Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)

1966-10-22 / 42. szám

Mire számíthatunk még? Kissé csalódottan vesszük tudomásul, hogy kérlelhetetlenül benne járunk már az őszben. Mig a vadásztársak boldogan készülődnek a nyúlászatra, a horgászok közül sokan már szög­re akasztották felszerelésüket. Pedig a szép ősz gazdagabb horgász-zsákmányt kínál, mint a nyár: kár lenne hát elmu­lasztani. Az őszi horgászokat — a nyáriakkal szemben — néhány eltérő szempont jellemzi: % A hűlő vízben a halak mélyebbre húzódnak, ott kell tehát keresnünk őket, lehetőleg húsos csalikkal. Még a pontyozók­­nak, keszegezőknek is azt tanácsolják az ismert szakértők, hogy méz helyett májpástétomot, vagy más reszelt húsfélét keverjenek a gyúrmákba. Q A békés természetű halak horgászatáról fokozatosan át­térhetünk a ragadozó halak horgászatára, tehát horgászhelyet, felszerelést kell változtatni azoknak, akik eddig más halakra és más felszereléssel horgásztak. 0 A kora reggeli és késő esti időszakokat felválthatjuk a déli és kora délutáni órákkal. Most nem a borongós napok és árnyékos helyek a legjobbak, hanem a meleg, napsütéses, szélcsendes napok és azok a helyek, melyeken a nap kissé felmelegíti a vizet. Nézzük csak, hogy melyik halakra számíthatunk még az ősz folyamán. Szeretnénk azt remélni, hogy a sok esős nap és magas víz után aránylag száraz idő, alacsonyabb, tiszta víz vár majd ránk az elkövetkező hónapokban. Pontyra és márnára egész ősszel horgászhatunk. Sőt a víz hűlésével még szebb esélyeink is lehetnek. Igaz. hogy a hide­gebb vízben csökken a halak étvágya, de nő a csoportosulási vágyuk. Megkezdődik a téli gyülekezés a „lebandázásához". Ilyen csoportba beletalálni nem kis öröm, hiszen a lomhább hal nem szívesen menekül messzire, ha egy-egy társát kiránt­ják a rajból. A nagyobb dévérek, de különösen a paduc ősz végén is eredményesen horgászható, apró gilisztával. A ragadozó halak közül a harcsa a legálomszuszékabb. Leg­előbb vonul téli szállásra. Aki harcsázni szeret, használja ki még azt a pár hetet, ami hátra van. Az ősz főleg a kishallal, a békával való harcsázás időszaka. A balin és a süllő horgá­szata zavartalanul folyik az őszi idényben is, legfeljebb a balinokat is mélyebben kell keresni, és ott is próbálkozni, ahol nem mutatkozik rablás. A kiapadó gátak környéke, a víz alatti tartások (bedőlt fák, elsüllyedt tárgyak, tüskök, híd­­lábak környéke) mind jó helyek. Legjobbak azonban a halas­tavak levezető csatornái, amelyeket az őszi lehalászáskor meg­nyitnak. A kifolyó víz magával hoz sok táplálékot és a torko­lathoz gyűjti a balinok, süllők éhes seregeit. Szándékosan hagytam ki eddig a csukát, hisz a csuka igazán élvezetes hor­gászata csak most kezdődik. Eddig ugyanis a csuka inkább rejtett életet élt, meghúzódott és várta, hogy az apró halnép­ség az orra elé ússzon. Most azonban előjön búvóhelyéről, keres, kutat, és gondolkodás nélkül kap rá az előtte elhúzott villantóra vagy a közelébe kerülő eleven csalihalra. Az ősz tehát bőven kínál még lehetőséget, és aki szereti a vízparti erdők sárgás, vöröses-barnás színben játszó pompás látványosságát, vegyen vastagabb inget, csavarjon sálat a nya­ka köré, és menjen horgászni. A tél, bármilyen rövidre sikerül­jön is, mindig túl hosszú a természetet szerető horgászok számára. (G) Gazdag a zsákmány A táplisokra is rámosolygott a szerencse (Foto: Kruzinsky + td)' Hűvösek már az októberi reggelek. Sűrű köd ül a ta-­­vak, folyók felett. Dércsípett a kökény, a csipkebogyó, a galagonya. De a halászok alig várják, hogy felszálljon a tejfehér függöny, máris indulnak, hogy begyűjtsék az idei esztendő haltermését. Ott, ahol törődtek a hal-, ivadék utánpótlásával s feU nevelésével, kedvező féltéi teleket teremtettek gyors növekedésük számára, ameU lett őrködtek is, hogy ava­tatlanok meg ne dézsmálják a halállományt, rendszeresen figyelték, nem-e üti fel fejét valamely halbetegség, vagy vízszennyezésre, halmérgei zésre ne kerülhessen sor, a mostani lehalászás gazdag lesz. Az öröm pírja ül majd a halászok orcáján, s eléget detten nyugtázzák: érdemes volt fáradozni. A tanyát vető halászokat ilyenkor az a boldog érzés keríti hatalmába, hogy nemi csak saját maguk, hanem a közösség, a társadalom fát vára is tevékenykednek. Nagyranőtt halakkal teD nek a halászbárkák, az öblös dézsák, hordók, speciális hah szállító tartályok, hogy a zsákmány egy része a piaci ra, másik része pedig a te* leitetőkbe kerüljön..., Most kell gondolni már a jövő évi halállományra. Ha erre a nagyon fontos kérdésre ke­vés figyelmet szentelünk, a következő évi lehalászáskor látjuk kárát. A gondos halászgazda elő­relátóan tervezget, hogy kel­lemetlen meglepetés ne ér­je. Máris az jár az eszében, miként lehetne a halastóban túlnépesedés nélkül a ter­melékenységet tovább fokoz­ni. Ügyel arra is, hogy a tó karbantartási munkálatai a lehalászás után minél előbb sorra kerüljenek, ne nyúlja­nak bele nagyon a télbe. (nk) Iff a lehalászás ideje Az őszi horgászatot sokszor az a kellemetlen valóság hiú­sítja meg, hogy a horgász nem tud csalihoz jutni. Falusi em­ber még csak talál megoldást, mert a trágyadomb és a kert némi csalétket biztosít a hor­gászathoz még késő ősszel, az előfagyok idején is, de a váro­si horgászoknak már most gondoskodniuk kell a téli csa­liszükséglet beszerzéséről és el­tartásáról. Tudom, vannak olyanok, akik­nek pincéjében ott áll a hordó és még ősszel a leapadó árte­rületekről, csatornákról tele­hordják kárászokkal, csíkkal, néha — sajnos — apró ponty­­tyal is, ily módon biztosítják hónapokig az élőhalas horgá­szathoz szükséges csalit. Pincében egyébként könnyen készíthetünk jó gilisztatelepet egy ládában, nagyobb, nem zománcozott edényben, ha mo­hát, a kiszáradó mocsarak partján visszamaradó moszat­­tömeget rakunk bele, és bete­lepítjük egészséges giliszták­kal. Néha kissé meglocsoljuk (tejjel, mosogatóvízzel} és kor­hadó anyagokat, ételhulladékot dobunk be. Hetente-kéthetente átnézzük a telepet, esetleg mo­hát cserélünk. Érdemes a lisztkukac te­nyésztésével is foglalkozni, hisz egy ládán és kevés korpás liszten kívül nem igen kell hozzá semmi más, viszont nagy mennyiségben kapunk kiváló húscsalit. Apró békákat könnyen eltart­hatunk hideg helyen, kevés víz­ben, minden táplálás nélkül is sokáig, bár ezekre inkább csak addig van szükség, amíg a har­csa téli álomra nem vonul. A legravaszabb csukahorgá­szok még egereket is gyűjte­nek, mert azt vallják, hogy nincs az a kitanult csuka, amely az élő egérre elő nem jön, még ha százszor is elke­rüli a kishalat és a villantót. Az élő egér a víz színén úsz­tatva, a csukacsalik koronázat­lan királya. Egy üveg vízben sokáig el­­tarthatók a piócák is, és a márna szívesen harap rájuk a lehűlő vízben. Most még nem késő, gondos­kodtunk hát a későbbi csali-Őszi csalétek-gondok

Next

/
Thumbnails
Contents