Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1965-12-04 / 48. szám
(Folytatás az 1. oldalról) Kiselejteznek minden olyan csibét, melynek ujja, csőre deformált, amely vak, nem megfelelő testalkatú, nyitott köldökű, vagy gyenge. Csak azután adhatók ki a csibék á keltetőből. Az esetleges szállítást legkésőbb a kikelést követő 12 órán belül szükséges végrehajtani. Ebben az időszakban a csibék megfelelő csomagolás esetén a szállítást takarmány- és víz nélkül, csaknem veszteségmentesen viselik el. Hazánkban csibeszállítás céljából szabvány kartonpapír dobozokat gyártanak, 20, 40 és 60 darab csibe befogadására, amelyek könnyűk és megfelelő szellőző nyílásokkal rendelkeznek. Finom faforgáccsal bélelik őket. Belül köralakú fülkéket találunk. Az ilyen dobozokban a szállítás végezhető vonaton, repülőgépen, vagy személyek által kézben is. NEVELŐTÉR Mielőtt a helyszínre szállítjuk a csibéket a nevelőteret elő kell készíteni. Ez azt jelenti, hogy a tisztításon, fertőtlenítésen és az alomanyag eJőkészítésén kívül a kérdéses teret legalább két napig melegítenünk szükséges. A naposcsibék kezdeti környezeti hőszükséglete körülbelül 29 —30 C fok. A fűtést a helyi adottságok szerint alkalmazható fűtőtestekkel oldjuk meg. Alkalmazhatók ebből a célból infralámpák, különböző típusú villanyfűtésű műanyák, infra sugárzók és kistenyészetekben olykor a közönséges villanykörte hősugárzása, esetleg villamos melegítőlap, élére állított aláhelyezett téglalábakkal is elégséges. A hőmérőt, amellyel a hőmérsékletet ellenőrizzük, a padlótól körülbelül 10 centiméteres, tehát csibemagasságban helyezzük el. A kezdeti hőmérséklet a nevelés folyamán hetenként egy Celzius fokkal csökken, hogy a csibék fokozatosan edződjenek. Alomként forgácsot, tiszta aprított szalmát, fűrészport stb. használhatunk, s ezeket szükség esetén keverhetjük. Legfontosabb követelmény azonban az, hogy az alom száraz legyen. Végül elegendő etető- és itató felszerelést, valamint a tűtőtestek köré huilámpapír kerítést kell beszereznünk. A kerítés azért fontos, nehogy a naposcsibék szétszéledjenek az egész nevelőházba, hanem főképpen amiatt, hogy életünk első napjaiban a legmelegebb helyen tartózkodjanak. Az első hét tulajdonképpen kritikus időszak, amikor a megfázás veszélye a legnagyobb. TAKARMÁNYOZÁS Amikor mindezt előkészítettük, a csibéket a nevelőtérségbe visszük. Vigyázva a fűtőtestek alá helyezzük őket és takarmányt, valamint ivóvizet készítünk eléjük. A kikelés utáni első napon száraz takarmányt adunk a csibéknek. Főképpen naposcsibéknek készített takarmánykeveréket etetünk, amely az összes szükséges élelmiszert tartalmazza (állati és növényi eredetű takarmányokat, ásványi eredetű pótanyagokat, vitaminokat és antibiotikumokat). Ha nem áll rendelkezésünkre üzemileg előállított takarmánykeverék, száraz kukoricadarát, hántolt kölest, őrölt rizst és darát etessünk. Egy hét elteltével a csibéknek halolajat, (csukamájolajat), zöldtakarmányt, sárgarépát is adhatunk kisebb adagokban. Durvább őrölt szemestakarmányt csak az 5—6 hetes életkort betöltő csibékkel etethetünk. Takarmányozás közben az első naptól kezdődően nem szabad megfeledkeznünk a tiszta folyami homokról, mert ennek fogyasztásakor a takarmány jobban feldolgozódik a gyomorban. Itatásra mindig friss, de nem hideg vizet használunk, mert ez a megfázást és emésztőszervi zavarokat okozhat. Megfelelő hőfokú időben már a tizedik nap elteltével lassanként napra engedhetjük a csibéket. A levegőn tartózkodás idejét fokozatosan meghosszabbítjuk és 10—12 hetes korban a csibéket legelőre, szabad kifutókba engedjük. Amint látjuk a csibenevelés nem is olyan egyszerű, mint mindenütt eze na téren is az az alapszabály érvényes, hogy a felelősségteljes és jól végzett munka meghozza a gyümölcsét. SLIMÄK IGOR, mérnök, a Dunaivánkai Baromfitenyésztési Kutatóintézet dolgozója A szekszálásról A HÜS ÉS TOJÖHIBRID széleskörű elterjedésével egyidőben rájöttek a baromfitartók, hogy nem érdemes meghagyni a kistestü, lassan fejlődő és a húshibridekénél rosszabb takarmányértékesítésű tojóhibridek kakasait. Ezekre egyébként sincs szükség, mert az árutojástermelő tyúkokkal nem tartanak kakasokat. A kakastartás nem olcsó mulatság, hiszen férőhelyet, takarmányt igényel, s bizonyított tény, hogy a kakasnak nincs szerepe abban, menynyit tojik a tyúk. A hibridállatok képességeik romlása nélkül nem szaporíthatok, tojásaik nem keltethetők, kakasaikat tehát kiirtják. A tojóhibridek jércéit, illetve kakasait legcélszerűbb napos korban szétválasztani. (A csirkéknek általában a fele jérce, illetve kakas.) Japánban régi múltja van a különböző nemű csirkék naposkorbani szétválasztásának, az úgynevezett szekszálásnak. A szövetségbe tömörült japán szekszáiók a világ minden részében megtalálhatók. Egy erősfényű lámpa van előttük s három csirkés láda. Az egyikből veszik a csirkét, finom ujjaikkal kifordítják a kloakáját, egy pillantást vetnek rá, s 98—100 °/o-os biztonsággal megállapítják, jérce-^ vagy kakas. Külön-külön ládába teszik a jércéket, illetve a kakasokat. Tüneményes gyorsasággal végzik e munkát, s óránként 1600 csirkéről állapítják meg, milyen nemű. Magyarországon is dolgozik két japán szekszáló, a csirkék kelésekor utaznak a bábolnai, a bőlyi és a rákoshegyi gazdaságba, hogy szétválasszák á jércéktől a kakascsibéket. Ilymódon e három gazdaság kizárólag jérce csibéit: hick-chicket, shavert és leghornt ad a társgazdaságoknak. A napos kakascsibéket aztán kiirtják. Grünfelder Lőrincz, a bari baromfitelep vezetője a Shaver cég meghívására nemrég Kanadában járt, s ott a kakaskiirtásnak egy igen célszerű módját látta. A kis kakascsibéket egy sötétszínú műanyagzsákba gyűjtik, s ha megtelt, egyszerűen bekötik a zsák száját, s az állatok pillanatok alatt elpusztulnak. A szekszálás más fajtáját is alkalmazzák Magyarországon. Cicktesternek nevezett kis készülék parányi szondáját vezetik be a naposcsibék kloakájába s a készülékben lévő nagyítóval állapítják meg, melyik csibe jérce, melyik kakas. Ä készülékes szekszálás lassúbb s a tapasztalok szerint a gyakorlott vizsgáló ezzel sem okoz kárt az állatban. A szekszálás mesterségét több magyar baromfitenyésztő igyekezett már elsajátítani, azt a biztonságot és gyorsaságot azonban, amivel a japán szekszálók dolgoznak, mind ez ideig nem tudták elérni. A szekszálás — bár az állaSimon Jánosné ollétejedi tenyésztő a baromfi részére etetöládát alkalmaz. Ez igen célszerű, mert a baromfi nem tudja belőle kikaparni a darát, vagy a szemestakarmányt és nem taposhatja le a szétnyomott föttkrumplit, de nem is piszkíthat a takarmányra. Férje 1963 decemberében a Lipcsei Nemzetközi Kisáüattenyésztési Kiállításon leste el az etetőláda formáját és odahaza fából hasonlót készített _ (Kucsera Szilárd felvétele) tok egyenkénti megfogásával, némi törésével jár — jelenleg szükséges művelet, mert feleslegessé teszi a kakasok felnevelését, amelynek gazdaságosság, takarmánytakarékosság szempontjából igen nagy a jelentősége. Tény azonban, hogy itt is van továbbvezető út. A legfejlettebb baromfitartó országokban ugyanis önszekszáló hibrideket állítanak elő egyre általánosabban, olyanokat, amelyeknek jérce, illetve kakascsibéik tolifejlődésük, illetve színük alapján elkülöníthetők. A Hubbard, az Arbor Arces cégnek és másoknak már vannak ilyen — önszekszáló — vonalaik, ez esetben feleslegessé válik a japánrendszerű, illetve a műszeres szekszálás. A baromfitenyésztés genetikája, az állattenyésztésnek ez az ága oly gyorsan fejlődik, hogy remélhetően nem sok idő telik el addig, amikor a naposáliatok tolla, színe alapján állapíthatjuk meg, melyik csibe milyen nemű. Ez a hibridek esetében valószínű, a tiszta vérben tartott fajták nemi elkülönítése még nem látszik megoldhatónak; bár a leghorn tollának ilyen szempontból való vizsgálatával már foglalkoznak. A kettőshasznosítású tojók csirkéinek erre kevésbé van szükségük, hiszen ezen tyúkok kakascsibéit — főleg a háztáji gazdaságokban — érdemes húsra felnevelni. Dr. GOND A IRÉN (Bp.) Gondoskodás»naposcsibékről wuiiuwwiwuuw llliilllUillíllüfllUllltHlilllliliiiJtliiiltlHillttlillHniHüttillll
