstrin felöl visszavonuló csapatokat, az Elbától visszavont egységeket mind itt gyűjtik össze és itt vetik harcba hogy életre-halálra védelmezzék a „Führer kancelláriáját“. A német csapatok frontja egyre rövidebb: már csak a birodalmi kancelláriát, a fasizmus utolsó menedékhelyét veszi körül. Április 30-án 11.30-kor a harcoló egységek parancsot kaptak: tűz az összes fegyverfajtákbóll Megszólaltak a nehézágyúk, az önjáró lövegek, a tankok ágyúi, a géppuskák és a géppisztolyok. Az ágyúk, amelyek a Volgától indultak el, hogy elérjenek idáig, pusztító tüzet zúdítanak mindenre és mindenkire. Ezek már a fasizmus végvonaglásának órái. Azután elhallgat a tüzérség, és a harcosok elindulnak az utolsó rohamra. Május 1-én a 8. gárdahadsereg arcvonal szakaszán német parlamenter jelentkezik és közli: Krebs tábornok, a szárazföldi haderők vezérkari főnöke kéri, adjanak lehetőséget számára, hogy tárgyalásokat kezdhessen a szovjet parancsnoksággal. Krebset Csujkov vezérezredes elé vezetik. Ma már ismeretes a Csujkov és Krebs között lezajlott párbeszéd. Akkor azonban csak röviden értesültünk Krebs jövetelének céljáról. Krebs közölte: Hitler halott, és fegyverszünetet kért, hogy az új, Dönitz—Goebbels féle kormány tagjai érintkezésbe léphessenek egymással. (Goebbels Berlinben volt, Dönitz pedig Flensburg mellett.) Azt javasolta, tárgyaljanak arról, hogy a fegyverszünet alatt Hitler főhadiszállásának személyzete elhagyhassa a körülzárt Berlint. Csujkov azonban megmondta neki, hogy amint azt a szövetségesek már kijelentették, csak feltétel nélküli kapitulációról lehet szó. A helyzet megváltozott, de a feladat maradt a régi: fel kell kutatni Hitlert, akár élve, akár holtan. A BIRODALMI KANCELLÁRIÁN Hitler és szűkebb környezete a birodalmi kancellária óvóhelyén tartózkodott. Az óvóhelynek több mint ötven helyisége volt, tulajdonképpen kis szobácskák. Nagy teljesítményű híradóközpont és konyha csatlakozott ehhez. Élelmiszert bőségesen tartalékoltak. Az óvóhely mellett föld alatti garázs volt. Az óvóhelyet a birodalmi kancellária belső udvaráról és az előcsarnokból lehetett megközelíteni, ahonnan meglehetősen széles, de nem nagyon meredek lépcső vezetett lefelé. Rögtön a lépcső végén egy hoszszú folyosó nyílt, sok ajtóval. Ahhoz, hogy Hitler óvóhelyéhez jussunk, még hosszú és bonyolult utat kellett megtenni. A belső kertből közvetlen bejárat vezetett a Führer-bunkerbe, ahogyan azt az óvóhely lakói nevezték. A kétemeletes Führer-bunker sokkal nagyobb mélységben helyezkedett el, mint a birodalmi kancellária óvóhelye és a fölötte levő vasbetonréteg is jóval erősebb volt. (Rattenhuber, Hitler testőrségének parancsnoka a Szovjetunióban fogságban írt kéziratában így jellemzi ezeket a helyiségeket: „Hitler bombabiztos óvóhelye a legerősebb volt azok közül, amelyeket Németországban építettek — a bunker mennyezete fölötti vasbetonréteg elérte a nyolc métert.“ Neki tudnia kellett, mert ő volt felelős Hitler személyes biztonságáért.) A bunker bejárata mellett egy betonkeverőgép állt. Röviddel ezelőtt még dolgoztak itt, hogy megerősítsék Hitler óvóhelyének vasbeton fedelét — alighanem akkor, amikor már ide is becsaptak a tüzérségi lövedékek. A támadó csapatok rést ütnek a birodalmi kancelláriát védelmező utolsó zárógyűrűn és behatolnak az épületbe. Az őrség egy része már elmenekült, de a még itt levők heves tűzzel fogadják a behatolókat. Gyerünk lefelé. A folyosóról és a szobácskákból felemelt kézzel katonák és polgári személyek jönnek elő. A folyosók padlóján sebesültek nyögnek. A pincében és a birodalmi kancellária emeletein újra és újra tűzharcra kerül sor. Rendkívül gyorsan kell tájékozódnunk, hogy felfedezzük és elzárjuk az óvóhely összes kijáratait. Felderítjük a helyzetet, és megkezdjük a keresést. Az óvóhely vegyes összetételű lakói között sem könnyű segítőtársakat találni, olyanokat, akik másoknál többet tudnak Hitler sorsáról és vezetőnk lehetne a pince labirintusaiban. Megkezdődtek az első sietős kihallgatások. Rábukkanunk egy fűtőre. Jelentéktelen külsejű, polgári ruhába öltözött ember. Borisz Alexandrovics Bisztrov őrnagy és Ivan Iszajevics Klimenko alezredes az ő kalauzolásával indul el Hitler óvóhelye felé a sötét folyosókon és átjárókon keresztül, ahol minden lépésnél könnyen golyót kaphat az ember. (Folytatjuk.)
