Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1965-07-31 / 30. szám

KuSturális mozgalmunk fél éve

Hérték és távlat

A gombaszögi Országos Dal- és Táncünnepéllyel pontot tettünk az idei kulturális rendezvények első fele után. Jólesően állapíthatjuk meg, hogy a rendezvények sok tekintetben olyan kimagasló eredményeket hoztak, amelyek határozottan bizonyítják a szlovákiai magyarság kulturális színvonalét, Igényét, s ezen túl képességét Is, amelyek a jelenlegi helyzet szintjét és a továbbfejlődés reális alapját jelzik.

Melyek azok az események és eredmények, amelyeket ez az év hozott?

Elsősorban a tavaly megalakult Versbarátok Körét említenénk. Irodalmunk fejlődése, mennyiségi és minőségi növekedése túlnőtte kiadónk eddigi gyakorlatát, s ez a tény természetesen magával hozta a változtatás szükségességét. Sok vita előzte meg ezt az akciót, s most, hogy az első könyv eljutott a tagokhoz, az eddig kételkedők is beláthatják: nem volt hiábavaló az a'fáradozás és szervezőmunka, amit a Versbarátok Köre létrejötte igényelt. A közel 4000 tagot számláló Versbarátok Köre bizonyíték arra ia, hogy kell a vers. A kiadónak a jövőben ezt az érdeklődést még növelnie kell és az Igényeket fokozott mértékben ki kell elégítenie.

Az utóbbi évek során már úgy 'tűni, hogy énekkari kultúránk megfeneklik. Csak itt-ott élt tovább ez a nagyszerű és nagy múltra visszatekintő mozgalom, s most tanúi vagyunk e mozgalom megújhodásának.

Mindenekelőtt a Magyar Tanítók Központi Énekkaráról kell szólni, mely a Csallóközi Énekkari Fesztiválon — melyen 16 diák és felnőttkar vett részt —, a komáromi Jókai Napokon, s a közelmúltban rozsnyói hangversenyén, valamint a gombaszögi Országos Dal- Óa Táncünnepélyen bizonyította be nagyszerű képességeit.

Ha énekkari mozgalmunk újjáéledéséről beszélünk, akkor szólni kell a Rozsnyói Magyar Munkás Dalárda helyzetéről is. Lapunkban már korábban foglalkoztunk a százéves múltra visszatekintő énekkarral, amelynek komoly nehézségei voltak. Most jóleső érzéssel állapíthatjuk meg, hogy a Rozsnyói Magyar Munkás Dalárda túljutott azokon a szervezési nehézségeken, amelyek akadályként álltak előtte. Bizonyítja ezt a tényt a komáromi Jókai Napokon való részvételük,

, s úgyszintén a már említett rozsnyói hangversenyen és Gombaszögön is.

Fennállásának 10. évfordulóját ünnepelte a közelmúltban a CSISZ SZKB Magyar Dal- és Táncegyüttese, amely egyetlen félhivatásos népművészeti együttesünk. Eddigi útjukró!, munkájukról pro és kontra eltérő vélemények hangzottak el és jelentek meg különböző lapok és folyóiratok hasábjain. Tízéves munkájuk, teljesítményük, eddigi tevékenységük általában dicséretet érdemel, de nem hallgathatjuk el azokat a hibákat sem, amelyek véleményünk szerint helytelen irányba terelik az eredetileg meghatározott koncepciót. Röviden: nem fordítanak kellő gondot a szlovákiai magyarság népművészeti hagyományainak ápolására.

Legjelentősebb kulturális esemény, a mi viszonyaink között, az évenként megrendezett komáromi Jókai Napok. Az eddigiek közül az Idei seregszemle, mind színvonal, mind tömeghatás tekintetében a legnagyobb és leghatásosabb volt. Tizenöt év fáradságos munkáját összegezte, s több volt egyszerű kulturális eseménynél. Már maga az a tény, hogy tíz napon keresztül az ország minden részéről ide sereglettek az emberek nézni és hallani a hazai s a világirodalom alkotásait, elég volna a Jókai Napok jelentőségének és hatásának bizonyítására. Ezen túl azonban ott van még a szervezők s az aktív résztvevők tömege. Példának csak Rozsnyót szeretnénk említeni, ahonnan több mint 250 szereplő volt Komáromban.

Minden művészeti ágban felmutathatunk kisebb-nagyobb eredményeket. Ez vonatkozik a képzőművészetre is. 1962-ben, az akkori országos szavalóversenyen mutatkoztak be Kiss Sándor és Deák György grafikusok. Sajnos, ez az egyetlen kiállítás ez ideig fehér hollóként szerepelt. Az idei tavasz azonban értékes kezdeményezést hozott e téren is. Érsekújvárod ugyanis hét képzőművész munkáiból nyílt kiállítás, amely méltón keltette fel a közönség érdeklődését. Jól lenne, ha ez a kezdeményezés folytatásra találna, mégpedig a központi szerveken keresztül. \

Végül el kell mondani még néhány gondolatot és észrevételt a CSEMADOK által rendezett különböző dal- és táncünnepélyekkel kapcsolatban. Általában a színvonallal elégedettek lehetünk, különösen ami a gombaszögi Országos Dal- és TáncUnnepélyt illeti. De... S ez a „de“ több esetben a dal- és táncünnepélyek célját és küldetését indokolatlanul felbontó és romboló müsorválasztásra vonatkozik. Mert szerintünk, ha ragaszkodunk a dal- és táncUnnepélyek tízéves hagyományához — márpedig ragaszkodunk! — akkor az idei zselízi és részben a gombaszögi rendezvényen látottak egyáltalán nem megnyugtató példaként hatnak. Az illetékes szerveknek a jövőre nézve meg kell fontolniuk, hogy egy-egy dal- és táncünnepélyre milyen jellegű vendégegyüttest és szólistákat hívnak meg.

Rövid áttekintésünkben nem térhettünk ki részletesen minden problémára, de ez nem Is volt célunk. Csupán azokat a kulturális eseményeket és rendezvényeket rögzítettük, amelyek bizonyos fokon mértékül szolgálnak, s mint Ilyenek magukban hordozzák a jövő lehetőségeit. — gs—

Megújult a kulturális élet Kisújfalun

Hosszú szünet és pangás után újra munkához látott a CSEMADOK kisujj falusi helyi szervezete, Ezt a tényt igazolj* a közelmúltban megrendezett egész estét betöltő kulturális műsor. A színvonalas műsort nagy tetszéssel fogadta a közönség.

A Szlovákia-szerte megújuló énekkari mozgalom hatására Kisújfalun is megalakult az énekkar, s az említett műsorban már sikeresen szerepelt. Az énekkar megalakításában fontos munkát végzett Csongár Andor, aki jelenleg az énekkar karmestere. Az énekkar számára zongorát vásároltak.

A CSEMADOK kisújfalusl helyi szervezete ezzel a megmozdulással bebizonyította, hogy képes színvonalas előadásokat létrehozni, s folytatni a falu kulturális hagyományainak ápolását.

Kovács János, tanító (Klsújfalu)

„Hová?" védekezett Roedl úr hamuszínű arccal. „Milyen jogon .., milyen jogon akar ön engem magával vinni?“

„Azon a jogon, hogy maga nem tetszik nekem," jelentette ki Baba. „Ne vesztegesse a szót és jöjjön."

Kolda őrmester papucsban Ölt a rendőrségen, és hosszú pipáját szívva, a hivatalos lapot olvasta. Amikor meglátta Babát Roedl úrral, nagy zenebonát csapott: „A Krisztusát, Márinka, mit csinál maga nekem? Hát még vasárnap se legyen nyugtom? Miért hoz a nyakamra valakit éppen vasárnap?"

„Őrmester úr," jelentette Baba, „nékem ez az ember nem tetszik. Amikor meglátott a vendéglő mögött, kiugrott az ablakon és el akart tűnni az erdőben. és papírjai sincsenek. Hát behoztam. Valami Roedlnek hívják."

„Aha," mondta Kolda úr érdeklődéssel. „Roedl úr. Hát már itt van nálunk, Roedl úr."

„Maguk engem nem tartóztathatnak le," szólt nyugtalanul Roedl úr.

„Az igaz," helyeselt Kolda. „De őrizetbe vehetjük, ugyebár! Márinka, ugorjon vissza a fogadóba, kutassa át Roedl úr szobáját és hozassa ide a holmiját. Üljön le, Roedl úr."

„Én... én megtagadok minden vallomást," dadogott izgatottan Roedl úr. „Panaszt teszek... tiltakozom!"

„Jézus Mária, RoecU úr," sóhajtott Kolda úr, „maga nem tetszik nekem! Én magával nem fogok bajlódni, üljön le oda és fogja be a szdjútl" Ezzel fogta az újságot és tovább olvasott.

„Idefigyeljen, Roedl úr," mondta pár pillanat múlva, „magának a szeméből látszik, hogy nincs rendben a szénája. En a maga helyében mindent elmondanék, és nyugodt lennék, De ha nem akar beszélni, úgy is jól von."

Roedl úr sápadtan és izzadságtól harmatoson Ült a helyén: Kolda úr azzal fejezte ki iránta való ellenszenvét, hogy nagyokat fújt, felállt, és megforgatta a gombát, amit a kályhán szárított.

„Nézze, Roedl úr," kezdte megint egy idő múlva, „mi most vizsgálatot indítunk, hogy megállapítsuk a maga személyazonosságát; ezalatt a bíróságon fog ülni, és senki sem áll majd szóba magával. Ember, hát ne legyen olyan utálatos!“

Roedl úr megátalkodotton tovább hallgatott, Kolda úr pedig kedvetlenül morogva a pipáját tisztogatta. „Hát igen,“ mondta, „hát az úgy van, hogy eltarthat egy hónapig is, amíg megtudjuk, kicsoda maga; de ezt a hónapot, Roedl úr, nem számítják majd be a büntetésébe. Hát nem kár így elveszteni egy hónapi büntetést?"

„Es ha vallók?“ kérdezte Roedl bizonytalanul, „akkor ...“

„Akkor vizsgálati fogságba helyezik, ugye," magyarázta Kolda úr, „és azt beszámítják. Csináljon, amit akar, maga nem tetszik nekem; örülni fogok, ha elviszik innen a törvényszékre. Hát így van, Roedl úr."

Roedl úr felsóhajtott, és révedező szemébe a meghajszolt emberek panaszos kifejezése költözött. „Miért," tört fel belőle, „miért mondja mindenki, hogy nem tetszem neki?"

„Mert maga fél," felelte meggondoltan Kolda úr. „Maga titkol valamit, Roedl úr, és azt senki se szereti. Miért nem néz senkinek a szemébe? Magának nyugta. Ez az, Roedl úr."

„Ru-'.er,“ javította ki a sápadt ember szorongva.

Kolda úr elgondolkozott. „Rósner, Rosner, várjon csak, melyik Rosner? Ez valahogy ismerősen hangzik."

„Nohät Ferdinand Rosner," magyarázta Roedl.

„Ferdinand Rosner" ismételte Kolda úr, „ez már mond valamit. Ferdinand Rosner ..."

„Bécsi Letétbank," segített a sápadt ember.

„Aha!..“ kiáltott jel Kolda úr örvendve. „Megvan! Sikkasztás. Hát persze, Rosner! Édes barátom, hiszen magát már három éve körözik! Hát maga az a Rosner," ismételte lelkesülten. „De miért nem mondta mindjárt? Lát>• ja, látja, én majdnem ajtót mutattam magának, és a végén kiderül, hogy maga Rosner! Márinka,“ harsogta Hurych csendőr felé, aki éppen belépett a szobába, „hiszen ez Rosner, a sikkasztó!"

„Ugyanis ..vonaglott meg Rosner fájdalmasan.

„De fiosnerkám," vigasztalta Kolda úr, „ezt igazán hamar megszokja... Örüljön, hogy végre kínt van a dolog. Édes barátom, mondja meg az istenért, hol bujkált ez alatt a három év alatt?“

„Bujkáltam,“ felelte Rosner keserűen. „Vagy hálókocsiban, vagy a legdrágább szállodákban. Ott nem kérdezik az embert, hogy kicsoda és hova való.“

„Ajaj," mondta Kolda úr részvétteljesen, „hát akkor borzasztóan nagy rezsije lehetett, igaz?"

„Meghiszem azt," könnyített magán

Rosner. „De hát megszállhattam volna valami fogadóban, ahova a hekusok razziázni járnak? Uram, nekem mindig tovább kellett nyújtóznom, mint ameddig a takaróm ért. Sehol sem töltöttem többet három éjszakánál, csak itt először — és el is kaptak."

„Na ja," vigasztalta Kolda úr. „De már különben is fogytán volt a pénze, ugye, Rosner? Már úgyis vége lett volna a játéknak."

„Ügy van," helyeselt Rosner. „De megmondom magának, hogy nem is bírtam volna tovább. Jézusom, hiszen én három éve senkivel se beszéltem, amúgy szívem szerint. Csak itt magukkal. Hiszen én rendesen jót se lakhattam! Ha valaki rám nézett, márts igyekeztem eltűnni... Mindenki úgy vízsgálgatott," panaszkodott tovább,,,mindenkiben detektívet láttam. Képzeljék, még Pacovsktf úr is gyanús volt nekem."

„No, ettől ne fájjon a feje," vigasztalta Kolda úr. „Pacovsky úr ugyanis azelőtt a rendőrségnél volt." •

„No látja," morgott Rosner, „hát így vonuljon vissza a magunkfajta ember! Miérfa-bámult meg engem mindenki? Hát úgy nézek én ki, mint valami gonosztevő?“

Kolda úr figyelmesen végignézte. „Mondok magának valamit, Rosner," szólalt meg, „most már nem néz úgy ki; most már egészen olyan, mint a többi ember. De ezelőtt, barátom, ezelőtt nem tetszett nekem; én nem tu-, dom, mi nem stimmelt magán. No, döntött. „Márinka elkíséri a bíróságra. Még nincs hat Óra, hát a mai napot beszámítják magának. Ha nem lenne vasárnap, én mennék magával, hogy lássa, hogy - hm, már semmi kifogásunk sincs maga ellen. Nem mondom, egy kicsit idegenkedtem magától. De most már minden rendben van, Rosner. Márinka, tartóztassa le!"

•

„Tudja, Márinka," mondta este Kolda úr, „nekem meglehetősen tetszett az a Rosner. Egész kedves ember, ugye? Remélem, nem kap többet egy évnél.“

„Megkértem őket," mondta Baba elpirulva, „hogy két takarót adjanak neki. Nincs hozzászokva a priceshez."

„Jól van," hagyta jóvá Kolda. „En meg szólok a jogházörzönek, hogy beszélgessen el vele néha. Hadd lássa ez a Rosner, hogy megint emberek között van." (1928)

Az István király korabeli bazilika maradványai - a mai Romkert,

ALBA REGIA

A közelmúltban néhány élményben gazdag napot töltöttem Székesfehérvárott. Az ezeréves város gazdag történelmi múltja, s kultúrája szinte egyedülálló. Itt talált otthonra először a magyar színművészet. A „Székesfehérvári nemzeti játék színi társulat“, - Magyarország első állandó magyar nyelvű színháza 1790-től 1873-ig működött a város falai között. Az alábbi néhány Jelvétel Székesfehérvár szépségeit rögzíti.

Kirátyseobrok 9 Bory várban. (Szöveg éa kép: Gál Sándor)'

Pátzay Pál hírét

lovasszobra a Városi Tanácsház előtt.

Az Arpádfürdő.