Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-08-20 / 33. szám
a többtermelés szolgálatában mókban tolongtak egymás hegyén-hátán. Sok volt az elhullatott virágpor a kaptár fenekén. Egyrészük tanácstalanul futkározott össze vissza, egyesek kirepültek a kaptárból és újra betájoltak, izgatottságukban zenebonát csaptak. Saját fekvő kaptáraim anyarekesztőivel kapcsolatos tapasztalatom kisegített a bajból: eaeknek az alsó részén 5 mm böségű nyílás van kiképezve — mint a Sötér Kálmán rekesztöinél. A Sötér által használt és ajánlott alsó nyíláson kívül még 8 db ugyancsak 5 mm bőségű függőleges nyílás köti össze a fészket a mézkamrával — zugépítmény kéződése nélkül — a szokásos gyári anyarács helyett A bajba jutott méheken igyekeztem segíteni azáltal, hogy 6—7 mm-rel megemelem a rácsos választót; a méhek azonnal észrevették a szabadulás útját és éppen olyan hangos, örvendező zeneszóval vonulnak át a fenék és a választó alsó széle között támadt nyíláson a mézkamrába, mint a zsongatott raj szokott az új lakásába. Egy tartalék rácsos választó alsó részén két meghagyott lábacska között 5 mm-es nyílást képeztem ki, a deszka vastagságát ezen a helyen megvékonyítottam és ennek a' mintájára a többi 42-es választókat átdolgozva kicseréltem. Munkámmal nagyon meg vagyok elégedve, én is örvendezek a méhekkel együtt, mert 3,5 kg átlagtöbblettel honorálják ezt az újításomat, a rakodó méhekkel szemben, amellyel elismerik, hogy helyesen cselei kedtem. A fényképen bemutatott zügépítményes választó széleinek kiképzése és azoknak sodronyból készített anyarács szeletekkel való felszerelése az én újításom. Sötér Kálmán rekesztőjének a nyomán, továbbá a magam közel 15 éves elméleti ismereteimnek és gyakorlati tapasztalataimnak felhasználásával a fent vázoltak szerint. 1932-ben akácpergetés után a 14 db 42-es választót a képen látható módon átalakítottam, amely azóta is változatlanul megmaradt. 1933-ban az összehasonlítás eredményeképpen — tekintettel a kaptár két oldalán is megnyitott közlekedési útvonalakra — a rakodó által elért eredményen felül csaknem 5 kg-os átlagtöbblettel tűntek ki. A saját fekvőkaptáram eredményét is meghaladják, közel Vz kilogrammal. Még nem volt szó a fényképen látható felső anyarekesztő deszkáról. Ez abban különbözik az alatta levőtől, hogy nincs rajta zúgépítmény és soha nem is volt. Továbbá az ehhez felhasznált anyarács szelet csak két osztályos és nem há-Javított anyarácsos választó rom, mint az alsón, amelyhez a szélesebb szeletet még „találomra" alkalmaztam sietségemben. A széleken kiképzett átjárók 7—8 mm vastag lécekkel vannak beszegelve, hogy a kaptár oldalfalain képződött deformálódások vagy repedések által okozott egyenetlenségek könynyebben kiküszöbölhetők legyenek a kaptár függőleges falai és az anyarekesztő élei között. Az anyarekesztő alsó részén alkalmazott szeletet a molyfészek képződésre való tekintettel nem kell beszegelni. A 7—8 mm vastag szegélylécek befelé, a rácsok felé néző éleit le kell szedni éles vésővel, vagy finomabb ráspolylyal, hogy a méhek könnyebb közlekedését ezzel is elősegítsük. A szabványos anyarácsválasztó 12—15 mm vastag deszkából készül. A hátsómézkamrás és keresztsoros fészekmézkamrás kaptárak rácsos választóit 22—27 mm vastag deszkából és végül az olyan berendezésű hátsómézkamrás kaptárak anyarácsos választóit, melyeknél a keretek éleikkel állanak egymással szemben, 4 cm vastag deszkából készítjük. Bármelyik vastag rácsos választó készítésénél ügyeljünk arra, hogy jobbról és balról a széleken 1—1 függőleges, az alsó részen pedig 1 db vízszintes 2 osztályos anyaráccsal szereljük fel a deszkakereteket, mert a méhek közlekedése ezen a három útszakaszon bonyolódik le. Az anyarács szeleteket mindig a deszka vastagságának felezési vonalába kell beszerelni (a zúgépítkezésre való tekintettel). Ezeken kívül átjárókat készíthetünk még a választók belsejében is vagy függőleges vagy vízszintes elhelyezésben, szám szerint három darabot. A 12—15 mm-es deszkából készült szabványos anyarekesztőn a 3 belső átjárót vízszintes, míg a hátsó mézkamrás, valamint fészekmézkamrás anyaválasztókon a 3 belső átjárót függőleges elhelyezésben készítjük. Mind a függőleges, mind a vízszintes átjárókat kivétel nélkül ajánlatos az anyaválasztók tetejétől lefelé számítva legalább 7—9 cm-rel lejjebb kiképezni. Ezek a számok ugyanis a választókeret deszkaszélességét, illetve a kereteket tartó gerenda szélességét jelentik. Az említett méretek felett átjárókat készíteni nem indo' költ, a méhek nem szeretik, erre azok beépítésével válaszolnak. A tökéletesített anyarácsos választók gyakorlati értéke az idáig általánosan használt rácsos választókkal szemben: 1. A méhek forgalmának lebonyolítását számottevően nem akadályozzák. 2. A fészek és mézkamara összeköttetése a régebbivel szemben ideálisnak mondható. 3. Zúgépítésre alkalmat nem adnak, ebből kifolyólag a méhcsaládok gyors és szabatos kezelésében kiváló eszközök. 4. A szellőztetés kifogástalan. 5. A jelenleg általánosan használt anyarácsos választóval szemben jelentékeny termelési fölényben vannak. 6. Az átalakítás a régi kereten is elvégezhető, ha még arra érdemes állapotban van, tehát olcsó megoldás. Szúrágta, lyukacsos, kivénült kerettel nem érdemes foglalkozni. Az újonan készített rácsos választó sem kerül többe a réginél, de ha mégis többe kerülne valamivel, a várható előnyökre való tekintettel, a többtermelés előmozdítása érdekében alkalmazása indokolt. Vitányi Béta KÖLTÉSMESZESEDÉS Roussy kísérletei búi és megfigyeléseiből a következő fontosabbakat ismertetjük. A betegséget okozó gomba spórái már az első nap megfertőzhetik az álcát. A spórának nem a bélbe, hanem a bőrre kell jutnia, onnan hatol be a gomba az álcába. A betegség lassan hatalmasodik el. Sokszor még 8—7 nap múlva is lehet az álcán gyenge mozgást észlelni, s csak a 8. nap következik be a pusztulás. A méhek védekeznek. A fertőzött fiasítás nagy részét kiharcolják a sejtekből a kaptár szállódeszkájára. Érdekes, hogy nem repülnek el vele, mint a szeméttel és a hullákkal szoktak. A madarak sokszor fölragadják a költésmeszesedésben elpusztult fiasítást a szállódeszkáról, de azonnal el is engedik. A fertőzött fiasítás más része a sejtekben marad, mert annyira odatapad, hogy a méhek nem tudják kihordani. A betegségei ezek és a kihurcolt fiasítás után a sejtekben maradt spórák terjesztik. Ahhoz, hogy az álca teste egészen megkeményedjék, a múmiává alakulás befejeződjék, 28—35 nap szükséges. A múmiák 5—9 mm hosszúak aszerint, mikor fertőződött az álca, s hány napos korában szűnt meg a fejlődése. Ha a családban nincs sok fertőzött fiasítás, csipesszel ki kell húzgálni a sejtekből a beteg vagy holt álcákat, és a spórák megölésére hígítatlan formálisnál (formaldchydum solutum-mal) kell megtölteni a kiürített sejteket. Alkalmas erre a szemesepegtető. Ideje: szeptember—október, a fiasítás megszűnése után. Ha a baj elhatalmasodott, a családot más kaptárba kell áttelepíteni és lépeit megsemmisíteni. TÖLGY ÉDESHARMATA ÉS A MÉHEK Meyer Hin merk megfigyelését közli arról, hogy olyankor, amikor a méhek erősen gyűjtötték a tölgy édesharmatát, ezt feltűnő pusztulásuk követte. A kaptárak előtt méhek vergődtek, mind növényvédő mérgek hatására. Meyernek az a véleménye, hogy a tölgy édesharmata ártalmas a méhekre. Lehetségesnek tartja, hogy gyakrabban szerepel a méhek mérgezésében, mint gondolnánk.
