Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)

1966-10-15 / 41. szám

Hány éves korig? Egy fiatalasszony — akinek súlyos beteg volt a csecsemője — megkér­dezte sokgyermekes édesanyjától, hogy hány éves korig kell aggódni egy gyermekért? A sokat tapasztalt édesanya azt felelte: amíg élünk, a sírban majd kipihenünk mindent. Egy másik fiatalasszony aziránt érdeklődött: hány éves koráig kell nevelni a gyermeket? Erre a kérdésre már nem olyan könnyű a felelet. De azért megpróbáljuk a válaszadást. Mielőtt a lényegre térnénk, megemlítjük: a legfontosabb éppen az élet­kori sajátosság figyelembe vétele. Tehát az a döntő, hogy a gyermek személyiségének és életkorának megfelelő legyen a nevelés. Magyarán: az életkorral együtt változtatni kell a stíluson, a módszereken, hiszen a feladat maga is változik. Mire gondolunk? Egészen kis korban, egy esztendő alatt, még inktob csak ápoljuk, gondozzuk a gyermeket. Nevelése tulajdonképpen kimerül a helyes szokások kialakításában. Amikor már járni kezd és személyes kapcsolatba kerül környezetével: a megismertetés az egyik alapvető cél, de általában inkább csak a dolgok veszélyes oldaláról: a tüzes kályhához ne menj, megégeted magad; a hideg kőre ne ülj, megfázol; ne szaladj, mert elesel stb. Később, óvodás korban már magyarázatot is fűznek a meg­ismertetéshez és előtérbe kerül a helyes magatartás kialakítása. Ne kia­bálj a villamoson, mert azzal zavarsz másokat, jó kisfiú megeszi az ebé det, mert akkor nő nagyra, ismerős néninek, bácsinak köszönj stb. A döntő fordulat a munkára neveléssel, a munkára szoktatással kezdő­dik. Az emberréválásnak ezt az ősi és lényeges motívumát ne halogassuk. Minél kisebb korban látunk hozzá — a szülők oldaláról —, annál több türelmet igényel. Hiszen köztudott, hogy az ügyetlen csetlő-botló emberke „munkája“ utóbb kétszeres feladat a szülőnek, de megéri a fáradtságot. Sok szülő el sem hiszi, hogy a rendszeres otthoni munkára nevelés milyen szoros összefüggésben van az iskolásgyermek tanulmányi eredményével. Édesapa, édesanya gyárban, hivatalban, kórházban dolgozik — a gyermek az iskolában. Ez nem egyszerű fogalomrendezés, lényeges cél és feladat a gyermek számára. A tanulás tehát éppen olyan fontos, mint a szülők mindennapi munkája. Amelyik gyermek ezt az elvet megérti, magáévá teszi — ha képességei normálisak —, feltétlenül eredményesen, jól tanul. A kisiskolás években a családi nevelés akkor helyes, ha kiegészítője az iskoláénak. Ehhez már nem elegendő a szülői szeretet, a jő szándék, a pedagógiai érzék. Ismerni kell az iskola célkitűzéseit! Konkrétan, ténysze­rűen. Számos írásos kiadvány, rendszeres szülői értekezlet, szülők iskolája stb. segíti ehhez az érdeklődő, céltudatos, gyermekei sorsával igazán tö­rődő szülőket. Az általános iskola eredményes elvégzése már-már biztosíték a szakmai tanulás, a középiskola vagy más továbbképzés szempontjából. Ezekben az években a jellemformálás, a társadalom írott és íratlan törvényeihez való helyes viszony kialakítása a legfőbb nevelési feladat. A módszereket alap­vetően meg kell változtatni: bizalom, baráti légkör, a problémák megbe­szélése az a forma, amely a serdülő fiatalok irányítását lehetővé teszi. Tiltás, parancsolgatás kisebb korban sem nélkülözhetetlen, de a serdülő korban egyenesen káros. Abba kell hagyni. Felnőtt „gyermeket“ nem kell nevelni. Tanácsot, segítséget akkor adjunk, ha kéri. Egyébként próbáljuk meg felnőtt lányunkat, fiúnkat egyenrangú, jó barátként kezelni. Tapasztalni fogjuk, hogy kellő tapintattal, megértéssel valóban igaz, jó barátainkká tehetjük őket. Radnóti Edit A fogorvos válaszol ■ Örökölhető-e a fogállomány be­tegsége és lehet-e védekezni ellene? A fogállomány betegsége, a fogszú­­vasodás, nem öröklődik, csak a „haj­lam". A kutatók a fogak alakjának öröklésével magyaráznák. Klinikai megfigyelés, hogy magascsücskű, mély barázdás fogakon több a szuva­sodás, mint az alacsonycsiicskű, szé­les barázdás fogakon. A fogak nagy­sága természetesen öröklött, determi­nált jellegzetesség. Érdekes vizsgála­tokat végeztek egy professzor és munkatársai, akik statisztikailag ki­mutatták, hogy a jó fogúak jó, és a rossz fogúak inkább rossz fogú élet­társat választanak. A fogállomány egyéb gyengeségei közül megemlítjük még az ún. zománchypoplasiát. Ez a zománc szerkezeti tökéletlensége — leginkább angolkórban fordul elő — nem pedig szuvasodás. A magzatot, illetve a csecsemő szervezetét ért ká­rosodás az oka. Szintén nem örök­letes. ■ Milyen betegséget okozhatnak a rossz fogak? Két csoportra oszthat­juk a rossz fogak következményeit: helybeni és távoli károsodásra. Hely­ben a szúvas fogak a fájdalmon kí­vül rágás! akadályt is okozhatnak, ezért azon az oldalon fogkő, foglepe­­dék, Ínygyulladás és ennek összes következménye, valamint szájszag keletkezik. Az elhanyagolt szúvas fo­gakról a fertőzés átterjed a csontra is, és csonthártyagyulladást, valamint további szájkörült fertőzést okozhat, aminek kezelése már kórházban fe­jeződhet be! Távoli hatások a rágás! nehézség miatt: gyomorpanaszok, rossz emésztés, rossz közérzet, mun­kaképtelenség, de legalábbis csök­kent munkaerő. 0 Végezhető-e fogszabályozás fel­nőtt korban? A teljes csontérettség lányoknál 18, fiúknál 20 éves korban szokott kialakulni. Fogszabályozást tehát ez idő előtt lehet könnyebben elvégezni, mivel a fogakat a csontban kell vándoroltatni, hogy beilleszked­jenek a sorba. A csontszövetek rege­nerációja azonban az egész életen át megmarad, tehát később is mőd van bizonyos elváltozások korrigálására. Rendszerint azonban műtéti beavat­kozás is szükséges, mert felnőtt kor­ban már nehezebb helyet csinálni a soron kívül vagy belül álló fognak. Ugyanígy csak műtéttel lehet a felső nagymetszök közé túlságosan lenőtt ajakféket eltávolítani, hogy utána közelíthessük az egymástól távolálló nagymetszőket. (Dr. Gy. V.) Otthon és sporthoz: pantalló HŰVÖSEBB NA“ PÓKBAN szívesen öltözünk otthon is melegebben. A pon­gyolánál sokkal célszerűbb otthoni nappalt viselet a pantalló, csinos, meleg blúzzal, őszi kirándulásokhoz pedig egyenesen nélkülözhetetlen a nadrág. Modelljeink: 1. Négerbarna gyapjú­­szövet pantalló, barnanarancssárga mintás kásmírblúz­­zál. 2. A pantalló­hoz drapp raglán­­szabású sportkabát és ugyanabból az anyagból varrt pi­­lotasapka, magas nyakú, lila pulóver adja az érdekes színösszállítású sportöltözetet. A szabásminta 44-es konfekciómé­­retre készült (92- es mellbőség, 72 cm derékbőség, 96 cm cstpöbőség). Figyelem! Ezen a rajzon egy kocka nem 10, hanem csak négy cm-rel egyenlő! A nadrág­minta körvonalát egy 4X4 cm-es kockákkal beraj­zolt ív papírra má­soljuk. Kivágás után rágombostűzzük a szövetre, és úgy szabjuk ki, hogy körül mindenütt másfél cm-t ráha­­gyünk a bevarrás­­ra, — a pantalló alján 6 cm-t ha­gyunk rá a felsze­­gésre. A = pantalló fél háta, B » a fél eleje. Hátul derék­nál 2—2 kis be­­varrással karcsúsítjuk, az elején a szaggatott vonallal jelzett helyen kis hajtást csinálunk, a középvaTrús felé hajtva. A szárakat össze­­varrás után megfelelő hosszú, egyenes övre dolgozzuk — ezt a darabot a leeső maradékból szabjuk kt. 140 cm széles anyagból egy méter, 70 cm szélesből 2 méter szükséges. (M, M.J­GOMBARECEPTEK Kár... kár... kár... „Őszbe csavarodott már a termé­szet feje", pereg a falevél. A pajkos napsugár néha-néha még végigtáncol a sárgás faleveleken. Visszavonha­tatlanul megérkezett az ősz. Mint mindig most is szép, szelíd az ősz. Kipp-kopp zizzen egy-egy falevél, amint a virgonc szellő tova sodorja messzi tájra. Az öreg erdő szélén, az árok part­ján egy földbevájt üregben éldegélt Ürge apó. Keskeny, sötét folyosó ve­zetett a lakásáig. Mélyen a föld bel­sejében készített magának puha füvei, mohával bélelt kis tanyát. Nem tudni mióta éldegél itt magánoson. Még az erdőszéli legöregebb tölgy sem emlé­kezett rá pontosan. Ezért aztán tisz­telték is őt az erdő lakói. Az árok­parton a kis tücsök vidám éjjeli sze­renádot zengett altatónak, reggel pe­dig az erdő csicsergő madarainak dala ébresztette. Vigyázz ...! súgták a falevelek, ha veszély közeledett. Szerette öt az erdő, az állatok, ha néha elgyengült fáradt lába ellátoga­tott hozzá Harkály doktor is. Ilyen­kor sokáig elbeszélgettek s komája, a Hörcsög látta el helyette minden­napi teendőit. Békében is éldegélt a kis erdő népe. A vidám, mindennapi életet egy gyászruhába öltözött fekete madár zavarta meg. Ki-ez? Kt-ez? Kérdezték 0 Töltött gomba magyarosan. Vas­tag kalapú (csiperke, vargánya stb.) gombák tönkjeit levágjuk. A gomba­kalapok közepét kivájjuk, forró sós vízben két-három percig főzzük, le­csurgatjuk és megtöltjük a következő töltettel: a gombatönköket és a ki­vájt darabokat hagymás, paprikás zsíron pároljuk, ledaráljuk és egy susogva a falevelek. Nem tudom, nem tudom, búgta a vadgerlice. Megszó­lítani nem merte senki. A fekete ma­dár pedig csak egyre hajtogatta, kár ... kár ... kár ... Aztán többé nem is törődtek vele. Ürge apó szorgalmasan gyűjtötte tovább a télire valót. Finom búzával, kölessel töltötte meg éléskamráját, hogy a kemény hidegben legyen be­­tévő falatba. Szomszédja, a kis mókus, egy tere­bélyes tölgy odvábán tanyázott. Né-, pes volt a családja — hát ő sem akart lemaradni Ürge apótól. Nap mint nap járta az erdő rengetegét, ismert minden egyes fát, minden bok­rot. Tudta, hol terem a legédesebb dió, a legkeményebb mogyoró. Vándorlásai közben találkozott a Varjúval. — Miért nem készülsz a télre nénike? — kérdezte, Kár... kár ... kár ... volt az egyhangú vá­lasz. — Te tudod, hagyta rá Miki Mó­kus. Majd meglátjuk, hogy kár-e. Te még nem tudod milyen nálunk a ke­mény tél, s azzal felvette kis kosarát. egész tojással elkeverjük, sóval, bors­sal, mustárral ízesítjük. A megtöltött gombakalapokat zsírozott lábasba vagy tűzálló tálba tesszük, zsemle­­morzsával meghintjük, tejföllel leönt­jük és előmelegített sütőben 10—15 percig sütjük. Hozzávalók 2 személy­re: 20 dkg gomba, 1 tojás, 10 dkg zsír, mustár, morzsa, fűszerek. s eltűnt a ritkuló falevelek között... Egy reggelen arra ébredt az erdő népe, hogy a természet varázslója fehér leplet húzott a tájra. Megérke­zett a tél. A hó alatt fázósan bújtak össze a kts bogarak. Ürge apó amint kitekintett kis háza ablakán, azonnal visszahúzódott. Most már úgysem sé­tálhatok, gondolta, azzal befütött kts kályhájába, hogy ebédet készítsen magának. A mókus család ts békésen éldegélt, hisz tele az éléskamra. De a varjú szomorú szemmel nézte a fehér tájat. Mi lesz velem, töpren­gett? Ez ideig még csak megvoltam, hisz a határban mindig találtam élel­met. Miért ts nem hallgattam az erdő népére? Most én is nyugodtan élhet­nék. S fázósan húzta össze szárnyát a csupasz akác egyik ágán. De nem sokáig bírta, élelem után kellett néz­nie. Látod-látod, zúgta a hideg szél, miért voltál lusta. Most már belátom, kár... nagyon kár ... s elrepült a falu felé. Az erdő még sokáig vissz­hangzott panaszos énekétől... Kár ... kár ... nagyon kár ... CZITA BÉLA 0 Csőtészta gombával. Negyed kiló csőtésztát megtördelünk és gyengén sós vízben kifőzünk, majd jól lecsurgatjuk. Ez alatt a gombát vajon vagy zsíron, apróra vágott zöldpetrezselyemmel megpároljuk. A kifőtt csőtésztát kevés liszttel meg­hintjük, tejföllel elkeverjük, majd a párolt gombát és 2 egész tojást adunk hozzá. Jól kivajazott tűzálló tálba tesszük és sütőben 15—20 perc alatt pirosra sütjük. Tálaláskor a tetejére reszelt sajtot szórunk. Hozzávalók 2 személyre: 25 dkg csőtészta, 20 dkg gomba, 5 dkg vaj, liszt, zsír, 2 tojás, fűszerek. 0 Gombakrokett. Sok hagymával, petrezselyemmel, bő zsírban megpá­roljuk a megtisztított — lehetőleg többféle — felaprított, esetleg hús­darálón átdarált gombát, majd meg­hintjük liszttel, belekeverünk egy nyers tojást és sóval, borssal ízesít­jük. Kihűtjük, ha kihűlt, rudakat for­málunk belőle, lisztben, tojásban, morzsában megforgatjuk és forró zsírban kisütjük. Hozzávalók 2 sze­mélyre: 25 dkg gomba, 4 dkg liszt, 2 egész tojás, zsemlemorzsa, fűsze­rek. « © 9 SZENES ERZSI: A farkas karácsonya Mint tűkön, úgy ül fatönkön a csikasz, — Ez a világ — sóhajt — komisz, pimasz. Itt a karácsony, enni-inni vágyom, Merre bitangol vajon a kedves párom? Azt hittem ma elcsíp egy juhocskát, Beh ennék egy kis ürü-húsocskát. Bár volna inkóm, legalább egy fél pint — Hallgatja ezt a szomszéd fán egy kis pinty. Jót nevet magában, de szólni nem mer, Míg az ordas keserűn nagyot nyel. Széltében-hosszában a havas erdőn,^ Vihognak a kis vadak kárörvendőn; — Lám a farkasnak is felkopik blykor az álla, S még hozzá ünnepkor, karácsony-táján. ÄZSTA Rejtvényünkben három nagy ázsiai állam nevét rejtettük el a vízszintes 1., 12. és a függőleges 5. szám alatti sorban. Beküldendő e sorok meg­fejtése. Vízszintes: 1. Ázsiai állam. 4. Irat közepe. 7. Román pénzegység, (i—jj. 9. Fél zóna. 11. Viktor Nándor. 12. Ázsiai állam. Függőleges: 2. Európai nép. 3. Az egyik irány. 5. Ázsiai állam. 6. Dohá­nyos teszi. 8. Ékezettel: női becenév. 10. Lágy fém. Megfejtések — nyertesek A Szabad Földműves 39. számában közölt kis keresztrejtvény helyes megfejtése: „Fiat, — Ford, — Opel, — AERO.“ Könyvjutalomban részesülnek: Budai Márta, Múlyad és Fehér Zoltán, Nagymegyer. A gyerekek kedvence Dőbiós Tibor. 9. oszt. tanuló felvétele. SZABAD FÖLDMŰVES 9 1986. oktúbec IS. S ^ ° 2 : 1 o!Í — « Ö! , 2 a ^ « « Q) * t-Q) N a Ai is QJ 'Qj Qj K -g a-Cl Q) Í5S c c a I O N • V CO _◄______

Next

/
Thumbnails
Contents