Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)

1966-05-07 / 18. szám

Hazánkat felszabadító Szovjetunióban a színházkultúra komoly jelen­tőségű. Nemcsak a központi, hanem a kisebb városokban is vannak ál­landó színházak. A Volga-mentl Szaratovban szintén több színházat látogathatnak a város lakót. A képen látható korszerű épület bár cirkusznak készült, de' sok­szor, főleg nyáridöben Itt lépnek fel a vendégszereplő moszkvai és lenini grádl művészek Is, Válasz bírálatunkra A Csehszlovák Film bratislavai kölcsönző szakosztálya lapunk 11. számában megjelent bírálatunkra hosszabb levélben válaszolt. A Csehszlovák Film évente mint­egy 500 rövid filmet készít, és 200 filmet mutat be. A filmkölcsönző fel­használ a lehetőségekhez mérten min­den módot arra, hogy minél több filmet lássanak el magyar felirattal. Magától értetődő, hogy a filmek­nek csak az egy része kaphat ma­gyar nyelvű feliratokat. A moziter­mekben bemutatott filmek közül éven­te 80 kap magyarnyelvű feliratot, te­hát majdnem a fele. A magyar filmfeliratok készítése­kor természetesen figyelembe kell venni a filmek természetét, mert sokszor technikai nehézségek miatt lehetetlen a külföldi filmeket két­nyelvű aláírással ellátni. Ilyen eset­ben a feliratok a kép rovására men­nének, amely lényegesen csökkente­né a film esztétikai színvonalát. Igaz, a nézők elégedetlensége, amint az a cikkből is kitűnik, sok esetben a vetítés rossz technikája miatt is fokozódik. Ilyen esetekben a bratislavai filmkölcsönző nem se­gíthet, mert az Illetékes nemzeti bi­zottságok és járási nemzeti bizottsá­gok felelnek a mozitermek technikai berendezéséért. A szerkesztőség megjegyzése: A Csehszlovák Filmkölcsönző vála­szából kitűnik, hogy mondhatnánk elég magyarnyelvű filmfeliratot ké­szítenek, tehát a nemzeti bizottságok­nak kell törődniük azzal, hogy a válogatáskor főleg olyan filmeket rendeljenek, amit a magyarnyelvű la­kosság is megért. A járási népművelési otthonok és a nemzeti bizottságok illetékes dol­gozói esetleg hozzászólhatnának, va­jon falvainkban miért nem vetítenek elég magyarnyelvű felirattal ellátott filmet. falvaink magasabb knlturális színvonaláéit AZ ÉLENJÁRÓ szövetkezetek­ben már világosan a tudatára ébred­tek annak, hogy újabb munkaerő — főképp a fiatalok — megnyeréséhez nem elég a tagok anyagi szükségle­teinek a kielégítése, hanem emellett gondolni kell kulturális szükségle­teikre is. Ez maga a társadalmi élet, sportok, továbbá az, hogy munkahe­lyük és lakásuk a kulturális igények­nek megfelelő legyen, stb. Tudatosí­tották, hogy az emberről való gon­doskodásnak ez a formája már azért Is elsőrendű feladat, mert egyrészt ettől függ a mezőgazdasági dolgozók állandósítása, a mezőgazdasági mun­ka és a falusi élet vonzóereje — fő­képp az ifjúság számára. Az egyes szövetkezetek vezetősége — kiindulva a költségvetés kulturá­lis alapjából — a kulturális bizottsá­gok részvételével kidolgozta az 1966- os évre egy célravezető kulturális­nevelő munka tervét. Az EFSZ-ek e terve és annak megvalósítása egy ré­szét képezi a község egységes kul­turális-népművelési munkatervének. E terv egyik fő pontja: gondos­kodni a nagyobb politikai és szak­tudás biztosításáról, valamint az álta­lános műveltség növeléséről, mind a felnőttek, mind az ifjúság körében. Meghatározzák az üzemi munkais­kola tartalmát és formáját, kiegészí­tik az EFSZ-ek szakkönyvtárát. Meg­felelő szakirodalom, tudományos-tech­nikai információk és filmek útján fogják népszerűsíteni a hazai és a fejlett országok legújabb — és a gyakorlatban is megvalósítható — technikai és technológiai eredményeit a mezőgazdaságban. Meghatározzák a termelési propa­ganda további feladatait és formáit, amelyek elősegítik a szaktudás nö­velését. így például kirándulások a mintagazdaságokba, részvétel a hala­dó módszerek iskoláinak tanfolya­main, az „új technika napjainak“ megrendezése stb. A kulturális-nevelő munkaterv fel­adatai közül fontossági sorrendben a második helyen áll gondoskodni a szakmai érdekkörök tevékenységének fejlődéséről, valamint a felnőttek és az Ifjúság kedvteléseiről. Biztosítani kell a megfelelő feltételeket a falu kulturális és társadalmi szükségletei­nek a kielégítéséhez. A bizottság tag­jai a terv ezen részében számítanak a szövetkezeti érdekkörök működésé­vel —: miután ezek hozzájárulnak a jő erkölcsi tulajdonságok, valamint szokások kifejlődéséhez és megszilár­dításához, úgyszintén a gyakorlati tapasztalatok elmélyítéséhez — emellett előnyük, hogy a szabad idő célszerű aktív pihenésre van fel­használva. Ide tartozik az EFSZ-ta­­gok és az Ifjúság népművészet iránti érdeklődésének a támogatása. A terv­be foglalják azon új szakok és mű­fajok kezdeményezésének az alapjait, amely követelmények a mai új, szo­cialista falu igényeiből származnak (pl. a fényképészeti- és filmszakkö­rök, a költészet barátainak köre, ze­nei-, irodalmi-, képzőművészeti-, dra­maturgiai szakkörök, stb.). Célsze­rűen fogják kiválasztani és látogatni a színielőadásokat, hangversenyeket, kiállításokat stb. Az EFSZ-ek kulturális bizottságai — amelyek hatáskörébe tartozik majd az EFSZ-ek társadalmi élete fejlő­désének biztosítása — szervezik meg a szövetkezetek megalakulása évfor­dulójának ünnepélyeit, a szüreti ün­nepséget és egyéb társadalmi rendez­vényeket — külön erre a célra ösz­­szeállított mezőgazdasági tárgyú mű­sorral. Különböző versenyeket iktat­nak majd a műsorba, amelyekkel el­lenőrizhető képzettségük, jártassá­guk a munkában, a szövetkezeti-ta­gok technikai és egyéb ismeretei, mint például ügyesség a szántásban, a fejősnél, külön verseny a gyere­keknek stb. Azon feladat elérése érdekében — amely a munkahely és az egész élet­tér esztétikai színvonalának növelé­sét célozza =— a kulturális bizottsá­gok minden EFSZ-ben gondoskodni fognak a szociális berendezések fo­kozatos biztosításáról és a munka­hely, valamint a szövetkezet környé­kének esztétikus elrendezéséről. El­lenőrizni fogják a fák és a díszbok­rok kiültetését, a virágágyak beülte­tését és a munkahelyeken esetleges virágok elhelyezését. A szövetkezetek kulturális bizott­sága gondoskodik az irodahelyiségek rendbehozásáról és modernizálásáról, a szövetkezet üzemi konyhájáról és egyéb — közös célt szolgáló — he­lyiségéről. Olyan községekben, ahol nincs helyiség, a kulturális bizottság tagjai gondoskodnak legalább egy olyan terem rendbehozásáról, amely alkalmas a kulturális bizottság tény­kedésére, úgyszintén az üzemi cso­portok és a CSISZ számára. E feladat teljesítéséhez tartozik még falusi asszonyaink számára a di­vatbemutatók megrendezése. Ez át­tekintést nyújt az öltözködésről a munkahelyeken, társaságban, a lakás­­kultúráról és egyebekről. A bemuta­tókat a járási székhelyeken, vagy központi községekben, az illetékes szervezetek segítségével rendezik a kulturális bizottságok. Nagyon fontos feladat hárul a kul­turális bizottságokra a szövetkezeti­­tagok üdültetésének a megszervezése­kor. Igyekezniük kell az üdülést egy­bekapcsolni olyan mezőgazdasági üze­mek meglátogatásával, amelyek a ter­melésben nagyon jó eredményeket értek el, továbbá részt kell venniük mezőgazdasági kiállításokon stb. A kulturális bizottságok tagjai nagy figyelmet szentelnek a jövőben az úttörő-táborok létesítésének, a cél az, hogy — amennyiben a szülők is akarják — úgy minden szövetkezeti tag gyermeke nyaranta üdülhessen az úttörő-táborban. Nagyjából ezek azok a feladatok, amelyeket az 1966-os év kulturális­nevelő munkatervébe foglal köztársa­ságunk szövetkezeteinek több mint a fele. — eS — Gyerekszáj — Apukám, adj egy koronát — kunyerál Peti, — Minek az, fiam? — Most szállították a friss na­­nukot az üzletbe. — De hiszen e héten még min­den nap hoztak. — Nézd, kisfiam, te már ötödikes vagy és jól tudsz számolni — simogatta meg a csa­ládfő a buksi fejet. — Tudod, né­gyen vagytok testvérek és én mindnyájatokat egyformán szeret­lek. Ez azt jelenti, hogy a napi négy korona havonta ... — Százhúsz korona — vág köz­be a fiú. — No látod. Tudod mennyi sok hasznos dolgot lehet venni ennyi pénzért? Peti a cipője orrát nézegeti. — No, mit gondolsz, fiacskám? — kérdi újból az apa. A fiú egy Ideig hallgat, aztán sóhajtva megszólal: — Milyen jó lenne, ha egyedül volnék ... —tt— AZ ELSŐ FELADAT: IDŐBEN, GYORSAN FELDERÍTENI KÖZISMERT, hogy a legutóbbi év­tizedben létrejöttek azok a közepes és nagy hatótávolságú interkontinen­tális ballisztikus rakéták, a hang sebességét többszörösen felülmúló repülőgépek, amelyek nagy távolság­ról és nagy magasságból képesek megközelíteni a kiválasztott célokat, hogy azokat megsemmisítsék. Ezek elhárítására szolgál a légvédelem, a rakéták elleni védelem és a kozmi­kus támadóeszközök elleni védelem. Mivel a modern légi támadóeszközök kontinensek közötti távolságok áthi­dalására is képesek, mégpedig Igen gyorsan, a légtér biztosításához min­den légvédelemnek nagy távolságú felderítési és aktív tevékenységet folytató elhárítási rendszert kell ki­építenie. Ezt úgy is mondhatnánk, hogy a légtér biztosításának legelső feladata a támadó lég! célok Időben történő, gyors felderítése, mert csak ennek birtokában lehet biztosítani, a támadóeszközök megsemmisítéséhez szükséges felkészülést, a megsemmi­sítés megszervezését és végrehajtá­sát. Jelenleg a támadó repülőgépek fel­derítése az országhatártól 300—400 kilométerre már elegendő időt bizto­sít ahhoz, hogy meg lehessen tenni a szükséges intézkedéseket a meg­semmisítésükhöz. Más a helyzet az interkontinentális, ballaszttkus raké­tákkal, amelyeket lehetőleg a kilö­vés pillanatában kell felderíteni, hogy elegendő idő maradjon megsemmisíté­sükhöz, még mielőtt elérték az ország légterét. Az utóbbinak az elhárítása lényegesen különbözik az előbbiek­től. A korszerű sugárhajtású repülő­gépek a légkör sűrűbb rétegeiben haladnak, az interkontinentális bal­lisztikus rakéták viszont esetleg több száz kilométer magasan, ballasztikai röppályán, a gravitációs erő hatása következtében repülnek. A RADIÖLOKÄCIÖ elve Ä légtérben nagy sebességgel re­pülő légi célokat korszerű rádió­elektronikai eszközök segítségével derítik fel és követik. Ezek az aktív és passzív rádiólokáció elvén működ­nek, vagyis az általuk kisugárzott és a légi célról visszavert, illetve a cél által kisugárzott elektromágneses hullámok vétele alapján állapítják meg a röppálya adatait. A felderítés 1 2SZABAD földműves 1966. május 7, A korszerű légvédelemről elve viszonylag egyszerűnek látszik, ám a megvalósítás folyamán sok ne­hézség adódik. Az általánosan hasz­nált távolfelderítő rádiólokációs állo­mások hatótávolsága 350—400 kilo­méter, de ez a távolság nem biztosít­ja a ballasztikus rakéták kilövési pillanatának felderítését. Ahhoz, hogy minimálisan öt perc megelőzést Idő legyen a rakéta leküzdéséhez, leg­alább 2000 kilométeres hatótávolságú rádiólokációs állomásokat kell alkal­mazni. Ezt a rakéták nagy repülési sebessége indokolja. A hatótávolság növelésére több mód adódik. Az egyik megoldás, hogy a rádiólokációs állomást nagy magasságban (hegyge­rincen, helikopteren, repülőgépen, mesterséges holdon) helyezik el s így az optikai látótávolság növekszik. A másik, lényegesen drágább, bonyo­lultabb megoldás, hogy fokozzák a lokátorok vevőérzékenységét, vala­mint az antennafelületeket. Hazánk légterét éppúgy, mint a Varsói Szer­ződés többi tagországának légterét a legkorszerűbb lokátorberendezések figyelik és védik. A felderítő rádiólokációs állomások az észlelt adatokat elektronikus szá­mológépek útján önműködően feldol­gozzák, vagyis azonosítják a cél jel­legét (saját vagy ellenség), megálla­pítják a röppálya elemeit, vagyis a magasságot, a sebességet, az irányt, aztán átadják a célkövető rádióloká­toroknak, s ezek teljes pontossággal megállapítják a célok repülési para­métereit. A távolfelderítő rádióloká­ciós rendszerben a számítógépek igen rövid idő alatt még azt is megálla­pítják, hol várható az ellenséges légi cél becsapódási pontja. ELLENRAKÉTA, INDULJ! A légi célok felderítése és pálya­elemeiknek a megállapítása tehát az elhárítás passzív része. Az aktív el­hárítás akkor kezdődik, amikor a célfelderítő a célkövető állomások adatait a számítógépközpontok átad­ják az elfogó, irányítható légvédelmi rakétatámaszpontoknak, s ezek alap­ján megkezdődnek az elfogó ellenra­kéta indítási előkészületei. Az elhá­rító légvédelmi rakéták rendszerében a célkövető rádiólokációs állomás után a légvédelmi rakéta egyik fel­ismerő lokátora veszi át a légi cél követését, majd a rakétairányító rá­diólokációs állomás lép a célkövető szeredbe, és megfelelő időpontban önműködően elindítja az ellenrakétát. Az elindított rakéta belép az Indító­állomás által kisugárzott „sugárnya­lábba“, s ebben haladva tart az elő­re kiszámított találkozási pont felé. Természetesen a cél leküzdéséhez, a folyamatosan felderített újabb adatok alapján szükségessé válhat a légvé­delmi rakéta röppályájának repülés közbeni helyesbítése. Ezt egy közbe­iktatott számítógép végzi, mégpedig önműködően. A támadó légi célok si­keres leküzdése, a légtér teljes biz­tonsága azt is megköveteli, hogy a légvédelmi rakétaindító állomások teljesen automatizáltak legyenek, vagyis szükség esetén lehetővé te­gyék több légvédelmi rakéta egymás utáni, gyors indítását is. Ha mind­ehhez hozzászámítjuk, hogy egészben véve is milyen kevés idő áll rendel­kezésre — 2—3 perc, olykor csak egy perc következtethetünk arra, mennyire kiterjedt technikai felké­szültség kell egy ellenséges légi cél eredményes felderítéséhez és leküz­déséhez. A harcászati légierők repülőgépei­nek a megsemmisítése természetesen könnyebb, mint az említett légi célo­ké, mert a rakétákhoz viszonyítva ki­sebb hatótávolságúak és repülési se­bességűek, viszont sokkal nagyobb a hatásos visszaverő felületük, amelyet a rádiólokációs állomások eredmé­nyesebben észlelhetnek. AZ EGÉSZ LÉGTÉRBEN, AZ ÖSSZES MAGASSÁGOKBAN Az eddigiekben arról szóltunk, mi­lyen folyamat eredményeként indul útjára és semmisíti meg a légi célt a kiválasztott elhárító eszköz. De tel­jesebb képet akkor kaphatunk a lég­védelmi rendszerről, ha elképzeljük ezeknek a komplexumoknak összekap­csolt, igen széles hálózatát, beleért­ve még a vadászrepülő-egységeket is, amelyeket szintén egy egységes rend­szerbe kapcsolt távolderítő rádióloká­ciós hálózat táplál adatokkal. Ebből az is nyilvánvaló, hogy az ellenséges légitámadó és felderítő eszközeinek időben történő felfedése, és szünet nélküli követése csak akkor lehet­séges, ha az ország egész légterét átfogja a rádiólokációs mező. Ezen azt a térséget értjük, amelynek ha­tárain belül az összes magasságokon biztosított a légi célok felderítése és felismerése. Különösen gondos cso­portosítást igényel, ha viszonylag nem nagy hatótávolságú rádióloká­ciós állomásokat alkalmazunk, illetve ha az alacsonyan támadó légi célok ellen is hatásos védelmet kívánunk létrehozni. Egy ilyen rádiólokációs mező kiépítése, kezelése nem csupán hatalmas költségekkel jár — rádió­elektronikai, kibernetikai eszközök sokasága, korszerű légvédelmi raké­tatartalék, vadászrepülő-egysőgek kel­lenek —, hanem magas szakképzett­ségű irányító-, kezelő- és karbantar­tó személyzetet Is igényel. SOKOLDALÚ KÉPZETTSÉGET IGÉNYLŐ SZAKMA A szakemberképzésről érdemes né­hány szót szólni. Anélkül, hogy be­lebonyolódnánk a részletekbe, már a felsorolható technikai eszközök is oly szerteágazóak, hogy elég csupán el­gondolni is, mi mindenre kell kiké­pezni a személyzetet, s ez mennyi időt vesz igénybe. Azt például sokan tudják, hogy a vadászrepülők kikép­zése milyen hosszú időt vesz igény­be, s hogy kiképzésük után is több 'évi megszakítás nélküli gyakorlás szükséges e hivatáshoz. Kiképzésük során — a katonai és politikai kép­zésen kívül — magas fokú matema­tikai, fizikai, rádiótechnikai, elektro­nikai, irányítástechnikai, aerodinami­kai, motortani szakismereteket kell elsajátítaniuk. Ha mindehhez hozzá­számítjuk azt az egyéb ismeretanya­got — számítástechnika, ballasztika stb., — amelyeket a korszerű légvé­delmi rendszer személyzete nem nél­külözhet, körülbelül sejtelmünk lehet arról, milyen hallatlan igényes egy ország légterének korszerű védelme. A légvédelmi rendszerben szolgálatot teljesítő tisztek nagy része mérnöki képesítésű vagy azt megközelítő tech­nikai felkészültségű, de nem túlo­zunk, ha azt állítjuk, nogy a szak­ismeretek elsajátításában egyetlen pillanatra sincs megállásuk, már csak az újabb és újabb technikai ta­lálmányok megismerése és alkalma­zása miatt sem. Tehát egy ilyen lég­védelmi rendszer létrehozása nem csupán gazdasági potenciál kérdése — bár tagadhatatlanul nagy mérték­ben függ tőle —, hanem éveken ét folytatott kiképző-, nevelőmunka eredménye is. Az elmondottakból látható, hogy a légvédelem, a rakéta elleni védelem, méreteit tekintve, mennyire kinőtt egy ország lehetőségeinek a kereté­ből; kis területű és korlátozott ipari kapacitású ország önmagában nem, vagy csak súlyos áldozatok árán ké­pes védekezni egy technikailag Jól felszerelt és korszerű légierővel el­látott hadsereg ellen. * * * Amit elmondottunk, a komplexu­mok összekapcsolásáról, az áll az egyes országok légvédelmi rendszeré­re is. A Varsói Szerződés országai­nak összehangolt légvédelmi rendsze­re teljes biztonságot nyújt, amelyen belül a felderítés, a célok elosztása és megsemmisítése összehangolt tevé­kenység. Dr. H. A.

Next

/
Thumbnails
Contents