Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)

1966-11-12 / 45. szám

Rossz évben többet tanul a méhész A tavalyi sikertelen év után Idén is több a panaszkodó, mint dicsekvő méhész. Legtöbbjét el­kerülte a szerencse, de akad olyan is, aki mellé odaszegő­dött. A sikertelenség okát töb­ben az esős időjárásban, a nö­vényvédőszerek használatában keresik. Mások a mézelő nö­vény hiányát, esetleg a tarló­virágot okolják. Jóllehet az eredményesen méhészkedők nem kiabálják el sikerük tit­kát, hallgatnak munkamódsze­reikről. Írásomban saját tapasztala­tom alapján a felvetett kérdé­sekre próbálok választ adni, főképpen a kezdő méhészek számára. Bizony csodálatba ejti a kezdőt, ha az egyik méhész­ismerőse nem ért el eredményt, míg a másik 30—40 kg mézet pergetett családonként. Hogy kik értek el nagyobb eredményt, az egyéni vagy a nagyüzemi méhészek? Mindkét tábor között vannak jobbak, rosszabbak. Vidékünkön a Kas­sa—Rozsnyó között elterülő he­­gyes-völgyes tájon szinte falun­ként változik a nektárképződés. Még egy falu határában is csa­lóka játékot űz a méhészekkel. Falumban, Szádudvarnokon a baltacím és akácvirágzás ide­jén egy méhésznél sem nagyon dolgozott a pergető. Szövetke­zetünk méhésze csak az idény végén rakta fel a mézkamrá­kat, mert más munkával volt elfoglalva. Ezek után természe­tes, hogy az egyéni méhészek többsége megelőzte pergetés­­ben, pedig a szövetkezet ván­dorlásra is berendezkedett. Igaz, ez a vándorlás jóformán csak szóban létezik. A 80 csa­ládból húszat áthelyeznek a határ másik részébe, s a mé­hek ott vannak tavasztól őszig. Ezen a helyen nincs elegendő nektár, de magtermesztésre szánt növény sem. így nem csoda, hogy szövetkezetünk ta­valy és idén is ráfizetett a mé­hészetre. Ezzel szemben más módszer­rel méhészkednek a szomszé­dos Tornai Állami Gazdaság­ban. Ott a gazdaság egyik mé­hésze száz családtól 35 mázsa akácmézet pergetett, míg fe­nyőmézből is kétszeres ered­ményt ért el a gazdaság többi méhészeivel szemben. Az akác­virágzást és a fenyő mézelését akkor használta ki, amikor ná­lunk semmi fölösleget nem gyűjtöttek a méhek. Határunk­ban a mézelés az elmondott két időszak közé esett, tehát mi is kihasználhatnánk — a tornaiakhoz hasonlóan — az említett mézlegelőt. Ez nem­csak falum méhészeire vonat­kozik, de a jövőre nézve a Tornai Állami Gazdaság többi méhészét is figyelmezteti. Ugyanis a gazdaság másik mé­hésze gyengébb akáclegelőn csupán 8 kg mézet pergetett 2 családonként. Az a méhész, aki 35. kg mézet termelt családon­ként az akác után egy percig sem nyugodott, s gyorsan át­vitte méheit egy másik lege­lőre. Mire a többiek feleszmél­tek, ő már tíz mázsa - mézet pergetett a legelőről. Nemcsak igyekezetben múlta felül a töb­bi méhészt, de a méhek lege­lőn történő elhelyezésében is. Akadt vándorméhész, aki vele egyidőben indult a legelőre, de nem volt szerencséje, pedig alig pár száz méterre tőle rak­ta le méhcsaládjait. Nem a tá­volság volt a döntő, hanem a hegy magassága. Lenn a völgy­ben nap mint nap köd borította a tűlevelű fákat s fátyla délig sem oszlott szét. A lucskosj nedves ágakon nem szaporo­dott a levéltetű, nem volt ami a nektár képződését elősegítse. A hegytetőn viszont vékony szálakban hullt a földre az édes nyelv. Olyan bőséges volt, hogy a méhek alig győzték be­gyűjteni. Mire erre a helyzetre a többi méhész rájött, már késő volt. ' Nem könnyű a méhész dolga a ködös völgyek, zugok és a napfényes hegytetők között, mert egyes években, különösen száraz időben, fordított a hely­zet. Falunk szélére, a Felsőhegy napsütötte lábához szintén te­lepedtek vándorméhészek, bíz­va, hogy a hegy fenyőrengete­géből nekik is csordul a méz­kamrákba. Bizony hiába vár­tak őszig. Nem lett felesleges mézük, néma maradt a per­gető. A hegy másik oldalán vi­szont, az északi részen, száz mázsa fenyőmézet adtak el a vándorméhészek. De ott is felülmúlta egyik a másikat. Némelyik ráfizetett, mások vi­szont megtollasodtak. Legérde­­keseb az a tény, hogy a drágán vásárolt mozgóméhesekkel meg sem közelíthették a bőséges legelőt. Traktorral, autóval, sőt az erdőkben gyalogszerrel szál­lították az emberek a kaptára­­kat a legjobb helyekre. Sokszor felmerül a kérdés: érdemes-e vándorolni, a méh­legelő javítását szorgalmazni, vagy csak olyan területeken méhészkedjünk, ahol kiváló természetes méhlegelő áll ren­delkezésre. Barkán, a Fefsőhegy másik oldalán, ahol 30—40 kiló átla­gos mézhozamot értek el a vándorméhészek csupán fenyő­ből, ugyanazon a helyen egy kezdő méhész három családjá­tól 70 kg mézet pergetett, ugyanakkor méhcsaládjainak számát duplájára emelte. Mind­három családjából egy-egy mű­rajt készített. A fiatal méhész eredménye a vándorméhészekét is fölülmúlta, tehát vándorlás nélkül is sikerült számára az év. Igaz, meg kell mondanunk, hogy' fiatal barátunk már egy­szer tíz méhcsaláddal rendel­kezett, de az egyik tavaszon elpusztultak méhei. Ez azért történt, mert a fészekben fe­nyőmézet hagyott téli eleség­­nek. Az akácerdők mentén sem versenyezhet senki a vándor­­méhészekkel, mert az akác mézelése is bizonytalan, és az odatelepedő méhészek ezt lát­va, szedik sátorfájukat. Viszont a környéken lakó méhészek, akik bíztak az akác mézelésé­ben, vándorlás híján, mit te­hetnek egyebet, mint a jövő év reményében újra várakoznak. Falunkban nincs akác, nincs fenyő. Azonban a két főhordás közötti időben a mezőn és szántőföldön annyi nektárdús virág pompázott, hogy nem zár­tuk ráfizetéssel az évet. A mi esetünk azt mutatja, minden évben vándorolhatnánk akácra, fenyőre anélkül, hogy az itt­honi főhordást elveszítenénk. Feltesszük a kérdést: miért nem vándorol minden méhész, ha a vándorlás rossz években is kifizetődik? Szerintem ennek is meg van a magyarázata. Amíg a nagyüze­mi gazdaságoknak megvannak a tanult méhészei, ugyanakkor nem rendelkeznek vándorlásra alkalmas kaptárakkal. Az egyé­ni méhészek többsége viszont csupán szabad idejében mé­­hészkedik. A nyugdíjasok kö­zött kevésnek van „tőkéje", amiből jutna a vándorláshoz szükséges képtárakra, eszkö­zökre és a felmerülő kiadások­ra. Mert ezzel számolni kell, különösen ha elmarad a várt eredmény. Idén is érdekesen zárult a kiadások és bevételek mérlege. Volt méhész, akinek öt koronába került egy kiló méz kitermelése, de akadtak olyanok is, akik 25—30 koronát fektettek be kilónként. Környé­künkön legdrágábban a kezdő vándorméhészek termeltek, leg­olcsóbban a nyugdíjas egyéni méhészek. A nyugdíjasok kaptárai szal­mából, gyékényből készültek, viszont a szövetkezetek és ál­lami gazdaságok méhészei 400 koronás kaptárakban helyezték el méheiket, nem beszélve a 30—40 ezer koronás mozgó méhesekről. Elsőként tehát az olcsó, 80—100 koronás gyé­­kénykaptárak járultak hozzá a méz önköltségének csökkenté­séhez. Ehhez jön még, hogy a nyugdíjasok nagyon is jól tudják, mikor és melyik helyre kell méheiket telepíteni. Az elmondottakat összegezve a rossznak mondott utóbbi két év tapasztalataiból sokkal töb­bet tanulhattunk, mint tíz jó esztendőből összesen. Viszont az is biztos, hogy egy kis ügyességgel, szakavatottsággal jó vagy rossz években az eddi­giektől sokkal jobban kiaknáz­hatnánk azokat a nektárforrá­sokat, amelyek hegyes-völgyes vidékünkön rendelkezésünkre állanak. Csurilla József, Szádudvarnok Az együtt-MÉHEK NÉLKÜL kevés lenne a korai gyümölcsI Ezt a múlt évben tapasztalhatta minden gyümölcsész, ker­tész, de a fogyasztók is. Ta­valy a rossz idők miatt a méhek sem tudták elvégezni a természettől kapott felada­tot, a virágok beporzását. Kedvező időfárás esetén egy >ól áttelelt méhcsalád tavasz­­szal 20—30 ezer méhe közül 10 ezer, tehát a család egy­működés harmada látogatja a virágot. Még nagyobb munkát végez­nek nyáron a virágzó növé­nyek beporzásában. Ekkor ugyanis a munkás méhek szá­ma a családban kétszeres, sőt szakszerű kezelés mel­lett még háromszorosa is lehet. Számítsuk csak ki, hogy egy falu 100 családos méhé­szete hány virágot látogat meg naponta. A meglátoga­mércéje... tott virágok száma függ a virágok nektártartalmától, illetve a nektár megközelít­hetőségétől. A napi kirepülé­sek száma viszont azon mú­lik, milyen messze vannak a virágok a méhektöl. Ha az egyszeri kirepülés alatt meg­látogatott virágok számát csak tízre, egy méh napi ki­repülésének számát pedig húszra tesszük, akkor egyet­len méhcsalád naponta (ta­vasszal] 10 000X10 X 20, va­gyis kétmillió virágot láto­gat meg. Eszerint a falu mé­hészeinek 100 méhcsaládja naponta 200 millió virágot látogat meg. A rovarok és köztük főleg a méhek beporzó munkájá­nak fontosságát egyes orszá­gokban nagyra becsülik és a termékenység fokozása ér­dekében hasznosítják is. A Szovjetunió és Magyarország szövetkezeteihez éppúgy hoz­zátartozik a méhészet, mint a traktorhoz az eke, vagy a vetőgép. Az amerikai farme­rek 5 dollárt fizetnek a mé­hésznek a virágzó növények beporoztatásáért családon­ként. Ezért szövetkezeteink, állami gazdaságaink ts jól tennék, ha több gondot for­dítanának saját és a kör­nyékbeli egyéni méhészek méheire. Örömmel töltene el bennünket, ha segítségkép­pen vetnének mézelő növé­nyeket, s az arra alkalmas helyekre mézelőfákat ültet­nének. Továbbá kérjük a ker­tészeket és a növényvédő brigádok tagjait, az előírá­soknak megfelelően végez­zék a növények permetezé­sét. nehogy megaondolatlan­­sónból vagy nemtörődömség­ből kárt okoznának a méhé­szeknek. Az együttműködés mércé'e ezt megkövetelt. A Duita méhészkor tavjai

Next

/
Thumbnails
Contents