Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1965-12-18 / 50. szám
Pontyivadék teleltetése A pontyok helyes és veszteség mentes teleltetése még mindig nehéz feladat elé állítja a halászgazdát. Csaknem évente jelentős százalékra rúg a pontyivadék téli elhullása. A pontyivadék teleltetése többek között magán az ivadékon múlik. Minél jobban előkészítjük az ivadékot a teleltetésre, annál kisebb a teleltetési veszteség. Nem az ivadék nagysága a döntő, hanem a pontyivadék jól tápláltsága és egészségi állapota. Az apró pontyok életfolyamata teljesen még a víz alacsony hőmérsékleténél sem szünetel, csak jóval kisebb mértékű, szervezetüknek azonban szüksége van még bizonyos anyagkészletre, hogy a legszükségesebb életműködéshez megfelelő energiát termelhessen. Ha az ivadék jőltáplált, bizonyos tartalékkal rendelkezik, jól bírja a teleltetést. Természetesen ezen kívül a többi tenyésztési feltétel is kielégítő legyen. A ponty és általában a halak táplálkozása a víz bizonyos hőfokától függ, mégpedig a víz magasabb hőmérsékleténél intenzívebben fogyasztja a táplálékot, míg a hőmérséklet csökkenésekor az étvágy csökken. A hideg beálltával az ivadék anyagcseréje lelassul, de csak igen alacsony hőmérsékletnél szünteti be a táplálkozást. Ezek szerint az ivadék a téli időszakban még ha jelentősen csökkent mértékben is, sokkal tovább táplálkozik, mint az idősebb évjáratú pontyok. A teleltetés kedvezőtlen viszonyaival szemben ellenállöképessége az egyéb tényezők egész során kívül a teleltetés hosszától függ, amikor is az ivadék anyagcseréje csökkentett. Nálunk Kosztomarov professzor szerint az ivadék teleltetésekor rendszerint 15— 20 százalékos veszteséggel számolhatunk, de az 50 százalékos veszteség sem vehető ritkaság számban. A tógazda azon feladatairól, hogy a halak baj nélkül miként vészeljék át a teleltetés megpróbáltatásait, a Szabad Földműves 1965. január 16-i számában írtam. Sok tógazdaságban mindinkább előtérbe helyezik a speciális telelőkamrákat. Ezekben a kamrákban teieltetéskor mesterségesen meghosszabbítjuk azt az időt, amikor a halak a kamrás halastavak kedvezőtlen feltételei között élnek. Természetes feltételek között a teleltetés tulajdonképpeni időszaka, vagyis a 4—6 C fok vízben a csökkent anyagcsere időszaka lényegesen rövidebb, mint a mesterségesen kialakított feltételek között. Amikor ősszel kihelyezzük a halakat, a telelő kamrába és csak tavasszal, 8— 12 C fokos vízhőmérsékletnél fogjuk ki, a halak koplalási időszakát meghosszabbítjuk, mert a kamrás tóban a sűrített állomány következtében igen kevés a táplálék, vagy pedig már teljesen hiányzik. A nyújtótavak vizének hőviszonyai kedvezőbbek, mint a teleltetőkamráké. A nyújtótavak vize ősszel későbben hül le, tavasszal pedig korábban melegedik fel. Míg a nyújtótavakban az ivadék tulajdonképpen egészen a víz befagyásáig fogyasztja a természetes táplálékot, a teleltető kamrákban csak igen csekély mértékben táplálkozik. Hasonló a helyzet a tavaszi hónapok idején történő felmelegedéskor, mert a nyújtótavakban a pontyivadék mindig elegendő táplálékot talál, a teleltető kamrákban azonban ilyenkor már táplálék nincs. Bebizonyosodott, hogy a nyújtótavakban teleltetett ivadék kerek egy hónappal hosszabb ideig táplálkozik. Ennek előnyét abban látjuk, hogy a teleltető kamrákban áttelelő halak vesztesége éppen tavasszal a legnagyobb, mert a magasabb hőmérséklet következtében a halak anyagcseréje intenzívebb, GYAKORI JELENSÉG, hogy a gyorsan üzembe vett új tóban fák, bokrok, tüskök maradnak. Ezeknek itt semmi helyük! A fenék egyenetlenségeit kiigazítjuk, a tó legalacsonyabban fekvő részein futó levezető árkokat kikotorjuk. Tanácsos ezt a tavaszi feltöltés előtt újból megvizsgálni, helyreállítani. Amikor ruhát vált a természet, puha, fehér köntöst vesz magára, akkor a teleltetés marad a legfőbb gondunk. Nézzük most a teleltető körüli téli tennivalókat! A tökéletesen egészséges állapotban teleltetett halaknak a tél folyamán is biztosítani kell egészségük védelmét, aminek fő feltétele a tiszta, szenynyezésmentes, oxigéndús víz. Ha szükség van a táplálóvíz oxigéndúsítására (például a közelben eredő forrás, artézi kút) ezt a befolyó árokban kövekből, téglából készített zubogókkal, apró vízesésekkel biztosítjuk. Meleg vizeket külön tárolókban kell lehűteni. A víz legkedvezőbb hőfoka 0—4 C fok. A befolyó zsilip csatornája alá he-A telelő körüli téli tennivalók Iyezzünk deszkát, ezáltal a szétterített víz oxigéntartalmát szintén növelhetjük. Erős hóviharok eltorlaszolják útjainkat, a vízben képződő hókása könnyen megállásra kényszerítheti a halak életét jelentő patakot. Védekezés: a táplálóárok behavazását elősegítő, a víz folyását gátló akadályok (bokrok vagy egyéb növényzet) eltávolítása, a vasútvonalak mentéről jól ismert ideiglenes hófogó kerítés készítése, a kényes helyek lefedése az árokra keresztbe fektetett dorongokkal, melyekre nádat, sást, kukoricaszárat teszünk. Távolabbra nézve: élősövényt ültessünk a patak mentén, attól 2—3 méter távolságra. Végül állandó éberség a veszély esetén. Mint az üzemi tavaknál a zsiliprácsok tisztántartására itt is gondunk legyen. A kifolyó zsilipet feltétlenül úgy szereljük be, hogy az alsó, oxigén-szegény víz távozzék, a rácsot az első deszkasor alján (egy deszka fölé) helyezzük, a vízszintet a hátsó deszkasorral szabályozzuk. A telelőn léket vágni nem kell, a zsilipeknél ellenben állandóan jégmentes legyen a víz. Ha üzemi tóban teleltetünk, ahol nincs vízcsere, akkor a lékelés indokolt lehet, de ennél fontosabb a hótakaró eltávolítása, minél nagyobb felületen (elseprése), hogy a fény behatolhasson és a parányi növényi szervezetek oxigéntermelése folyamatos legyen. Enyhe télen halaink hamar megunva a „téli álmot", mozogni kezdenek. Ha ez tartóssá válik, — különösen a pontytenyészanyagot (pontyivadék és anyák) etetni kell, hogy le ne romoljanak és ellenállásuk ne csökkenjen. Természetszerűen külön teleltetett ragadozó halak részére testsúlyuk 1,5—2-szeresét kitevő táplálékot kell a telelőbe tenni. (pn) ehhez azonban hiányzik a táplálék. A teleltető kamrák és a nyújtótavak gázviszonyait illetően lényegesebb különbség nincs. Amíg a nyújtótavat nem borítja jég, elegendő oxigén van a vízben. Lényegesen csökken az oxigén tartalom a víz befagyása után, mégpedig akkor, amikor a jégréteg nem engedi át a fényt és a vízinövényzet nem asszimilálhat. Az igen alacsony hőmérsékletnél azonban az oxigén fogyasztás is jóval kisebb, mert a legtöbb oxigént a bomlási folyamatok vonják el, alacsonyabb hőmérséklet mellett pedig a bomlási folyamat jóformán szünetel. A halállomány ilyenkor alig fogyasztja az oxigént, hiszen a halak oxigén szükségletét csak a százalék tört részével fejezzük ki. A nyújtótavakban teleltetett halaknál elért jobb eredményeket azzal is magyarázzák, hogy a halakat teleltetés előtt kezelni nem kell (elmarad az áthelyezés), ami szintén olyan tényező, ami igen kedvezőtlenül hat a telelőkamrában teleitett halakra. Az őszi lehalászáskor még akkor is igen sok hal sérül meg, ha óvatosan kezeljük a halakat. Ez a sérülés rendszerint nem nyílt sebek alakjában mutatkozik, a halak ellenállóképességét azonban igen csökkenti már néhány pikkely lehorzsolása vagy ütődés. Ha a körülmények megengedik, úgy célszerűbb a pontyivadékot a nyári tavakban vagy a nyújtótóban teleltetni. Tógazdaságaink tehát most az előtt a komoly kérdés előtt állnak, hogy építsenek-e vagy sem teleltető kamrákat pontyivadékok részére és ha igen, főképp milyen teleltető kamrákat építsenek Gecző Béla VADASZ KALÁSZ5
