Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)

1966-09-10 / 36. szám

A pulykák húsrahizlalása

idejének lerövidítése

Jelenleg a pulykatenyésztő üzemek többségénél a pecsenyepulykák hizlalási ideje 150— 180 nap. Az állatokat a felnevelés folyamán legeltetik és nem intenzíven tartják, minek következtében a termelést mind a munkaráforditási, mind pedig a takarmányozási költségek jelentősen terhelik. Ilyen felnevelés mellett vannak üzemeik, ahol 5 hónapos korban az állatok súlya csak 4—4,5 kg, egy kg élősúly előállítására fordított abraktakarmány mennyisége pedig eléri a 6 kg-ot.

A pecsenyepulykák mélyalmos felnevelésével kapcsolatos kísérletekből kitűnt, hogy 1 kg élősúlyt elő lehet állítani száraz takarmánykeverék etetésekor 4,3, száraz és nedves keverék etetésekor pedig 4,7 takarmányegységből is. Vannak kísérletek, melyek szerint szélesmellű bronzpulykák húsra történő hizlalásakor négy hónapos korra 4 kg élősúlyt értek el, és 1 kg élősúly kitermelésére 4,1 takarmányegységet fordítottak.

Az Qssz-szevetségi Baromfitenyésztési Kutatóintézet kísérletet állított be az intenzív felnevelési módok vizsgálatára. A kísérletet 3902 állaton végezték, melyeket 20 napos korig ketrecekben neveltek (2 Odb egy ketrecben), ezt követően 60 napos korig dróthálós padozatú nevelőházakat alkalmaztak (16 állat msenként). A nevelőház dróthálós napozókifutóval is össze volt kötve„ melynek területe a nevelőház felének területével volt egyenlő. Az állatokat 61—150 napos életkorban körülkerített szállásokban nevelték, ahol önetetőkből száraz takarmánykeverékeket és napi 2—3 alkalommal nedves keveréket fogyasztottak. A takarmány-' keverék kg-ja 1,2 takarmányegységet, abban 180—200 g emészthető fehérjét tartalmazott.' A keverék mésztartalma 23 g, foszfortartalma 12 g volt. Tonnánként 5 g B12 vitamin és 10 g' biomicin kiegészítést is alkalmaztak. Az etetett, abraktakarmány 50 százaléka kukorica volt, vitaminforrásként zöldlucernát és zöld pillangósokat is etettek. A fehérjét túró, főtt tojás és fölözött tej adagolásával biztosították. A takarmánykeverék 15 százalékát száraz abrakban1 adagolták 20 napos korig, ami a nevelés végére 70 százalékra növekedett. 1

Egy 600 állatból álló csoportnak 21 napos 1 kortól kezdődően 22—24 százalékos fehérjéti tartalmazó takarmánykeveréket adtak, és 101 állatot helyeztek el négyzetméterenként a drót-i hálóalmon. Ezeknek az állatoknak súlya 1001 napos korban 4012 g, 150 napos korban 5892 g< volt. Az így nevelt állatok kedvezően értékest- * tették a takarmányt, hizlalási költségeik is ked-* vezően alakultak, ami részben az előbbivel,* valamint a kismérvű elhullással és az egységnyi élősúly előállítására fordított kevesebb munkaerő alkalmazásával magyarázható.

Sztoljar, T. A. (Pticevodsztvo — kivonat)* \ *

A tojótyúkok takarmányozása meleg időjáráskor

AZ UTÖBBI ÉVEKBEN egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak azoknak a tényezőknek, amelyek a tojótyúkok takarmányfogyasztását és takarmányértékesítését befolyásolják. E tényezők egyike a magas környezeti hőmérséklet. Korábbi vizsgálatokból kitűnt, hogy a magas hőmérséklet a tyúkok takarmányfogyasztását csökkenti. Ez a takarmányfelvételcsökkenés az Egyesült Államok déli részén gyakori, s túlságosan forró nyári napokban 20— 30 százalékot is elérhet. A meleg időjárás a tojások nagyságát is befolyásolja. A tojássúly különösen akkor csökken, ha a meleg időjáráshoz magas páratartalom is társul. Meleg időjárás alkalmával a tojáshéj vékonyabb lesz, különösen idősebb tyúkok esetében. Fiatal állatoknál ez a hatás a takarmány mésztartalmának növelésével részben korrigálható.

Egyes kísérletek a C-vitamin kedvező hatását mutatták ki, azonban ellentmondó eredmények is ismeretesek. A takarmányban foglalt fehérje és a tojásnagyság kapcsolataira vonatkozólag az adatok nem teljesen egyértelműek. Egyik vizsgálatban észleltek ilyen kapcsolatot 18 százalék fehérjetartalom mellett. Egy másik vizsgálat szerint 13 százalék fehérje, 1063 produktív kalória, továbbá 0,46 százalék metionín és cisztln a tojástermelés szempontjából elegendő volt, a tojássűly-fehérje kapcsolatra vonatkozólag adatokat nem kaptak. A tojásfehérjeszükségletet vonalelérések befolyásolják.

Amerikai vizsgálatok szerint vonalak között hararozott különbségek jelentkeznek a fehérjeszükségletben. A fehérjeszükséglet másik befolyásoló tényezője az aminosav-egyensúly. Lineáris programozás segítségével kiszámították, hogy az aminosav-szükségletet a természetes takarmányféleségekből összeállított keverékben

12,5—13 százalék fehérje fedezi. A takarmányféleségeket úgy kell meghatároznunk, hogy kielégítsék az igényt valamennyi aminosavból, de ne haladják meg túlságosan a nélkülözhetetlen aminosayak egyébként optimális szintjét sem. Az arlzónai egyetemen három kísérletet végeztek. 13, 15, 17 és 19 százalék fehérjetartalmú keverékekkel. A keverékek energiatartalma azonos (1300 kai. metabolizálható energia pro 0,45 kg), az aminosavösszetétel gyakorlatilag ugyancsak azonos volt. Az aminosavarány fenntartása érdekében metininhidroxid analógokat adagoltak. Az egyik kísérletben a 13 százalék fehérje a kísérlet első 20 hetében elégtelennek bizonyult arra, hogy a tojástermelést fenntartsa. Általában a 15 százalék fehérjetartalom elegendőnek bizonyult. De az extra nagy és nagy tojások termelésével kapcsolatban úgy találtuk, hogy a fehérjetartalom emelésével kapcsolatosan — 19 százalékig — az ilyen tojások aránya növekszik. A tojóév utolsó szakaszában a 13 százalék fehérjetartalmú keveréket fogyasztó tojások, a tojásnagyság kivételével, ugyanúgy termelnek, mint a nagyobb fehérjetartalmú keverékekkel takarmányozott egyedek. Tehát arizónai kísérlet szerint határozott összefüggés

mutatkozik a fehérjeszükségleti és a tojástermelés mértéke kö-* zött. Az intenzív tojástermelés' időszakában több, a tojástermelés csökkenő szakaszában ke-, vesebb fehérje szükséges. Ezért( helyesnek látszik az, hogy a, tojókat ivarérettségük elérései előtt 16 százalék fehérjetartal-i mú keveréken tartsuk, gondoti fordítva a nélkülözhetetlen! aminosavak szintjére. Bár ai vizsgálatokban a 13 százalék is* elegendőnek látszott, ezt még-* sem javasolják, mivel bizonyos* biztonsági rátartás szükséges-* nek látszik. Körülbelül a tér-* melés ötödik hónapjában a ke-* verék fehérjeszintjét 13 százalékra csökkentjük. Ez az idő-( szak egybeesik a meleg időjá-( rás beköszöntésével. Emiatt a, nagy és extra tojások termeié-< sében 10 százalék csökkenéssel 1 számolhatunk. A vékonyhéjúi tojások előfordulását ebben azi időszakban úgy tudjuk csökken-i teni, hogy nyár folyamán 3,75—*

4,0 százalék kalciumot haszná-* lünk. A foszforszükséglet vi-* szonylag alacsony, körülbelül* 0,4 százalék kihasználható fősz-* for legyen a tojókeverékben. A meleg időjárás esetén egy’ tonna takarmányba öt millió ( N. E. stabilizált A-vitamint, 3 g* riboflavint, 10 g niacint, 2 g, kalciumpantotenátot, 908 g ko-i link lóri dot, 2 mg Bü-vítamint,, 5000 N. E. d-alfotokoferil acetá-i tot, 2 g menadion nátriumbi-i szulfitot és 1 millió I. C. U. Ds-vitamint javasolnak. A xan-tofillek vesztesége miatt aiiti-1 oxidáns bekeverése is ajánlatos.

Reid, B. L.: <

(Feedstuffs, — kivonat)

i Baromfigümókór

KÉRDÉS

1 Községünkben terjedőben van (egy baromfibetegség, melynek 1 alábbi leírása szerint kérünk 1 tanácsot annak megelőzésére, ivagy gyógyítására vonatkozóan. 1 A baromfi taraja elszínteleinedik és látszólag összezsugorodik, tolla fényét veszti, mozgása lassúvá, nehézkessé válik, étvágya csökken. Három-négy hét alatt annyira legyengül, 'hogy az ülőkre sem tud felszállni, fokozatosan lesoványodik és egy-két havi betegeskedés után elpusztul. Ha az elhullott állatot felbontják, belei össze vannak aszadva, mája rendkívüli módon duzzadt és göbös csomókkal telt.

Ez a fokozatosan ferjedő betegség nemcsak a baromfiállományt tizedeli, hanem a tojáshozamot is csökkenti és nehézségeket okoz szövetkezeti tagjainknak a kötelező tojáseladás teljesítése tekintetében.

Arra kérünk szíves választ, vajon baromfi TBC-ről van-e sző, továbbá hogyan terjed ez a betegség, megkaphatja-e az ember is és alkalmas-e a megbetegedett baromfi emberi fogyasztásra?

(Az oroszvári EFSZ tagok

nevében Schneider Ede)

VÁLASZ

A jelek szerint baromfigümőkórban szenved a baromfiállomány, melynek okozója a madártípusú gümőbacillus. A betegség előrehaladottabb állapotában a baromfi soványodik, csökken a takarmányok iránti érdeklődése, álmos és hasmenésben szenved, idült esetekben sántít. Boncoláskor a belső szervekben, különösen a májban, a lépben és a bélfalon különböző nagyságú sárgásfehér gümők találhatók. Az egészséges állatok rendszerint a beteg baromfi fertőzött bélsarával szennyezett takarmány vagy ivóvíz felvételével szedik fel a kórokozókat. A gümőbacillusok már a fertőzés után a 10. napon megtelepednek a tyúkok petefészkében, úgyhogy ettől az időponttól fertőzött tojásokat rakhatnak. A baromfigümőkór gyógyíthatatlan betegség. Az ellene való védekezésnek ezért a beteg állatok levágására és a nem fertőzöttek megóvására kell irányulnia. A betegség kiirtása végett az összes baromfit tuberkulin próbának kell alávetni, és a pozitív eredményt mutató egyedeket húsra értékesíteni. A madártípusú giimőbacillus egészen kivételesen emberben is megbetegedést okozhat. A fertőzés módja ismeretlen, nem lehetetlen azonban, hogy gümőkóros tyúkok fertőzött tojásainak nyers állapotban való elfogyasztása köz vetíti a fertőzést. Leghelyesebb a kór felszámolása érdekében 'állatorvos helyszíni vizsgálatát kérni. (ksz)