Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)

1966-08-06 / 31. szám

1 A hegyek hasonlatosak az emberi hez. Némelyikük szelíd, jámbor, má­sok büszkék, magasba török, vannak bölcs hegyek, acélos homlokukon ez­redéves redökkel, akadnak ravaszak, bohökásak, de megtörtek, omladozók, kopárak Is. Szüntelen küzdelmük ala­kítja őket, az idővel vívják eleve reménytelen harcukat, megfontoltan, dacosan, nagy kitartással. Mozdítha­tatlanságuk, nyugalmuk relatív, lát­szat csupán, erejük véges, térben, tdöben korlátozott. Az ember, akt itt él, vállalja hegy­sorsát. Dacos, kemény, zárkózott, erkölcse, hite, törvénye: harc. Es rá­ront a védtelen hegyekre, vaskarmok­kal tépi, marcangolja húsukat, meg­bontja a völgyek harmóniáját. De mi történik, ha a hegyek ke­gyetlen bosszút állnak? 2 A kopott kis tskola egyetlen osz­tályában mindössze nyolc pad sze­rénykedik. Az utca kihalt, a fülledt délutáni csendet nem veri fel han­­cúrozó gyermekek zsivaja. A hegy tövében kuporodó takaros házakban tétova tekintetű, nagyon öreg embe­rek. Halkszavú, megfontolt, remény­kedő öregek. Tekintetük időnként a messzeségbe réved, kémlelik a felha­sttott gyomrú hegyeket, nehéz sóhaj szakad fel mellükből. Az idő kegyet­len, veszettül rohannak a napok, s egyszercsak elérkezik majd az a nap is... De tényleg elérkezik? ,.. „Nagy csapás lenne, ha túl kellene élnünk az elköltöztetést. Itt szület­tünk Méhészkén, Itt éltek apáink, Itt éltünk mi...“ Seregély Mihály re­ménykedik, de bizakodó szavat mö­gül, mint hidegfényű gyilok, fúródik elő a kétely. A hegy körül emelkedő szokatlan alakú épületek, fém-testű berendezések egyre jobban megfoszt­ják e reményeket valószínűségüktől. Az ablakokat remegtető robbantások hallatára összeszorulnak a szívek. S ha elkészül a cementgyár, ha tel­jes ütemben megkezdi termelését a mészkőbánya, akkor... „...ml voltunk itt az elsők, ők igazodjanak hozzánk,“ csattan fel a konok dac idősebb Demeter Ferenc ajkán. Másfél emberöltő tapasztalata, bölcsessége követel érvényt; szinte megrendítő, ahogy a vének ősi jogán a szelek járására, a természetre hi­vatkozik" Déli szelet mi sohasem kapunk. Építsék csak a gyárat, a por, a szenny nem éri el a falut...“ Csak­hogy ott fenn, ahonnan a parancsok jönnek, nem Ismerik a „szelek járá­sát“, rideg műszerek számlapja szab irányt a jövendőnek. Es a parancsok szigorúak. megfellebbezhetetlenek. Elrendelik, hogy ne épüljön több ház Méhészkén, az omladozókat se épít­sék már újjá. Ember nem élhet Itt, anya, gyermek nem lélegezhet szeny­­nyes levegőt. A hegyek vérző szája torz, kárör­vendő fintorba merevedik!... 3 Fiatal, középkorú ember alig akad már a faluban. Az utóbbi két eszten­dőben tömegesen vándorolnak másü­­vé. Eddig már vagy másfélszázan hagyták el falujukat. Persze a fiatal az más. A jövőt mérlegeli, évek, év­tizedek perspektívájával számol. Biz­tonságra, szilárd talajra vágyik, jövőt épít, életet teremt maga körül. Az öregek a jelennek élnek, nekik csu­pán napjaik, holnapjaik vannak. Ma­radék erejükkel ebbe kapaszkodnak. Meg a földhöz, mely kenyeret adott, a házhoz, melynek tégláit vérük, ve­rítékük köti, apró, jelentéktelen tár­gyakhoz, amelyek emléküket őrzik. Meglátogattam Erzsi nénit. Hatvan­hat éves, hosszú-nagy házában telje­sen egyedül él. ,JJem, nem mozdulok a régiből. Amíg bírok maradok ...“ Aztán? ... Hallgatás, földre szegzett tekintet... a válasz nehezen, nagyon nehezen fogalmazódik, érik szavakká. Pedig hányszor megrágta, végig gondolta már, hányszor próbált belenyugodni. De hogyan Is lehetneI Ráfordítani a kulcsot, utoljára betenni maga mö­gött a kiskaput, visszatekinteni az integető fákra, szomorkás virágokra és... kts motyójávál, annyival, ami egy nagyobb bátyúban elfér, felköl­tözni a fiához. Es csak az emlékek­nek élnt, mindig idegenben ébred­ni... hát lehet ezt? Hát lehetséges ez? 4 Idősebb Veres István tizenkét esz­tendeig volt a falu bírája. Avult, sár­ga jegyzőkönyvek őrzik keze írását. Túl a hetvenen már nehéz visszafor­gatni az emlékek kerekét. Harcok, kemény küzdelmek a szép emlékek, boldog pillanatok közé szelídülnek. Kemény, szikár, sasteklntetü ember, szép, öreg arca, kiegyensúlyozottsága, ropogó, szigorú mondatat nem ts sejt­­tettk, vajon mt játszódhat le benső­jében. „Sokat gondolkozom rajta, ml lesz. Fiatalokat kell hozni. Fiatalokat, a föld alól is“, a cselekvő, tettrekész ember szavai ezek. A harcot vállaló, világos célt és megoldást látó ember véleménye. Mert Veres István nem adhatja fel a küzdelmet. Akarva, nem akarva felelősséget érez a faluért. Hetvenen túl nem tagadhatja meg önmagát az ember!... 'Méhészke gazdag falu, az volt a múltban ts. Az emberek minden véka földért ádáz harcot folytattak a nagy­birtokkal, mígnem mindenki szilárd talajt érzett a lába alatt. Gigászi küzdelmet vívott ez a falu az önálló­ságáért, létéért. Az idők folyamán többször is Szádellőhöz akarták ra­gasztani. Állták a sarat, nem enged­tek egy tapodtat se. „Tizenkettőben felépítettük az is­kolát! Az egész falu összefogott, hogy legyen, jól emlékszem, apám hozta az első követ, öt is Veres Ist­vánnak hívták“, ez a múlt, történe­lem, a felemelkedés útja. Külön isko­la, a falu iskolája — bizonyosság, az önállóság tudata. Majd jött a „for­dulat“ éve. „Méhészke kulákfalu. Es kulák ne lépjen a szövetkezetbe. Ne legyen Méhészkén szövetkezet. Adjuk a földet másnak!“ A falu megboly­dult, alkalmazkodni akart. A maguk földjét dolgozták, Ok voltak a kizsák­mányoltak, az 0 vérüket szívta a föld, minden talpalatnyi új rög a falu gőz­ök még itt születtek... — Történt... Megöltem egy lányt... Szabö Gábor felnyög, mintha kést döfnének a szívébe. Pillanatok alatt éveket öregszik. Nem tud megszólalni: sokáig hallgat... A tüzek kihunynak a szeméből... A kutató szenvedély lobogása Is lecslllapo dlk... Fájdalmas szomorúság lepi el... Fél óra, egy óra telik el, ki tudja? — Szóljon mér valamit, apám! , — Nem tudok én erre mit mondani, fiam. — Nem hát, nem tud, mert soha nem törődött velem, mert soha nen szeretett igazán! Szabó Gábor most nem indulatos. A haragnak egyetlen szikrácskája sem látszik rajta. A szava is csendes. — Szerettelek én mindig a magam módján... A fogságban ts te tar tottad bennem a lelket, meg anyád... Szerettelek én titeket nagyon hogy nem mondtam? Minek azt mondani?... Nem lett volna itt semm baj, ha szegény anyád meg nem hal... — Akkor fordult el tőlem, amikor megházasodott, amikor elvette ■■ Gazsó Jolánt... Minek kellett meghézasodni? — kérdezte Ferkó vádlót szemrehányón. — Nem érted te ezt,- fiam — sóhajtott nagyot Szabó Gábor. — Valak kellett mellém. Rokkantán félember az ember. Kellett a támasz, hog élni tudjak, hogy felnevelhesselek... Jolánt mindenki megvetett! a faluban, én mégis örültem, hogy hozzám jön. Nem voltam én méj akkor öreg ember, fiam, és minden embernek Joga van az élethez, meg hogy egy kicsit boldog legyen, hiszen szenvedtem eleget... Jó asszony lett belőle, megszerettem megértjük egymást... Ne vádolj te engem, fiam. — Ne vádoljam? .. Hiszen éppen maga mondta, hogy mindannyian felelősek vagyunk egymásért! — Igaz, mondtam ... De maga az ember is felelős önmagáért, a tét telért. . Te azt nekem ne mondd, hogy azért ölted meg azt a lányt, mert én Gazsó Jolánt vettem feleségül, mert az hazugsági... llyenfor mán vádolhatnád a tanító urat, aki mezőgazdasági iskolába irányított vádolhatnád a szövetkezet vezetőségét, akik megsértettek és elutasítót tak, talán még azt a lányt is vádolhatnád, aki becsapott és a más fele sége lett... Tudom én, fiam, hogy sok minden bántott téged, sok min den nem úgy sikerült az életedben, mint ahogy elképzelted és szeret ted volna. Dehát azért ember az ember, hogy uralkodjék magán.. A körülmények sok mindenre rávihetik az embert, az igaz, de sok min dent el Is kerülhet, ha van hozzá ereje és Józan ítélőképessége.. Hidd el, fiam, hogy makacssággal meg büszkeséggel nem megy sokra az ember!... Látod, alig egy hónapja jártam fent nálad Pozsonyban szép szóval kértelek, hívtalak, nem jöttél... És közben megtörtén a baj... — Nem akartam megölni... — Megtörtént... — mondja Szabó Gábor szomorúan. — És most, mi akarsz csinálni? — Nem tudom ... — Előbb-utóbb úgyis kinyomozzák, örökös rettegésben élni nagyon nehéz, fiam ... Ha még egyszer talpra akarsz állni, jobb, ha jelentkezel. Ferinek eltorzul az arcé Idősebb Veres István A düledező falakat benövi a folyondár dagodását is jelentette. A szövetke­zetesítést végrehajtó „kiküldött“ ugyancsak elcsodálkozhatott. A „ku­lákfalu" egy este szövetkezeti faluvá módosult. Mindenki aláírta, Illetve... igen, hárman nem írhatták alá. Meri a kiküldött nem hozott magával ele­gendő űrlapot. Ma már mosolyogva mesélik, hogyan estek pántk-szerü félelembe a „kimaradottak“. Kétség­­beesetten kérdezték, vajon őket mtért nem veszik be. Es nem hittek a titkár­nak se, senkinek, amíg nem írhatták alá a nyilatkozatot. En tudom, nem azért léptek akkor a közös gazdál­kodás útjára, mert megértették az „idő szavát". A faluért tették. És a közösen szerzett földet közösen mű­velték tovább. Büszkék voltak ered­ményeikre, versenyre keltek szom­szédaikkal. Lám ez ts egy példa. Az ember „le­mondott" földjéről, a köznek adta, elosztotta javait, mert otthonát fél­tette. ... de ekkor a hegyek békés csend­jét még nem bántotta senki! 5 Az élet kitermeli a paradoxonokat. Ebből a faluból minden fiatal elván­„Nem, én nem akarom, hogy felismerjenek ...“ dorolt. Ügy is mondhatnám: majd­nem minden épkézláb ember. Es mégis akadt egy olyan, akt Ide vá-TKiitUirális Piírefts 0 Vittorio de Sica új filmjének címe Az X 7 asszony, címszereplője Shirley Mac Laine lesz. A film forga tókönyvét Zavattini írta, felvételeit Párizsban kezdik forgatni szeptember ben. 0 A francia televízió filmet forgat Colette, a neves írónő életéről. Az életrajzi film készítésében tanácsadó­ként részt vesz az írónő leánya Co­lette de Jouvenel. 0 Csehov életéről készít filmet Jo­­szif Hejfic szovjet rendező. A szovjet­gyott, és akit a sors szeszélye tde­­'sodort, aki megszerette a megtépá­zott hegyeket, a falu sírt csendjét. Ö a Ktsasszonyka. Nap mint nap odaáll a nyolc pad •lé, betűvetésre, számtanra oktatja a kis nebulókat. Azt a néhányat, akik még itt születtek. Elégedett-e a sor­sával? Nem vágylk-e egy fiatal lány többre? De Igen. Többre vágyik. De most jó ttt. Távol a lármás világtól, az élet szédületes forgatagától. A Kisasszonyka tulajdonképpen megszökött hazulról. A frtgy, melybe a múlt konvenciót, a konok szülőt akarat kényszeríteni akarták, Ide ül­dözte. Ügy érzi nem nagyon kedvelik az emberek. Szúrós tekinteteket vél a háta mögött. Nem hiszem, hogy így van. Azt viszont megértem, hogy az ő helyében mtndenkt ezt érezné. Mégis, vajon mivel tölti szabad idejét? Fest. Képeket ragasztgat nyír­fából metszett falapocskákra. „Bizo­nyára giccsek ezek, nem is a magam mulatságára csinálom. Elajándékoz­­gatom. Örülnek neki a gyerekek is, öregek ts, felakasztják a falra..." vélekedik komolykodón a kis raji zocskákról. Aggódik az iskoláért, övja, félti, csak legyen, legyen még néhány évig. Am a Kisasszonyka önző, ma­gányát félti, csendes rejtekét. Es a feltúrt hegyek is tetszenek neki. Nem érti, miért haragszom ezekre a he­gyekre. Szépek így ts, neki szépek. Mindezt talán az ösztöne parancsolja. Ki tudja, tán e hegyek halála je­lenti majd a megváltását.,, 6 > A hegyek között hirtelen esteledik. Az emberek kapával a vállukon haza­térnek a földekről. Fáradtan, poro­sán, izzadton. Elkészítik vacsoráju­kat, lassan, öregesen tipegnek a konyha küszöbén. Sokáig nem jön álom a szemükre. S ilyenkor este fur­csa gondolatok ébrednek. A meg­megroppanó bútorok között megle­­gylnti őket az elmúlás szele. Üres, kihalt házak bamba ablak-szeme kí­sért, hisz ilyen is van már a faluban. A düledező falakat benövi a folyon­dár. Es mi lesz vajon a temetővel? Mi lesz, ha feltúrják a temetőt ts? Hol pihenhetnek majd meg? Es kt hoz a sírjukra virágot? Nem. Elnt kell. Küzdeni kell. A hegyek roncs-teste félelmetesen nyúlik az éjszakába!... szkoje Kino cirnü lap segített a fő­szereplő kiválasztásában; felhívására sok fénykép érkezett a szerkesztőség­be olyanoktól, akik hasonlítanak az íróhoz. A címszerepet végül is Andrej Popov fogja eljátszani. 0 Chagall több mint hetven fest­­uónyét a francia államnak ajándé­kozta, amelyeket Jövőre a Louvre-ban állítanak ki, majd a képeket átszál­lítják a most épülő Chagall-múzeum­­ba. 0 Sokéves művészi munkásságáért kormányunk az Érdemes művész cí­met adományozta jaroslav Novotny rendezőnek, a televízió munkatársá­nak

Next

/
Thumbnails
Contents