Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-10-08 / 40. szám
Galambok teleltetése Már régen elmúlt az az idő, amikor a falusi udvarokon oszlopon állő galambdúcokat láthattunk, amelyek minden oldalról ki voltak téve az időjárás viszontagságainak. Ilyen szálláson a galamb nem is érezhette jól magát, mert ez nem nyújtott neki lehetőséget a nyugodt pihenésre. A galamb a legrégibb háziasított állatok egyike, és emberemlékezet óta különös népszerűségnek örvend. Az emberiség fejlődésének csaknem minden korszaka megtalálta a galamb tiszteletreméltó helyét, akár mint valamilyen isteni személy megtestesítőjét, avagy a galamb máig is ismert béke jelképét. Mindezen tisztelet közepette az ember igyekezett ennek a kedvenc szárnyasállatnak olyan életkörülményeket kialakítani, amelyekben a lehető legjobb feltételeket találja meg további fejlődése és nemesítése szempontjából. Éghajlati körülményeink között a téli időszak a galambok részére nem megfelelő. A rövid nappalok és a hosszú éjszakák erős fagy kíséretében és a napon történő mozgás, vagy legalább tartózkodás lehetőségei igen korlátozottak, s mindez rossz hatással van a galamb szervezetére. Ezért a tenyésztőnek gondoskodnia kell fokozott méretű beavatkozásával a hideg káros következményei! sajái gaíamötenyészeiében eiiáv olítani. Mindenekelőtt szabályos időközökben történő és biológiai szempontból helyes takarmányozásról, továbbá a higiéniai feltételek betartásáról kell gondoskodnia. A jó és főleg bonyodalmak nélküli teleltetés előkészítése tulajdonképpen azzal kezdődik, hogy ősszel kiválasszuk a jövendő tenyészpárokat. Ez a vedlés ideje, amikor galambjainknak éppen a legnagyobb gondoskodásra van szükségük. A napi takarmányadagot ásványi anyagokkal egészítjük ki, és az árpán és a kukoricán kívül (az utóbbit csak erős fagyok idején) olajos magvakat is etetünk, például napraforgót, kendermagot stb. Télen a galamboknak nem nyújtunk lehetőséget a fészkelésre. Még az ősz beállta előtt eltávolítjuk a galambházakból a fészektányérokat. Amennyiben ezt a térviszonyok megengedik, a téli hónapok idejére nemek szerint különválaszszuk és így helyezzük el a galambokat. Így jobban pihennek, és egyben elejét vesszük a fészkelésnek. A galambházat aszerint készítjük elő, hogy mennyi tenyészpárt kívánunk tartani. A polcszerűen elrendezett fészekfülkéken kívül a szabadon álló falra szükséges mennyiségű ülőket keli készítenünk, hogy így minden galamb részére a fülkéken kívül is egy pihenőhely álljon rendelkezésre. A legelőnyösebb ha a tenyésztő az udvaron ólszerű, külső kinézésű galambházat építhet, amelyben két különálló részt áll módjában kialakítania, hogy így az egyik részben a galambokat — mihelyt ennek ideje elkövetkezik — fészkelni hagyja, a másikban pedig az elválasztott fiatal kirepülő galambokat tarthatja. Téli időszakban azután az ilyen módon kettéosztott galambházat a galambok nemek szerinti különválasztására használhatjuk fel. Innen azután váltakozva egyik napon a hímeket, másik nap pedig a nősténygalambokat engedjük ki. Még ősszel, a fészkek galambházból történő eltávolítása után szükséges alapos tisztogatást és fertőtlenítést végeznünk, mert a tiszta helyen a galambok jobban telelnek. A téli időszak közepetáján, különösen ha az időjárás túlságosan rossz, a galambok kirepülése csökken. Ezért télen a galambházat gyakrabban kell tisztítani. Erős fagy beálltával előfordul, hogy a galambházban is befagy a víz. Ennek következtében a galamboknak langyos ivóvizet adunk, és az itatóedényeket naponta néhányszor ellenőrizzük. Mihelyt észrevesszük a víz befagyását, azonnal langyossal cseréljük fel. A galamboknak ugyanis aránylag sok vizet kell adnunk, különösen akkor, ha borsót is etetünk. A tisztításon kívül téli előkészületként a galambházat szigetelnünk is kell. Mihelyt hidegebb időjárás áll be, a galambház ablakait befödjük és csak a kirepülőnylláson keresztül szellőztetünk. Az esetleges huzat keletkezésének minden lehetőségét megszüntetjük, mert ez a galamboknak sem válna hasznára. Téli időszakban is lehetőséget adunk a galamboknak a fürdésre az erre előkészített edényben. Amennyiben azt a körülmények megengedik, úgy a fürdést déltájt tegyük lehetővé, hogy a galambok a napon megszáradhassanak. Helytelen lenne a késő délutáni órákban nyújtani a galamboknak fürdési lehetőséget, mivel ekkor a megszáradás tovább tartana, aminek következtében a szárnyasok megfázhatnak. A vedlés befejezése után, amikor a galambok már télire jól betollasodtak, napi takarmányadagukat is meg keli változtatnunk, mert kiadósabb tápanyagellátás esetén a nőstények megkezdenék a tojásrakást, ami elvétve akkor is előfordul, ha a hímektől különválasztottuk őket. A napi takarmányadag alapja téli időszakban az árpa, amelyet erős fagyok idején kukoricával egészítünk ki. Nem szabad azonban megfeledkeznünk elegendő folyami homok és gritt adagolásárúi sem. Télen helytelen bükkönyt etetni, amely a nemi tevékenységet erősen befolyásolja. A takarmányadag .minőségét majd csak január második felében javítjuk (esetleg bizonyos eltéréssel az időjárás szerint), mert február elején párosítani kezdjük a galambokat, hogy március elején már kibújjanak a tojásból az első fiókák, ami az új tenyészidény kezdetét jelenti. A galambtenyésztés sikere jelentős mértékben attól függ, hogy milyen gondoskodásban részesítettük állatainkat a téli időszakban. MAAR ISTVÁN, a CSKSZ Szlovákiai Választmányának fő szakelőadója. Hurkatöltő-rendszerű líbatöltőkészülék Itt a liba= és a kacsatömés ideje. Elő kell szedni a tömés eszközeit, hogy gyorsabbá és könnyebbé tegyük az egyébként igen fár radságos munkát. Az ügyeskedő ember segít magán és a lehetőségekhez mérten „gépesíti“ a libatömést az alábbiakban ismertetett tömőkészülék leírása alapján. KÖZTUDOMÁSÚ, hogy a libának csak az esetben fejlett a mája, ha megfelelő ideig és jól tömték. Ennek legtöbbször munkaerőhiány az akadálya és nem a takarmányhiány. Nem áll rendelkezésre elegendő munkaerő sem a nagyüzemekben, sem a háztáji gazdaságokban. Ezt oldja meg nagyon elmésen az ismertetésre kerülő libatömőkészülék. Magyarországon Fejér megye MÉSZÖV szakemberei a tömés problémájának megoldására az eddig ismert tömőkészülékek között a legegyszerűbbet, a legkönyebben kezelhetőt, a legolcsóbb kivitelezésűt kísérletezték ki és adták át a gyakorlatnak. A tömőkészülék sorozatgyártását mér megkezdték. A készülék egy műanyagcsőből, a dugattyúból és a tömőcsőből áll. A takarmányt gépesítve tömik az állatba. A takarmányelőkészítés a következőképpen történik: 100 kg darát, 100 liter forróvízzel jól összekevernek. Ezt 6 óra hosszáig állni, püffedni hagyják. Ehhez a gépesített daramennyiséghez a tömés megkezdése előtt még 20—30 liter melegvizet kell adagolni, hígítás céljából. A tömőeszköz úgy működik, mint a pumpa, a pépet felszívja, majd könnyedén továbbítja a liba begyébe. A tömőeszköz annyi pépet szív fel, amennyi egy liba töméséhez bőségesen elegendő. Kezdetben persze két liba töméséhez is elég a felszívott mennyiség, de ahogy tágul a liba begye úgy mindig több pépet kell beletömni. A pépesített kukoricadara emésztése lényegesen könnyebb az állat számára, és így az eddigi szemes kukorica tömése esetén az állat igen sok energiát használ fel a kukorica megemésztéséhez. Az eszközt a közölt kép alapján bárki könnyen elkészítheti és alkalmazásával megoldhatja az egyébként sok és fáradságos munkát igénylő libatömés gondját. A kísérletek során gyakorlatlan munkaerővel, két asszony mindössze másfél óra alatt 765 libát tömött meg minden olyan hátrány nélkül, amely az eddig ismert tömőkészülékeknél kisebb-nagyobb mértékben előfordult. Ezzel a készülékkel az állat biológiai igényei célszerűen kielégíthetők. Minden károsodás nélkül, egyaránt előnyösen használható nagy- és kisüzemben. A libagondozők is jobban kedvelik mint a villanymeghajtású tömőgépeket. Ez viszont igen figyelemreméltó tény az eredményes libatömés végrehajtása területén. Szikora András (Bp.) (A szerző felvétele)
