Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-08-27 / 34. szám
Halgazdálkodásunk fény- és árnyoldalai Népgazdaságunk egyik legfontosabb követelménye a gazdaságosság. Vegyünk tehát fontolóra néhány halfajtát, vajon helyesen gazdálkodunk-e velük folyóvizeinkben. A PONTY. Néhány év óta alkalmunk volt megfigyelni egyrészt a telepített, másrészt a kifogott pontyok mennyisége közti kedvezőtlen arányt. Más szóval: az évente kifogott pontyok átlagsülya alacsonyabb, mint a telepítésre fordított ivadéké. A veszteséges állapot pedig — amely a völgyzáró víztárolókban a folyóvizeknél Is kirívóbb — egyre rosszabbodik. Tévesnek kell tehát minősítenünk azt a megrögzött felfogást, hogy a haltelepítés fokozásával a kifogott zsákmány mennyisége is növekszik. Egyesek igyekezete, hogy túl teljesítsék a haltelepítés tervét, csak rontott a helyzeten. Máskor viszont, amikor a telepítésre alkalmas egyéb halfajták ivadékában hiány mutatkozott, aránytalanul magas volt a pontyivadék beszerzési ára. A helyi szervezetek ívadéknevelését ugyancsak kedvezőtlenül befolyásolta az irányított tervezés. A nagyobb hektárszaporulat érdekében alacsonyabb darabszaporulatot, de helyenként egyúttal magasabb telepítési sűrűséget írtak elő. Ennek az lett az eredménye, hogy a pontyivadék-nevelés a legtöbb helyi szervezetben meghaladta a telepítésre szánt terv szerinti ivadék mennyiségét. Az irányított tervezés, amely a halastavi termelésben kedvezően megnyilvánult, a pontytenyésztés viszonylatában nemcsak aránytalanságokhoz vezetett az egyes körzetek gazdálkodásában, hanem a veszteségek egyik okát is képezte. A Csehszlovák Horgászszövetség központi szervei az utóbbi években a nem kívánatos helyzet kiküszöbölésére törekedtek. Törekvésük fontosságát legjobban bizonyítja, hogy a horgászszövetség III. országos kongresszusán határozatilag kimondották a sürgős orvoslás szükségességét. A határozat indokoltságát néhány számadat igazolja három, egymástól teljesen eltérő jellegű kerületben, tizenegy évi tapasztalatok alapján: A dél-csehországi kerületben 1 751 000 darab kétnyaras pontyot telepítettek 6450 mázsa súlyban, ami 40 dekás átlagsúlynak felel meg egyedenként. Ugyanazon idő alatt 337 000 pontyot fogtak ki 5150 mázsa, darabonként 1,70 kg átlagsúlyban. A telepített egyedek darabszámúnak tehát csak 19 százaléka, súlyának pedig csupán 80 százaléka térült meg, ami 1300 mázsa veszteség. A kelet-csehországi kerület vizeiben a darabszám 23,7 százaléka, a súly 91 százaléka térült meg kifogás által, a veszteség tehát hozzávetőleg 500 mázsa volt. — A délmorvaországi kerületben a darabszám 22 százaléka, a súly 88.5 százaléka térült meg, a veszteség ilyformán 2200 mázsára tehető. Pénzre átszámítva egyedül ebben a három kerületben 350 000 koronára rúg a veszteség, ami 850 000 koronás országos átlagnak felel meg. A CSUKA. Évenként átlag 30 millió tüszös ivadékot, 150 000 darab gyorsított eljárással kitenyésztett, valamint 55 mázsa nagyobb ivadékot szoktunk telepíteni. Horgászaink ezzel szemben kb. 150 000 csukát fognak ki 2300 mázsa súlyban! Az eredmény ilyenformán jövedelmező, mivel a telepített ivadék ára és a kifogott csukák értéke közti különbözet nagyjában megüti az 1 700 000 koronát. A telepítésnek ezt a módszerét hatékonynak kell tekintenünk akkor is, ha darabszám tekintetében veszteségesnek tűnik az arány. PATAKI PISZTRÄNGBÖL évente kb. 1400 000 darab egy- és kétnyaras, valamint 1 800 000 darab hizlalt Ivadékot telepítünk ki mintegy 1 100 000 korona értékben. Ugyanakkor kifogunk vagy 200 000 pisztrángot több mint 660 mázsa súlyban és 1200 000 korona értékben. A darabszám szerinti megtérülés 15 százalékot tesz ki, a kifogott halak értéke csupán 100 000 koronával haladja meg az ivadék értékét. Ha ez mindjárt kevésnek is tűnik, az eredmény legalább Is kielégítő. Előnyösebben alakulna számításunk, ha a telepítésre felhasznált ivadék értékét vennénk alapul. Mert 14 millió darab telepített takarmányozott ivadéknál 500 000 koronát tesz ki ez az érték, úgy hogy a telepített és kifogott mennyiség közti különbözet elérné a 600 000 koronát. De még ezt az eredményt sem szabad teljesen kielégítőnek tekinteni, ha figyelembe vesszük az ivadéknevelésnél beálló nagy arányú veszteséget, amely nagyjában 90 százalékra tehető. Világviszonylatban ugyan szép eredménynek számít ez az arány a szabad természetben nevelt pisztrángoknál, de a mi lehetőségeink és adottságaink mellett mégsem lehetünk vele megelégedve. A SZIVÄRVÄNYOS PISZTRÁNG jelenlegi helyzete veszteséges. A telepített ivadék és a kifogott halak (kb. 60 mázsa évenként) értéke közti különbözet 100 000 koronánál is többet tesz ki. Okát a darabonkénti megtérülés alacsony számarányában kell keresnünk. A többi, mesterségesen telepített halfajtánál a telepítés és a kifogás közti értékkülönbözet jóformán kiegyenlítődik. A mesterségesen nem telepített halfajtáknál természetesen többlet mutatkozik a kifogott mennyiség javára, nevezetesen a csukánál, angolnánál, harcsánál és részben a pataki pisztrángnál is gazdaságosságról beszélhetünk. Megérdemlik tehát, hogy állományukat megtartsuk, sőt mesterséges ívóhelyek létesítésével növeljük számukat, ívásuk idején pedig kellő védelmükről gondoskodjunk. A fentiekből nyilvánvaló, hogy horgászkörzeteink legégetőbb problémái közé tartozik a ponttyal és a pataki pisztránggal folytatott jövedelmező gazdálkodás. A helyzet javulását célzó intézkedések nem lesznek könnyűek, sem egyszerűek. A kívánt eredmény évekig is várathat magára. Lehetséges, hogy az intézkedések foganatosítása során nehézségekbe, sőt helyenként meg nem értésbe vagy ellenállásba ütközünk. Tudatosítanunk kell azonban, hogy a folyóvizeinken űzött horgászat számára is érvényesek azok az elvek, amelyeket a CSKP XIII. kongresszusán hozott határozat egész népgazdaságunk hatékonysága érdekében kitűzött. Nyugodtan túltehetjük tehát magunkat azokon a kifogásokon, amelyek szerint — úgymond — a halivadékokat maguk a szervezetek nevelik, hogy a folyóvizeinken folytatott horgászat csupán kedvtelés céljait szolgálja, nem haladja meg a sport és a kikapcsolódás kereteit. A helyi szervezeteknek a haltelepítés terén is szem előtt kell tartaniuk a hatékonyság, a jövedelmezőség és a célszerű gazdaságosság növelését, amelynek a nyers bevétel elérésében kell megnyilválnia. Nagyobb gondot kell fordítani a horgászszövetségi tagok létszámának fokozására, éppúgy, mint a horgászengedélyek díjának csökkentésére. Mindezek a kérdések, igyekezetek és törekvések ezért továbbra is a Csehszlovák Horgászszövetség tárgyalásának napirendjén szerepelnek. Cs. rybárství/7. Cápa a javából Ritkaságszámba menő zsákmány jutalmazta az izraeli halászok türelmét, akiknek hálójába a Vörös-tenger melléki Ejlat kikötőben egy nyolc méter hosszú cápa akadt. A több mint hét tonna súlyú tengeri ragadozót csak kimerítő küzdelem után sikerült ártalmatlanná tenni és egyesült erővel partra vonszolni. Másnap pedig egy ugyancsak nem megvetendő, öt tonna súlyú példánnyal játszódott le hasonló drámai jelenet, jóllehet, maga a Vöröstenger a cápák egyik „hazája“, hosszú idő után először jelent meg Ejlat kikötőjében a félelmetes szörny. VADASZ c * HALASZ 5
