Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-04-23 / 16. szám
Mezőgazdasági dolgozóink átlagos életkora évről-évre emelkedik. Ifjúságunk a városok felé igyekszik és ez nézetem szerint nem lehet egészséges jelenség. Az iskolára vár a feladat ezen segíteni. A gyermekek szeretik a gépeket, de szeretik a természetet Is. A gép már a megjelenésével leköti a gyermek figyelmét, de a természet szépségei, a növények, állatok és a madarak állandóan körülötte vannak, megszokottá váltak. A természetet csak az szeretheti meg, aki figyeli, tevékenységével és munkájával a természetet akarja befolyásolni, hogy ez szebbet, jobbat és többet adjon az embernek. Nekünk tanítóknak jutott az a szép feladat, hogy a gyermekek érdeklődésének az Irányítását mindig a lehető legjobban végezzük. Növénytermesztési, állattenyésztési és méhészeti szakköreink tanulói önként jelentkeztek köreinkbe, mert vonzalmat éreztek a körökben végzett munka iránt. Miért ne nevelnénk belőlük jó földműveseket, kertészeket, állattenyésztőket, vagy méhészeket? Ha a méhészeti szakköreinket meg tudnánk sokszorozni és megfelelő szintre tudnánk emelni, bizonyos, hogy nagy mértékben járulnánk hozzá mezőgazdaságunk színvonalának emeléséhez. Elöregedő méhészeink helyére nagy szükség van az utánpótlásra, s ezért a Szabad Földműves Méhész szakmellékletének keretén belül külön rovatot indít „Az iskolai méhészkörök segítségére“ címmel. Az új rovat sikeres munkájához szükséges, hogy a szerkesztőség ismerje az iskolai méhészköreink állapotát és problémáit. Ezért méhészköreink vezetői írjanak az elért eredményeikről és ha nehézségeik vannak, forduljanak bizalommal a szerkesztőséghez, hogy az az élvonalbeli méhészszakértőink (pl. Novacky Kálmán, Svancer Lajos, vagy a Csehszlovák Méhészszövetség szlovákiai választmányának tagjai) tanácsát kikérve a hiányosságokat kiküszöbölhessék. Ila meg fogjuk érteni a méhészkörök nevelő hatásának fontosságát, el fogjuk érni azt, hogy minden úttörőházunknak és minden teljesen szervezett alapfokú iskolánknak lesz jól működő iskolai méhészköre, ami végeredményben mezőgazdaságunk megerősítését és ennek folyamán életszínvonalunk további emelkedését fogja eredményezne Banzi Boldizsár Iskolai méhészkörök és kezdő méhészek segítségére Főhordás előtt Elénk emlékezetemben vannak még azok a gondok, nehézségek, amelyekkel most már majdnem negyven évvel ezelőtt küzdöttem, amikor elhatároztam ugyan, hogy méhészkedni fogok, de nem tudtam hogyan lássak hozzá. Voltak tanácsadók, akik javasolták, hogy szerezzek magamnak kaptárakat s vásárolt rajokkal telepítsem be ezeket. Mások lebeszéltek erről s azt tanácsolták, hogy vásároljak kész családokat, kiépített és benépesedett költőtérrel, valamint kiépített keretekkel ellátott mézürrel. Ezek úgy érveltek, hogy a kész családokból már az első évben mézet pergethetek, s így a befektetésnek egy része már az első évben megtérül. Ezen kívül fgy elmarad sok, a rajok kezelésével járó gond, valamint az egyik másik család anyátlanságával járó nehézség stb. Elfogadtam az utóbbi tanácsot, s nem is bántam meg. Egy lelkiismeretes méhésztől vásároltam négy családot az akkori viszonyokat tekintve eléggé magas áron. Április derekán nagy izgalmak közepette szállítottam el a négy családot, amely hatóét kereten „ült“ a költőtérben. A költőtérben több keret nem volt, noha a költőtér terjedelme 10 keretre volt szabva. Azonnal Eondoskodnnm kellett további keretek készítéséről, ezek drótozásáról, távkapcsokkal való felszereléséről, de főként jó minőségű műlépek beragasztásáról. Fogalmam sem volt, hogyan oldjam meg ezeket a „problémákat“. Tapasztalt méhész tanácsát kértem ki. S amikor már végre voltak mft- Iépekkel ellátott kereteim nem tudtam, hogyan használjam fel ezeket? A szakirodalom tömegét olvastam már át, de nem voltam biztos benne, hogyan járjak el, hogy ne kövessek el hibát. Szerintem nehéz feladatok előtt álltam. A gyümölcsfák már elvirágzottak s némi virágporhordáson kívül más hordás nem volt. Egy tapasztalt méhész tanácsát kértem ki, mit csináljak. Ez átnézte négy családomat, s szépeknek találta őket. Készletek a családokban még voltak ugyan, de ezeken a családok nem bírták volna ki akáchordásig, vélte a tanácsadóm. Itt csak úgy lehet a bajon segíteni, hogy minden családnak adok öt-öt kg cukrot oldatban. Kissé furcsa érzés fogott el. En ugyanis távlati tervemben 50—80 családról álmodoztam. Első pillanatban arra gondoltam, hogy most 60 család rérészére 300 kg cukrot kellene vásárolnom. — Szépen nézek ki — gondoltam magamban, de a tanácsadóm sürgetett. — Hiába Önnek a négy család és az elkészült mölépes keretek. Ha nem fog etetni, nem lesz semmi haszna. A családok nem fognak tovább fejlődni, nem hoznak semmi hasznot, sőt egyik másik talán el is pusztul, vagy esetleg mind a négy. Ennek nem szabad megtörténnie. A szükséges mennyiségű cukrot azonnal előteremtettem. De hogyan etessem azt fel? Megint csak tanácsért kellett mennem. Azt tanácsolták nekem, hogy a befőttes üvegekbe öntött cukorszörpöt fordított helyzetben a költőtér kereteire helyezzem el úgy, hogy az üvegből az alatta lévő tányérkára csak annyi folyadék szivárogjon le, amennyit a méhek a tányérkáról kiszívnak. Csak esténként szabad cukorszörpöt adnom, mert különben rablás keletkezhet. Tudtam is én akkor mi az a rablás? A tanácsadó észrevette hitetlenkedésemet s hangsúlyozta, hogy fogadjam el tanácsát, ha nem akarok méhcsaládjaimtól búcsúzni, annál is inkább, mivel a telepen még 18 más család is van, s ezeket a gazdájuk nem etette. Megint csak gondolkodóba estem. Miért kell nekem etetni, amikor méhésztársam anélkül is boldogul? Méhcsaládjaim lakásomtól hat kilométernyire voltak. Hogyan küzdők én meg ennyi problémával? Cukrot vásárolni, oldani, este etetni és sötétben haza menni. Ha mindezt tudtam volna ngyan jobban meggondoltam volna a dolgot. De most már nincs segítség, meg kell küzdeni a problémával. A tanács szerint etettem. Minden másnap egy-egy kiló cukrot adtam családonként. Közben beillesztettem a családokba egy-egy mülépes keretet. Ezeket ellenőriztem, hogy ki vannak-e építve. Amint észrevettem, hogy ki vannak építve s be vannak petézve, behelyeztem a költőtérbe a következő műléppel ellátott keretet. Végre elérkezett a várva várt akácvirágzás. Az etetés által pótolt élelem kitartott. A költőterekben nyolcnyolc kiépített lép volt. Hiányzott még minden költőtérből két-két keret. A költőtereket kitöltöttem műléppel ellátott új keretekkel és ezeket a költőtér szélére tettem, s a mézüröket tanács szerint kitöltöttem kiépített, alacsony hizlalt kerettel (4,5 cm szélességűekkel). Az időjárás kedvezett. A méhek ki tudták használni az akáchordást. A mézürök megteltek, a beakasztott műlépek ki voltak építve s mézzel megtöltve. Nagy volt az öröm. Átlag 20— 20 kg mézet pergethettem s a vételár jó része megtérült még akkor is, ha az utazási költségeket, valamint a műlépek, keretek és cukor árát leszámítottam. (Folytatás a 7. oldalon.] Miért van szükség az iskolai méhészkörre ?
