Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-15 / 2. szám
Nem magánügy Kuszáit, nehezen olvasható sorok. Egy asszony írja le bánatát, aki közel egy éve külön él férjétől. „A bíróság 650 korona tartásdíj fizetésére kötelezte V. Lászlót, a férjét, - írja. De az inkább lecsúsztatja a torkán, mintsem hogy rendesen fizesse azt a két és hétéves lánya után." Az aláírás lepett meg legjobban: Éva, Márta és a felesége, Margit. Panaszkodik, újságba akarja tetetni hűtlen emberét és mégis a feleségének vallja magát. A Sókszelöcei Helyi Nemzeti Bizottságon Kocman István foglalkozik a polgári ügyekkel. A név említésekor legyintett egyet és ekképpen vélekedett: — Kár az üggyel foglalkozni. Nekem már a könyökömön jön ki. — De hát gyerekekről van szó — vetettem közbe. — Nincs az úgy, ahogy a levélben írták. A Laci aránylag rendes gyerek. Az asszony, azaz az anyós a bajkeverő. Túl hosszúra nőtt a nyelve. — Beszélhetnék velük? — Nem szívesen megyek oda — mondta savanykásan. - De azért megmutathatom, hol laknak. Nemsokára egy elhagyatott udvarba kalauzolt a kísérőm. Zárt ajtókra találtunk. — És az anyós? — kérdem a társamtól. — Itt lakik, majdnem átellenben. Szép falusi ház rendezett udvarába kerültünk. Látszik, hogy ennek a portának van gazdája. K. Antal, egy szikár, hatvan éven felüli férfi most is ott tesz-vesz, rendezget az udvaron. Alig váltottunk néhány szót, előkerült az „anyós" is. Tényleg jól pergett a nyelve, s nem valami kedves jelzőkkel illette vejét, akinek az egész famíliája korhely, lump. Az a kocsmatöltelék, annak idején, amikor még nálunk lakott, nem tett egy szalmát se keresztbe a ház körül. Azért szereztek nekik másutt lakást, hogy talán majd ott szorgalmasabb lesz. De úgy látszik, kutyából nem lesz szalonna. Csak azt sajnálja, hogy az egyetlen lányát ilyen senkiházihoz adta... - Egy jó ideig osztogatta még az „áldást". A férj úgy látszik már megszokta, hogy ha a háziasszony beszél, nem szabad közbeszólni. Amikor végétért a szóáradat, tett azért egy szerény megjegyzést. — Élhetnének szépen, gond nélkül. Nem kellene, hogy a falu nyelvén hordja őket:., Az igaz, hogy Laci többet segíthetett volna annak idején — teszi hozzá. — Hiszen úgyis az övék maradna itt minden. Estefelé otthon találtuk az apa nélkül maradt családot. Egy nagyobbméretü szoba a „fészkük". A harminc év körüli szikár asszony a tűzhely körül tett-vett. A pöttömnyi kis Márta babájával foglalatoskodott, az okosszemű Éva, a kis másodikos, az olvasókönyvet forgatta éppen. Helyes gyerekek, lehet ilyeneket nem szeretni, vetődött fel bennem a kérdés? — Nem hiányzik apukád? — kérdem a nagyobbiktől. Először rámnézett a csodálkozó gyermekszempár, aztán kérdően az anyjára. — Miért hiányozna? — válaszol helyette az anyja. - Amikor itthon volt sem sokat törődött velük. — Gyakran veszekedtek? — Szerencsétlen házasság ez — tér ki a válasz elöl a háziasszony. — Már előbb is éltek külön? — Néhányszor összekaptunk. Elelszaladt a szüleihez ... Tartósabban csak most vagyunk külön. — És jobb így? Az asszony szemlesütve hallgatott. — Szóval nem? — Nyugodtabban vagyunk - mondja kissé bizonytalanul. — Csak legalább rendesebben fizetne. — Csak a pénz a fontos? — Én azt nem mondom... De a gyerekeket nevelni kell. — Régen beszélgettek? — Jó ideje. Felénk sem néz — sóhajtja. — Nem kellene mégegyszer megpróbálni? — Ha megjavulna ... talán ... Én már nem bízom benne ... Csak az átkozott kocsma ne lennel - tört ki végül keserűen. A szövetkezet székhazában érdeklődtünk V József felöl. A vélemények többnyire hasonlóak voltak, mint a nemzeti bizottság dolgozójáé. - Megissza, mint más - mondták. - Miből fizetne oly sokat? Neki is élni kell. - Az anyós az oka mindennek, az uszítja a lányát. — Pedig összeillő pár... A közös zootechnikusától mást is hallottam. — Eléggé iszik az utóbbi időben. Bizony előfordult már, hogy megfeledkezett az etetésről. Amikor aztán két tehénnek is kiütötte a szemét, elbocsátottuk. Egy ideig nem alkalmaztuk az állattenyésztésben. De mivel ígérgette, hogy megjavul és szükség is volt a munkáskézre, kötélnek álltunk. — Mostanában hogyan állja a sarat? — Igyekszik, csak gyakran a pohár fenekére néz. — A gyerekekre meg keveset fizet. — Azt nem tudom, de utána nézhetek. Augusztusban 553, szeptemberben 448 koronát és hasonlóan fizetett a többi hónapokban. — Most emlékszem, hogy többször mondogatta, neki jó olyan munka is, ahol 350 koronát keres, mivel a többiből úgy sem sok haszna van. — Ha ez így van, miért vélekednek másként az emberek, felelős tényezők — töprengek magamban. — Szorgalmas, jó munkásnak emlegetik azt, aki elfelejti megetetni a rábízott jószágot és kiveri a tehenek szemét. Miből fizetne — mondogatják. - Nehezen dolgozik, neki is élnie kell. — Ez mind igaz, de egyet mégsem értek. Mindenki szidja a nagyszájú anyóst és védi a családját elhagyót, de senkinek nem jut eszébe a kis Éva és Márti. Nekik nem kell élni? Talán ők a felelősek a felnőttek bűnéért? Nekik ne legyen betevő falatjuk, mert ha van, ha nincs hozzá pénz, lecsúszik a néhány féldeci kevert? A két ártatlan senkinek nem fontos, mintha nem is lennének abban a szobában, ahol egy szerencsétlen házasság árnyéka lebeg. Ezekben a gondolatokban elmerülve bandukolok, amikor egy hangoskodó embercsoportba ütközők. A ködös, őszvégi estén poharakat szorongató emberek ácsorogtak, vitatkoztak az út szélén. — Hát magukat meg mi lelte? — szólítom meg a legközelebb álló férfit. — Szabadtéri talponálló - nevet rekedten a kérdezett. — Hogyhogy? — Köröm- és szájfájás veszélye miatt zárva a kocsma. Csak az ablakon keresztül adnak egy kis sziverösitőt. — Megéri itt a hidegben ácsorogva? — A harmadik után már bemelegszik az ember. Hirtelen eszembe jutott, hátha véletlenül ő is itt van. — Mondja, nincs itt véletlenül V... László? — Mit akar véle? — kezdi kissé elleftségesertlr\\')n. — Szavam lenne hozzá. — Akkor mondja — s bemutatkozik. Most vettem jobban szemügt/re a vézna embert, akinek beesett arcát még sápadtabbá tette a ködön áthatoló villanyfény. — Munkából jövet mindig megáll egy kupicára? — töröm meg a csendet. — Legtöbbször — feleli őszintén. — Le kell nyomatni az istálló porát. — S pénzzel győzi? — Mindig akad néhány korona. — Kinél lakik? — Öreg szüleimnél. — Jobb így, mint a családdal? Hallgat egy ideig, aztán kitör. — kutyának való élet ez'. — Hallom, nem szereti őket. — Ezt meg ki mondta? — hördült fel. — S miért nem fizet rendesen? — Miből? Lassan már teljesen lerongyolódok. — Nem lenne jobb visszamenni. — Ha az olyan egyszerűen menne, én megtenném. Ismerné csak az anyósom ... — Nem azt vette felségül. — Hála az égnek! — Ügy látom, az asszonya se bánná — bíztattam. — Gondolja? — kapott a szón. — Az a baj, hogy telebeszélik a fejem mindenfélével. Csak legalább lenne valahol távol az anyósomtól valami lakás. A nemzeti bizottság titkárát, egy jószál fiatalembert is ott találtam a „talponállóban". Ö sem szívesen beszélt az esetről. — Nehéz ám az asszonynéppel - mondja. Ami a lakáskérdést illeti, talán meg lehetne oldani... Higgye el, nagyon kellemetlen ezekbe a magánügyekbe beleavatkozni — mondta búcsúzáskor. Elhiszem, hogy nem kellemes. De azt már nem, hogy ez csak magánügy! Ha ez tovább így megy, nemsokára azt halljuk, hogy V. József testileg-lelkileg felőrlődött a duhajkodásban, s rendszertelen életben. És ha a feleség sorsa is hasonló lenne? Akkor ki gondoskodna a két kislányról? Sokan azt válaszolnák, hogy a nagyszülők. De vajon meddig? Akkor majd az állam, a társadalmunk. Ez lehetséges V. Józsefék és más sok esetében is. De mindenki tudhatná, hogy a gyermeknevelés bölcsője a család, amelyet semmilyen intézmény nem pótol. Ezért lenne helyes, ha a falu társadalma segítene és az arra hivatottak nem mosnák Pilátus módra a kezüket, hanem minden eszközt felhasználva azon lennének, hogy a szerintük nagyon is összeillő emberpár újból megtalálja az utat egymáshoz. Ogy érzem, a két elidegenített ember akarja ezt. Segítse hát őket a falu közössége, hogy a jövő reménységei soha ne ismerkedjenek meg a gyermekgondozó intézettel, s a családi tűzhely melegénél cseperedjenek emberré. TÓTH DEZSŐ A hiba nem a vonalon „kívül“ van Az elmúlt év eredményeit elemezve önkéntelenül eszembe jutott egy néhány évvel ezelőtt lezajlott évzáró gyűlés A kassai járás egyik szövetkezetében az elnök szomorúan számolt be arról, hogy az EFSZ félmillió koronával kevesebbet termelt a kiadásoknál. Akkoriban az egyik tag be se várva a vita kezdetét, magyarázatot kért arra, „hogyan lehetett nagyobb a kiadás — úgymond — mint a termelés? Hiszen olcsóbban, mint ingyen, nem lehet dolgozni!“ Igaza volt a felszólalónak. Viszont az is igaz, hogy dolgozni, gazdálkodni is többféleképpen lehet. Ha két szövetkezet eredményeit összehasonlítjuk és a különbséget figyeljük, könnyen megállapíthatjuk, hogy a hibát nem a vonalon „kívül“ — tehát a felettes hatóságoknál vagy a rendszerben — kell keresnünk, hanem azon „belül“. A kassai járásban lévő csákányi és jászóújfalusi EFSZ-ek ugyan messze esnek egymástól kilométerekben, természeti adottságaik azonban csaknem azonosak. Az előbbi szövetkezet 600 hektár földterületen gazdálkodik, az utóbbi pedig 1250 hektáron, eltérés mutatkozik tehát a szövetkezeti tagok létszámában is. Amíg a csákányi EFSZ kisebb, de jól gazdálkodó szövetkezet hírében áll, addig Jászóújfalun csak néhány nappal karácsony előtt fejezték be a gabona cséplését. Voltak, akik tréfásan megjegyezték akkor, hogy „jó nekik, annyi a gabonájuk, hogy karácsonyig is van mit csépelniük“. Kassa városa rohamosan fejlődik, egyre több tehát a tejszükséglete is, amelyet többek között a csákányi és a jászóújfalusi szövetkezetek hivatottak fedezni. — Csákányban a 100 hektárra eső fejőstehenek száma 19 darab, ami bizony elég kevés. Ennek ellenére tavaly az összesen 113 tehéntől 2700 literes fejésátlagot értek el darabonként, ami viszont nem mondható rossz eredménynek. Mert ha minden borjú 500 litert von el, akkor is marad 2200 liter értékesítésére, ami megfelel egy 4400 koronás pénzbeli átlagnak. Mindent egybevetve néhány korona híján félmillió koronás eredményről beszélhetünk. Jászóújfalun viszont csupán 117 a fejőstehenek száma, ami 100 hektárra átszámítva csak 10,7 darabot jelent, a fejésátlag pedig csak 1000 liter volt. Leszámítva a borjúknak juttatott mennyiséget csak 500 litert értékesíthettek minden tehéntől, ami pénzben 1000 koronának, összesen tehát 117 ezer koronának felel meg. Kirívó különbség mutatkozik tehát a két szövetkezet között, csaknem 400 ezer korona a csákányiak javára. Ezek után már elgondolkodhatunk a felszólaló kijelentésén, hogy olcsóbban, mint ingyen, nem lehet dolgozni. A jászóújfalusi szövetkezetben a tejért bevételezett 117 ezer koronából persze nem futja a tehéngondozók, az etetők és fejők bérére, sem a munkaegységek pénzbeli és természetbeni fedezésére. Ha a tejtermelők nem tudnak annyit kitermelni, hogy más ne dolgozzon rájuk, hogyan akarnak jobb eredményeket elérni például a növénytermesztési szakaszon, különösen az 1965 évi esős, vizes, kedvezőtlen idényben? Ezért volt kénytelen bevallani az elnök, hogy nincs részesedés, mert az EFSZ tartozik az államnak. A hiba tehát a vonalon „belül“volt. Iván Sándor, Kassa Skerlec bácsi és Klinko József szövetkezeti elnök az egyik szép tenyészt üszővel. Miért sikerült az óév az ipolybalogi szövetkezetben Rátarti, bővérű, magyar parasztok' lakják Ipolybalogot. A múltban is jól gazdálkodtak, bár ha valami újról volt szó, elég sokáig törték a fejüket. De amihez hozzákezdtek, sikerült. Rétjükön jó minőségű széna terem, ezért hagyományokkal bír a szarvasmarhatenyésztés. Tenyészállataikat messze vidéken ismerik. Másik hírességük a delavári bor. A hegy leve kitűnő nedűt ad, amit balogiasan egyszerre fel kell hajtani a pohárból, mert aki ezt nem teszi, nem ismerik el igazi borivónak. Az óév kissé rossz tréfát űzött velük, mert a delavári bor kevés lett és savanykás, ezért sokan bolgár szőlőből készítettek bort. De a tenyészállattartás az előző évekhez hasonlóan most is kitett magáért. A szemesek hektárhozama miatt sem kell szégyellniük magukat. Az első percekben ilyen képet kapunk a múlt év eredményeiből. De az egy helységből álló szövetkezeti irodában, ahol szinte vágni lehet a füstöt, Koncz ökonómus, Cseri László zootechnikus, Molnár István agronómus és Mics mechanizátor már pontosabb adatokat jegyez a nyomtatványokba. Annyira beletemetkeznek a nagy munkába, hogy csak akkor emelik fel a fejüket, amikor a kérdésre kell felelni. Nincs idő most a pihenésre, idejében el kell készíteni a mérleget, hogy alapos tervvel indulhassanak az új gazdasági évbe. Az elmúlt év tapasztalatai alapján jól fel kell készülni, mert az időjárás mostanában ezen a vidéken is mostohán bánik a földművesekkel. Klinkó József, a szövetkezet elnöke, aki időközben érkezik, elmondja, hogy a szövetkezet megalakulása óta nem küzdöttek még enynyi problémával. A balogi réteken azelőtt sosem volt víz, de a gátak most ide szorítják a vizet. — A rétről az Ipoly a szénát is meg a sarjút is elvitte. Már úgy volt, hogy az állatoknak nem tudtunk mit adni. Még az a szerencse, hogy hegyi legelőkre vihettük őket és így valahogy átvészeltük a takarmányhiányt és kijelenthetem, hogy a problémák ellenére is sikerrel zártuk az óévet. Az ipolybalogiak nem vesztették el a fejüket. Minden erejükkel igyekeztek, hogy elég szálastakarmányt biztosítsanak a szarvasmarha-állomány számára. A hétéves gyakorlattal rendelkező Molnár István agronőmustól megtudjuk, hogy az előző évi 50 vagon rétiszéna helyett csak kettőt gyűjtöttek be. Hat vagont a hegyi rétekről hoztak, termett még három vagon lóhere is és 42 vagon jó minőségű takarmányszalmát kazlaztak be. Ennek nagyobbik fele vetekedik a szénával. Tehát szálastakarmánygondjuk nincsen. De a szemesek jóval többet termettek, mint az előző évben. Búzából 29, rozsból 27, árpából pedig 28 mázsát termeltek hektáronként. Ezen a vidéken ez nagyon szép eredmény. A legnagyobb meglepetést a kukorica hozta. Igaz, az ipolybalogi asszonyok háromszor is megkapálták, de a növény nem is volt hálátlan. Hektáronként 72 mázsa termett csövesen. Kukoricából még a szövetkezet fennállása óta nem értek el ilyen termést, 11 vagonnal több termett, mint az 1961-es évben, gabona pedig 9 vagonnal. Tehát szemestakarmányuk van elég és eladási kötelességüket is 8,5 vagonnal túlteljesítették. Ezeket a szép eredményeket az agronómus örömmel jegyzi papírra és reméli, hogy az újévben még magasabb hektárhozamot érnek el, mert hektáronként 7 mázsa műtrágyát szórtak. Az ipolybalogi szövetkezetben nemcsak a növénytermesztésben születtek szép eredmények. Az állattenyésztők-' kel együtt Cseri László zootechnikus is helytállt. Igaz, a tejeladással a hegyi legeltetés miatt kissé lemaradtak, de húsból 30 mázsával többet adtak el. A malacelválasztás nem nagyon sikerült, de behozták a hiányt a tenyészállatok. Harmincnyolc darabért 291 975 koronát tehettek a közös kaszszájába. Ez a termelési szakasz nagyon szép hasznot hoz a szövetkezetnek. Két tenyészbikáért 21 ezer koronát kaptak, a jobb minőségű tenyészüszőkért pedig darabonként 12 ezer korona ütötte a markukat. A jövőben is nagy súlyt fektetnek tenyészbikák és tenyészüszők nevelésére. Az óév a növénytermesztésben és az állattenyésztésben is hozott sikereket. Ennek persze az ökonómus örül a legjobban, mert a tengernyi számhalmaz összegezése után kijelenti, hogy az összbevételt sikerült elérni és a tagok minden munkaegységre megkapják a 10 korona előleghez a 10 korona osztalékot is. Az irodában egy percig sem szüne-' tel a munka. Tovább sercegnek a tollak és ceruzák jegyzik számoszlopokba az eredményeket. A sok probléma, viszontagságos időjárás után nagyot lélegeznek a funkcionáriusok, mert tagság és a vezetőség munkája szép gyümölcsöt hozott. Egy középidős bácsi csűcsös edényben hozza a hűtlen delavári bor helyett a bolgár szőlő levét. Az év végén a jó gabona, kukoricatermés és a tenyészállattenyésztés sikereire ürítik poharaikat, remélve, hogy az újév még több búzát, bort és békességet hoz a szorgalmas ipolybalogi szövetkezeteseknek. BÁLLÁ JÓZSEF Az alkohol káros szerelem Az agglegény Dobos Sándor szerelme a mértéktelen ivás volt. Azelőtt a társaságban rendes embernek, öntudatos munkásnak ismerték. Az alkohol azonban rossz irányba terelte életét. Eddig már tizenegyszer büntették meg az ittas állapotban elkövetett rendzavarásért és a közbiztonsági szervek elleni erőszakért. Legutóbb 1963-ban Érsekújvárott éjszakai rendzavarásért és a rend őrei ellen intézett támadásért a bíróság kát és fél évi börtönbüntetésre ítélte. Csak nemrég szabadult és kijelentette, hogy alkoholhoz többé nem nyúl. ígéretét azonban nem tartotta be. Rövidesen hatalmába kerítette régi szenvedélye, az ivás, és újra háborgatta a békés embereket Újvár utcáin. Amikor a közbiztonsági szolgálat autója érte jött, ellenszegült az igazoltatásnál, és régi szokása szerint megtámadta az autó személyzetét. Ezért a surányi fogházba vitték, hogy ott reggelig kijózanodjon. így került tizenkettedszer az érsekújvári Járásbíróság elé. Garázdálkodásaiért három évi szabadságvesztésre ítélték, és alkoholelvonó kúrára kell mennie. Dobos Sándor ügyével a Bratislava! Kerületi Bíróság is foglalkozott. Tettét természetesen nem tudta indokolni, s megállapították, hogy büntetése megérdemelt. A bíróság újra leszögezte, hogy az alkoholelvonó kúra elkerülhetetlen számára. Most már csak Dobos Sándoron múlik, hogy megszabadul-e ettől a káros szenvedélytől, amely annyi szerencsétlenséget hozott rá. * SZABAD FÖLDMŰVES 3 1966. január 15.
