Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-08-13 / 32. szám
Apéró foglya Szerkesztőségünkbe tilt kozólevél érkezett. Mégpedig „A Ésellzl pérő fehér hollója“ cím alatt megjelent cikkel kapcsolatban, amely kiemeli a dolgos Lakatos családot és elmarasztalja a péró azon lakóit, akik még mindig munka nélkül tengetik életüket. A levél bírálja, hogy sajnos, a cikk Írója, Rafael János is azok közé tartozik, akik nem veszik ki részüket a munkából. Szó szerint Idézünk néhány sort. „Rafael János ahelyett, hogy munkát vállalt volna, ugyanazt teszi, mint a péró legtöbb lakója, nem dolgozik, de hogy némi pénzt szerezzen, saját fajtáját szapulja az újság hasábjain keresztül.“ Utána még egy levél érkezett a szerkesztőségbe, mégpedig Rafael Jánostól. Elpanaszolja, hogy bár több helyen járt, nem vettek fel munkába. Zsellzen esti Iskolát végez, de maga Is tanácstalan, mit csináljon tovább, hisz kereset nélkül nem élhet. A két levél után a helyszínen vizsgáltam ki az ügyet, vajon hol az Igazság? ébred a pérö Reggel hét óra előtt Igyekszem az egyik zselfzl utcán. Kissé tanácstalan vagyok, merre tartsak. Pirospozsgás menyecske Igazít útba. — Menjen csak balra. Ott a gödörben van a Temető utca 29. számú ház. Mindjárt az első lakás. Rájuk talál. Az utca végén nyomban szembetűnnek az elhanyagolt külsejű, düledező viskók, amelyekből bátortalan emberek kémlelik az Idegent. Egy pucér gyerek Ijedten menekül az egyik ajtó mögé. Az utcára néző ablakon keresztül kócos flatalaszszony fehérhálólnges alakját látom. Ez a ház lenne a Temető utca 29? Az ütött-kopott ajtón a gyerekek tenyérnyi lyukakat vágtak zsebkésükkel. A szoba egyetlen ágyán fiatal pár heverősz, apró gyermekével. — Itt lakik Rafael János? — érdeklődöm. — Igen — mondja készségesen a fiatal férj — mindjárt szólok neki. Közben Idősebb asszony jön ki egy lavórral. — Hol a fia? — kérdezem. — Alszik. — Ilyenkor? Nem Jár munkába? — Miért menne? Irogat, abból kap egy kis pénzt. — Mennyit keres így havonta? — Vagy száz koronát. *— Ebből meg lehet élni? — Dehogy kérem. Hatszázhatvaií koronából tengődünk. Én nem tudom mire gondol ez a gyerek, hisz már huszonkétéves. Mégis az apja tartja. De hát az Iskola, az a mindenei... AZ ÁLMODOZÓ FIATALEMBER Végre nagyálmosan megjelenik Rafael János. Vékonydongájú alakja arról beszél, hogy bizony nem táplálkozik valami bőven. Alig ismerek rá. Egyszer találkoztunk vele az Ipolysági Mezőgazdasági Műszaki Középiskolán. Fals hangon énekelte a cígányslratót. Akkoriban még elég jól tanult, de később otthagyta az Iskolát. Elsősorban erről váltunk néhány szót. — Miért hagyta ott az Iskolát? — Nem értettek meg. Meg magam Is hibás voltam. Most már belátom, nem Igyekeztem eléggé. De Itthon újra Iskolába járok. — Milyen sikerrel? — Nem dicsekedhetek... Kisvártatva előkeresi bizonyítványát. Három négyes, három hármas tarkítja. Ilyen előmenetellel bizony nem mehet sokra. —• Mért nem tanul jobban? — Sokat jártam munka után. Nem kaptam olyan helyet, ahonnan délutánra elengedtek volna iskolába. Mert az esti iskola délután fél háromkor kezdődik. — Ezek szerint mégis volt elég Ideje a tanulásra?! — Volt. De nem volt kedvem tanulni. Az iskolát mégis szeretném elvégezni. Talán ha munkába állnék, a tanulás Is Jobban menne. Csupa ellentét. Dolgozna is, tanulna Is, de sem az egyik, sem a másik nem megy. A DOLGOS LAKATOS CSALÁD A rozoga házacskák közül egy szép téglaház emelkedik ki. Előtte középtermetű, jó erőben levő ember fogad mosolyogva. — A házamat jött megnézni? — Azt is. — Vagy a Rafael ügyben ...? — Tenni kéne vele valamit... — Hát az igaz. Nem Is értem. Ilyen fiatalember hogyan élhet munka nélkül?l Én világéletemben dolgoztam. Csehországban, meg másutt. Most nyugdíjas vagyok, de szabad Időmben gyógynövényt gyűjtök. A fiaim meg? ... Büszke vagyok rájuk. A Lajos meg a Péter úgy dolgozik a zselfzl szövetkezetben, hogy sokszor már nem is akarnak velük menni dolgozni, mert félnek, hogy megszakadnak. Ma reggel Is három órakor mentek kaszálni. Havonta 1200—1400 koronát hoznak a házhoz fejenként. Nemsokára házat vesznek a községben. Elégedetten fordul Rafael felé. — Látod, így kell ügyeskedni. A fiatalember nem válaszol, csak szomorúan bólint. Lakatos bácsi pedig boldogan mutatja a befejezés előtt álló szobákat. Igazán korszerű ház; minden kívánságnak megfelel. MIKOR TONIK EL A PÉRÖ? Lakatos bácsival együtt bekukkantunk még néhány házikóba. Bizony Itt embertelen körülmények között élnek a családok. Sok gyerek, kevés fekvőhely, nem Is beszélve a higiéniáról. — Meddig lesz ez így? — érdeklődöm Lakatos bácsitól. — Hát, tudja, nehezen szakadnak el az emberek a régi életmódtól. Meg a városi nemzeti bizottság is többet törődhetne velünk. Ez a mondat valahogy kettős érzést kelt bennem. Egyrészt a városi nemzeti bizottság nagyon sokat tett a péró felszámolásáért. Sok család már a városban lakik olyan szépen berendezett lakásokban, hogy akárki megirigyelheti. Másrészt mintha elfeledkeztek volna az ittmaradottakról. Lakatos bácsi nagyon szép házat épít, de egy gödörben. Az Illetékesek adhattak volna legalább annyi tanácsot neki, hogy a partosabb részre emeltesse az új házat. Kár a sok pénzért, amit beleölt. Igaz, eldlcsekedte, hogy a fia jön a buldozérral és elegyenlíti a földet. De így is alacsonyan fekszik majd a ház. Megtörtént. A dolgon nem lehet már segíteni. Szó van arról Is, hogy a legrosszabb házakat szétdöntik, és a családokat máshová helyezik el. Minél hamarabb meg kellene ezt tenni, mert a helyzet így tarthatatlan. Elbúcsúzunk Lakatos bácsitól és Rafael Jánossal a város felé baktatunk. Mindig csak két dolgot hallok tőle: „dolgozni és tanulni szeretnék. De mind a kettőt. Hogy Is ítélje meg az idegen ezt a fiatalembert? Ki itt a hibás? Egyrészt tanulni szeretne, de eddig egy iskolát már otthagyott, a másikban sem valami jó eredménnyel szerepelt. Talán igaz lenne az, hogy dologkerülő? És ha az, teljesen ő a hibás? Valamit tenni kell ezért az emberért. Bekopogtatok a városi nemzeti bizottság munkaerőügyi osztály vezetőjéhez. Amint szóbakerül az ügy, Jamárikné széttárja a karját: — Kérem, mi mindent megteszünk, de száznyolcvanán- várnak elhelyezésre. Higyje el, nem kis feladat a probléma megoldása. Rafaelről van sző? Az más... Ismerem a gyereket. Talán soron kívül Is tehetnénk valamit. Feltárcsázza a telefonszámot és máris jelentkezik az építkezést vállalat. A drót másik végén maga Adamőok elvtárs, az Igazgató beszél. — Kérem, nincs semmi akadálya... Holnap menjen az orvoshoz és hétfőn máris Jöhet munkába. Szükségünk van nyári brígádosokra. Aztán majd meglátjuk... A fiú láthatólag megelevenedik és megköszöni a segítséget. Reméli, talán később az is megoldódik, hogy délig dolgozhasson, délután pedig tanuljon. KÖVETNI SZERETNI? NÉVROKONÁT Igen, a fiatalember örül, hogy munkához jutott. Egyelőre nem tudja még hogyan folytathatja tovább tanulmányait, de végkövetkeztetésképp leszögezhetjük, hogy hibái ellenére is ki akar törni ez a fiatalember a péró fogságából. Meg akar szabadulni az elmaradottságtól és habzsolná magába a tudást. Kisebb-nagyobb sikerrel követi névrokonát, a másik Rafaelt, aki a Zselízi Állami Gazdaságban kezdte, és most főiskolára jár. De annak segítettek. A régi harcos Tóth József, az üzemi tanács elnöke támogatta a fiatalembert, aki szorgalmasan dolgozott az állami gazdaságban. Hálából jól tanul az állami gazdaság volt dolgozója, és szívesen gondol azokra, akik segítették abban, hogy kitörjön a péróból. Araikor Tóth' elvtárs hall az esetről, így nyilatkozik: — Miért nem Jött hozzám ez a második Rafael? Bizonyára segítettünk volna rajta. De még találkozhatunk... Hát így állnak a dolgok Rafael János körül. -Egyelőre at építkezési vállalatnál dolgozik. Itt biztosan megnyugszik, mert rendszeres keresethez Jut. Minden bizonnyal visszatér az életkedve is, és nagyobb sikerekkel indul majd az új iskolaévben. De hogy teljesen emberré váljon, sok támogatásra van szükségei BÁLLÁ JŐZSEF P éter akkor mondott búcsút falufának, amikor az apja aláírta a belépést nyilatkozatot. Eleinte a kőművesek mellett dől* gozott, mint segédmunkás. Később a jófejű fiatalember kitanulta a mester-, séget. Jól keresett, s így családalapításra is gondolhatott. A falujából választotta élete párját, egy csinos, jókedélyű teremtést. Már az első évben megszületett az aranyhajú Marika, a szülők szemefénye. A takaros Anikó koronát koronához rakott, hogy megvalósuljon férje vágya, és valahol a város peremén kertes házat építhessenek. A szövetkezetben szorgoskodó szülők Is segítették e törekvésükben. Télen disznót hizlaltak a számukra, de krumplira, zöldségre és más egyébre sem Igen volt gondjuk. Péter, akt néhanapján ellátogatott falujába, el-elcsodálkozott, hogy az otthon rekedt korabeliek rangos házat építenek, s egyeseknek már autóra ts jutott. — Miből? — mérgelődött sokszor, ők minden krajcárt a fogukhoz vernek és még mindig nem mernek nekivágni az építkezésnek. Még jobban hajtotta hát magát a munkában. Az építkezésen példaként emlegették a vezetők, munkatársainak > azonban'nem nagyon tetszett a túlbuzgósága és egyesek őt okolták egy-egy normaszllárdltásért. Többször a szemére is vetették, és az egyik szakmabelije talpnyalónak titulálta. Szó szót követett, végül összeverekedtek. Másnap az építésvezető még őt hibáztat-En vagyok a falu rossza... fa. — Hogy tehet Ilyet egy példás munkás?! — korholta. Akkor rúgott be először úgy istentgazában. Asszonykája nem akart hinni a szemének, amikor óbégatva betántorgott. Később ordítozott, kiabált, majd ő megmutatja ... Azért, hogy faluról jött, őt senkt nem fogja táncoltatni! Hangoskodására a kislány ts felriadt és sírva kapaszkodott anyja szoknyájába. Másnap részegen ment munkába. Alaposan odamondogatott az építésvezetőnek. Ha le nem fogják, még a torkát ts megfogdossa. Egy másik vállalatnál keresett munkát. Megfogadta magában, hogy szorosabbra fűzi barátságát a szakmabeliekkel. Így Is történt. Barátkoztak és egyre gyakrabban ürltgették a poharat. Közben a privát munkát vállaló szakik őt ts elhívták segédkezni. Sok volt az építkezés, jól megfizették a kőműveseket. Az áldomásból is kijutott a részük. A fejükbe szállt ital aztán rendszerint valamelyik kocsmába vitte őket, és úgy éjféltájt egyre gyakrabban hangzott fel Péter kedvenc nótája a Cukor utcában. „En vagyok a falu rossza egyedül‘ » Ilyenkor rendszerint nem találta a kapukulcsot, és kemény öklével türelmetlenül döngette, rugdosta a kaput. — Engem akarnak kizárni? — ordibálta, amíg asszonya kaput nem nyitott. Ha a vacsora nem volt „adjuramtsten“ azonnal az asztalon, leseperte a tányért, földhöz verte az edényt. Másnap a felesége hiába emlegette mtt csinált, nem vitatkozott, nem védekezett, hanem hallgatott, mint a néma sir. Nemrégiben bevitték a kijózanító szobába. Másnap vérig volt sértve. — Így bánni egy dolgozóval?! — kiabált. — Mi vagyok én, naplopó, hogy becipelnek? — Minek Iszol annyit? — korholta szelíden a felesége. — Mások ts Isznak, mégsem cipelik be őket ... Kovácsné már az utcára ts szégyellt kimenni az utóbbi Időben. Ujjal mutogattak rá; annak a korhelynak a felesége. A múltkor az egyik szomszédasszony rá Is támadt. — Miért nem beszél azzal a csendháborítóval? Mégiscsak istentelenség, amit csinál. Higyje el, én már rég otthagytam volna a fenébe! — Elhagyni? Sokszor gondolt már arra ts. De szive mélyén még mindig bízik, hogy megváltozik az embere. Hiszen ha józan, olyan, mint egy falat kenyér. A kislányt úgy szereti, hogy majd megeszi. Dolgos ember is. Bármilyen részegen tántorog haza este, a munkából reggel el nem késne, őt is szereti.., Még mostanában ts mondogatja, hogy nem tudna nélküle élni. A múltkoriban már negyedik este dőlögélt haza éjféltájt. Az utolsó este már nem kiabált, nem követelte a vacsorát. Egy Ideig öt bámulta, aztán a kislányt kezdte stmogatnt. — Már megint felkölti a kis ártat, lant — gondolta reszketve az asszony. De nem tette. Az asztalhoz botorkált, leült, egy darabig mereven nézett maga elé. — Hazamegyek — hajtogatta később félhangosan. — EJ, el ebből az átkozott fészekből. Olyan Itt az ember, mint egy kivert kutya. Aztán ráborult az asztalra és a nagy darab embert csak úgy rázta a zokogás... Nem engedte magát az ágyba vonszolni sem. Ott gubbasztott reggelig az asztalnál. Néhány napig nem Ivott, de ma már újból elmaradt. Kilencre járt az idő, Kovácsné Marika ágya mellett ül, gombot varr férje Ingére. — Aludj már kislányom — szól rá Időnként a hancurozóra. — Megvárom apukát — csiripelte. Várt, várt, s végül elnyomta az álom. A fáradtszemű asszony betakargatta, és csókot lehelt a homlokára. Egy ideig varrogatott, aztán könyvet vett a kezébe. De nem ment az Egy évtizeddel ezelőtt könnyebb dolga lett volna a riporternak ha arra vállalkozik, hogy beszámoljon a végzett mezőgazdászok elhelyezéséről. Akkor ugyanis még kevés volt a szakember. Az utóbbi években aránylag sok tanuló jelentkezett mezőgazdásznak... és ekkor kezdődött el a napjainkban is tartó huza vona. Ahány érettségi bizonyítvány, annyi vezető, tartották a fiatalok. Ha nem kerültek vezető állásba, némelyek hátat fordítottak a mezőgazdaságnak. Hogy napjainkig mégsem okozott nagy gondot az elhelyezés, annak több negativ tényezője is volt. Sok fiatal távol szülőfalujától kapott helyet. A kevés kezdőfizetésből, egyedül, lakásról gondoskodni, élni és ruházkodni kissé nehéz volt. Kevés volt az olyan, aki a nehezebb körülmények között is hivatástudatból vállalta a nem éppen kedvező feltételeket, különösen a szövetkezetekben A másik fő tényező: a lányok helyzete az iskola befejezése után. Kevesen vállalkoztak arra, hogy hivatásuknak megfelelő beosztásban dolgozzanak. A gazdaságok vezetői is igyekeztek tőlük megszabadulni olyan értelemben, hogy irodai munkára osztották be őket. Ez i-egnehezftette a könyvelői szakon végzett növendékek elhelyezését a későbbi időszakban. A nők adminisztratív erővé váltak, a munka könnyebb oldalát választva, amelyre nem volt semmi szükség. Elhelyezésük még napjainkban is állandóan visszatérő gond. Köztudomású, hogy nehéz tízezrekbe kerül egy-egy mezőgazdász kitanítása. Ezért cserébe a hivatástudat várható el, és igyekezni kellett volna visszaadni azt, amit a társadalom megkívánt. Kezdő mezőgazdászaink helytelen munkábaállítása kétszer is megbosszúlta magát. Először; nem töltik be a hoz-Evek óta ismétlődő gond zájuk fűzött reményeket, másodszor: megnehezítik az elképzeléseket, a végzős hallgatók elhelyezését napjainkban. Oj UTAT KERESVE Kissé szorongó érzéssel indultam Dunaszerdahelyre, hogy beszámoljak a most végzett mezőgazdászok elhelyezéséről. A járási pártbizottság és a JTI rendezésében egy új formával találkoztunk. Több mint száz fiatal mezőgazdász és a gazdasági üzemek vezetői találkoztak. A baráti beszélgetésen 0 z s v a 1 d mérnök, a JTI vezetője ismertette meg feladataikkal a jövő szakembereit. — A múltban divatos volt az a nézet, hogy az érettségi után mindenki kulcspozícióba akart kerülni. A jelenben és főleg ami a jövőt illeti, eltérünk ettől a káros nézettől. Járásunkban csak az olyan mezőgazdászok hivatottak vezető helyre, akik megállják helyüket. Hova-tovább mindig nehezebb lesz a kiválasztás, és ez részünkre csak jót jelent. Olyan vezetőkre lesz szi’kségünk, akik egyre jobb eredményt tudnak felmutatni. Keli, hogy a végzett fiatalok gyakorlati tudással rendelkezzenek. Éppen ezért a rátermettséghez mérten akarnak a Járásban mindenkit munkába állítani. Helyes az az elképzelés, hogy előbb gyakorlati tapasztalatra van szükség. Ennek érdekében hivatásának megfelelően mindenkit a termelés, szervezés legalapvetőbb munkáival kell megismertetni. A jövőben figyelembe kell venni mind az iskolának, mind a munkaadóolvasás. Tett-vett még valamti, s aztán ruhástól ledőlt a heverőre. Eh szenderedett. Később hirtelen ébredt. — Biztos elaludtam — gondolta Ijedten. — Lehet, hogy már dörömbölt is. Kitárta az abldkot és letekintett. Nem látott senkit összekusjadva a kapualjban. Az órára tekintett. Mindjárt éjfél lesz. Most mihez kezdjen, hogy el ne aludjon... Bekapcsolta a rádiót. Az éjfélt híreket mondták. Hallgatta, de nem figyelt oda. Halálosan fáradt és álmos volt. A szemhéjat állandóan lecsukódnak és el-elszundít, — En vagyok a falu rossza... — hallja félálomban a rekedtes óbéga* tást. Feltápászkodott és riadt tekintete a kislány ágyára esett. Marika rózsás arca mosolygós volt. Lehet, hogy valami szépet álmodott. — Istenem, mi lesz, ha megint felzavarja? — Az ablakhoz lépett. Odalenn ketten támogatták egymást. , — Kizártak, — mondogatja a másik. — Gyere, a Metropol még nyitva van... Péter belerúg a kapuba, s aztán nagyot tántorodtk és nekiesik a társának. Mind a ketten a földre huppannak. Nagynehezen felkecmerednek és tovább dülöngélnek. „Kurjantásom akt hallja, értse meg ...“ hallja Anikó a távolodó nótaszót. — Legalább nem keltette fel Marikát— sóhajtotta az asszony, s újból ledőlt a kopottas heverőre. s s jmr s jmr * mm * jmr jmr / jmr * nak, hogy a fiatalokat elő kell készíteni az életre. Tudomásul kell venni azt, hogy az iskola nem nevel senkit vezetőnek. Csak a rátermettség és a képzettség jogosít fel valakit arra, hogy idővel jó vezetőszakember legyen. Most, az indulásnál, az üzemek vezetőinek úgy kell fogadni a fiatalokat, hogy a jövő szakembereit lássák bennük. Minden mezőgazdasági üzemnek saját érdeke, hogy maga oldja meg a káderkérdést. Szükséges, hogy csak azon a munkaszakaszon nyerjenek beosztást, amelyre képesítést szereztek, még a nők esetében is. De ehhez az üzemek vezetőinek kellő megértésére lesz szükség, nehogy a fiatalok érdek nélkül félév múlva elvándoroljanak az irodákba, vagy az iparba. Mire ezek a sorok napvilágot látnak, addigra a most végzett 79 technikus és 24 mérnök már elfoglalta helyét az üzemekben. Nem véletlen az sem, hogy a járásban minden végzett szakemberre szükség van, holott a 4B EFSZ-ben és 4 ÁG-ban eddig is 459 technikus és 58 mérnök folytat eredményes munkát. Az egynapos találkozó tanulságaként levonhatjuk, hogy a járási termelési igazgatóság (JTI) helyes elképzeléssel néz a jövőbe. Helyeselni lehet azt a kezdeményezést is, hogy a végzett mezőgazdászok fizikai munkával kezdjék élethivatásukat. A hattól-tizenkét hónapig tartó gyakorlati ismeretek minden bizonnyal pótolják majd azt, amit az is'-ola az elméleti tudás mellé nem nyújthatott. E gondolatok nemcsak a negatívumokat mutatják meg. Az érintett kérdésekben ugyanis sok esetben változásokra lenne szükség. Az is tény, hogy iskolarendszerünkben ilyen alapon változtatni kéne, hogy az évek óta felmerülő gond ne szaporodjék. C z i t a Béla
