Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-08-20 / 33. szám
Megkésett mérleg a danaszerdahelyi járás színjátszásáról A falusi színjátszó csoportok áprilisig tevékenykedtek. Helyenként — bár szórványosan — még május hónapban is voltak fellépések. Így volt ez a dunaszerdahelyl járásban is, ahol a jelenlegi helyzet a falusi színjátszás terén beállt szünet ellenére a CSEMADOK járási titkársága és a művelődési otthon vezetősége szép eredményt könyvelhetett el. A járásban ugyanis hatvanöt színdarabot mutattak be, s a téli időszakban eléggé mozgalmas, tevékeny munka folyt. Az elmúlt évekhez viszonyítva a bemutatott hatvanöt színdarab éledő, tevékenységében gazdegodó kultúréletről tanúskodik. A dunaszerdahelyl járásnak hatvan községe van, s ez azt jelenti, hogy helyenként kettő, sőt három színdarabot is betanultak a falusi színjátszó csoportok tagjai. Kínálkozó alkalom, sőt természetszerű követelmény, hogy mérleget vonjunk a falusi bemutatók után; szükségszerű, hogy értékeljük a szándékot, az igyekezetét, de nem utolsósorban a darabmegválasztást. Először azonban el kell mondani, hogy a darabmegválasztás terén annyiból állt be javulás az elmúlt évekhez viszonyítva, hogy egy-egy azonos darabot legfeljebb a járás két községében mutattak csak be. Sokszor, sokhelyütt elhangzott ugyanis az a kívánság gyűlések, s egyéb összejövetelek alkalmával, hogy kívánatos lenne egy dramaturgiai tanács létesítése, amely koordinálná a falusi kultúrcsoportnk munkáját. Hogy ennek a dramaturgiai tanácsnak köszönhető-e, hogy az elmúlt „falusi idényben" egy színdarabot nem játszottak több helyen, vagy csupán a véletlen eredménye, nem tudom. Tény azonban, hogy nem ismétlődött meg az a káros állapot, amely az elmúlt évben gyakran előfordult, amikor nyolctíz csoport tanulta be ugyanazt a színművet. A hatvanöt bemutatott színmű közül hadd lássunk néhányat példaként: Dunaszerdahely: Fogad 3—5-ig, Várkony: Ez a falu eladó, Gelle: Bort, búzát, békességet, Vásárát: Mágnás Miska, Holdos: Cigány, Vámosfalu: Jegygyűrű a mellényzsebben, Egyházkarcsa: Nyitva van az aranykapu, Patas: Sári te, Dercsika: Maharadzsa — hogy csak néhányat említsek. Az említett tíz címből könnyen megállapítható az a tény, hogy a bemutatott darabok zöme vígjáték volt. Jó és felemelő érzés nevetni, a napi nehéz, fáradságos munka gondjait feledtető szándék is dicséretre méltó, mégis hiányérzet támadt fel bennem a bemutató mérlegének felállítása után. Könynyebb lenne vígjátékot játszani, mint színművet, esetleg drámát? Nem hinném ... Dicséretet érdemelnek a falusi színjátszók. Estéiket, szabad idejüket áldozták fel a próbákra. Hány és hány alkalommal kellett összejönniük, amíg — a rendezők úgyszintén odaadó, összehangolt munkájával — színpadra, közönség elé léphettek. A hazai bemutató után — régi jó szokás szerint — arra törekedtek, hogy a környékbeli falvak dolgozóinak kellemes órákat szerezzenek vendégszerepléseikkel. Igyekezetüket a hálás közönség minden alkalommal méltányolta. A hatvanöt bemutató adta talán az ötletet a CSEMADOK járási titkársága dolgozóinak s a művelődési otthon vezetőségének, egy járási színjátszófesztivál megrendezésére. Az előzetes szemlék és értékelések alapján a zsűri négy csoportot jelölt a versenyre. Dunaszerdahely, Somorja, Vásárút és Dióspatony színjátszói mérkőztek egymással, hogy a bíráló—értékelő bizottság eldöntse: kik, melyik színjátszó csoport nyújtotta a legtöbbet, legjobbat. Hangsúlyozni kell: hatvanöt bemutatott darabból, előadásból lettek jelölve a fesztiválra) A versenyelőadások más-más helyen voltak. Az előadásokat néhány tagú bizottság újraértékelte. A verseny lefolyása után — amely április végén—május elején volt — mégis hiába vártuk a fesztivál és az értékelés eredményét. A dióspatonyiak panszkodtak (A cigánnyal indultak), s tegyük hozzá: méltán. Ugyanis sem szóban, sem pedig írásban nem közölték velük a versenyeredményt, noha nemcsak ők, de mindegyik csoport megérdemelte volna. Az ilyen magatartás (vagy szervezési, adminisztratív hiba?) lehangolja, kedvét szegi a színjátszóknak. Tanulságként jó lenne megjegyezni: hasonló mulasztásnak a jövőben nem szabad előfordulnia! Jóleső érzéssel állapíthatjuk meg, hogy nem múlnak el semmitevéssel a hosszú őszi, téli esték falvainkon. A mezőgazdasági munkák szüneteltetik a színjátszást, a kulturális tevékenységet, ám ismét várható a vérpezsdülés, az egyes szervezetek kultúrtevékenysége. Éppen ezért nem tartottam hiábavalónak elmondani észrevételeimet, s nemcsak remélem, de hiszem is, hogy sokat segíthet nemcsak a csoportok kultúrtevékenysége, de a szervezés és egyéb téren Is. Szükséges és kívánatos lenne persze, ha a dramaturgiai tanács valóban tanácsokkal állna a falvak színjátszói elé. Segítené munkájukat, hogy necsak szórakozást, de eszmei gazdagodást, elmélyült mondanivalót is nyújtsanak a bemutatott darabok. Szükséges ez ezért is, mivel a kulúra közkincs, s ennek a közkincsnek gazdagnak, élőnek, felemelőnek — mainak kellene lennie. A nyári, őszi munkák befejezése után váljék is azzá, ilyennél Kovács Miklós A Lehel-kürt kiterített rajza Arno Fletscher (Berlin): Alabamal gyermekeit V ❖ ♦> ❖ ❖ ❖ •> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> »> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦♦♦ ♦> ♦♦♦ *> Látogatóban a pozdisovcei népművészeknél Hogy milyen öreg a fazekasmesterség, nehéz volna pontosan megmondani. Azt azonban tudjuk, hogy Görögországban időszámításunk előtt a VI. században már magas színvonalat ért el a fazekas technika és művészet. Kelet-Szlovákiában Is ga2dag múltja van ennek a mesterségnek, ma azonban már csak PozdiSovcén, ebben a jellegzetes zempléni falucskában, találkozhatunk ennek a mesterségnek aktív művelőivel. Michal Parikrupa- Sipár, Andrej Král, Andrej Cizmartk, Andrej Danko és a többiek az ódon grófi kastély falai között szövetkezeti alapon végzik ma a korongolást, az agyag felrakását, a csodálatos színekkel való mázolást, égetést. Innen indulnak el a pompás agyagedények a világ minden tájára. Parikrupa bácsi, az ismert, kiváló népművész erről a mesterségről, a falu múltjáról és jelenéről a következőket mondta el: — Ami a falunk múltját illeti, a lakosság többsége a fazekasmesterséget űzte. Miért? Erre csak azt mondhatom, hogy bizony régen nem volt ilyen munkaalkalom, mint ma. Ha régen egy családban volt öt fiú, ezek mind a fazekasmesterséget tanulták ki, illetve magukba szívták ezt a mesterséget már 8—10 éves korukban. Velem is ez történt. Jóllehet ehhez a helyi sajátos adottságok Is hozzájárultak, hiszen községünk határában megtaláljuk még ma is a jó minőségű, sárga agyagot, amely csak minimális szennyeződést tartalmaz. Ha szükséges, elvégezzük a tisztítást és szétválasztást Is. A bányából kikerült agyagot gödrökbe helyezzük és szerves folyadékkal nedvesítjük, napokig pihentetjük. A szerves anyagok révén mikroorganizmusok fejlődnek, s ezek elősegítik az agyag formálhatóságát, és ugyanezt a célt szolgálja a pihentetés is. Ez elég tudálékosan hangzik, de nekünk mindezt ma már tudni kell. Elődeink, akik 450 évvel ezelőtt kezdték el ezt a munkát, nem tudták, de hasonló módszereket alkalmazták, mert éveken ót munka közben rájöttek arra, hogy az edények könnyebben formálhatók és főleg tartósabbak lesznek. Tudni kell azt is, hogy nagy volt a konkurrencia és csak jó árut könnyebben lehetett eladni. Az értékesítés pedig létkérdés volt. — Talán elárulhatna Parikrupa bácsi valamit a műhelytitokról Is. Mi teszi Ismertté és kapóssá készítményeiket? — Felszabadulás után szövetkezetei létesítettünk. Ez idő szerint negyvenen dolgozunk itt. Avatott képzőművész, a prágai Júlia Kovalőíková-Horová irányítja munkánkat, szakemberek hagyják jóvá termékeinket. Amíg a múltban falunkban csak használati tárgyakat, fazekakat, tálakat, lavórokat stb. készítettek, ma csaknem teljes egészében a dísztárgyak készítésére tértünk át. Hétszázötvenféle különböző kerámiai tárgyat készítünk itt, melyek nélkül ma már elképzelhetetlen a modern lakás. Évente több mint tizenötezer dísztárgy: hamutartó, pohár, virágváza, díszkancsó, fadísz hagyja el műhelyünket. Külföldi megrendelőink is vannak. A szocialista országokon kívül rendszeresen szállítunk árut Franciaországnak, Nyugat- Németországnak, Amerikának sőt igen sok ázsiai és afrikai országba is eljutnak készítményeink. Műhelytitkunkról csupán annyit: szeretni kell ezt a szakmát. Elénk fantázia, leleményesség, és nem utolsósorban ügyes kezek és kitartó szorgalom, állandó továbbképzés szükséges ahhoz, hogy tartsuk a színvonalat, és termékeink továbbra is keresettek legyenek az egész világon. Csakis így születhetnek mesteri alkotások, melyek már — és ezt minden túlzás nélkül mondom — meghódították a világot. Szomorúsággal tölt el azonban az, hogy nincs utánpótlás. A fiatalok már nem szívesen dolgoznak a sárral, nem tartanak ki, inkább mennek az iparba és legtöbben elhagyják falunkat. Ma bizony munkaalkalom van bőven és jó kereseti lehetőség is. De úgy érzem, tenni kéne valamit az illetékeseknek, hogy ennek a szép hagyománynak legyenek továbbra is rajongói, művelői. PozdiSoyce olyan kulturális központ, ahol a helyi krónika bejegyzései szerint egymásnak adják át ma is a kilincset a legkitűnőbb képzőművészek Egyiptomból, Párizsból, Leningrádból, Berlinből, Bécsből, Prágából, Budapestről és más világvárosokból. Béres József SZABAD FÖLDMŰVES ^ 1988. augusztus 20. A jászberényi múzeum őrzi a Le•cJ- hel kürtje néven Ismert kürtöt. Ez nemcsak művészi értéke, hanem a hozzáfüződő hagyomány és monda miatt ts különösen érdekes, értékes emlékünk. Szájpereme. a hagyomány szerint, akkor csorbult ki, amikor a szerencsétlen kimenetelű Lech-mezet ütközet után a német fogságba esett Lehel vezér halálos ütést mért vele Konrád császárra. Az kétségtelen, hogy a kürt nem lehetett Lehelé — de faragványainak, motívumainak jelentéstartalma mégiscsak a Lehel-monda történelmi elemi zésével tisztázható. A faragványok és díszítmények majdnem száz esztendeje foglalkoztatják a kutatókat. A problémák tisztázását — így a többi között készítése Idejének meghatározását — megnehezítette, hogy a kürt díszítései stílusukban, fellegükben eltérnek egymástól. A kutatók egyik csoportja — köztük a német Bock és a magyar Hampel — a kürtöt a IX. századi bizánci munkának tartja. Azzal, hogy a IX. századból származik, egy másik magyar kutató, Supka Géza ts egyetért, 0 azonban az ábrázolások mezopotámiai perzsa elemei alapján szaracén mesterre következtet. Pulszky Ferenc a motívumok analógiáit karollng emlékeken keresi — bár elismeri btzánctas jellegüket —, és a X. századból származtatja a kürtöt. A szájdísz romános jellegére Gerecich Tibor figyelt fel először, ö ennek alapján a faragvány készítésének idejét a XI. századra teszi. Csalog József szerint a faragó olyan mintakincsre támaszkodott, amely évszázadokon át változatlan maradt. Ismeretes ugyanis, Htsgy bizonyos blzánctas elemek még Árpád-kori művészetünkben ts szinte tiszta stílusjelleggel maradtak fenn. Bizánc azonban nemcsak a magyar művészetre hatott évszázadokon át, hanem más európai országok művészetére is. Az eddigi kutatók többnyire mel-Lehel kürtié lözték a szalagfonatok és kürt kéz-, fej- és szívfonatmotívumának vizsgálatát. Bár Hgmpel utalt rá, hogy a kézfejmotívum mágikus eredetű, megállapítása mégsem talált visszhangra, mert a kürt állítólagos cirkuszi rendeltetésének erőltetett, egyhangú btzonygatása miatt ezt az állítását ti kétségbe vonták. Ha figyelembe veszszűk László Gyula és Csemegl Józsej megállapításait (szerintük a farag vány szalagfonatai az észak-balkán, emlékanyagban ugyanúgy meg van nak, mint a későt népvándorlás ko ratban, az Istenkéz- és szívfonatmotl vum pedig keleti eredetű), akkor méy valószínűbb, hogy a kürt Magyaror szágon készülhetett. A díszítő jellegű ábrázolások mellett olyan motívumok Is találhatók t kürtön, amelyek rendeltetésére utal nak. Ezekben eddig cirkuszi jelenetei láttak, sőt egyik-mástk állatalakoi díszítő motívumát ts így értelmezték A faragvány legalsó sora valóbar. ilyen jeleneteket ábrázol: erő• ét egyensúlyozó mutatványok láthatói rajta, amelyekhez kísérőzenét ts szol gáltat egy hárfás meg egy kürtös A kürtös akadályozza a mellette állt dobosok produkcióját, minden bizony nyal azért, hogy csak a kürt hangjc érvényesülhessen. Feltűnő a dobol különleges formája. Ezeket eddit cintányérokkal tévesztették össze — talán a prágat Szent Vtd-székesegy ház elefántcsont kürtjének látszatrc hasonló ábrázolásai alapján. De for májukat és az eseménysorban vált szerepeltetésüket figyelembe vévi inkább zörgőkkel felszerelt sámándo bokát ismerhetünk fel bennük. Ilyet sámándobokat a csángó emlékanyagá ból ts Ismerünk, azonkívül figyelemn méltó, hogy a fonat motívuma alat, levő első sorban is megtalálhatók i sámándobok figurái. Előttük egy íjás: látható, akt menekülő szarvasra irá nyitja nyilát. A szarvas hátán sólyon van. Ezzel a faragó nyilván az üldö zőbe vett állat gyorsaságát akartt érzékeltetni. A következő jelene oroszlánviadalt mutat be. Míg itt ha tározottan az oroszlán elejtésére uta a művész, a szarvas esetében semm sem utal annak elejtésére, ellenkező leg: az agancsán levő hurkolt levél párból ts arra következtethetünk, hog\ sikerül elmenekülnie, elrejtőzködnit Hasonló jelenet van a cserntvogt kür ezüstveretetn ts. Tehát az ábrázoló sok alapiául szolgáló monda csai olyan nemzetségektől eredhet, amt lyek a szarvast — a magyarokhoz ha sonlóan — totemként tisztelték. Az első és a negyedik sor össze tételéből kiderül, hogy két egymássá ellentétes ábrázolással van dolgunl Míg a negyedik sor kétségtelenül cirkuszi jeleneteket ábrázol, az első sorban vadászatot láthatunk. Ha ezt a két jelenetet a kürt kézfejmotivumának jelentésével összefüggésben nézzük, világos, hogy e mágikus mo-. tívum szerepeltetése egyaránt indokolt cirkuszi produkció és vadászai okán is: a sztyeppet népek ősi, babonás hiedelmei szerint mindkét veszélyes vállalkozás csak isteni erő jelenlétével, segítségével vezethet sikerre. Az elemzésből tehát az derül ki, hogy a kürt készítésének ideje jóval a kalandozások utáni időre esik. Mát önmagában ez is képtelenné teszi, hogy Lehelben a kürt egykori tulajdonosát lássuk. A kürt és a monda azonban mégts összefügg, mint ezt a krónikák bizonyítják. Anonymusnak az 1200-as évek elején írt krónikájából kitűnik, hogy a kürtöt nemcsak Lehellel hozták kapcsolatba, hanem másokkal, így Bulcsúval ts. A kürtös jelenetről Kézal tudósít először krónikájában, de megjegyzi, hogy Bulcsút és Lehelt némelyek mesés állítása szerint másképpen ítélték el mint Anonymusnál olvashatjuk. A Zsámbokl-króntka figyelemreméltó megállapítása szerint, Lehel annak tulajdonította fogságba esését, hogy nem üldözte következetesen az ellenséget. Így bűnét csak azzal a kürtiéi tehette jóvá, amelynek mágikus erejt ellen vétett, amikor megtorpant ai ellenség üldözésében. A Jászberényt kürt bajt, veszélyt el hárító különleges kürt lehetett a ma gyarok ősi hite szerint. Erről tanús kodnak a rajta levő kézfejmotívum az alatta levő bonyolult vonalú szív fonat, és a szalagmotívum alatt hú zódó vadászjelenetek Is. A kürtnek bajt, veszélyt távol tartó, elhárító ha fásában még a XVII. században ti hittek Jászberényben: a templom homlokzatára ts azért függesztették ki a kürtöt, hogy a veszélyt távo tartsák a templomtól és az eklézslá tói. Valószínűleg ilyen okokból kerül\ képe a Jászberényt egyház pecsétjén is. Az a hiedelem, hogy az ember- é: az állatcsontok elhárítják vagy távo tartják a bajt, veszélyt, még a XVI— XVII. században is tartotta magát Középkori városaink kapuin gyakrai függtek csontok, amulettek,. mer ilyen babonás erőt tulajdonította1 nekik. A Jászberényt kürt tehát Lehelle aligha lehetett kapcsolatban, ellen ben díszítése, motívumát és a hozzi fűződő monda kétségtelenül abban t hitvilágban gyökereznek, amelyben i kalandozások korának magyarjai hit tek, (E. T.,
