Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)

1966-10-29 / 43. szám

Az elmúlt héten lezajlott "• moszkvai konferenciáról ki­adott hivatalos deklaráció újra csak nevetségessé teszi a nyugati „szovjet specialistáknak" már ismert kom­mentárjait, amelyek szerint a Szov­jetunió jelenlegi külpolitikai irány­vonalát „a kemény irányzat és az amerikai békekísérletezések közötti egyensúlyozás" jellemzi. Ezzel szem­ben az utolsó moszkvai megbeszélé­sek kicsengését abban kell érzékel­nünk, hogy a Szovjetunió és a szo­cialista tábor országainak külpolitikai vonalvezetését mint eddig is mindig az egyes testvéri országok és baráti pártok nézeteinek és javaslatainak eredményei határozzzák meg. A szo­cialista államok vezetői az adott le­hetőségeknek megfelelően mérlegelik a nemzetközi politika fejleményeit és legjobb meggyőződésük szerint igye­keznek részt vállalni a kialakult nemzetközi problémák megoldásából. Napjainkban a szocialista tábor országainak legégetőbb külpolitikai problémáját még mindig az képezi, miként lehetne hatásosabban érvé­nyesíteni az imperialista agresszió ellen küzdő vietnami nép megsegíté­sét. Ez mindenesetre csak úgy érhető el, ha mindazok az erők, amelyek e hősies elkeseredett harcban álló nép barátainak nevezik maukat, kö­zös nevezőre hoznák a támogatás ér­dekében kifejtett erőfeszítésüket. Nem titok, hogy a Kínai Népköztársaság eddig nem mutatott hajlandóságot részt vállalni a szocialista tábor or­szágainak közös akciójában. Amint már utolsó számunk­­•"* ban is megemlítettük, Johnson amerikai elnök távol-keleti körúton van. Utazásának célja, hogy nagyobb aktivitásra ösztönözze az USA kelet­ázsiai és csendes-tengeri szövetsége­seinek részvételét a vietnami hadjá­ratban, de nem utolsó sorban John­son Távol-keleten igyekezne fénye­sebbre csiszolni belpolitikai téren annyira megkopott népszerűségét. Körútja folyamán az elnök a vietnami háborúban résztvevő országok: Dél- Vietnam, Ausztrália, Üj-Zéland, Dél- Korea, Thaiföld és a Fülöp-szigetek kormányelnökeivel tárgyalt „a viet­nami kérdés békés rendezése" ürü­gye alatt, a valóságban azonban az említett országok aktívabb részvéte­lét követeli a háborúban. » Johnson már Ausztrália fő­­városában Canberrában és Syd­neyben, majd Melbourneban is meg­győződhetett róla, mennyire elítélik a néptömegek kelet-ázsiai politikáját. Sydneyben a repülőtérről a város felé vonuló autósort a vietnami hadjárat ellenségeinek ezrei zajos tüntetéssel fogadták. A felháborodott tömeg több helyen átszakította az erős rendőr­­kordont és bizony az elnök testőrei közül nem egyet kellett orvosi keze­lésben részesíteni. Johnson Sydney­ben éppen a városi képtárat látogatta meg, miközben kint az utcán súlyos összecsapások zajlottak le tüntető munkások, diákok és a rendőrség között. Canberrában az elnök fogad­tatására meghívott vendégeknek a kétharmada nem jelent meg. Manilá­ban, a Fülöp-szigetek fővárosában, ahol Johnson és a szövetséges orszá­gok miniszterelnökei tárgyalásra jöt­tek össze, tüntető diákok és munká­sok lepték el a konferencia színhe­lyéül kijelölt szálloda előtti teret és a rendőrség csak katonai segédlettel tudott rendet teremteni az épületet kövekkel ostromló tömeg ellen. A tüntetők száma elérte a háromezret. Hasonló demonstráció folyt le Mani­lában az Egyesült Államok nagykö­vetsége előtt is. A Vietnami Demokratikus Köztár­saság éles hangú nyilatkozatban ítél­te el az USA-val szövetséges országok kormányfőinek és Johnsonnak a kon­ferenciáját. A Erhard nyugat-német minlsz­­terelnök, a „gazdasági csoda atyja“ politikai karrierjének legsú­lyosabb időszakát éli át e napokban. A bonni kormányválság már jó ideje tart és a parlamentben már hetek óta folyó vita az általános adóeme­lésről nagyon könnyen okozhatja még ebben az évben a kancellár bukását. Erhard már hónapok óta nemcsak az ellenzéki szociáldemokraták, hanem a koalíciós partner „szabad-demok­raták“ és saját pártjának, a CDU/CSU két frakciójának pergőtüzében áll. Mende, a szabad demokraták vezetője határozottan elutasítja az általános adóemelést, amelynek segítségével Erhard az állami költségvetést sze­retné rendbe hozni. Bonni megfigye­lők szerint a kormánypártban Reiner Barzel, a CDU alelnöke igyekszik ma­gához ragadni a kezdeményezést és átvenni Erhard örökét. f Közvetlen szomszédságunk­­ban, Ausztriában október 26-án ünnepi hangulat uralkodott. Az oszt­rák nemzetgyűlés hosszú, nehéz tár­gyalások után ezt a napot határozta meg az önálló, független és semleges Ausztria államünnepéül. Számunkra talán különösen hangzik, ha egy nemzeti ünnep meghatározását nem a nép spontán megnyilvánulásán épült nemzetgyűlési határozat, hanem hosszadalmas parlamenti viták előzik meg. A szomszédságunkban azonban még mindig elég sokan vannak, akik kétségbe vonják Ausztriának, mint önálló államnak és az osztrákoknak, mint államalkotó népnek a létjogo­sultságát. Különösen az ország nyu­gati vidékein, pl. Tirolban és Salz­burgban még mindig szép számmal akadnak olyanok, akik a nagynémet gondolat híveinek vallják magukat és teljes nyíltsággal hirdetik, hogy Ausztriának éppúgy mint pl. Bajor­országnak a Német Birodalomban van a helye. Ugyanezt állítjál^ azonban Cseh- és Morvaországról, de Elzász- Lotharingiáról vagy Svájcról is. Nem akarunk azonban Unneprontók lenni, annál is inkább, mert az em­lített „nagynémetektől“, a „régi szép időket visszasíró“ Habsburg-imádók­­tól és a jelenleg kormányon lévő Néppárt szélsőséges jobboldali ele­meitől eltekintve elegen vannak Ausztriában olyan politikai tényezők is, akik az osztrák államszerződés elveihez híven az ország földrajzi helyzetének megfelelően hazájukat hídnak képzelik el, Európa legna­gyobb hídjának, amelyen teljes béké­ben közlekedhetnek a szocializmust építő országok polgárai a nyugati vi­lág békére vágyó embereivel. SM Hol rejtőzik Mengele? Több mint huszonegy éve annak, hogy az európai harctereken eldör­dült az utolsó puskalövés, az utolsó aknarobbanás, s utolsót villant a legeslegutolsó gyújtóbomba kísérte­ties fénye. Az emberiség fellélegzett: vége a háborúnak! Befejeződött a történelem legborzalmasabb, legkö­nyörtelenebb embermészárlása. Béké­re áhítozott a világ, békét hirdettek az államfők. Győztesek és legyőzöttek egyaránt. Sőt, az elképzelhetetlennek vélt vereségtől „megilletődött" hitle­rista vezérezredesek egyike kijelen­tette: „Rothadjon le a karja annak, aki még egyszer fegyvert fogl“ A történelem csakhamar bebizonyí­totta, hogy ezt az „őszinteségi roha­mot“ kár volt valakinek komolyan venni, mert mire a feltétel nélküli fegyverletétel aláírására sor került volna, Keitel vezérezredes olyan — magyarán mondva — handabandázást rendezett, mintha ő diktálná a béke­­feltételeket. Az amerikai küldöttek már akkor is csak elnézően moso­lyogtak. Az elkövetkező nürnbergi per folyamán arra törekedett a szov­jet küldöttség, hogy a főbenjáró há­borús bűnösök elnyerjék méltó bün­tetésüket azért a tengernyi szenve­désért, amelyet az emberiség tízmil­lióira zúdítottak. De az igazságos íté­lethozatal valóságos kerékkötői akkor is a nyugati hatalmak hadbírái vol­tak. Aki a tárgyalás menetét követte, csakhamar átlátott az amerikaiak „bratyizó“ taktikázásán. Az sem volt véletlen, hogy a nürnbergi perből ki­­lábolt háborús főbűnösök csaknem kivétel nélkül a nyugati hatalmak által megszállt Németország területén ütötték fel sátorfájukat. Hozzájuk csatlakozott a kisebb és nagyobb hó­héroknak, a polgári lakosság felkon­colóinak, a gyermekeket élve elége­­tőknek népes tábora, akik igenis sa­ját szakállukra, állatias vérengzési szándékkal követték el égbekiáltó gaztetteiket. Mert elenyészően cse­kély volt azoknak a száma, akik köz­vetlen vagy közvetett parancsnak engedelmeskedtek. Ha számuk nem is megvetendő, arány'ag kevesebb emberkínzónak si­került külföldre menekülnie. De an­nál több emberélet terheli ezeknek az álnéven bujkáló szörnyetegeknek $ SZABAD FÖLDMŰVES 1966. október 29. lelkiismeretét, ha ugyan „lélekről" beszélhetünk a- százezerszeres tömeg­gyilkosok esetében. A hurokra még nem került szökevények élete azon­ban, ha nem is nyerték még el bün­tetésüket, nem nevezhető Irigylésre méltónak. Állandó rettegésben, bi­zonytalanságban tengetik *életüket, ami néha rosszabb, mint szembenézni a biztos halállal. Ez tűnt ki például kétséget kizáróan a hírhedt Adolf Eichmann vallomásából, aki szinte megváltásnak tekintette a halálos ítéletet, mivel űzött vadként vándo­rolt országról' országra. Nem szólva a — mondjuk — kisebb gonosztevőkről. Eichmann elfogatásá­­val és elítéltetésével még távolról sem zárult le a „világméretű“ tömeg­gyilkosok névsora. Sőt, bajos volna eldönteni, vajon Eichmann volt-e a kegyetlenebb haramia, vagy a vele szadizmusban vetélkedő Mengele? „Bemutatjuk“ tehát az utóbbit, dönt­sön róla az olvasó. Amíg Eichmann „csak" irányította a zsidók, kommunisták, antifasiszták összefogdosását, központosítását, gáz­kamrába elhurcolását, addig egy ma­gát orvosnak nevező szörnyszülött, Josef Mengele — dehogyis gyilkolt a gumikesztyűs doktor úr! [Jóllehet ő is letette az orvosi esküt, hogy embertársai gyógyításának szenteli életét, képtelen vagyok őt „doktor­nak“ titulálni, ami az orvostudomány méltóságának arculcsapását jelen­tené.) Amíg tehát Eichmann irányította az ún. transzportokat, amelyeknek 90 százaléka a gázkamrákban lelte ha­lálát, addig Mengele volt az élet­halál ura. Előtte vonult el a szeren­csétlenek serege, ő választotta ki egyrészt azokat akik ideiglenesen életben maradtak, vagyis munkacso­portokba kerültek, másrészt azokat, akik a vagonokból egyenesen a gáz­kamrákba jutottak. Főleg öregek, gyermekek, betegek és terhes anyák. Hideg megfontoltsággal dolgozott a diplomás hóhér, a halálgyár üzem­vezetője. A, másik beosztás még ennél is aljasabb jellemet követelt, ő ope­rált az auschwitzi haláltáborban. Gyönyörűen hangzó hivatása csupán aoban tért el más sebészétől, hogy nem betegeket váltott meg szenvedé­seiktől, hanem védtelen, makkegész­séges foglyokon végzet élveboncolás! vagy injekciós kísérleteket, akár más tudós egereken, patkányokon, ten-A Vietnami Demokratikus Köztársaságban ma minden munkahely front* vonal ts egyben. Ezt mutatja a rizsföldeken készült képünk is. A vietnami nép szilárd elhatározása, hogy legyőzi az agresszort. Erről a hősiességről így ír Arnold Toynbee angol történész: a vietnami nép ellenállása páratlan történelmi esemény. Az a tény, hogy egy fejlődésben lévő ország ilyen hossú ideje ellenáll a legnagyobb nyugati nagyhatalommal szemben, ez már önmagában ts győzelem. Pillantás a nagyvilágba * Jubilál az UNESCO. Az ENSZ égisze alatt működő UNESCO, azaz az Egyesült Nemzetek tudományos­kutató intézete e hó 25-én ünnepi konferencián emlékezett meg fenn­állásának 20. évfordulójáról. Roma­nov, a szovjet küldöttség vezetője és a konferencia elnöke ünnepi beszédé­ben méltatta a tudományos társaság eddigi működését, amellyel jelentős mértékben járult hozzá a világbéke megerősítéséhez és a népek közötti együttműködéshez. Elítélte egyes kormányok fegyverkezési politikáját legfőképpen pedig az USA agresszió­ját Vietnamban. if Koszigin törökországi látogatása. Amint a Pravda jelenti Moszkvából, Koszigin miniszterelnök törökországi látogatásának hírét a török közvéle­mény kedvezően fogadta. A szovjet­török kapcsolatok történetében elő­ször látogat szovjet miniszterelnök Törökországba. A Pravda megálla­pítja, hogy a kulturális, gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok a Szovjet­unió és déli szomszédja között egyre élénkebben fejlődnek. gerimalacokon vagy más kísérleti állatokon. Férfiakon és nőkön, akik­nek egyetlen „bűnük“ abban rejlett, hogy Hitlertől eltérő elveket vallot­tak, vagy más templomban imádták az Istent. Felfújható gumitömlőkön lebegő férfiakat órákon keresztül úsztatott egy jeges vízzel telt medencében — meddig bírják? — Gennyokozó bací­­lusokat oltott be egészséges embe­rekbe — mikor indul meg a fertő­zési folyamat? — Sűrített és ritkított levegőjű kamrákba csukatta áldoza­tait — meddig bírja tüdejük? — Mag­zatokat operált ki terhes nők testé­ből — hogyan fejlődik a magzat? — Kivágta férfiak és fiúk nemiszerveit, nők mellét — hogyan reagálnak? És mindezt teljes ébrenlétben, minden­nemű érzéstelenítés nélkül végezte a szerencsétleneken. Több haramiatársával együtt Men­gele is külföldre szökött az igazság­szolgáltatás elöl. Hol itt, hol ott tűnt fel egyes újságírók bizonytalan állí­tása szerint. Az utolsó nyom a dél­­amerikai Paraguayba vezet, sőt egy brazíliai fotoriporter le is fényké­pezte a Paraná folyó partján, Argen­tína és Paraguay határán a minden idők legkegyetlenebb hóhérját. Meg­állapították, hogy Mengele jelenleg Don Jósé néven egy jóformán meg­közelíthetetlen ranchon gazdálkodik, nem messze Eldorádó városától, amelynek lakossága túlnyomó részben — német! A városba Don Jósé „Vi­king“ nevű motorcsónakján érkezik testőrségének állandó kísérete mel­lett, hogy traktorjai számára pótal­katrészeket vásároljon a Cafetti cég­nél. A cégtulajdonosok egyike Alois Mengele, Josef Mengele fitestvére. A Cafetti cég titkos rádió leadőval rendelkezik, hogy idejében értesít­hesse a „gazdálkodót“ közeledő ve­szély esetén. Dr. Biss, Asunción orvosa azt állít­ja, hogy Don Jósé—Mengelénél bujkál Martin Bormann is, Hitler egykori első helyettese, akit ő egyszer orvosi kezelésben részesített. A brazíliai fotoriporter által titokban készített felvételeket összehasonlították a pa­raguayi és brazíliai rendőrség birto­kában levő Mengele-fényképekkel és megállapították, hogy Don Jósé azo­nos a keresett tömeggyilkossal. Ezek után szinte hihetetlenül hangzik, hogy a paraguayi kormány eddig megtagadta az emberi szörnyeteg ki­adatását. K. E. Az amerikai „agykereskedők" „Megüresedett állásba keresünk magasan képzett fizikust, akinek szükebb tevékenységi köre a szilárd testek fizikája..." — „Megbízás­ból keresünk tudományos fokozattal rendelkező tanárt..." — „Fiatal villamosmérnök előtt nagy lehetőséget nyitunk meg ...“ Három hirdetést idéztünk a sok száz közül, amely manapság az angol, francia és nyugatnémet sajtóban megjelenik. Az álláskínálatok nem szokatlanok, annál furcsább viszont ebben a példában, hogy ezeket nem belföldi vállalatok adták fel. A hirdetések az óceán túlról, az Egyesült Államokból származnak. Vadászat — szakemberekre Az USA-t a tőkés, világ legfejlettebb országának tartják. Az ameri­kaiak előszeretettel beszélnek magas életszínvonalukról, kultúrájukról, műveltségűkről, annak ellenére, hogy országunkban még mindig 11 millió írástudatlan él. 1 Az amerikaiak jó üzletemberek. Ügy vélik, minek sok pénzt költeni az iskoláztatásra, amikor készen is lehet kapni szakembereket. Az USA minden évben átlagosan ötezer tudóst és magas képzettségű mérnököt „vásárol" a nyugateurópai „piacon“. Az amerikai Tudományos Akadémia tagjainak csaknem egyötöde külföldön szerezte diplomáját. Valamikor régen az amerikaiak néger rabszolgákat vásároltak, hogy azok végezzék el helyettük a nehéz fizikai munkákat. Ma a legtehet­ségesebb értelmiségiekre vadásznak világszerte. Velük akarják fellendí­teni a műszaki és tudományos előrehaladást. Ez a fajta „import" egyre nagyobb méreteket ölt. Kanadában például a végzett hallgatók egy­­harmada felszívódik: USA-ban helyezkedik el. Egyes nyugati országok nyíltan vádolják Washingtont, hogy „kiszívja az agyvelöt“ a nemzetek­ből. Már az ENSZ ts foglalkozott ezzel a panasszal, de a kérdés ké­nyessége miatt nem hozott nyilvánosságra adatokat. Ki garantálhatja? Az „Epoca“- című olasz lap annál bővebben közöl számokat. Az agyak költözése folytatódik — írja. — 1962 és 1964 között 16 ezer .tanult rab­szolga" ment el dolgozni Samu bácsihoz. Többségük Nyugat Európából származik. Angliából 1962-ben 925 szakembert csaltak át Amerikába, 1963-ban pedig 1153-at. Nyugat-Németország két év alatt 783 értelmiségit áldozott fel ezen az oltáron. Olaszországból 13 fizikus és 13 olyan kon­struktőr távozott, aki elektronikus gépek tervezésével foglalkozik. Ez nem sok. De ki garantálhatja az olaszoknak — kérdezi az Epoca —, hogy nem éppen közülük kerül ki a jövő két-három legnagyobb fel­találója? A párizsi „Le Monde" még frissebb adatokkal szolgát Eszerint 1965- ben 60 százalékkal több értelmiségi vándorolt ki Nyugat-Európából, mint 1963-ban. Csak Anglia 4000 mérnökkel lett szegényebb. A nagy amerikai cégek külön irodákat szerveztek, amelyek Európában szakembereket toboroznak. Van olyan válalat is, amely „saját szakál­lára“ dolgozik. A Dupont koncern például 13 ügynököt tart ilyen célra. Ezek, akárcsak más cégek emberei, rendszeresen átjárnak Európába. Jó a szimatuk A különös „fejvadászok“, akiket a koponyák belseje érdekel, kitűnő szimattal a legértékesebb szakemberekre csapnak le. Jól tudják, kiket kell keresni Európa laboratóriumaiban és kísérleti telepein. Az elcsábí­tott tudósok, mérnökök főként az elektrotechnika, a repülés, a kémia, az elektronika és az atomkutatás területéről valók. Ezek azok a tudo­mányágak, amelyekben az egész nyugateurópai ipari kutatás három­negyed része lebonyolódik. Az egyetemisták közül is éppen azokat kör­nyékezik meg, akik ilyen tanulmányokat folytatnak. Ma már az amerikai lapok egyike-másika is nyíltan bevallja, hogy az USA monopóliumai fekete üzletet virágoztattak fel Nyugat-Európá­­ban. A „Gazette and daily“ című folyóirat világosan látja ennek káros hatását. „Az értelmiség elrablása a jövőben tovább folytatódik — jó­solja. — Ha a nyugateurópai közvélemény nem tud ellenállni az óceá­non túli emberkereskedök nyomásának, akkor Nyugat-Európa elveszti agyát és gazdagságát." A jóslat elejében magunk sem kételkedünk. Ami azonban a második részt illeti, ott máris változást lehet érezni. Különösen Franciaország­ban, de másutt is, erős ellenhatás kezd kibontakozni. Mind többen igye­keznek szembeszállni az amerikai „agykereskedőkkel“. Hiszen Európának nem azért van agya, hogy ne legyen józan belátása és becsülete. [E. Gy.j

Next

/
Thumbnails
Contents