Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-09-17 / 37. szám
A méhszúrás hatása Pörgetéskor feleségem is segített. Ö egyébként elég keveset forgolódik a méhek körül és így kevés méhszúrást kapott. Most egy méh megszúrta a nyakát. A fullánkot azonnal eltávolítottam, de néhány perc múlva az egész teste elkezdett viszketni, a bőre mindenütt megpirosodott, majd borsőszem nagyságú hólyagocskák keletkeztek a testén. Szemei megduzzadtak, bekarikásodtak és kékültek. Jó pár óra múlva — ecettel való bedörzsölés után — kezdett csak enyhülni a viszketés és a hólyagocskák is eltűntek. A sógorom hasonlóan járt egyetlen méhszúrástól, s szjnte belebetegedett. Kérdem, megszokhatják-e ők a szúrást? Veszélyes-e számukra a méhészkedés? VÄLASZ: A bőrbe hatoló méh- végül kellemetlen viszketést szúrás az első pillanatban égé- okoz. Ha azonban a méreg köztő fájdalmat, majd bőrpiroso- vétlenül a visszérbe, s így rödást, kisebb-nagyobb daganatot, vid idő alatt a vérkeringésbe jut, akkor körülbelül a fent leírt tünetek jelentkeznek: erős szívdobogás, félelemérzet, hányinger, csalánkiütés, hidegrázás, a szemkörnyék, a nyelv, a fülek, a tenyerek és talpak megduzzadása és erős viszketegség. Ezért nem szabad a szervi szívbajban szenvedő egyénnek méhekkel foglalkoznia. Vannak különösen érzékeny szervezetű emberek, akiknél a bőrbe kapott szúrás ugyanazokat a tüneteket váltja ki, mint a visszérbe hatoló. Ezeknek sem tanácsos méhek között forgolódtok, bár a kellemetlen rosszulléten túl a méhszúrás nem jelent különösebb veszélyt számukra. Sok-sok méhszúrás elszenvedése árán az ilyen érzékeny emberek is megszokhatv^i Lepkefogó kijáróvédő anyarácsbóí NYÁR VÉGÉN gyakori látogatója a kaptáraknak a halálfejes lepke (Acherontla atropos L.). Más nevei: boszorkánypille, ördöglepke, méhfarkas, halálfejes mézrabló. (A méhfarkas elnevezés nem helyes és megtévesztő, mert ez egy méhpusztító darázsfajnak a neve.) Tavaly több méhészetben feltűnően nagy számban garázdálkodtak a halálfejes lepkék. Ha nagyon elszaporodnak, jelentékeny kárt okozhatnak, mert a méhek szinte tehetetlenek velük szemben. Ezért nem szabad megelégednünk azzal, hogy a kaptárba való behatolásukat-megakadályozzuk, hanem minden lehető módon Irtanunk kell. A védekezés közismert eszköze a kijáróra szerelt 7—8 mm nyílású rács. Ez készülhet erős drótszálakból, vékony szegekből, vagy megfelelően lyuggatott bádoglemezből. Az anyarács is megfelel, de ennek hátránya, hogy a méhek közlekedését megnehezíti, a herék pedig egyáltalában nem férnek át rajta, fejükkel beleszorulva teljesen el is torlaszolják. Szalay György tiszaújfalul tsz méhész az anyarácsot olyan ötletesen módosította, hogy ezt a hátrányt kiküszöbölve, egyszersmind lepkefogóvá alakította. A bádoglemezből készült anyarács hosszanti közeit ferdén, zsaluszerűen kihajtogatva, a nyílások akkorára tágulnak, hogy a herék is kényelmesen átbújhatnak rajtuk. Az így átalakított anyarács tehát a méhek közlekedését nem gátolja. A kaptárba betolakodó halálfejes lepke feje és egy-két lába is átfér a nyíláson, de beszorul a ferdén kifelé hajló bádoglemezkék közé úgy, hogy a lepke fogva marad. Se beljebb hatolni, se elmenekülni nem tud. A kijáróba tóduló méhek könnyűszerrel megölik. Az ősz folyamán szükségessé válhat az anyásítás és az anyaváltás. Mi ugyan ezt a beavatkozást a főhordás után ajánljuk megtenni, de megesik, mint ebben az esztendőben is, hogy nem tudtuk idejekorán leváltani az anyát. Esetleg az is megtörtént, hogy a törzscsalád anyja az őszre herefiasításos lett, vagy az anya a késői csendes, általunk nem észlelt anyaváltásnál elpusztult és így az anyaváltást szeptemberben, a betelelési etetés előtt vagy közben kell elvégeznünk. A feltett kérdésekre nyugodt lélekkel ajánlhatjuk az építő fürtben történő váltást. Az eljárás, amely egyszerű és bevált, a következő: Reggel, legkésőbb a kora délutáni" órákban eltávolítjuk a régi anyát. Egyúttal a költőtér közepén egy keretnyi helyet tágítunk. A következő órában ezen a helyes sok fiatal méh gyűlik össze. Egymásba kapaszkodnak, mint építő méhek építménnyel akarják kitölteni az üresen hagyott helyet. Egy-két óra múlva, legjobb estefelé, háromszögű anyásítő kalitkával ellátott üres keretet helyezünk az üres helyre. Jobbról és balról keskeny műlépdarabokat teszünk a kalitka erre a célra készített bevágásaiba is. A fiatal anya befuttatása után az élelemre szánt helyet cukormézpéppel töltjük ki (most őszszel teljesen bétöltjük). Tavaszszal és nyáron elegendő a középen levő nyílást péppel elrekeszteni. A kalitka műlépnek szánt bevágásai, a műlép maga serkenti a fiatal méheket építésre, az anya és méhek illata kiegyenlítődik és az anyát kiszabadulása után fiatal méhek veszik körül. A beadás eredményét biztosítja az a tény, hogy az anya egy-két napig a fiatal méhek között van, amelyek szívesebben fogadják az anyát, mint az öregek. Kiszabadítása ntán rendszerint az új kereten, vagy a szomszédos kereten petézik. Mint minden anyaváltásnál, úgy ebben az esetben Is csak 10 nap múlva ajánlatos megtekinteni a családot és a kalitkás keretet eltávolítani, vagy ha fiasításos, a költőtér oldalára helyezni, hogy onnan a fiatal méhek kikelése után eltávolítsuk. Ha látjuk a kalitkás kereten, hogy munkás sejteket építettek, rendben van minden, de ha csak heresejteket építettek, baj van, valami hibát követtünk el. A kudarcnak néhány oka lehet. Gyakran a családnak általunk nem észlelt anyabölcsője van, vagy a család már herefiasításos. Esetleg már csendes anyaváltás volt, s az új anyát nem vettük észre. Máskor a korai áttekintés, a méhész kíváncsisága a baj okozója. Megnéztük a családot, mielőtt a méhek és az anya között létrejött volna a teljes összhang. Általában a petés fiasítás nem elegendő, csak az álcák jelenléte bizonyítja, hogy a helyzet az anya és család számára jól alakult. Ezért van szükség 10 zavartalan napra, hogy az anyával megbarátkezzanak. Itt is csak a lelkiismeretesség és pontosság segít i ják • méhmérget. Ismerünk méhészt, akit kezdő korában, orvosa hasonló tünetek miatt óva intett a méhektől, de már 40 év óta méhészkedik minden baj nélkül. Nem tudhatjuk, hogy felesége és sógora esetében visszeres szúrásról, vagy különös érzékenységről van-e szó. Csak azt ajánlhatjuk, kérjék ki orvos véleményét és tanácsát. Őszi serkentés Tavaly ősszel méheim hazaszállításakor eltörött az itató vízvezető deszkája. Hirtelenében egy vastag napraforgó-szárral pótoltam. Hoszszában felnyitva a csepegő alá erősítettem. Puha belét egy darabon kivájtam anynyira, hogy négy db kockacukrot erősíthettem bele. (Tavasszal is kockacukorral szoktatom a méheket az Hatóra.) A cukorra csöpögő víz átitatta a napraforgószár puha belét, s csakhamar végigszivárgott rajta. Hogy a túlfolyó édes lé ne menjen kárba, alsó vége alá egy hornyolt tetőszerepet tettem. A víz azonban ezen már nem tudott meggyűlni, mert hamarosan vastagon ellepték a méhek, s rendszeres gyűjtés indult meg a cukrozott itatóról. Még a reggel kezdődő kutatás is megszűnt. Az időnként elapadó cukrot mindig pótoltam. Gondoltam arra, hogy idegen méhek is rákaphatnak, de ez nem aggasztott. Tavasszal se származott semmi kellemetlenségem az itató cukrozásából. Lehetséges, hogy ez a „hordás féle“ serkenti a méheket, illetve az anyát is. Amióta Layens francia méhész esetéről olvastam, etetővályúim mindig tele vannak száraz kristálycukorral. A méhek mindig el is használják. Egyetlen egyszer tapasztaltam, hogy kristályszemeket dobáltak ki a kaptárból. A vályúba annyi vizet öntöttem, hogy a cukrot teljesen ellepje. A kristályszemek kihordása azonban akkor sem szűnt meg. Megállapítottam, hogy ezeket a fenékről szedték föl. Hogy miért nem tudták felhasználni, ha már felcipelték a felső kijáróhoz, az egyelőre titok maradt előttem. De ettől kezdve aggodalom nélkül adagolom a rászoruló családoknak a száraz kristálycukrot. A múlt nyáron egy olyan családomban, amelynek majdnem semmi méze sem volt, kristálycukros etetésre az anya szépen petézni kezdett, a szaporodás jól haladt, úgy, hogy a meginduló hordás alatt teljesen pótolták hiányukat. Nagy László 7 Anyásítás, anyaváltás
