Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-02-19 / 7. szám
Egy levél Problémák a fiatal mezőgazdasági nyomán szakemberek elhelyezése körül LAPUNKBAN az „Otthonra találtak a tesmagi fiatalok" című cikkünkben kerestük az okát, hogy Tesmagon a tizenegy főiskolás közül miért nem jár egy sem mezőgazdasági főiskolára és bíráltuk, hogy a fiatalok érdeklődése csökkent a mezőgazdasági középiskolák iránt is. Élére állítottuk a kérdést, vajon Tamás Lajos, az Ipolysági Mezőgazdasági Középiskola érettségizett diákja miért lett gépkocsivezető, holott képesítése más munkaszakaszra szól. A CIKK A FALUBAN és a környéken Is élénk vitát váltott ki. Az érintett Tamás Lajos levélben küldte el véleményét szerkesztőségünkbe. Idézünk belőle néhány sort. „Az iskola befejezése után a tesmagi szövetkezetben munkába léptem, de mindössze két hétig dolgoztam. Nem becsültek, munkába sem osztottak. Azt mondták, hogy fogjam meg a villát, mint a többi, vagy menjek oda, ahol az apám dolgozik. Elegen vannak, nincs rám szükség. Ezek után otthagytam a szövetkezetei és pár nap múlva bevonultam katonának. Kifogásolom, hogy a cikk miért nem említi azokat a fiatalokat, akiket a szövetkezet taníttatott és mégis az iparba mentek dolgozni." A levél nyomán a helyszínen vizsgáltuk az ügyet. A szövetkezet vezetői többféleképp vélekedtek. Nehéz annyi év után utólagosan kibogozni, hogyan történt az eset. A beszélgetésből kitűnt, hogy nem fogadták tárt karokkal a fiatalembert. Talán ö is több türelmet tanúsíthatott volna a vezetőkkel szemben. Apja nem igen bánja, hogy fia elkerült a szövetkezetből. A keresettel elégedett, a gyerek a pénzt rendesen hazaadja a családnak. Ezek szerint látszatra minden a legjobb kerékvágásban halad, helyesebben haladna, ha nem volna országos ökonómiai szempont. Mert ha így nézünk a problémára, rossz eredményre jutunk. Makrai Miklós mérnökkel, az Ipolysági Mezőgazdasági Középiskola igazgatójával, többször elbeszélgettünk már a fiatalok szakképzéséről, az elhelyezésről, az állam-nyújtotta segítségről. Számítása szerint egy mezőgazdasági szakérettségi az államnak mintegy 41 ezer koronájába kerül. Tehát nem kis összegről van szó. Cikkünkben főleg ezt a szempontot szem előtt tartva boncolgatjuk az iskolákból kikerült fiatal szakemberek problémáit. bijelőtt néhány középiskola tapasztalatait elemeznénk, néhány szót kell szólnunk a CSAD ipolysági kirendeltségének gépkocsivetzetőihez. A cikk megjelenése után többen megsértődtek, mert úgy gondolták, hogy az ő munkájukat nem értékeljük eléggé. Sokan felvetették a kérdést, vajon miért nem érettségizhet egy gépkocsivezető. Elnézést kérünk, nem volt szándékunkban, hogy megsértsük a sokszor éjt nappallá tevő gépkocsivezetőket. Elismerést érdemelnek azok, akik napi munkájuk mellett megszerzik még az érettségit is, vagy más úton bővítik tudásukat. Hisz hazánknak művelt emberekre van szüksége. Itt csak arról volt szó, hogy mindenki — a lehetőség szerint — a szakmájában dolgozzon Azt hiszem, azzal egyetértenek, hogy a gépkocsivezetéshez nem szükséges a mezőgazdasági szakérettségi. A már említett 41 ezer koronáról van sző, amit ebben az esetben az állam hiába fektetett be, mert az ellenértéket nem kapja vissza kamatostól. A fiatal szakkáderek elhelyezkedése nemcsak Ipolyság környékén probléma. Mostanában újra kiéleződött a kérdés, teljes erővel érvényesül a féltékenység. Számtalan szövetkezetben még mindig sok olyan funkcionárus dolgozik, aki az elemi iskolát sem fejezte be. Ezzel szemben a végzett szakkádereknek sok esetben el kel! hagyniuk a mezőgazdasági üzemeket. Hol keressük a hibát? A legtöbb esetben mind a két oldalon hiba történik. Meg kell mondanunk, minden kertelés nélkül, kereken, hogy az iskolákból kikerült fiatalember még nem szakember. Tehát mindjárt nem ülhet az elnöki székbe. Az elméleti tudással felfegyverzett fiatalembereknek még jónéhány évig mind gyakornoki beosztottaknak kell dolgozniuk, hogy megszerezhessék a kellő gyakorlati tapasztalatot. De helyesen teszik a szövetkezetek, ha a végzett fiatal szakkádereket felhasználják az évvégi mérlegek és a tervek készítésekor. Á termelési gyakorlati munka mellett kell hogy megismerjék a szervezési, irányítási és egyéb problémákat is. Ha szükséges, megfoghatják azt a kérdéses villa nyelét is. Hisz nem egy szövetkezeti elnököt ismerünk, aki az őszi mélyszántás idején traktoroshiány miatt maga is szántott éjjel. A kezdő fiatalból csakis akkor lesz jó szakember, ha közelebbről ismeri meg a termelési problémát. Viszont a másik oldalon nem érthetünk egyet olyan nézettel, hogy dolgozzanak a termelésben a szakérettségizett emberek, ugyanakkor a képesítés nélküliek vezessenek. Mert a hozzá nem értés, a szakképzettség hiánya miatt még mindig számos szövetkezet a gazdálkodás gyermekcipőjében jár. Tény, hogy a fiatal szakkáderek rugalmas elhelyezésének problémáját éveken keresztül nem tudtuk megoldani. Sőt, a véleménykutatás azt mutatja, hogy rosszabbodik a helyzet. Méri Imre, a Dunaszerdahelyi Mezőgazdasági Középiskola igazgatója elmondotta, hogy az előző években nem voltak komolyabb problémáik a szakemberek elhelyezése terén. De idén megváltozott a helyzet. Tizenhét érettségiző diákból tizet nem fogad el a kiszemelt mezőgazdasági üzem. Bár legtöbbször a tanulók szülőfalujáról van szó, mégsem kívánják vissza a fiatalokat. Az iskolának a járási mezőgazdasági termelési igazgatósággal együtt ugyancsak lesz dolga még elhelyezni a fiatal szakembereket. Tánc z o s elvtárs, a Nagymegyeri Mezőgazdasági Középiskola igazgatója arról tájékoztat, hogy náluk is akadnak problémák, ezzel szemben a bentlakásos iskola „öreg diákjai“ kivétel nélkül visszatérnek szövetkezetükbe. A szakképzés ezen formája úgy látszik jól bevált. A többéves gyakorlattal rendelkező funkcionárusok elméleti tudásuk bővítése után jó szakemberekké válnak. Sőt, az iskolában annyira megkedvelik a tanulást, hogy 18-an már a dunaszerdahelyi Mezőgazdasági Intézetben tanulnak tovább. Véleménykutatás közben rájöttünk arra is, hogy a fiatal szakemberek elhelyezése járásonként is változik. A losonci járásban például valósággal keresik a szakembereket. Makrai Miklós mérnök szerint nagyobb problémát nem okoz a fiatalok elhelyezése, de újabban a mezőgazdasági üzemek nem akarják elfogadni a lányokat és asszonyokat, mert szerintük ezek nem állják meg helyüket a termelésben. Összegezésként megállapíthatjuk, hogy sok még a tennivaló a szakképzés terén és az elhelyezkedés problémái sem oldódnak meg máról holnapra. Persze, a szakképzésnek nem lehet az a küldetése, hogy a bevált, idősebb funkcionárusokat, akik éveken át jó eredményeket értek el, mindenáron lecseréljük. Minden mezőgazdasági üzem* ben, ha jól szétnézünk, akad hely a fiatalok számára. De az új irányítás szellemében meg kell fontolnunk, hogy mire fordítjuk az állam pénzét. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy a több mint 40 ezer koronába kerülő szakérettségivel más szakaszokon dolgozzanak a fiatalok. Most, a pályaválasztás idején, a szövetkezetek és állami gazdaságok vezetői lehetőleg ebből a szempontból nézzenek a problémára. BÁLLÁ JÓZSEF Egy pohár tokaji Ne várják a sültgalambot A bácsi szövetkezetben 37 év az átlag életkor. Ez azt jelenti, hogy a tagság túlnyomó része fiatal. Vajon miért maradt otthon a közösben a falu fiatalsága? Az ok elsősorban abban kereshető, hogy a Duna-melléki szövetkezet évek óta jól gazdálkodik és magas a munkaegység értéke. Természetesen azok az anyagi intézkedések sem mellékesek, amelyeket az EFSZ irányítói tettek. Ugyanis minden nőtlen fiatal 100 koma pótlékot kap havonta és a ledolgozott munkaegység értéke is egy koronával magasabb, mint a nőseké. Mindenki azt gondolhatná, hogy a búcsi szövetkezetben a dolgozó ifjak elégedettek. Az előbbiekkel kapcsolatban tényleg alig hagyja el panaszszó a szájukat. Viszont, mikor a szórakozás, a kulturális és sportlehetőségek kérdése merül fel, ugyancsak elégedetlenek a szövetkezetben szorgoskodó legények, lányok. Legutóbb a párt beszélgetésén a fiatalokkal és a CSEMADOK évzáró gyűlésén alaposan bonckés alá vették a kérdést. Különösen a tanítókat bírálták, akik vajmi keveset törődnek a művelődés és a sportélet irányításával. Aztán szóbakerült a szövetkezet kezelésben lévő művelődési otthon kérdése is. Igaz, hogy a közös irányítói törődnek azzal, hogy mindig rendbe legyenek tartva a helyiségek. Azon viszont senkinek sem igen főtt a feje, hogy olyan vezető legyen a szövetkezeti klub élén, aki sokoldalúan ért a művelődési és sporttevékenységhez. A szövetkezet vezetősége fontolóra vette a fiatalok bíráló megjegyzéseit. Igazat ad nekik abban, hogy nem elég takarítóról és néhány munkaegységgel honorált irányítóról gondoskodni. Arról beszélgettek, hogy helyes volna főiskolát végzett vezetőt állítani a klub élére, mégha 80—85 munkaegységgel kell is honorálni a tevékenységét. Elismerik, hogy egy ügyes, képzett irányító sok mindent kezdeményezhet, amely vonzza a fiatalokat a kultúra hajlékába. Az elnök egy példát említett diákkorából. Jászberényben az egyik orvos-profeszszor előadássorozatot tartott a nemi élet kérdéseiről. Ez olyannyira érdekelte a fiatalokat, hogy minden esetben zsúfolásig megtelt a hatalmas terem. Amellett azonban, hogy a közös elnöke méltányolja a fiatalok kérdését, egyetért azzal is, hogy a tanítók sokkal többet tehetnének a művelődésért és a sporttevékenységért, valamit hiányol náluk, amiért nem kis mértékben a szülök és a pedagógusok is felelősek. Ez az önállóság, az önállóságra való nevelés. Mit lát napról napra a tapasztalt funkcionárius, aki a Szlovák Nemzeti Tanácsnak is a tagja? Manapság mindent a fiatalok szájába kell rágni. Ha meg nem mondják például a traktorosnak, hogy újból ott kell folytatnia a szántást, ahol előző nap abbahagyta, akkor órákig is várakozik. Ez sajnos nemcsak a termelés, a munka szakaszán mutatkozik meg, hanem majdnem mindenütt. Pedig hiába lesz bármilyen jó vezető a klub élén, ha nem támogatják kezdeményezésükkel az ifjak, sokra nem viheti. Amikor ő volt húsz éves, sok mindenért harcolni kellett, mégis tűzön-vízen keresztül érvényesítették akaratukat. S amikor látták lelkesedésüket, mindig akadt az idősebbek közül is, aki élre állt és segítette, irányította a felbuzdulást. Ez ma is így lenne, csak ne várnák az új élet reményei, hogy a sültgalamb a szájukba repüljön. -tt© A kétyi CSEMADOK színjátszó együttese nagy sikerrel mutatta be Nyíren Szöllőssy Gyula és Somlai Pál: „Bikaviadal“ című vígjátékát. Dicséret illeti Lakatos Lajos rendezőt, mert a szereplők jó játékukért elnyerték a közönség tetszését. (Veress Vilmos, Nyír) © A peredi tűzoltó egyesület szép eredményekkel dicsekedhet. Az elmúlt évben jól végzett munkájuk elismeréséül elnyerték a kerületi vándorzászlót. Minden évben a szövetkezeti munkaiskola keretén belül megrendezik a „Vigyázz tűz“ előadásokat. (Szarka Árpád, Pered) Értékelték munkájukat Tornaváralján a HNB tanácsa a nőbizottsággal karöltve megszervezte a nők téli iskolázásának VII, évfolyamát. Az egyes előadások iránt nagy volt az érdeklődés. Szívesen eljárogattak a szövetkezet és állami gazdaság fejönói, de nem hiányoztak a zootechnikusok sem az előadásokról. A tanfolyam befejeztével a HNB tanácstermében összejöttek az iskolázáson részt vett fejőnök, akik kis jutalmazásban voltak részesítve. Csupán egy kis megemlékezés volt mindössze, de jó volt azt tudniok, hogy értékelték munkájukat és az iskolázáson részt vett asszonyok ígérték, hogy a jövőben megszervezett előadásokon is szívesen részt vesznek. A tanfolyamon szerzett tapasztalatokat a nők igyekeznek a termelésben Is hasznosítani. A szövetkezet fejőnője Magyar Júlia 20 darab tehéntől az előző évhez hasonlítva 358 literrel emelte a fejési átlagot, míg Bányász Mária az állami gazdaságban 11 tehénnél 278 literrel fejt ki több tejet tehenenként. Az előző évek jó tapasztalatait felhasználva ebben az évben is megtartjuk a nők téli iskolájának Vili. évfolyamát, mondotta a HNB titkára Kacián József. IVÁN SÁNDOR, Kassa Poharamban aranyló nedű, a tokaji gyöngyözik... Itt vagyok Tokajhegyalján, a tarcali Rákóczi pincében. A kerek kis gönci hordóban csodálatos zamatű borok illatoznak. Lengyel Béla bécsi, a Szőlészeti Kutatóintézet tarcali telepének igazgatója vallatja a hordókat. Előbb hárslevelű, Furmint, majd Szamorodni és végül asszú csordul poharunkba. Tempósan kóstolgatjuk őket, mert másképpen igazán nem ismerhetjük meg e kiváló borok ízét, zamatát, illatát. Ceremónia nélkül a Rákóczi pincében nincs borivás. Lengyel Béla bácsi nemcsak a szőlőtermesztésnek, hanem a borivásnak is művésze. Előbb a bor tisztaságát, színét veszi szemügyre, majd az illetet vizsgálja. A poharat többször is elhúzza az orra előtt és közben aprókat szippant, lélegzik, természetesen az orrán keresztül. Mi követjük a bor nagy mesterének különös szokását... S amikor már igazán kigyönyörködjük magunkat, érezzük a bor csodálatos illatát, következik a kóstolás! Ehhez is nagy gyakorlat és borszeretet szükséges. A kóstolásban, az ízlelésben nemcsak a nyelvünk, hanem szájpadlásunk és garatunk is résztvesz. A bort a szánkban megforgatjuk, lassan, gondosan, hogy szánk minden érzékelő részével érintkezzék a nedű, és csak azután nyeljük le. Ezt a szertartásos formát minden borfajtánál, minden pohárral megismételjük. S bizony már jócskán melegünk lesz a hús pincében, amikor tovább indulunk. Tokajba tartunk, a Halászcsárdába, amely a Bodrog és a Tisza összefolyásánál épült fel, hogy soha nem halványuló emléket nyújtson az ide vetődő idegennek. Aki még nem járt Tokajon, az nem tudja, mi a szépség ... Már maga az 516 méter magas tokaji hegy, a Nagykopasz is festők ecsetjére, költők tollára kívánkozó, lenyűgöző látvány — a Ilegyalja kúpos süvegű sátorhegyeitől elszakadva, a magyar Alföld szélén, egyedül áll széles, messzenéző homlokával, szőlőkarótól borzas oldalaival. Petőfi Sándor, a nagy magyar forradalmár költő, útinnplójában ezt irta róla: „E hegyekben laknak az öröm istenei, innen küldik szét a világba apostolaikat, a palackbazárt aranyszínű lángokat, hogy prédikálják a népnek, miszerint a föld nem siralom völgye ...“ Az „aranyszínű lángok“: az aszú és a szamorodni, a két híres hegyaljai borkülönlegesség hamar felüditi az embert. Ezekhez fogható tüzes, zamatos italokat sem a hazai, sem más országok venyigéiről nem szüreteltek sehol a világon. Hogy pontosan így van-e? Valószínű, hiszen már Horatius dalt zengett róla, később királyok itták e hegy levét, a költők pedig megénekelték csodálatos zamatát: a zeneszerzőket is megihlette lengő illata. Beethoven és Rossini nagy lelkesedéssel írt róla. Schubert pedig a dallamok szárnyaira ültette. Anatola France, a nagy francia író így emlékszik a tokaji borra: „Felhajtottam egy pohárral írás közben és egyszerre édes nyugalom tündére kezdett velem játszadozni. A tokaji bor a feledés itala." Voltaire, a francia forradalmár fejedelmi italnak nevezte. Vörösmarti Jó bor című költeményében gyönyörű sorokkal áldozott Tokaj nedvének: „De minek beszélek? itt a bor — Benn a világnak kincse forr..." — dalol a költő. A kései krónikás nem tehet mást, minthogy számbaveszl a mostani lehetőségeket, hiszen ha meg akarjuk tartani a tokaji bor jó hírét, többet kell törődnünk vele. A hegyaljai borvidékhez jelenleg 28 község tartozik, amelyek közül érdemes megemlíteni a névadó Tokajod kívül Tárcái, Mád, TSllya, Tolcsva és Olaszkliszka községeket, amelyek minőségi borokkal jelennek meg a piacon ... Tokajhegyalját azonban nem elegendő minőségi szempontjából községenként megkülönböztetni, mert egy-két község határán belül dűlőnként is lényeges eltérést találunk, A legismertebb dűlő a tokaji Hétszőlő, a tarcali Szarvas és a Disznókő, a mádi Király és a tolcsvai Mandulás, Szenvér, Kűtpatka és Ciróka. A dűlök felsorolása, a termőhelyek megkülönböztetése nem jelent értéksorrendet boraik minőségére. Ahogyan nem lehet eldönteni, hogy melyik a legkellemesebb virágillat, az ibolyáé, az orgonáé, vagy sok más virágé, ugyanúgy az ízléstől függően, ki ennek, ki annak a dűlőnek borát helyezi a rangsor élére. Én is csak azért említettem meg ezt az érdekességet, hogy olvasóink érzékelhessék: a tokajhegyaljai ember mennyire szereti és szivén viseli a szőlőtermesztést, hogy még dűlőnként is számontartja a borok minőségét, zamatát, illatát. A íiloxéra előtt, az 1067-es adatok szerint, Tokajhegyalján 11 ezer hold szőlőt műveltek. Aztán a veszedelmes szőlőbetegség 1880-ban szinte teljesen elpusztította a szőlőt, majd az első rekonstrukció után nyolc és félezer hold lett újra a szőlőterület. Napjainkban is megvan ez a szőlő, csakhogy egy része már el van öregedve. Még néhány év és kipusztul, ha nem vigyázunk! Ezt Ismerték föl az elmúlt években az illetékesek, s 1959- ben megindult a nagyarányú telepítés. Hat év alatt mintegy 2400 holdat ültettek be fiatal vesszővel... S újra virul a teraszokon és a lankás domboldalakon a hegyaljai szőlő! A Tarcali Állami Gazdaságban például egyedül 1200 holdat müveinek. „Nálunk egy hold szőlő egy évben 25 000 forint jövedelmet hoz, a telepítési költség 120 ezer forint. Ha a járulékos beruházást is figyelembe vesszük, akkor is, ha az újtelepítésű szőlő termőre fordul, néhány év alatt megtérül a befektetett összeg“ — mondja az állami gazdaság igazgatója. Érdemes tehát felújítani a szőlőt a Hegyaiján. Az állami gazdaságban öt vagonos présházat és modern pincét építettek, amely lehetővé teszi a korszerű tárolást. Oiaszliszkán, Tolcsván, Mádon, Tálylyán szakszövetkezetekbe tömörültek a parasztok és úgy munkálják meg szóleiket. Mindenütt kiváló borokat termesztenek. Pincéikben gondosan tárolják, őrzik a kis gönci hordókba zárt lángoló tüzes italt... A borok itt is ugyanolyan mámorítóak, mint Tokajon, vagy Tarcalon. Kínálják is a gazdák, csak győzzük a kóstolgatást. S bizony, mire visszaérkezünk Tárcáira, a Rákóczi pincébe, elfáradunk ... Búcsúzóul egy pohár hatputtonyos aszúval koccintunk, s amíg kortyolgatjuk a nemes, tüzes italt, arra gondolunk: nem csoda, ha e bor lelkesítette a Rákóczi szabadságharc kuruc'ait és Kossuth honvédéit — ebben a borban aranytűz lángol. Ez a bor ihlette a magyar irodalom annyi nagy költőjét versírásra — ez a bor valóban iángralobbantja a szíveket... A mai krónikás a szerencsi útról mégegyszer visszatekint a tájra, a szőiőkoszorúzta hegyre, amelynek tetején messzireiátóan magasodik a televízió reléállomásának tornya. Még egy pillanatra elgyönyörködik a kies táj bűbájos szépségében, és végleg búcsút int a tüzes nektárt csepegtető tokajhegyaljai hegykoszorúnak. GÁLI SÁNDOR SZABAD FÖLDMŰVES 1966. február 19,
