Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-08-13 / 32. szám
A baromfi élősködőinek kártételei Gyakran hallani baromfitenyésztőktől panaszt, hogy állataik bár jól és sokat esznek, nem tudnak jó erőnléten maradni. Állandóan soványak, bágyadtak, nem fejlődnek, nem tojnak és elhullásuk gyakori. Ha megfigyeljük az ilyen beteggyanús állományt, akkor vagy azt látjuk, hogy az állatok idegesen tollászkodnak, vagy azt, hogy folyton fürdenek a homokban, ami a tetvesség jele. Ha néhány nagyon lesoványodott és elhullott állat vékonybelet és vakbelét végignézzük, előfordul, hogy bennük bélférgeket találunk. Az élősködő férgek elszaporodása komoly veszteségeket okozhat, különösen a fiatal baromfiban. A bélférgek nagyon sok tápnedvet szívnak fel az állat szervezetéből s folyton izgatják az állatokat. A tisztaság hiánya és az állatok gondozatlansága következtében az élősdiek aránylag rövid idő alatt annyira elszaporodnak, hogy tetemes károkat okozhatnak. Az élősködő férgek két nagy csoportját különböztetjük meg. Az egyikbe tartoznak a belső élősködők, amelyek káros munkájukat az állatok belsejében, tehát a különféle szervekben fejtik ki. A másik csoportba meg a külső élősdieket soroljuk, amelyek az állat testének külső felületén, rendszerint a tollatlanabb részeken szaporodnak el. A bélférgesedés ellen éppen olyan komolyan kell küzdeni, akárcsak a legveszedelmesebb fertőző betegségekkel szemben. a belső Élősködők BÉLFÉRGEK A bérférgek óriási károkat okoznak, főként nagyüzemi tenyészeteinkben. Az állati szervezetet közvetlenül legyengítik, s ezáltal lesoványodást, olykor pedig 20—30 %-os elhullást okoznak. Tapasztalat szerint legveszedelmesebb fertőző betegségek, mint például a cholera, pestis, TBC stb., ott ütik fel a fejüket, ahol a baromfiállomány előzőleg már bélférgekkel fertőzött. Az ilyen állományokat végül teljesen fel kell számolni, hogy megelőzzük a teljes elhullást. A férgesség gyógyításánál fontosab a betegség megelőzése. -Az ólakat és a kifutókat állandóan tisztán kell tartani. A baromfitrágyát külön e célra elkerített helyre szükséges hordani ügy, hogy a baromfi ne férhessen hozzá. Az ólakat rendszeresen meszeljük és fertőtlenítsük, a kifutókat pedig minden ősszel szántsuk fel. A különféle féregirtó szerek közül legbeváltabb a Helmirazin, valamivel kisebb hatása van a Fenothlazinnak. Mindkét gyógyszert tabletta formájában, vagy pedig összetört állapotban, por alakjában adagoljuk az ennivalóval kevertem Ha ez nem áll rendelkezésünkre, akkor benzineztessük be a baromfit. A benzinezést csak szakember csinálhatja. GALANDFÉREG A belső élősködők, bélférgek közül elsőnek említem meg a galandférget vagy szalagférget. A háziszárnyasok mindegyikében, de a vadon élő madarakban is előfordul igen sokféle változatban. Még az élénk bélmozgású ludakban és kacsákban is megtelepedhet, mert szívőkorongjával a bél falához tud kapaszkodni. Galandférget főként a vékonybelekben találunk. Könynyen megismerjük hosszú, íehérszínű, szalagszerű és izekre tagolt testéről. Az első ízben találjuk a fejét a kapaszkodó horgokkal, amelyek segítségével a bél falához kapcsolódik. Az ízekből álló lánc hátrafelé kiszélesedik, az egyes ízek mind nagyobbak lesznek és mind könnyebben válnak le. A testről levált ízek a bennük levő petékkel együtt, az ürülékkel kerülnek ki az állatból és rendszerint alsóbbrendű állatokba (csigákba, földi gilisztákba, piócákba, legyekbe, rákokba stb.) jutnak, ahol galandféregálcák fejlődnek belőlük. Ezeket a baromfi megeszi és velük együtt kerülnek azután a kis galandférgek a baromfiba, ahol továbbfejlődnek. Az állatok leginkább ősszel és tavasszal fertőződnek a galandféjgektől. A nagyobb tömegben előforduló galandférgek, különösen a növendék baromfiban, pár hét leforgása alatt nagyszámú elhullást okozhatnak (10—30%). Ugyanis sok táplálékot vonnak el a szervezetből és egyúttal hurutos elváltozásokat okoznak. A táplálékelvonás és a hasmenés miatt az állatok gyorsan lesoványodnak. Ne tűrjünk a baromfiudvarban pocsolyát, amelyből olyan szívesen iszik a baromfi, mert a pocsolyában élő alsóbbrendű állatok terjesztik leginkább a galandférget. ORSÓFÉREG Gyakran tesz kárt, főként a fiatalabb állatokban az orsóféreg is. Ez sokféle változatban élősködik a baromfi beleiben. Klsebb-nagyobb mennyiségben a vékonybélben találjuk meg leginkább. Teste hengeralakú és mindkét vége felé elvékonyodő. Hazánkban kétféle orsóféreg terjedt el. A nagyobb (5—8 cm hosszú) askaridiák a vékonybelekben találhatók. Ezek a veszedelmesebbek. A kisebb (1—1,5 cm hoszszú) heterákisok a vakbelekben szaporodnak el. Az orsóféreg petéi az állatokból nagy mennyiségben kerülnek ki a bélsárral és mindenkor kinn a szabadban (tehát nem az állat belsejében) a meleg és a nedvesség hatására 10—15 nap alatt kifejlődnek belőlük az ébrények. Ezek azonban csak akkor bújnak elő a peteburokból, amikor már bejutottak az állat beleibe. Természetük szerint ilyenkor a vékonybélben helyezkednek el, vagy a vakbélben, a nyálkahártyán. Itt gyakran egész csomókat alkotnak. Négyhetes korban már ivarérettek és petéket termelnek. A kisebb számban előforduló orsőférgek különösebb bajt nem okoznak, ha azonban nagy mennyiségben kerülnek az állatba, úgy a táplálék elvonásával, mérgező anyagok termelésével, a bélfal megtámadásával, esetleg a bél eltömítésével nagy kárt okozhatnak. Az állatok lesoványodnak, hasmenésben szenvednek, étvágytalanok, borzasak, szárnyukat lelőgatják és vérszegények. A növendékállatok nem fejlődnek, a tojók meg nem tojnak. Legyengült állapotban pedig könnyen esnek áldozatul bármelyik fertőző betegségnek. Gyakran látni bélféregtől súlyosan fertőzött növendékállatokat, amelyeket szinte lehetetlen fel nem ismerni. Ha súlyosabb a fertőzés, természetesen több állat el is pusztul, mert egy nagyobb növendékállatnak 8—10 nagyobb féreg már a halálát okozza. Ha bélférges fertőzést észlelünk, azonnal lássunk kiirtásához. Igen sokféle féregűző szerünk van, amelyekkel kisebbnagyobb eredményekkel kiűzhetjük a bélférgeket. Mindenkor csak megkoplaltatott, tehát üres belű állatoknak adjuk a féregűző szereket. A bél féregtelenítése után az állatokat még legalább 12 óráig koplaltassuk s egy napig tartsuk őket elzártan az ólban, hogy a belőlük kihajtott férgek és peték összegyűjthetők és elégethetők legyenek. Jól seperjük össze az 61 és udvar szemetét is és azt is égessük el. A bél féregtelenítését többször ismételjük meg. A bélférgek elleni küzdelmünkben általában nagyon erős fegyverünk legyen a seprű, vagyis a tisztaság. A bélférgek elleni védekezésben Igen hatásosnak bizonyult az összezúzott fokhagyma darákkal végzett tartós etetése reggelenként, ezzel megelőzhetjük a növendékállatok férgesesdését. Ugyanezzel a céllal etessünk tavasszal a kis pulykákkal minél több öszszevagdalt zöldhagymaszárat. A galandférgeken és orsóférgeken kívül még különféle HAJSZÁL- ÉS FONALFÉRGEKET találhatunk a baromfiban, de ezek csak kisebb mértékben okoznak veszteséget. A libák gyomorférgessége. Egyes mocsaras, Ingoványos helyeken nagyon elterjedt a libák gyomorférgessége, s ezek sok veszteséget okozhatnak,. különösen a fiatal libákban. De számottevő veszteség keletkezik a rosszul takarmányozott és meg nem felelő legelőn tartott öreg ludak között is. A gyomorférgeket rendszerint a zúzó és a mirigyes gyomor határán találjuk meg. Különösen a 3—6 hetes libák pusztulnak tömegesen a gyomorférgektől. Ahol a terület a gyomorférgek által erősen fertőzött, ott egy-két évig ne neveljünk libát. A szörtyögve, előnyújtott nyakkal, nehezen lélegző csirkék gyakran légcsőférgektől szenvednek. A fiatal csirkék, pulykák és fácánok légcsövében és hörgőiben ugyanis gyakran telepszenek meg a légcsőférgek és vérszívásukkal kárt okoznak. A légcsőférges állatok nehezen lélegzenek, köhögnek, fejüket rázzák s azt hisszük, hogy megfáztak. Nyakukat előrenyújtjá'k és csőrükkel tátogatnak. A fertőzést gyakran vándormadarak hozzák. Gondos ól- és udvartakarítással és fertőtlenítéssel megakadályozhatjuk a bajt. A baromfi tojástartójában olykor mételyek telepszenek meg s ott káros elváltozásokat okoznak. A tojástartóba ez a kloakán át jut a tojásrakás után, s ott gyulladást okoz. Gyakran tojnak a mételyes állatok puhahéjjú és hamis, tojássárga nélküli tojást. Majd abbahagyják a tojástermelést. Mivel a fertőzést szitakötőlárvák és szitakötők útján szedi fel az állat, ilyen fertőzött vidéken a szitakötők rajzás! idejében tartsuk távol a baromfit az állóvizek és mocsarak partjaitól. A baromfi külső élősködőivel más alkalommal foglalkozunk majd. Muszka Sándor, Mezőgazdasági Szatkanintézet (Párkány) A dunaszerdahelyi kisállattenyésztők helyi szervezete eladásra kínál törzskönyvezett csincsilla, bécsi fehér, francia ezüst, belga fehér óriás, újzélandi és thfiringiai házinyulakat. A bécsi fehér, a belga óriás fehér és a thfiringiai nyálak az NDK-ból behozott állatok egyenes leszármazottjai. Érdeklődni lehet a következő címen: Simon jános, Dunajská Streda, osada Mliecany.
